Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Szentek szennyes élete

7 szent, meglepő előélettel, avagy Isten kanyargós útjai

2019. március 19. - LelkesBarbi

Ha azt hallod, hogy szent, akkor azt gondolod, hogy egy tökéletes keresztényről van szó. De az az igazság, hogy sokkal inkább egy tökéletlen, bűnös emberről, akit élete egy pontján Isten a szeretetével megragadott. Íme hét ember, akik elég mélyről indultak.

Egyiptomi Szent Mária – hivatásos örömlányból hivatásos remete

mary_of_egypt.jpg

17 évig prostituáltként kereste a kenyerét Alexandriában, ezen nincs mit szépíteni. Egy nap aztán elhatározta, hogy elzarándokol Jeruzsálembe, a Szent Sírhoz. De már akkor sem lehetett túl jól keresni a szexpiacon, mert arra már nem volt pénze, hogy kifizesse a hajóutat, így a fizetséget azzal szerezte meg, hogy a zarándoktársai nem éppen vallásos vágyait elégítette ki. Egyes források szerint még Jeruzsálembe megérkezve is űzte az ősi mesterséget, de aztán háromszor is hiába kísérelte meg, hogy belépjen a Kápolnába. Aztán végre leesett a tantusz, hogy a bűnössége miatt nem nyílt meg előtte a szent hely.

Megtérése után a Jordán vidéki pusztában élt remeteként. Ruhája is szétmállott rajta, és a haja takarta el meztelen testét.

Etiópiai Szent Mózes, rablóvezérből lett sivatagi atya

fekete_mozes.jpg

Rabszolgaként kezdte az életét, de nem végezte túl hűségesen a dolgát. Lopott, ami miatt gazdája levette róla a kezét. A karrierút következő állomása a sivatag volt, ahol Mózes vezér lett, de névrokonával ellentétben nem egy szabadulást kereső népé, hanem egy 75 fős  rablócsapaté. Nem finomkodott. A lopás mellé már emberölés is társult. Magas és erős volt, rettegett tőle a Nílus völgye. Az élvezeteket, az italt és a nőket sem vetette meg.

Hogy mi vezetett a megtéréséhez, azt pontosan nem lehet tudni. Talán ki akarta rabolni a kolostort, talán a büntetés elől oda akart menekülni, de van olyan változat is, ami szerint a létkérdésekre kereste a választ. Bár a szerzetesek kételkedtek döntése őszinteségében, mégis megkeresztelték. Az ördög persze nem hagyta magát, de Mózes böjttel és az aszkézis más formáival igyekezett megtartani a hitét. A böjtölést olyan intenzíven gyakorolta, hogy egy másik szent, Izidor intette, hogy hagyjon fel vele.

Nagy tiszteletnek örvendő szellemi vezető lett, aki mártírhalált halt, mert saját magát védendő sem volt hajlandó kardot ragadni, megmutatva ezzel, hogy teljesen felhagyott régi életével.

Szent Pelágia és életének legjobb alakítása

A feslett erkölcsű művésznő (3 in 1: prostituált, színésznő és táncos) nem szégyellte mutogatni magát. Egy ilyen alkalommal a jámbor püspökök eltakarták a szemüket a nem sokat takaró ruhában mutatkozó Pelágia előtt, de Nonnus püspök állta a ledér hölgyünk tekintetét. Sőt, imádkozott is a csak a külsejével és a hódolói imádatával foglalkozó szépségért.

pelagia.jpg

Amikor Pelágia a következő vasárnapi prédikáción váratlanul megjelent, megragadta a pokolról és a mennyországról szóló isteni üzenet. Először csak névtelen levelet mert küldeni a püspöknek, mint az Isten kegyelmét kereső bűnös és csak a kedvező válasz után mert személyesen is megjelenni a püspök előtt.

A megkeresztelkedése után a legendák szerint maga az ördög próbálta meg visszatéríteni őt, de mindhiába. Vagyonát szétosztotta, és férfiruhában Jeruzsálembe ment, ahol évekig élt aszkéta, bűnbánó életet. Csak halála után fedezték fel, hogy valójában nő volt.

Nem meglepő módon a színészek védőszentje ő lett.

Hippói Szent Ágoston – amikor egy szent anya sem jelent biztosítékot

szent_agoston_es_monika_1736761_2588_n.jpgJól indult az élete, hiszen keresztyén anyja (Szent Mónika) buzgón terelgette volna Isten felé, de Ágoston makacsul ellenszegült. Inkább a színészet érdekelte, amiért még a szülei pincéjét is megdézsmálta, hogy a lopott holmiért kapott pénzzel finanszírozza kedvtelését.

Később, amikor a tanulmányait meg kellett szakítania, a szabaddá vált időt az érzékei, vágyai kielégítésére fordította. Nem is egy ágyasa volt, hanem kettő, az elsőtől még gyereke is született. Ráadásul először a manicheistákhoz csatlakozott. Már ismert szónok volt, amikor Milánóba keveredett és Ambrus püspök megvilágította neki az utat.

Gondolatai a kegyelemről Luthert is megihlették, így a protestánsok szívében is ott van ez a csapodárnak indult szent.

 Szent Olga, a bosszúálló fejedelemasszony

Olga, vagy más néven Helga varég, azaz viking származású hölgy, aki aranykanállal a szájában született, hiszen a kijevi Rusz fejedelmének lánya volt és a novgorodi herceg felesége lett. Szépen is telhetett az élete, amíg egy nap Igor, a férje nem akart a szokásosnál több adót behajtani a drevljánokon, akik olcsóbb megoldásnak tartották megölni a sokat kérő uralkodót. Ám elég nagyot tévedtek.

olga.jpg

Először is az özvegyhez követeket küldtek a drevljánok, hogy menjen feleségül a vezérükhöz, Malhoz. Olga válaszul a követeket ölette meg. Majd üzent, hogy elfogadja az ajánlatot, de a legkiválóbb drevljánok kíséretében akar új jövendőbelijéhez érkezni. Az előkelő csapatra pedig rágyújtatta a fürdőházat. A férje halotti torán résztvevő drevljánokat leitatta és lemészárolta, végül a következő évben még a fővárosukat is megostromoltatta. Tőlük nagy ravaszul csak házanként három-három galambot és verebet kért hadisarcként, amit égő szalagokkal a lábukon engedett a levegőbe. A jóhiszeműen hazarepülő madarak pedig felgyújtották a várost. Aki megmenekült, az vagy fogságba esett vagy rabszolga lett vagy „csak” hadisarcot kellett fizetnie.

Férje halála után a 3 éves Szvjatoszláv helyett régensként uralkodott, nem is akárhogyan. Konstantinápolyi látogatása után keresztelkedett meg, és hazatérve fiát is rá szerette volna bírni a keresztyénség felvételére, amit a jó Szvjatoszláv kerek perec megtagadott. Attól tartott ugyanis, hogy a pogány többségű nép és vezetők támogatását emiatt elveszítené. Hogy mi hozta ezt a nagy fordulatot, nem tudjuk, de szemmel láthatóan a bosszú évei után a megbocsátásban találta meg a lelki békéjét.

Az első orosz szent, aki bár fiával kudarcot vallott, de végül unokája, Nagy Vlagyimir volt az, aki a keresztyénséget hivatalos vallásnak vette fel.

Boldog Bartolo Longo, avagy kutyából lesz a legjobb szalonna

bartolo-longo.jpgAz olasz jogász katolikus családban nevelkedett, de sokkal jobban lekötötték a különböző spiritiszta eszmék az egyetemen. Ezek mellett annyira elkötelezte magát, hogy még a közösség papja is lett. A források néha sátánista, máskor meg spiritiszta csoportként határozzák meg, annyi azonban biztos, hogy a szellemvilág rosszabbik részével került közeli kapcsolatba. Ez, illetve a sok böjtölés a szellemét és a testét annyira meggyötörte, hogy egy rémálmokkal teli éjszaka után egy domonkos szerzetesnél találta meg a lelki nyugalmát.

A domonkos harmadrend tagjaként sokat tett a szegényekért Pompei környékén. Érdekesség, hogy tisztasági fogadalmat tett, de egy pletyka miatt mégis „nősülni” kényszerült, de feleségével a házasság után is megtartotta azt, amire megesküdött.

Boldog Jacques Fesch, rendőrgyilkosból hithű keresztyén

jacques_fesch.jpgJómódú belga bankárcsaládba született Jacques, aki ezzel mégsem volt elégedett. Megnősült és gyereke is született már, a családi banknál dolgozott, de feleségét elhagyta egy másik nőért. Nagyot csalódott, amikor a családja megtagadta, hogy álmát, egy egzotikus hajóutat támogassák.

Talán ezért, talán másért, de rablótámadást kísérelt meg, és az odaérkező rendőrök közül az egyiket megölte. Először a guillotine általi halál sem rémítette, de aztán  katolikus ügyvédje és mások hatására a három év vizsgálati fogság alatt mégis Istenhez fordult. Kibékült a családjával, halála előtt feleségével egyházi esküvőt tartottak, és az utolsó naplóbejegyzése szerint azzal a gondolattal indult a guillotine alá: Öt óra múlva látni fogom Jézust.

Hét ember, akiket Isten rendkívüli mélységből, különleges módon ragadott meg. Így lehet megtérni csak vagy vannak más formái? Isten szavát értették meg vagy csak valami kényszerképzet ragadta meg őket?

Örülünk a kommenteknek, de annak még jobban, ha eljössz a következő eseményünkre Debrecenben vagy Budapesten és élőben folytatjuk a beszélgetést! Ráadásul a következő debreceni eseménynek éppen a megtérés lesz a témája! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr9814695698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.20. 14:00:56

A szentek az Egyház hősei, akár keresztény uralkodóként, akár pápaként, akár mártírként, az Egyház érdekeit szolgálták. Nem pedig "szentéletűek", ahogy ez a szó a köznyelvben elterjedt. Ezeknek az embereknek sem az volt a fő bűnük, amit aztán megbántak, hogy gyilkoltak raboltak, kurválkodtak, hanem hogy ezt eredetileg nem az Egyház érdekeiben tették.

darlacko 2019.03.20. 14:09:18

A katólikusoknál akárki lehet szent, csak elég régen kellett élnie, hogy senki se emlékezzen tisztán arra, hogy mit tett és akkor jöhetnek a csodák.
Jobban belegondolva nem csak a szentek ilyen feslettek, de a katkó egyház papjainál is túlteng a bűnözés, pedóság, perverzió, fanatizmus stb.

"De már akkor sem lehetett túl jól keresni a szexpiacon, mert arra már nem volt pénze, hogy kifizesse a hajóutat..." - Nem tudom a szerző honnan veszi, hogy a szexmunkások nem jók keresnek. Futólag ismertem pár masszőzt, golddigger feleséget, "táncoslányt", hasonlókat. Nem mondanám, hogy szűkölködtek. A felkapott nyaralóhelyek is tele vannak K-nénikkel, de fapados járatokon is sok szilikonos buxa közlekedik Olaszország és Budapest között.
A muff alkalmi bérbeadásából kifejezetten jó lehet utazni.

darlacko 2019.03.20. 14:10:48

@Zabalint: A katólikus egyház érdekében kurválkodni lehet? Gyilkolni lehet?
Pedofilkodni? Na abban van gyakorlatuk.

várom a levelet 2019.03.20. 14:57:31

@darlacko: ha meggyónod egy hasonszőrűnek,aztán elmondasz pár miatyánkot.

Csizér Márton 2019.03.20. 15:42:04

A szentté avatás pusztán "csak" annyit jelent, hogy az Egyház kijelenti az adott szemèlyről, hogy a mennyországba jutott.
Nem azt jelenti, hogy superman volt, hogy egész életében csak jót tett, de még azt sem, hogy ne tett volna rosszat.
Példaképek abban az értelemben, ahová eljutottak.

Segna 2019.03.20. 16:07:12

"Először a guillotine általi halál sem rémítette, de aztán katolikus ügyvédje és mások hatására a három év vizsgálati fogság alatt mégis Istenhez fordult. Kibékült a családjával, halála előtt feleségével egyházi esküvőt tartottak, és az utolsó naplóbejegyzése szerint azzal a gondolattal indult a guillotine alá: Öt óra múlva látni fogom Jézust."
Komolyan?! Ennyire csehül állnak példamutató életű, az egyházat szolgáló emberekből, hogy ennyiért boldog lehet valaki?!Nagyon biznisz szagú a történet. A befolyásos család perkálhatott, hogy tisztára mossák a család hírnevét...
Nagyon kár volt ezért a posztért, egyrészt a hangvétele meglehetősen méltatlan - ítélkező és sokszor sértő pl.:
"Egyes források szerint még Jeruzsálembe megérkezve is űzte az ősi mesterséget, de aztán háromszor is hiába kísérelte meg, hogy belépjen a Kápolnába."
Ez tipikusan mende-mondákra támaszkodás, ítélkezés és rosszhiszeműség. Jó lenne tudomásul vennie a pap uraknak, hogy prostituáltnak lenni általában nem önkéntes szabad választás, és aki ezt az ipart űzi nem kéjvágyból teszi. Szeretik azt hinni a férfiak, hogy így van, de a felmérések szerint az a többségnek kényszer és sokszor megaláztatás. De kényelmes megbélyegezni őket. A zarándokok persze nem bűnösök akik igénybe vették (ez is milyen találó és egyben megalázó leírása a dolognak.) A nőnek kell jóvátennie. Ő a hibás, ő nem léphet be a kápolnába. És a zarándokok? Mindenki más (a férfiak) bemehettek?!
Bezzeg egy férfinak elég megbánnia egy gyilkosságot, máris boldog lehet!
Nagyon szépen mutatja, hogy milyen álszent és nőgyűlölő az egész keresztény alapvetés. Bocsi, annak az egyháziasult formája. Amely módszeresen eltünteti Jézus közelében lévő női szereplőket, amely kiszorítja az isten szolgálatából őket, amely rövid időn belül, bűnös gerjedelmektől fűtött, és a férfiakat bűnre csábító "asszonyállatot" csinált a nőkből...
Nos a szentjei is hasonlóan lettek kiválasztva, ennek a gyalázatos ideológiának az igazolására.
A nők méltó helyéről és az újra értelmezett szerepéről korábban ígérve volt egy cikksorozat. Nem nagyon lelem. Továbbra is csak a család, a szolgálat az elfogadott, aki ezen kívül van, az kurv*, karrierista, önző stb.
És hosszan lehetne sorolni a kifogásokat. Nem látom a nagy megújulást.

Jakab.gipsz 2019.03.20. 16:54:17

T, LelkesBarbi ! És, és ezzel mit akartál bizonyítani ?

Épeszű ember számára a bűn előbb utúbb unalmas lesz, az erény és a bölcselet viszont, gyönyörködtet.
Nem de bár, ugye bár. Kb. ezt ismerte fel a Kanti "kategorikusz imperativus". stb.
Te most kiknek és miért lobbizol?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.03.20. 17:10:36

Koppány vezér nevével
Kezdődött a lista,
Amit írt a "szent" király
Felnégyelős Pista.

+

A VELÜNK ÉLŐ TÖRTÉNELEM

A történetírók munkája nehéz. A századok sokszor téveszmék porát rétegelik rá a valódi eseményekre. De én, dr. Mahlacsinyszky Taholcz lefúvom a port és megcsillantom a valót! Hát lássuk:

„Az a szombat az öröm napjának volt tervezve. Gézaffy István lovaggá szándékozta ütni közeli rokonát, a hős Krmxtünyszkey Koppányt, aki erős kézzel verte agyon a királyi palota kertjében ólálkodó paparazzókat, regősöket, gyulákat és álősmagyarokat. A péntek esti előbuli is víg hangulatban folyt. Gézaffy István egyik poharat a másik után küldte a gallérja mögé a kisebbségi parlament ombudsmannjával, a besenyő Pista bácsival egyetemben. A király éjféltájt már alig állt a lábán, egy fertályórával később meg már alig sem...
… és eljőve a szombat...
... és a hős Krmxtünyszkey Koppány főhajtva térdel Gézaffy István előtt. A kómásan kótyagos király kadarkamámoros tekintettel ragadja meg nehéz, kovácsoltvas kardját, majd egyensúlyát vesztve hadonászni kezd vele... az előbb ámult, utóbb rémült hős Krmxtünyszkey Koppányt hirtelen négy egyenlő szeletre vágja, majd a vérszagtól tovább részegedve levágja és körbe-körbe hordozgatja saját szent jobbját...
Az önkívületi állapotban is mámoros ajakkal ősvogul kocsmadalokat éneklő félkarú óriást a palota testőrei a közeli sámánterápiára szállítják, ahol megnyugszik és önmagát Varga Miklósnak képzelve él korai haláláig. Helyette a trónt az ő nevén egypetéjű ikertestvére, Gézaffy Orizatriznyák foglalja el, aki bölcs uralkodásának eredményeként egy ezredévvel később még a nemzet legnagyobb pénzegységére, a tízezer forintosra is felkerül (bár azt még el kell mondanunk, hogy az arc sajnos nem is az övé, hanem egy szerencsétlen festményelkeveredés és otromba tréfa nyomán a királynak beöltöző udvari bolondjáé, Crömmerstein Hubáé...).”

Ajánlott irodalom:
Csukás István: Mirrmurr és Orizatriznyák
Krmxtünyszkey Béla: A szeletelt ükfater
Gézaffy Golyhó: A betintázott ős árnyékában
Postaffy Holló: Füstjelszámkönyv A-tól B-ig
Kissch-Kussy Klotild: Királyi Katasztrófák Kézikönyve
dr. Mahlacsinyszky Taholcz: dr. Mahlacsinyszky Taholcz élete és más

Zitttu 2019.03.20. 17:15:54

@Segna:
Kedves visszatérő olvasónk! ;)

All is not lost that is delayed! :P
Amúgy egy egész estés vitaestet érdemelne a nők helyzete az egyházban, hiszen a téma kimeríthetetlen.

Egyébként két korábbi debreceni vitaestünkön érintettük már a témát:
szoljbeapapnak.blog.hu/2018/11/13/csaladot_vagy_karriert_var_tolunk_isten
szoljbeapapnak.blog.hu/2018/11/20/karrier_es_csalad_egokabatban_es_alazattal

szoljbeapapnak.blog.hu/2018/02/17/valtozo_noi_es_ferfi_szerepek

2019.03.20. 17:22:22

@darlacko:
Két külön dologról beszélünk:

1. A bűnbocsánat bárkinek jár a katolikus vallás szerint. Tehát ha tényleg megbánta a bűneit és meggyónta, akkor a brutális tömeggyilkos is üdvözülhet, vagy akár szentté is avathatják később.

2. A gyakorlatban nem azt avatják szentté, aki halála idején bűntelen volt (értsd: sem meg nem gyónt halálos, sem meg nem bánt bocsánatos bűne nem volt halálakor), hanem aki az Egyház érdekében csinált valami nagyot. Akkor is, ha az Egyház érdekében embereket ölt meg.

2019.03.20. 17:25:32

@Csizér Márton:
Legalábbis a katolikus tanítás szerint ők biztosan. De ehhez az kell, hogy haláluk pillanatában bűntelenek legyenek, vagyis a bűneik meggyónva, illetve megbánva legyenek. Kétlem, hogy ilyen ember lenne, de a gyakorlatban úgysem ez volt a szempont.

2019.03.20. 17:30:12

@Segna:
Már úgy egyáltalán ott kezdődik az egész, hogy milyen az, hogy nők nem lehetnek papok egy egyházban.

Meg a szexualitás totális elnyomása a felszínen, de fű alatt azért bármit...

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.03.20. 17:34:08

Maga a judeokereszténység, ZombiJézuska és JahveZsidóSátánIsten sem "szent".
Morális értelemben nem azok.

A judeo-kereszténység erkölcsi elítélésének alapjai:

1. Amennyiben a bibliai judeo-keresztény Isten, azaz JHVH - Jáhve (JHVH = Jáhve = Jehovah = Jehova = Adonáj = Elochim = Eloah = Elohim = Necach Izrael ... ) meghalt Jézusként, akkor végül is ez nem más, mint egy cirkuszi mutatvány. Mártíromságnak beállított öngyilkosság. - Erkölcsileg elítélendő.

2. Amennyiben a fiát ölte meg, vagy feláldozta, akkor meg primitív barbár gyerekgyilkosság. - Erkölcsileg elítélendő

3. A judeo-keresztényeket a saját Istenük állítólag megváltotta a bűntől, akkor fura, hogy miért maradtak éppen ők a mai napig is bűnösök? Ez egy átverés és nem tanítás. - Erkölcsileg elítélendő.

4. Jézus csak sokkal régebbi korok vallásaiból és mítoszaiból összekoppintott mítoszfigura. Tehát nem tanított semmit sem. Így a története csak egy primitív, plagizált ókori sci-fi, vagy szappanopera. - Erkölcsileg elvetendő.

5. A judeo-kereszténység végső célja az utolsó ítélet. Aminek a lényege az, hogy egy halott, nevezzük ZombiJézusnak, másodszor is feltámad és akik imádják őt azoknak kánaán, azok akik nem imádják őt azokra halál és szörnyűségek várnak. - Erkölcsileg elítélendő.

Madhunter 2019.03.20. 18:55:10

Szent Ágostonnál szerényen elhallgatják a tényt, hogy ő bizony fiatal korában -mai értelemben legalábbis- biszexuális volt:

"Kicsapongó életet élt, olthatatlanul szomjazta a testi élvezeteket, később a Vallomásokban a következőket írta ezekről az évekről: „Mi volt legnagyobb élvezetem? Szerelmet adni, szerelmet kapni. De engem nem elégített ki a lélek vonzódása a lélekhez: a barátság ragyogó birodalma. Mámoros gőzök szálltak folyton testi vágyaim mocsarából és ifjú erőm forrásaiból, és úgy ködbe, homályba burkolták szívemet, hogy nem tudott különbséget tenni a szeretet csendes derűje és fajtalan kívánkozás sötétsége között.” Nem tévedés. Valahányszor Ágoston barátokról beszél, nem lányokra vagy asszonyokra, hanem férfiakra gondol." idézet helye: Giovanni Papini: Szent Ágoston (ford. dr. Révay József); Kairosz Kiadó, 30. oldal + wikipédia: hu.wikipedia.org/wiki/Hipp%C3%B3i_Szent_%C3%81goston#cite_note-2.

A mi jó Szent Istvánunkról az hírlik, hogy a lovával/a nejével együtt élve temettette el Tonuzoba törzsfőt, aki az ősmagyar hitet választotta a szerető kereszténység ölelésével szemben. Mellesleg a "pogány" Koppány annyira volt pogány, hogy a bizánci (ortodox) keresztény volt, ezért a biztonság kedvéért István inkább felnégyeltette.

Boldog Gizelláról is azt rebesgetik hogy azért érte el csak a "boldog" fokozatot (bár hiányzó dokumentáció birtokában azt is csak félhivatalosan) az egyház által megállapított mennyei ranglétrán, mert túl sok "pogányt" (értsd: az ősmagyar hitet követőt) vettetett máglyára, így biztos ami biztos, szentté már nem avatták.

Aztán ott van áldott emlékű Marchiai Szent Jakab inkvizítor, akit Lépes György erdélyi püspök hívott be (az sem volt egy Márton Áron, 1437-ben gyakorlatilag az ő rendelete miatt robbant ki az erdélyi parasztfelkelés, más néven: Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés). A jó Lépes püspök megbízásából Jakab atya a sírjukból is kiásatta és megégettette azokat, akik Lépes rendelete ellen lázadva átsodródtak az eretnekekhez. Ugyanis történt, hogy ez a derék püspök arra kötelezte a jobbágyokat, hogy a tizedet új pénzen váltsák meg, csakhogy a régi pénz értéke egynegyede volt az újnak, emellett tizedfizetésre akarta kötelezni az ortodox vallású románokat is. Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A9pes_Gy%C3%B6rgy_(p%C3%BCsp%C3%B6k).

Én mindezek felett azt a sajátos evolúciót sem értem, miként lett egy tömeggyilkosságra uszító sivatagi vihardémonból maga a tripolárisan sugárzó szeretet...

Persze mindezeknek akár az ellenkezője is igaz lehet, mert ki tudja, melyik forrást ki, mikor hamisította a saját szájaíze szerint.

kvadrillio 2019.03.20. 20:34:27

fel-fölfüggesztette magát a fidesz hogy ezzel elősegítse a liberá
lisok győzelmét !!! :O))))))))))))))))))))))))))

2019.03.20. 20:57:28

Mi volt a boldogga avatas indoka a rendorgyilkosnal? Az, hogy megtert? Hogy kibekult a csaladjaval? Vagy...?

Leooo 2019.03.20. 23:04:27

@MAXVAL bircaman közíró: Az meg, hogy te éppen mit bégetsz gyomorbajosan (lásd még --->kérődzőgyomor), miért kell is bárkit érdekeljen??

Csizér Márton 2019.03.21. 00:14:43

@Zabalint: nagyon sok ilyen ember van. Sokkal több, mint ahány szentté avatott.

Csizér Márton 2019.03.21. 00:23:04

@Zabalint: ugyanazért nem lehetnek a nők papok, amiért a férfiak nem lehetnek apácák :-)
A szexualitás sincs elnyomva, pláne nem totálisan, hiszen teljesen szabad, a házasság keretein belül.

Csizér Márton 2019.03.21. 00:35:07

@Zabalint: szintén a 2.ponthoz: sokkal többen vannak azok, akik valami nagy dolgot tettek az Egyház érdekében és még csak fel se merül a szentté avatásuk.

darlacko 2019.03.21. 09:25:11

@Jakab.gipsz: a bűn csúnya dolog, de sajnos pont ott vannak a legnagyobb búlűnözők, ahol a mennyországról papolnak

Érdemes elkerülni a katólikus egyházat.
Kérdés: annak fényében, ami az utóbbi évtizedekben kiderült a katólikusokról, te beadnád-e katólikus bentlakásos katólikus iskolába a gyerekeidet.
Én ismertem közelről egy srácot, aki egy nagy magyar katkó fiúgimibe járt... Mesélt dolgokat, amiktől elkerekedett a szemem.

Segna 2019.03.21. 09:33:14

@Csizér Márton: ugyanazért nem lehetnek a nők papok, amiért a férfiak nem lehetnek apácák :-)
Nem ugyanaz a kettő. Az apáca csak alázatos szolgáló, kisegítő kvázi cseléd az egyházon belül. (van férfi megfelelője a szerzetes) de egy pap SZENTSÉGET SZOLGÁLTAT KI gyóntat, esket stb. Ezt nő SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZT NEM TEHETI. MIÉRT? Mert csak, mert a zsidók se engedték, vagyis így szoktuk. Nehány ókori és középkori férfi ez marha kényelmes volt, és így maradt. A nagy megújulás meg... nevetnem kell! Utoljára 500 éve volt rá kísérlet de katolikus egyház csak az inkvizíciót tudta szembe állítani ezzel.
A nincs szexuális elnyomás kérdéséhez... ugye te sem gondolod ezt komolyan? A házasságban mindent szabad. Hát, még ott sem. Cél a gyereknemzés, egyébként kerülendő, a fogamzásgátlás végképp tabu a dugáson kívül nincs más megengedett örömszerzés... Ha ez neked teljes szabadság...

darlacko 2019.03.21. 09:35:59

@Zabalint: Akkor tehát ugyanaz a logika működik a katólikusoknál, mint az iszlámistáknál. Lehet akármit bűnözni, gyilkolni, erőszalolni, ha az egyház vagy az iszlám nevében és érdekében teszik. Na ezek után nincs semmit az iszlámok szemére vetnie a katkóknak. Ugyanaz csak papitában.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.03.21. 09:39:54

@Leooo:
Ez inkább ami érdekes:

30%-al kevesebb keresztény 10 év alatt
Az erősen kozmetikázott 2001 és 2011-es népszámlálási adatok szerint a római és görög katolikusok fogyása tíz év alatt 31 %, a reformátusoké 29 %, az evangélikusoké 30 %. Ennyivel kevesebben hisznek JahveZsidóSátánIstenben, SzűzMariskában és ZombiJézuskában hazánkban:

erkolcstan.blog.hu/2017/03/03/30_-al_kevesebb_kereszteny_10_ev_alatt

darlacko 2019.03.21. 09:41:38

@Csizér Márton: a szexualitás teljesen szabad? Ja, hogy csak házasságon belül szabad művelni... Akkor tehát nem szabad.
És a házasságon belül se lehet fogamzásgátlást használni, még gumióvszert se. Akkor tehát házasságon belül se szabad.

Segna 2019.03.21. 10:01:02

@Zitttu: Olvastam mindhárom hivatkozott cikket. Az első kapcsán vettem fel, hogy miért csak a nőknek kell választania a család és a hivatás között? Miért csak a nőt bélyegzik meg, ha a munkájában, a tudományban a művészetben teljesedik ki? - válasz nem volt rá.
A második link sem ezzel foglalkozik. Ott néhány pappal illetve lelkésszel volt beszélgetés, hogy ők hogyan egyeztetik össze a "karriert" és a családot. (Vicces volt pl. hogy a református lelkész, szombaton főz, hogy vasárnap délelőtt prédikálhasson - eklatáns példa arra, hogy jó-jó dolgozzon egy nő is de csak miután kiszolgálta a családot. Mondjon le ő a pihenéséről, szervezze át ő az életét, hogy a szent hagyomány, miszerint vasárnap délben a ház urának komplett menü sor dukál, ne sérüljön. Fel sem merül benne, hogy a férj főzzön, vagy ne adj isten a heti igényelt családi ebéd pl. szombaton legyen, vasárnap hagy pihenjen a nyomorult...)
A harmadik link csak kérdés felvetés, magáról a vitaestről nincs összefoglaló.
Csak annyi, hogy a"Azok számára azonban, akik Krisztust követik, minden abszolút. Mert Krisztus az abszolút igazság, Ő hozzá viszonyítunk. Az egyház számára tehát a szerepek sem relatívak." Vagyis amit 2000 éve egy szöveggyűjteményben összeírtak az akkori nemi szerepekről - már akkor is csak a férfiak egy szűk köre - az most is abszolút igazság. Krisztushoz viszonyítunk. Aham... melyikhez? Az írás Krisztusa már egy utólagos cenzúrázott Krisztus. A szöveggyűjteménybe be nem került írások egy teljesen már Krisztusról írnak, de az az egyháznak kényelmetlen volt, így kiszórták... Ennyit az abszolút Krisztusi igazságról...
Összefoglalva, a katolikus egyház nem tud mit kezdeni a nőkkel továbbra sem. Persze mit lehet várni olyan férfiaktól, akik utoljára az anyjukkal voltak közeli szeretetteljes kapcsolatban, minden más nőt gyanakodva figyelnek, hiszen megkísértik őt.

Segna 2019.03.21. 10:09:29

@Madhunter: "A mi jó Szent Istvánunkról az hírlik, hogy a lovával/a nejével együtt élve temettette el Tonuzoba törzsfőt, aki az ősmagyar hitet választotta a szerető kereszténység ölelésével szemben."
István esetében annyival árnyalnám a képet, hogy a Thonuzóba történet a krónikákban féloldalasan lett tálalva. A besenyő vezér nem a hite miatt lett megölve, pláne nem a felesége, hanem mert minden valószínűség szerint ő ölte meg Imre herceget. Thonuzóba neve vadkant jelent, és a krónikák szemérmesen vadkan vadászaton veszejtik el Imrét. Az élve eltemetés egy jellegzetes keleti vérbosszú mód, sem István, sem pogány üldöző utódai máshol, máson nem alkalmazták ezt a kivégzési módot.
Nyilván szegény keresztény krónikaíróknak főtt a feje, hogy egy mélyen hívő király életrajzába, hogy szerepeljen ez a mélyen pogány motívum. Áttették a hangsúlyt, hogy a vallás miatt ölt. Halkan megjegyzem, hogy abban az esetben már minden rendben van, úgy dicsőség ölni... KÉPMUTATÁS.

2019.03.21. 16:39:18

@Csizér Márton:
Ezt erősen kétlem, ugyanis a katolikus vallás szerint már gondolatban is lehet bűnt elkövetni

2019.03.21. 16:42:06

@Csizér Márton:
"ugyanazért nem lehetnek a nők papok, amiért a férfiak nem lehetnek apácák :-)"

Az apáca női szerzetes. Férfi is lehet szerzetes, férfi rendben. Pap viszont csak férfi lehet.

"A szexualitás sincs elnyomva, pláne nem totálisan, hiszen teljesen szabad, a házasság keretein belül."

És mégis kinek árt pl. egy monogám fiatal pár, ha a mai világban házasság előtt, természetesen védekezve szexelnek? Ne gyere azzal, hogy Istennek, mert akkor én meg azt mondom, ez az Isten ez esetben önkényes és gonosz, ha értelmetlenül tilt valamit.

2019.03.21. 16:46:51

@Csizér Márton:
Mondjuk talán azért, mert nem minden esetben fűződik politikai érdek a szentté avatáshoz. Szent István szentté avatása például win-win szituáció volt politikai szempontból, a Magyar Királyságnak kellett az államalapító szent király, hogy erősebb elfogadottságot szerezzen a keresztény Európában, az Egyháznak meg kellett a támogatás az invesztitúraharcban. Ennek az egésznek nem sok köze volt ahhoz, hogy István milyen életet élt.

2019.03.21. 16:49:58

@darlacko:
A középkorban pontosan ugyanolyan kegyetlen volt a keresztény és az iszlam világ is, a dzsihád és a keresztes háború nem sokban különbözött. Mondjuk a tudományos életet az iszlám jobban pártolta, így abban sokáig előbbre jártak, csak aztán itt jött a reneszánsz, majd a felvilágosodás, ott meg semmi.

Csizér Márton 2019.03.22. 01:58:58

@Zabalint: a szentek között nagyon kevés, arànyaiban szinte elenyésző a királyok/hadvezérek/politikusok, általában az életükben komolyabb világi hatalommal rendelkező személyek aránya. (Ez még a pápákra is igaz.)
Igen, gondolatban is lehet bűnt elkövetni, de mások fejébe nem látunk bele, így ez mások megítélése szempontjából nem releváns. Jézus idevágó szavai inkább úgy értelmezendők, hogy önmagunkkal szemben legyünk kritikusak. (Mivel csak a saját gondolatainkat ismerjük. Másokét nem.)

Csizér Márton 2019.03.22. 02:23:55

@Zabalint: többen is felvetették a fogamzásgátlás kérdését. A szexuális szabadsághoz a következmények vállalása is hozzátartozik. A szexualitás (egyik) hajtóereje éppen a fajfentartás. A fogamzásgàtlók előtt viszont az utódokról való gondoskodás kötelezettsége visszatartó erő is volt. Most viszont bármit lehet tenni tét nélkül. Az eredmény: széteső családok, "virágról virágra szálló", de tartós párkapcsolatra képtelen szinglik, különféle betegségek stb-stb.Akinek ez tetszik....Az Egyháznak viszont nem tetszik.

darlacko 2019.03.22. 08:52:26

@Zabalint: Az iszlámoknál valójában a korábbi, észak-afrikai, perzsa, ógörög, indiai kultúra átmentése történt meg, ami valóban jó dolog, csak hát maguk az iszlámisták nem sokat tettek ehhez hozzá. Mondjuk csiszoltak pár területen, optika, orvoslás, anatómia (azért nem kell modern orvoslásra gondolni), kémia, de paradigmaváltásokat csak a fehér európai kultúra tudott eddig véghezvinni a tudományban. A paradigmaváltás a kulcsszó, erre se a kínai, se az iszlámista "kultúra" nem volt képes. Csak a fehér európaiak.
A ma ismert világ minden részlete, kényelme, vívmánya a fehér európai ember alkotása. A nemfehér országokban is.

2019.03.22. 14:09:33

@Csizér Márton:
Nem, ez nem ennek az eredménye, hanem annak, hogy immár nem kell a szőnyeg alá söpörni a szexualitást, ezért nem fű alatt megy ugyanaz, ami korábban is ment. Meg ugye a betegségek is elkerülhetőek. Az Egyháznak az nem tetszik, hogy immár nem adnak a látszatra.

2019.03.22. 14:17:49

@darlacko:
Azért a távol-keleti kultúra is tett le az asztalra, sok európai vívmány onnan származik, illetve vannak európai vívmányok, amiket ők fejlesztettek tovább.

Az iszlámisták az iszlám kultúrában is szélsőségesek, illetve az előtörésük a gyarmatosítók kivonulása óta jellemző. Egy ismerősöm sokat mozog török körökben, és azért közöttük egyre több a felvilágosult, európai gondolkodású egyén. Igaz, áttörés az anyaországokban még nem történt sehol, az Arab tavaszt a szélsőségesek lovagolták meg, mondjuk azért megjegyzem ez Európában is így volt eleinte a 18-19. századi forradalmak idején. Az iszlám világ véleményem szerint nagyjából a 18. században jár társadalmi fejlődésben, de ezzel nem mondom azt, hogy valaha túl fog lépni rajta, csak remélem hogy igen. Az biztos, hogy a kultúra nem importálható és exportálható, a bevándorlók jó része asszimilálható, de az anyaországok nem európai behatásra fognak fejlődni, már ha fejlődnek valaha.

2019.03.22. 14:30:01

@Csizér Márton:
Egyébként szándékosan monogám példát hoztam házasságon kívüli szexre, de választ nem kaptam, hogy az mitől lenne bűn.

darlacko 2019.03.22. 23:25:20

@Zabalint: a távol-keleti kultúrát testközelből ismerem, lényegében a 19. illetve 20. századig (előbbi Japán, utóbbi Kína és Korea) a középkor szintjén működtek. Szépen díszített selymeket, porcelán meg fémtárgyakat készítettek, de ezek mögött csak több ezer éves tapasztalati tudás, mesterségbeli gyakorlat állt, sose volt mögöttük tudományos háttér, a világ tudományos leírása, megértése, pláne nem paradigmaváltás.
Egy i.e. 100-ban élt kínai meg egy 1900-ban élt kínai életvitele, gondolkodása, világról való tudása közt nem volt lényeges különbség. Kicsit más díszítésű csészéből ette a rizst. Ennyike.
Eközben a fehér ember többször átértékelte már a világról alkotott elképzeléseit és lefektette a modern tudomány alapjait. Meg a modern társadalmak alapjait, ami alapján végül a nemfehér országok is berendezkedtek. Még Kína és Észak-Korea is a fehérek által kitalált berendezkedés egy torz másolatával működik, ami rossz bennük, az mind a kelet-ázsiai hagyományra vezethető vissza: istenként tisztelt, tévedhetetlennek tartott vezetők...

darlacko 2019.03.22. 23:43:12

@Zabalint: "Az iszlámisták az iszlám kultúrában is szélsőségesek, illetve az előtörésük a gyarmatosítók kivonulása óta jellemző." - Ez egy közkeletű hazugság. Az iszlámban nincs szélsőségesség, minden irányzat ugyanazt a Koránt, Hadíszt és Szírát használja. Az iszlám állítólag Mohamed által összeállított anyaga megkérdőjelezhetetlen. Minden erőszakos cselekedetnek megvan a Korán-beli alapja. Tehát a "mérsékelt" és "radikális" iszlám ugyanabban hisz. Valójában tehát nincs mérsékelt és szélsőséges iszlám. Csak iszlám van. Nem is hihetnek másban, hisz a Korán egységes, nincs értelmezési lehetőség benne, konkrét parancsokat tartalmaz. Nem olyan, mint a Biblia, amit hosszú évszázadok alatt összegyűjtöttek mindenféle irományokat és azok tele vannak példázatokkal, amiket lehet értelmezni.
A Korán Allah szava, nem lehet okoskodni róla, csak követni. Az iszlámisták pont ezért szó szerint megtanulják a Koránt és a legmagasabb tudást az jelenti, ha szó szerint idézni tudsz belőle. Nem értelmezni! Az tilos!

Az első iszlámista Mohamed volt. Nézd meg az életét és celekedeteit, amit a mai iszlámisták követendőnek tartanak... Egy véreskezű hadúr volt. Kb. Trónok harca szintű életet élt, gyerekkorú feleséggel, lefejezésekkel, hódítással, erőszakkal, cselszövéssel. Ehhez gyártott egy politikai ideológiát, ez az iszlám. Amiben vallás, jog, államelmélet, pénzügy, erkölcsi parancsok, hadi utasítások, idegenrendészeti kérdések, étkezési és nemi életre vonatkozó szabályok keverednek.

Ezzel szemben Jézus (ha élt) egy hippi volt, aki a felebaráti szeretetről szónokolt, elvetette az erőszakot és nem volt célja evilági hatalom megszerzése, nem volt politikai célja, politikai elmélete, hadserege.
Mohamed meg tömegeket öletett meg már életében, erőszakolt, pedofilkodott, antiszemitáskodott, hódított, adóztatott. A mai mohamedánok pedig az ő életét tekintik mintának, hisz ő volt a tökéletes ember, minden, amit tett, helyes volt.
süti beállítások módosítása