Az utolsó pogány király című film keresztény szemmel
Beülök egy filmre, figyelem a történéseket. Figyelem a mondanivalót és egyszer csak összeáll a kép. Megértem, hogy mit akar üzenni a film, majd elkezd pörögni az agyam. Keresztényként mennyire is helyes az üzenete, mennyiben összeegyeztethető a saját hitemmel? Ez a gondolata és ez a része igen! A másik gondolat azonban már nem! Mégis hogyan lehetne a film téves részeit helyesbíteni, hogyan lehetne "beszólni a filmnek", hogy az elindíthasson egy építő jellegű gondolatmenetet?
Körülbelül így néz ki egy keresztény filmkritika írásának a forgatókönyve. Ezért is az a címe a rovatunknak, hogy "Szólj be a filmnek!". Az utolsó pogány király esetében azonban más a helyzet!
Most nem én szólok be a filmnek, hanem ő szól be nekem, kereszténynek!
Egyszer volt, hol nem volt, egy régi korban, a 7. század körül élt egy törzs, a frízek, akiket megtámadott a kor legnagyobb serege, a frankok. A törzs mindig is a szabad emberek közössége volt, akiknek senki sem parancsolt csak a saját isteneik, illetve a hagyományaik. Pont a hagyományok értelmezése volt az, amely miatt nézeteltérés alakult ki a törzs királya és a fia között, így gyengült meg az apa-fiú kapcsolat. Amikor támadás érte őket, a fiúnak fontosabb volt a szerelem, minthogy engedelmeskedjen az apjának, és ezt a bizonytalanságot kihasználva az ellenség megölte a királyt, a fiút pedig száműzte a saját törzse.
Eddig ez egy olyan történet, amelyben két birodalom összecsap és a gyengébb húzza a rövidebbet. De van a történetben még egy csavar. A frankok fő fegyvere, amelyet felhasználva tudták hitelesíteni a kegyetlenséget, a gyilkolást, a pusztítást és teljes népcsoportoknak a megalázását.
Ez a fegyver pedig nem más, mint egy vallás, amelyet úgy hívnak kereszténység.
Tény, hogy nem egy történelmileg hiteles beszámolóval állunk szemben, a film is kijelenti, hogy egy legenda alapján készült. Azonban azt is tudjuk, hogy a történelmet a győztesek írják és azt is, hogy Krisztus nevében sok gaztettet hajtottak végre. Nem kizárt, hogy ehhez a történethez hasonló esetek megtörténtek a valóságban is.
Mit tesz az ember, amikor szembesül ezzel a problémával?
- A) Hárít, és azt mondja, hogy "á, az egész csak kitaláció"; egyébként is a film szörnyen leegyszerűsítve mutatja be a kort és a kereszténység tanítását.
- B) Elismeri, hogy van valóságalapja a történetnek és elszégyelli magát, hogy ugyanannak a Krisztusnak a nevében követtek el ilyen gaztetteket, mint akiben a mai kor keresztényei hisznek.
Úgy gondolom ezen a ponton engedni kell a filmnek és el kell ismerni, hogy jogos a kritikája. Jogos, hogy fellép az ellen, hogy mennyi ártatlan embert gyilkoltak meg egyszerűen csak azért, mert nem voltak hajlandóak megkeresztelkedni. Nem voltak hajlandóak arra, hogy azoknak a kancsójából folyjon a fejükre a keresztség vize, akiknek a dárdája talán épp előző este a gyermekeik és testvéreik vérét ontotta.
A keresztény ember jogosan jut a bűnbánat útjára egy ilyen film után. De mi a bűnbánat után a következő lépés?
Krisztus mindent megbocsát! Ezt is meg fogja! Mondhatjuk jóhiszeműen és nem is tévedünk nagyot. Mégis könnyen tévútra juthatunk, ha itt megállunk, mint, aki jól végezte a dolgát. Említettük, hogy a történelmet a győztesek írják. Azonban van még egy alapigazság: A történelem megismétli önmagát! Mennyi és mennyi olyan esettel találkozhattunk már, hogy egy vallás, egy meggyőződés, egy ideológia mentén tömegeket irtottak ki, vagy lehetetlenítettek el. [Megjegyzem, nem tartom ideológiának a kereszténységet, mégis tény, hogy a vallások és ideológiák között felfedezhetőek párhuzamok.]
Ezen a ponton pedig már nem lényeg, hogy ki keresztény és ki nem!
Sokkal inkább kérdéses, hogy a követett világnézetünk, ideológiánk [amely mindenkinek van] mennyiben adhat alapot hasonló agressziónak. Vagy, hogy hogyan is alakíthatjuk a gondolkodásunk, hogy hasonló esetek ne történhessenek meg újra és újra.
Elsőre úgy tűnhet, hogy a bűnbánat kérdése csak a keresztény hiten belül értelmezhető [ha nem vesszük számításba a bűncselekmények elkövetőit], mégis mindenki világnézete tart valahová: egy szabad világ felé, vagy épp egy rendezettebb világ felé; vagy épp az anarchia felé, vagy épp az erőszak igazolása felé stb.
Ezen a ponton részben egyet kell értenem a film fő üzenetével, amely így szól:
Nem az a lényeg, hogy miben hiszel, hanem, hogy mit kezdesz vele.
Én a szeretet Istenében hiszek és bízom benne, hogy ezzel a filmkritikával azt a cél szolgálom, hogy ez a világ jobb lehessen: Abba az irányba tarthasson, amilyennek Jézus Krisztus tervezte. És itt most nem arról az "istenről" van szó, akit mi emberek alkottunk meg magunknak. Nem, nem arról, aki olykor szívtelen és kegyetlen.
Hanem arról az Istenről, aki közvetlen és keres minket, hogy erősödhessünk a szeretetben.
Képek forrása: Mafab
További filmkritikák:
Továbbá: itt
