Már a bemutatkozáskor kiderült, hogy nem akármilyen este vár ránk a Szólj be a papnak! Család-karrier, hol van az egyensúly témájú beszélgetésén.
Először is: kiknek lehetett beszólni? Egy ötgyermekes görögkatolikus papnak, aki rendszeresen kap beszólásokat saját gyerekeitől, ám mégis kiállnak mellette és egy háromgyerekes református lelkésznőnek, aki két szülés között templomot épített és rögtön az este kezdetén a Brian életéből idézett. Egy evangélikus lelkésznek, akit a felesége anno kertésznek nézett, de mégis hozzáment és két gyermeket nevelnek, illetve egy fiatal római katolikus atyának, aki rögtön leszögezte, hogy nem lemondott a családról, hanem tudatosan a nőtlenséget választotta a papi hivatással együtt.
További képekért kattints ide!
Nem titkolták azt sem, hogy választott hivatásukban el kellett fogadniuk, hogy a munkaidő nem 8-16 óra között tart. Előfordul velük, hogy tenisz- vagy éppen focimeccs közben is papként kezelik az embert és a postára is rátartással kell menniük, mert lesz, aki azt tartja alkalmas időnek majd, hogy a személyes problémáit a lelkészére öntse. De ezt nem panaszkodva mondták, hanem inkább alázattal, mint például amikor
Asztalos Richárd evangélikus lelkész megosztotta, hogy abból a hölgyből lett a gyülekezete oszlopos tagja, akinek haldokló édesanyjához rövidnadrágban, a táborozó fiataloktól érkezett. Mert menni kell, ha hívnak. Nem lehet tudni, hogy mikor találkozik ismét pappal az, aki egy vendégségben szólítja meg a szabadnapos Isten szolgáját, ezért élni kell a felkínálkozó lehetőséggel és vendégből azonnal át kell váltani papi üzemmódba.
Őszintén beszéltek a személyes nehézségeikről is. Bukáné Zakar Zsuzsanna református lelkésznő elmondta, hogy édesapja halála után két nappal prédikálva is tudott önmaga lenni és érezte, hogy a gyülekezete 21 év után úgy állt mellé, ahogyan azt ő igyekezett velük tenni addig. Szerinte ezt a munkát nem lehet nem hazavinni és azt hozta fel példaként, amikor az akkor 17 éves lánya vállán sírta el a fájdalmát, amikor egy gyülekezeti tagja öngyilkossága után magát is vádolta, hogy nem tehetett volna-e még valamit. A gyermeke válasza arra, hogy nem nehéz-e, hogy neki kell most őt vigasztalnia, ez volt: „Anya, te az én dolgom vagy, mert összetartozunk.”. Orosz István görögkatolikus atya is elgondolkozik olykor, hogy nem volt-e rossz apja gyermekeinek, amikor az egyház dolgait a család elé helyezte. Számára az volt egy fontos válasz, amikor a püspöke, látva, hogy a gyermekei és felesége hogyan segítenek neki a szent liturgián, azt mondta: neked könnyű, mert hat káplánod van, hiszen felesége és lányai énekelve, két fia pedig ministrálva vettek részt a szolgálatában, támogatva őt. Mindemellett, hogy a felesége csak a második szeretett személy az életében Isten után, fontosnak tartja és várja a velük töltött minőségi időt.
A karriertervek túlhajszolásától óvtak mindenkit lelkészeink és mély választ kaptunk Törő András atyától, aki a katolikus katekizmust idézve arról beszélt, hogy Isten túlcsorduló szeretetéből teremtett minket és szerinte ennél nagyobb egokabátra nincs is szükségünk. Fontos viszont, hogy ne az eredményekre építsünk, hogy azok elmúltával hirtelen ne lássuk majd értéktelennek magunkat. Ennek a másik oldalát fogalmazta meg Orosz István, amikor azt mondta, hogy az alázat keresztyénként nem hagyható ki. Ne használni akarjuk Istent, hanem épphogy mi álljunk Isten elé, hogy: használj, ahogy akarsz! Amikor el tudjuk engedni Istent és a pozíciót.
Nem titkolták, hogy a kételkedés őket sem kerüli el. De András atya szerint a megtalálás öröme megerősítő. István atya a hűséget emelte ki a házasság példájával: a feleségébe sem mindig ugyanúgy szerelmes, de mégis szereti és kitart mellett akkor is, ha nem is érti épp, hogy miért vele házasodott össze.
A vége felé elhangzó főzéssel kapcsolatos kérdés természetes a református lelkésznő esetében volt a legizgalmasabb, aki elmondta, hogy kreativitást és kihívást lát abban, hogy neki szombaton este kell elkészítenie a vasárnapi ebédet, hogy az istentisztelet után asztalhoz tudjanak ülni. A karácsonyra is két listával készül, az egyiken a menü, a másikon az istentiszteleteken terítékre kerülő igék vannak és reméli, hogy sohasem keveri össze és így nem kell a mákos gubáról prédikálnia. Asztalos Richárd pedig szomorúan vallotta be, hogy a felesége nem engedi, hogy a legénykorában tökélyre fejlesztett poralapú chilis babját a családi asztalra elkészítse.
Egy fiatal lánynak válaszolva mondta el Bukáné Zakar Zsuzsanna, hogy sohasem érezte lemondásnak a gyermekvállalást. 23 évesen, az első gyermeke születése után kihívás volt a szoptatás mellett vizsgázni, de ma is úgy gondolja, hogy szervezés kérdése, hogy a hasizom-gyakorlatokra is tudjon figyelmet fordítani, azaz hogy a nőiességére, a külsejére is jusson ideje.
Az utolsó, provokatív kérdésben „számon kérték”, hogy a keresztyén Egyházak miért nem állnak ki elég határozottan a haszont mindenek felé helyező gazdasági szemlélettel szemben? István atya szerint a mai óvatoskodó világban már nem merjük kimondani az igazat. András atya viszont frappánsan visszafordította a kérdést: az egyházak tanításai mindenki számára könnyen hozzáférhetőek és ezért mindenki előtt nyitva áll a teológiai önképzés lehetősége. De a határozottabb fellépésre való felhívást azért megköszönte.
A feladatot tehát a résztvevők is megkapták a gyorsan elszálló másfél óra alatt: gondoljuk végig, hogy mik a céljaink, és hogy mit és mennyit érdemes a terveink érdekében tenni. S hogy egyáltalán az-e a karrier, amit most annak tartunk…
