Pár évvel ezelőtt volt egy érdekes vitám az egyik jó barátommal, arról, hogy egy fotográfiai alkotás lehet-e keresztény. Sok ideje foglalkoztat ez a kérdés és elismerem, hogy a barátom érve elég erős volt: maga az alkotás nem lehet keresztény, csak az azt megalkotó személy.
Az eltelt pár évben igyekeztem minél több szempontból megvizsgálni a vizuális művészetek tárházát. Az előző blogbejegyzésemben szó esett a művészeti alkotás szubjektív, szabadon értelmezhető jellegéről. Azonban nem mondanám, hogy csak az lehet művészeti alkotás, amely meghagyja a szubjektív értelmezés lehetőségét. Ez csupán az alkotások egy ágára igaz.
Az alkalmazott művészetek esetében is beszélhetünk művészetről, mégis ekkor az alkotás célja valamilyen egyértelmű üzenet átadása. Buta példákkal élve: Nézz meg egy ízletes szendvicsről készült fotót, szülessen meg benned a vágy, hogy egy olyan szendvicset ehess és vedd meg azt; vagy nézz meg egy kávézót bemutató videót, így ragadjon meg a hely atmoszférája és látogass el oda. Esztétikai élmény, többlet üzenet, és mesteri kivitelezés ezekben az esetekben is adott lehet.
Az igazi kérdés az, hogy a a keresztény hit kifejezésére a vizuális művészetet fel lehet-e használni. Itt hívom segítségül a „vizuális parafrázis” kifejezést, amely arról szól, hogy valamely szituációt más keretek között, de újra megalkotunk. A kereszténység esetében erre a legkézenfekvőbb lehetőség valamely bibliai történet szituációjának az újra megjelenítése olyan módon, hogy az üzenet megmaradjon, csak a mai korhoz hű kinézetben. A parafrázis sok közvetlen utalást tartalmazó műfaj, amely keretében a szubjektív értelmezés lehetősége legjobb esetben minimális. Például az utolsó vacsora feldolgozására számos alkotás született, amelyek igaz nem minden esetben az eredeti üzenetet akarják átadni (összetartozás, krisztusi alázatosság, hűség), csupán meghökkenteni a kivételes ábrázolásmóddal.
Pillanatkép Kendrick Lamar - Humble videóklipjéból (a videó megtekintéséhez kattints a képre)
Ennek ellenére sem tartom kizártnak, hogy a XXI. század posztmodern köntösében hitelesen és üzenet-azonosan meg lehet jeleníteni egy-egy bibliai történetet, példázatot vagy akár tanítást. Az a kérdés, hogy Istent így kiábrázoljuk-e, szerintem nem releváns, hiszen az alkotás a szituációról szól, nem arról, hogy Isten maga hogyan néz ki.
Az ilyen alkotások biztosan kihívás elé állítják a korunk keresztény művészeit, mivel egy-egy bibliai történet jóval több, mint egy ízletes szendvics, vagy egy hangulatos kávézó. Biztosan születni fognak olyan alkotások a jövőben is, amelyek a „vizuális parafrázis” igényével lépnek fel. Az előnye az ilyen alkotásoknak az lehet, hogy nem kell magyarázni, hogy mit jelentett egy izraelitának az, hogy a másik ember samáriai; vagy miért voltak az özvegyek kitaszítottak abban a korban; vagy miért volt olyan nagy dolog meggyógyítani egy leprást. Hiszen az ezekhez hasonló történeti sajátosságokról sokunknak már nincs közvetlen tapasztalata.
Természetesen elismerem, hogy van a művészetnek egy olyan ága is, amelyben pont a szubjektív értelmezés lehetősége az, amely megadja egy-egy alkotás művészeti értékét. Itt az alkotás az emberi lélekre gyakorolt hatása, az érzelmek felnyitása az, amely támogatja az emberi önértelmezést. Ezzel párhuzamosan azonban egy közvetlenül a Bibliából inspirált, egyértelmű üzenettel bíró alkotás is lehet olyan igényességi szinten, amely képes olyan dilemmákat elindítani az emberi tudatban, amely szintén segít az emberi identitás értelmezéséhez.
Ha szívesen alkotsz és vannak olyan képeid, amelyek többletjelentéssel bírnak, függetlenül vallási hovatartozásodtól, küldd el nekünk a szeptember 10-ig a K-Pont Feszt keretében kiírt pályázatunkra.
Fotók forrása: pexels.com, youtube.com