A szeptemberben indult négyrészes 'Hit és tudomány' vitasorozatunk záró alkalmán Jézus Krisztus személye körüli kérdéseket, történelmi tényeket és álhíreket boncolgathatjuk. Az eseményre való hangolódás érdekében a válaszadóknak szegeztünk egy-egy kérdést.

Baranya Csabától, aki a debreceni Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium történelem-hittan szakos tanára, azt kérdeztük, hogy mi a bizonyíték arra, hogy Jézus tényleg élt?

Kép forrása: múlt-kor

A történelemtudomány egységes álláspontja ma már az, hogy Jézus valós személy volt, aki a Kr. u. 1. század első harmadában élt. Legtovább a marxista történetírás állította, hogy Jézus pusztán kitalált alak.

A történelemtudomány elsősorban az írásos forrásokból feltárható tényekre támaszkodik, Jézus életéről pedig elegendő számban állnak rendelkezésre ilyen szövegek. Nem pusztán a korai egyházban keletkezett írásokról van itt szó, hanem római és zsidó forrásokról is. A rómaiak számára érdektelen volt Jézus létének illetve nemlétének kérdése, forrásaik elfogulatlanok. A zsidó források közül kiemelkedik Josephus Flavius egyik műve, melyben tényként ír Jézus működéséről. A judaizmus képviselői számára az ősegyház komoly kihívást jelentett, Jézusról több dehonesztáló kijelentést is tettek. Ha Jézus nem élt volna, könnyebb lett volna számukra erre a tényre rámutatni, mint rágalmakat megfogalmazni.

Úgy vélem, a legfontosabb források, melyek Jézus földi életének hiteles tanúi, az Újszövetségben találhatók. Az evangéliumok hívő tanúságtételek Jézusról, a Messiásról, aki Isten Fiának bizonyult. Persze mondhatjuk azt, hogy az újszövetségi iratok elfogultak, mégis számos meggyőző bizonyítékot olvashatunk ki belőlük. Lukács evangéliumában igyekszik pontosan megadni Jézus nyilvános működésének pontos idejét. Hasonló okokból került bele „Pilátus a Credoba”, vagyis az egyház hitvallásába. „Nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, mert hiszen szemlélői voltunk fenségének.” – írja Péter apostol második levele. Az egyházi hagyomány kezdettől hirdette nem pusztán Jézus földi életének valóságát, hanem megváltói, istenfiúi mivoltát is. A Szentírás újszövetségi része pedig az egyházban keletkezett, az egyházi hagyomány leírt része. Maga az egyház kínosan vigyázott arra, hogy csak hiteles szövegeket olvassanak a hívek közösségei. Ha elolvassuk a „négyformájú” evangéliumot, észrevehetjük, hogy néhány helyen látszólag ellentétbe kerülnek egymással. Ennek oka az, hogy a részletekre a szemtanúk máshogy emlékeztek. Sőt, a szövegekben vannak olyan részletek, melyek az ősegyház számára kifejezetten kínosak lehettek: például a Márk evangéliuma leírja, hogy Jézust Názáretben, saját városában hitetlenül fogadták, ezért „nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg...”. Ha az egész csak kitaláció, miért találunk ki olyat, ami megnehezítheti a dolgunkat? És még le is írjuk!

A hittudomány egyik ágazata – a fundamentális – rendszerbe foglalja mindazon érveket, melyekkel igazolja, hogy Jézus valós történelmi személy volt. Az újszövetségi szövegekkel ismerkedve észrevehetjük, hogy az ősegyház jóval többet akart, mint Jézus létét igazolni: az ő személyének, tanításának, tetteinek, megváltói művének hiteles felmutatására törekedett.

December 2-án, hétfőn 19 órától személyesen kérdezhetsz Baranya Csabától is a Nagyerdei Víztoronyban! Fontos: ha ülőhelyet is szeretnél, érkezz időben! Várunk, hogy megvitassuk Jézus Krisztus-e a király.

Baranya Csaba