Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Egy hét közösségi média nélkül

- és ez még csak a kezdet…

2019. március 14. - Zitttu

Hamvazószerda óta eltelt egy hét, számomra közösségi média nélkül. Vajon hogyan vészeltem át, és mik a tapasztalataim?

Először is nagy tapasztalás volt, hogy rengeteg időm felszabadult. Állandóan a telefonunkat nyomkodjuk, akár tudatosan, akár tudatlanul, de pörgetjük a különböző tartalmakat. Érdekes volt az első napokban, hogy egy-egy szabad percben a megszokott rutint követve oldottam fel a telefonom képernyőzárát és kerestem a FB-ot, vagy a Messengert, aztán viccesen konstatáltam, hogy jaaa, ezeket töröltem.

A legfőbb kérdés az (amit persze nagyon helyesen kommentben is megkaptam az előző cikkemnél!), hogy ezt a felszabadult időt sikerül–e értelmesen, Isten felé fordulva töltenem.
before-amen-400x.jpg

Első „szabályként” azt fogalmaztam meg, hogy ahányszor valakinek bármit is küldenék, elmondok érte egy rövid imát. Ez elég jól bevált és rájöttem, hogy imáimban olyan kevésszer szerepelnek mások. Ezt az imaformát, amikor másokért imádkozunk, közbenjáró imának hívjuk.

Közbenjáró ima

A közbenjáró ima a Magyar Katolikus Lexikon szerint: „kérő imádság, mely mások számára kér Istentől elsősorban lelki javakat (kegyelem, megtérés, a hit, remény, szeretet erősödése stb.), illetve az ezek befogadásához nélkülözhetetlen anyagi javakat (mindennapi kenyér).”

Megdöbbentő volt felismerni, hogy eddig a saját imáimban legtöbbször csak én, vagy a hozzám közel állók (persze ők is csak akkor, ha éppen valami problémájukról tudok) szerepeltek.

Szóval, hajrá, imádkozzunk egymásért!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr2414681898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.03.14. 14:42:29

Fórum » FILOSZ » Vallás, Filozófia »
Tudományon átszűrt Isten

324-es hozzászólásban:

A Szólj Be a Papnak vitasorozat következő részében , hogy hogy nem a KÉNYSZERKÉPZET fontos kérdés lesz. :-)

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9239225&la=150799138
süti beállítások módosítása