Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Álomból valóság? II. rész

Öt felekezet képviselői beszélgettek egységben és egyetértésben: Szólj be a papnak! a debreceni Megtestesülés templomban

2020. január 28. - szoljbeapapnak

A keresztények egysége – álom vagy valóság? A Szólj be a papnak! csapata ezúttal a keresztények egységtörekvése jegyében megrendezett ökumenikus imahét 2020. január 25-i istentiszteleti alkalmához időzítette debreceni rendezvényét. Az érdeklődők öt felekezet képviselőinek tehették fel kérdéseiket a római katolikus Megtestesülés templomban, melynek szentélyében Asztalos Richárd evangélikus és Dr. Gonda László református lelkészek, Dr. Krakomperger Zoltán római katolikus, Dr. Seszták István görögkatolikus és Sipos Barnabás ortodox papok foglaltak helyet. A beszélgetésben közreműködött Csorvássy Zsófia Fruzsina református teológus-lelkész hallgató. A vitaest első részéről itt olvasható a beszámolónk.

dsc_0215.JPG

fotó: Vígh Tamás

A rendezvény második felvonásának első kérdésére adott válaszok komoly félreértéseket is tisztáztak. A kérdező azt szerette volna tudni, hogy lehetséges-e a különféle világvallások esetében is egységről beszélni? Lehetséges-e, hogy egyszer majd nem lesznek felekezetek, csak önmagában a vallás létezik majd?

Asztalos Richárd evangélikus lelkész rámutatott, hogy a korábbi generációk úgy nevelkedtek, hogy a felekezeti különbségek lehetetlenné tették egy katolikus és egy protestáns számára a házasságkötését. Majd utalt Hans Küng nyugalmazott bécsi érsek által írt Világethoszra, melyben nem csak egyistenhívő vallásokat hasonlított össze egymással. A könyvben felmutat egy eredményt: minden vallás, legyen az egy primitív, vagy épp egy sajátos dogmatikában kifejtett vallás, a tanrendszere általában három dologra épül: Istennek a feltétlen tisztelete, az embertársak feltétlen tisztelete és tulajdon feltétlen tisztelete. Ez rádöbbent minket arra a nagy igazságra, hogy ez a három egyezés minden egyes vallásban megtalálható.
Krakomperger Zoltán atya hangsúlyozta, hogy a vallásközi párbeszédet, és a kereszténység egységtörekvését határozottan külön kell választanunk egymástól, nem szabad összemosni. Vallásközi párbeszédnél nem lát racionális indokot arra, hogy a különféle vallásokat vissza kellene vezetni egy ún. közös mátrix vallásba. A vallásoknak ugyanis két nagy alap típusa van: történeti vagy kinyilatkoztatott vallások, melyek Isten kinyilatkoztatásának befogadása következtében jelentek meg, és a nem kinyilatkoztatott vallások, melyeknek az alaptételei vallásbölcseleti feltevéseken nyugszanak. Ettől függetlenül a vallásközi párbeszédek a jelenkor fontos kihívásai, melyet ismerve a mai korszellemet, nem szabad lekicsinyellni. Franz König azt is írta könyvében, folytatta Krakomperger Zoltán, hogy az emberiség csak akkor tud túlélni, ha a vallások és a nemzetek között béke van. Világbéke pedig akkor lesz, ha a vallásközi békét is előmozdítjuk és szolgáljuk, és ennek eszköze a párbeszéd. A célja pedig, hogy ezt a bolygót ne semmisítsük meg, ne tegyük jobban tönkre, mint ahogyan azt már eddig megtettük. Ami az ökumenikus párbeszéd végét illeti, a katolikusok számára a II. Ökumenikus Direktórium katolikus alapelvei adnak iránymutatást. Eszerint a katolikus egyháztól különvált krisztushívő közösségek saját lelkiségükből, teológiájukból, egyházi berendezkedésükből mindazt megtarthatják, és meg is kell tartsák, ami az apostoli hagyománynak nem mond ellent. Ez lehetőséget ad a párbeszédre, hogy derítsük ki, járjunk utána, az apostoli hagyomány fogalmába mi tartozik bele. A cél nem az, hogy a meglévő krisztushívő közösségek egy megaegyházat alkossanak majd, hanem az, hogyan tudunk érvényt szerezni annak, hogy Jézus Krisztus egy egyházat akart, és ebbe a látható egyházba beletartozzunk a szó teljes értelmében.
Gonda László egy másik dimenzióból közelítette meg a vallásközi párbeszédet. Elmondta, hogy nagy lehetőség, hogy a különféle valláshoz tartozók együtt, közösen fáradozzanak az emberi szenvedés enyhítésén. Hiszen ha valaki menekül, segítségre szorul, nem kérdezzük meg tőle, mielőtt segítenénk rajta, hogy milyen vallású. A krízisszituációkban van egy közös együttműködés a szociális, társadalmi problémák, kérdések, emberi szenvedések kezelése területén. De hogy lesz-e valaha, hogy nem lesznek felekezetek vagy felekezetek közti különbségek, egészen biztosan tudjuk, hogy lesznek. Egészen addig, amikor Jézus Krisztus újra eljön és helyre állítja azt az egységet a világban, melyre mindannyian várunk, és amely felé megyünk.
Seszták István szerint épp ez az egység jelenti az egységet a sokféleségben. Majd azzal egészítette ki, hogy a válaszadók maguk is ötféle felekezetet képviselnek, mégis egységben érzik magunkat. A Jóisten legnagyobb csodája a 20. században, hogy a keresztény felekezeteket, egyházakat úgy tudta egymáshoz közelebb hozni, hogy közben saját identitásukban megerősítette őket. Mindannyian érezzük, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, és hogy közben nem kellett feladnunk hitigazságainkat. Most egy templomban vagyunk. El tudjuk-e képzelni, hogy 50 évvel ezelőtt így ülünk együtt egy templomban? Biztosan nem. 50 éve még az is elképzelhetetlen volt, hogy hölgyek is tanulhatnak teológiát. Ma pedig igen. Micsoda szeretet az Isten részéről, hogy a teológia közelebb hoz minket egymáshoz!
Az ortodox Sipos Barnabás arra mutatott rá, hogy a teljes egység nagyon mesze van az ökumenikus egységtől, amire törekszünk. Azonban az egység egyik formáját már most, ha nem is tökéletesen, de meg tudjuk élni. Az Úr Jézus utolsó ítéletről szóló példabeszédében olvassuk, hogy „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok” (Mt25, 35). Az Úr Jézus ezen szavai mindenkire ugyanúgy vonatkoznak és mindenki betartja, felekezeti hovatartozástó függetlenül. Ebből a szempontból az egység közelebb van a végső formájához, mint az Eucharisztikus egység. Egy korábbi írásomban már szóltam róla, hogy a debreceni ortodox közösség 10-15 évvel ezelőtt több helyszínen, katolikus és református templomban is végzett liturgiát saját templom híján. Akik akkor egy teljesen más felekezetet befogadtak, azok teljesítették az Úr Jézus szavait: „Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött… és amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt10,40) Mi ez, ha nem egység a Szentírás szavainak tettekre váltása?

Volt, aki a felekezetek különböző tanításainak a keresztények egységét erősítő, avagy gátló hatásáról kérdezte az egyházi személyeket.

A református Gonda László kiemelte, a 20. században felerősödni kezdett egységesedési törekvések idején volt egy jelmondat: A szolgálat összeköt. Megindult egy közös gondolkodás: megkeresni azokat a területeket, ahol párbeszédre léphetünk és a tanítás területén is közös igazságokat fogalmazhatunk meg. Ugyanakkor tanításaink a hitünk szavakba öntése, melyek nem állíthatók szembe cselekedeteinkkel. Miközben együtt tudunk szolgálni, végig kell járni egy fáradságos, hosszú utat, hogy mélységeiben megértsük egymás tanításait és felismerjük azt, amiben közösen tudunk tanúságot tenni a mi Urunkról, Jézus Krisztusról.
Seszták István szerint az elmúlt évszázadok eltávolodásának egyik oka egymás kölcsönös nem ismerése, a tudatos félremagyarázás, amikor nem ismerjük a másik teológiáját, gondolkodását. A 20. század vívmánya, hogy van találkozási pont, és mindezeket hiteles forrásból ismerhetjük meg. A katolikus teológia sokat köszönhet a protestantizmus szentírásszeretetének, ami megtanította jobban felismerni annak valódi üzenetét és tudtunk szakítani a tudatos félremagyarázásokkal.

fotók: Vígh Tamás

Érkezett kérdés az egyházszakadásra, a kölcsönös bocsánatkérésekre vonatkozóan.

Sok félreértés, keserűség került be a köztudatba az elmúlt századokban, és most a reformációra gondolok – mutatott rá Gonda László. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a nagy reformátorok nem kívántak elszakadni az akkori egyháztól, nem akartak új egyházat szervezni, hanem az volt a szándékuk, hogy az akkori látásuk és szentírásértésük alapján az egyház életét megújítsák, és az általuk meglátott eltéréseket korrigálják. Máig folyik a kutatás, hogy mi az, amit helyesen láttak, vagy épp félre értettek, de ezek traumatikus, nehéz kérdések.   Gonda László azt is hangsúlyozta, hogy az 500 éves reformációt nem ünnepelték, hanem megemlékeztek róla. „Furán hangzik, de az, hogy a reformáció eredményeként különféle protestáns felekezetek jöttek létre, a reformáció kudarca volt” - folytatta. „Ha megnézzük Kálvin és Luther műveit, magukat katolikusnak vallották és én is katolikusnak vallom magam. Nem vagyok római katolikus, de az egyetemes anyaszentegyház tagjaként református katolikus vagyok. Az, hogy Kálvin és Luther is katolikusnak vallották magukat, jelzi, hogy nem valamiféle szakadár egyházat akartak létrehozni. Óriási sebek születtek mindkét irányban. De bocsánatkérés is történt. Ebből a szempontból Debrecen fontos helyszín, hiszen 1991-ben II. János Pál pápa meglátogatta a gályarabok emlékművét, ahol koszorút helyezett el, és óriás gesztust gyakorolva megteremtette a kiengesztelődés lehetőségeit.”
Krakomperger Zoltán a kiengesztelődés gesztusait sorolva hozzátette, hogy 2000 nagyböjtjének első vasárnapján II. János Pál pápa a Vatikánban, a Szent Péter-bazilikában nyilvánosan kért bocsánatot bármely krisztushívő felekezethez tartozó emberektől a katolikus egyház gyermekei által elkövetett bűnökért. Fontosnak látta kiemelni, hogy nem az egyház bűneiért, hanem az egyház tagjainak bűneiért kért bocsánatot a pápa, mivel az egyház nem bűnös. De folytatva a sort a kiengesztelődésre törekvés sorával, XVI. Benedek pápát említette, aki az ortodoxoktól kért nyilvánosan bocsánatot a korábbi évszázadok bűneiért.
Sipos Barnabás az ortodoxia és ortodoxpárti reformátusok között a 16. században elkezdett eszmecserét emelte ki, melyben azon egyeztettek az érintettek, hogyan tudnának értékeket átvenni az ortodoxoktól, akik a kezdetektől fogva változatlan formában ápolják hagyományaikat. A megállapodás azonban a történelem viharai miatt nem jöhetett létre.
A görögkatolikus Seszták István rámutatott, hogy volt egy másik reformtörekvés is az egyházban, amikor a szerzetesek is az evangélium tisztaságához történő radikális visszatérést tűzték ki célul. Felhívta a figyelmet arra, hogy ne gondoljuk azt, hogy az első évezredben sokkal egységesebb lett volna az egyház. Egységben volt ugyan, de a szemléletük és a hagyományaik különbözők voltak. Ebben a különbözőségben mégis volt egy közös cél, amit abban kell látnunk, hogy mindannyian szeretnénk Krisztus nevében az ő egyetlen egyháza lenni. Krisztus egy egyházat alapított és mi ebbe az egyházba szeretnénk tartozni. Ha megvan a vágy, a Szentlélek segítségével ez az egység megvalósul.

Az egyik kérdező arra volt kíváncsi, hogy lehetséges az egységet megtalálni, miközben az egyházak hitbéli különbözőségeiről nem esik szó?

Krakomperger atya a katolikus egyház ökumenikus alapelvei közül kiemelte egyet, amely úgy szól, hogy az ökumenikus párbeszédben kerülni a hamis békülékenységet, amikor nem hozzuk szóba, ami valóban eltérő a tanításban. A tanbeli eltérések tisztázására teológiai párbeszédek résztvevői hivatottak, akik azt vizsgálják, a tanítások hogyan közelíthetők egymáshoz a félig ismert vagy egyáltalán nem ismert egyháztörténelmi hagyományok behatóbb tanulmányozásával.

A református Gonda Zsolt a megbékélt különbözőségek egységét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy sok esetben nem lehet semmilyen típusú konszenzusra jutni, mert még nem tartunk ott, nem látjuk az utat. De fontos, hogy ezeket a kérdéseket az ökumenikus párbeszédben tudjuk megfelelően kezelni úgy, hogy egymást tiszteletben tartva vagyunk jelen a különbözőségeink egységében is.

Egy kérdés a református egyház hitvallási iratának sokak által vitatott részére vonatkozott: a Heidelbergi Káté 80. pontja „kárhozatos bálványimádásnak minősíti a katolikus szentmisét, mert a katolikus hit szerint Krisztus valóságosan jelen van a szentmisében átváltoztatott kenyér és bor színe alatt”. Hogyan képzelhető így az egység?

A református lelkész válaszában érzékeny területnek, fontos kérdésnek minősítette a problémát, mivel a vonatkozó kérdés-felelet valóban nagyon markáns és erőteljes megfogalmazást ad a katolikus szentmisével kapcsolatban, ami Gonda László szerint nem fogadható el az ökumenikus párbeszéd részeként. A lelkész személyes hangú véleményének adott hangot, mikor elmondta: „Én nagyon szeretem a Kátét és nem szeretem a 80. kérdés-feleletet. A zsinatunkon vita volt arról, hogy ebben a szomorú és nehezen kezelhető formában benne maradjon-e a Kátéban, hiszen érthető módon megütközést, megbotránkozást, fájdalmat okoz. Más státuszt kellene kapjon a szövegben, mint ahogyan most olvasható, hiszen az ökumenikus egységtörekvések idején ez a fajta megfogalmazás teljességgel elfogadhatatlan. Van ahol lábjegyzettel látják el, és a megfogalmazás történeti szerepét hangsúlyozzák. Én a 80. kérdés-felelettel nem tudok azonosulni, de ez az én személyes véleményem. Remélem, hogy mi, magyarországi reformátusok is világossá tesszük, hogy nem azt akarjuk mondani a katolikus testvéreknek, ahogy azt elődeink a 16. században megfogalmazták.

Az ökumenéhez kapcsolódó Szólj be a papnak! rendezvényt egy online feltett kérdéssel zárták a szervezők: Hol van az öröm a templomokból? A híveken miért nem látszik a misén?

A kérdésre reflektálva Sipos Barnabás ortodox pap személyes tapasztalatát osztotta meg a jelenlevőkkel, amely őt az ortodox egyházba vezette. „Egy kis ortodox templomban tartott liturgián az áldozás után az emberek arcán valódi öröm láttam. Ez volt részemről a személyes megtapasztalása annak, amikor a szentáldozáson keresztül a másik szemében meglátjuk az Úr Jézus Krisztust. Amikor részesülünk az Eucharisztiában, az Úr Jézus testét és vérét vesszük magunkhoz, így őt a másik szemében is megláthatjuk és tisztelhetjük, és ez örömmel tölti el az embert. Az öröm jelen van, csak észre kell venni” – fogalmazott Sipos Barnabás.
Az este zárszava Asztalos Richárdé volt, aki Gyulay Endre nyugalmazott szeged–csanádi megyéspüspököt idézte, aki szerint „több lenne a papi hivatás, ha mosolygósabbak lennének a papjaink”.  Az evangélista lelkész azzal egészített ki a püspök atya gondolatát, hogy „nem csak a papok, hanem minden hívő feladata is megmutatni, hogy milyen örömteli dolog Krisztussal lenni. A mi feladatunk, hogy azt az örömöt, hogy Krisztuséi vagyunk, adjuk tovább, és legyünk jókedvű keresztények!”

Papp Erika

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr1315430072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikocami 2020.01.31. 11:20:18

Miért mosolyognának?
Állandóan pánikolnak az anyagi,gazdasági,politikai megpróbáltatások miatt.
Nem értik és nem fogják fel Jézus tanításait.
süti beállítások módosítása