Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Nemváltoztatás óvodásoknak

- vendégposzt

2021. október 30. - szoljbeapapnak
Idejétmúlt lett a régi vicc, mely szerint az újszülött kisbabáról kérdezik a szülőket: – Kisfiú vagy kislány? A válasz: – Majd 18 éves korában eldönti. A "szép új világban" már nem kell várni a nagykorúságig, az óvodások is eldönthetik, hogy fiúk vagy lányok szeretnének-e lenni. A Daily Mail-ben megjelent hír szerint ugyanis Skóciában négyéves kortól, szülői beleegyezés nélkül változtathatnak nemet a gyerekek.
6432698_shutterstock.jpg
Fotó forrása: https://www.shutterstock.com/

Kisgyerekekről beszélünk, akik kisautóval játszanak, babáznak, mesét hallgatnak, várják a Mikulást, nem olvasnak, írnak, egyedül még hazamenni sem tudnak az óvodából. Tényleg rájuk bízzuk a nemük megválasztását? A szülők beleegyezése nélkül még egy fotót sem lehet készíteni a kicsiről, erről nyilatkozni kell, ahogy minden egyéb dologról, amiben a gyerek részt vesz. Anya-apa éppen abba nem szólhat bele, hogy a nemi identitását megváltoztató műtétet, ezt a visszafordíthatatlan beavatkozást elvégezzék rajta?
Hátborzongató belegondolni, hogy el akarják venni a szülők jogát, hogy megvédjék a gyerekeiket, hogy azok vigyázzanak rájuk és döntsenek róluk, akik a legjobban szeretik és ismerik őket. Akiknek a felelőssége gondoskodni róluk.
A szakértők  szerint a gyermek állandóan változik és fejlődik, a nemi és szexuális identitás megszilárdulása tinikorig, de akár 21 éves korig is eltarthat. A tapasztalat azt mutatja, hogy nemváltás igazából nem lehetséges, hiszen a műtét után a fiú nem lesz lány és fordítva, viszont visszafordíthatatlan következményekkel járnak ezek az orvosi beavatkozások. Arról kevésbé szólnak a hírek, hogy rengetegen megbánták a nemváltást...
pixabay1.jpg
Fotó forrása: https://pixabay.com/

Szülőként nem szeretném, hogy érzékenyítés címén olyan irányba tereljék a gyerekeimet, amit nem tartok helyesnek. Szerintem a nemünket nem mi döntjük el, hiszen az már eldőlt a fogantatásunk pillanatában. "Férfivá és nővé teremtette..." - férfiak és nők együtt alkotjuk Isten képmását. Ideológiák jönnek-mennek, de ennek igazsága nem változik! 
Halász Kinga
A cikket a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újságíróképzésének egyik hallgatója írta.
Következő debreceni eseményünkön az egyház és az állam kapcsolatáról kérdezheted a papokat, lelkészeket. Tarts velünk most is, hiszen a kérdésedet sörrel jutalmazzuk majd!
Érkezett egy reakció erre az írásra, melyet itt lehet elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr3716740576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2021.10.31. 14:05:53

Nem változtatok!
El van cseszve a világ, s minél több Ember lesz, annál jobban elcseszik.
Klímaváltozás és klimaxváltozás. Mad max állapotok. Apukalipszis.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.10.31. 18:17:54

A vallás idekeverése csak eltántorít olyanokat, akik ebből a posztból jöttek volna rá, mekkora baromságot is szorgalmaznak oly erőszakosan a "szabad" országok. Hagyjuk Istent, helyettesítsük a puszta biológiával, meghagyva a teret a mögötte elképzelhető magyarázatnak, és akkor a poszt teljesen rendben van. Jó lenne a fejébe látni annak, akinek ez a világos okfejtés nem elég világos ahhoz, hogy elriadjon a gyerekek macerálásától.

arthurthedent 2021.10.31. 20:13:05

"Skóciában négyéves kortól, szülői beleegyezés nélkül változtathatnak nemet a gyerekek."

Már ne is haragudj, de ez egy iszonyatosan nagy butaság. Nagyon-nagyon-nagyon hiszékenynek kell lennie annak, aki ezt a kacsát elhiszi.

Andy73 2021.10.31. 20:22:17

Elolvastam a belinkelt cikket, hátha nem igaz. Tényleg ott a cikk több mint nyolcezer kommentel. Nem olvastam el az összes kommentet, de egyik sem támogatja az ötletet. A teljességhez azért hozzátartozik, hogy elsősorban a nemi identitásról van benne szó, nem a nemi átalakításról. Vagyis, hogy a gyerek valaszthasson másik nemű nevet, bármelyik WC-be bemehessen, stb.
Legalábbis egyelőre ilyeneket javasolnak, de ki tudja, hova fajulnak még a dolgok.

Andy73 2021.10.31. 20:23:58

@arthurthedent: ha tudsz angolul, olvasd el az eredeti cikket is.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.10.31. 20:33:36

@arthurthedent: Nehéz eldönteni, hogy kacsáról van-e szó, mert nem ott élünk. De azért gyorsan rákerestem, a Google már szinte magától dobta fel a témát, és mutatok linkeket.
www.telegraph.co.uk/news/2021/08/12/scottish-four-year-olds-can-change-gender-school-without-parents/
www.newsweek.com/kids-young-four-can-now-change-gender-scotland-schools-without-parental-consent-1618942
www.dailymail.co.uk/news/article-9888899/Scotland-let-pupils-aged-FOUR-change-gender.html

Nincs kedvem végigbogarászni egy hosszú, unalmas szöveget, de hogy a téma napirenden volt, igazolja a skót kormány honlapjáról egy dokumentum: www.gov.scot/publications/supporting-transgender-young-people-schools-guidance-scottish-schools/pages/6/ A címe magyarul: "A transznemű fiatalok támogatása az iskolákban: útmutatás a skót iskoláknak". Orbán mesterkedése ez is?

arthurthedent 2021.10.31. 20:52:29

@Androsz: "Nehéz eldönteni, hogy kacsáról van-e szó"

Hát azért annyira nem nehéz eldönteni, iskolában nem csinálnak nemváltoztatást, négy éves korban nem lehet nemet változtatni és az egész elképzelhetetlenül ostoba dolog. Az, hogy valaki szoknyát húz az iskolába vagy azt mondja, hogy "szólítsatok katinkának" nem változtatja meg a nemét.

"mutatok linkeket."
Ja, látom. A "change gender" nem azt jelenti, hogy "nemet változtatni".

"Orbán mesterkedése ez is?"
Nem tudom, hogy Orbán hogyan jün ide, de az aki az "útmutatás a skót iskoláknak" cikkből azt olvassa ki, hogy "a nemi identitását megváltoztató műtétet, ezt a visszafordíthatatlan beavatkozást elvégezzék rajta?" az igen-igen súlyosan ferdít. Tényleg el kellene hinnem, hogy bemegy a négy éves az iskolába és átoperálják kislánnyá? Tényleg?! :D

arthurthedent 2021.10.31. 20:58:14

"A szülők beleegyezése nélkül még egy fotót sem lehet készíteni a kicsiről, erről nyilatkozni kell, ahogy minden egyéb dologról, amiben a gyerek részt vesz."

Mondjuk ez sem igaz. Ha igaz lenne, akkor egyetlen turista sem merne fényképezni, mert attól kellene rettegnie, hogy egy gyermek átszalad a háttérben. Valójában a képet nyilvánosságra hozni nem szabad a szülők engedélye nélkül mint ahogyan felnőttekről sem szabad nyilvánosságra hozni a képet az engedélye nélkül.

Vannak kivételek persze, például nyilvános rendezvényen lehet fényképezni a résztvevőket és a képet nyilvánosságra lehet hozni engedély nélkül is.

odamondó 2021.10.31. 21:14:30

@arthurthedent: ilyen és hasonló csúsztatásokra épül az egész 'konzervatív' de legfőképpen a zorbáni propaganda.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.10.31. 21:16:42

@arthurthedent: "»A szülők beleegyezése nélkül még egy fotót sem lehet készíteni a kicsiről...« Mondjuk ez sem igaz."

De bizony igaz. Nekem volt belőle problémám. Nevetséges ügy, de a jog már csak ilyen.

Andy73 2021.10.31. 23:30:32

@arthurthedent: társadalmi nemet változtat a gyerek, a te tudod nélkül is, mert téged nem avatnak be a dologba. A biológiai nemváltás tényleg csak később jon, de az már ennek a folyománya.

élhetetlen 2021.10.31. 23:41:11

@Androsz: Nem akarok törvényeket olvasni, inkább megkérlek, ezek szerint te tudod, hogy is van ez. Addig értem, hogy egy szóló gyereket nem fényképezhet le egy idegen, mert nem lehet tudni, mit akar a képpel. De azt mondod, hogyha egy játszóházban le akarod fényképezni a gyerekedet, vagy egy játszótéren, hogy milyen ügyesen mászik a mászókára, akkor meg kell keresned a még ott levő gyerekek szüleit engedélyért? Ez elég életszerűtlen. Ilyen problémád volt, vagy milyen.

Első mohikán 2021.11.01. 02:49:28

Ez hagyján, de Írországban rasszváltó (!) műtétet is elvégeztethetnek 6 hónapos kortól! Hát hol élünk, könyörgöm! Néger nővé operálhatják a fehér kisfiút, ha ő vagy a szülei azt akarnák... Ez már vicc, vagy inkább tragédia.

Exploiter 2021.11.01. 06:30:18

Most ezen mit kell meglepődni.
Kanadában pl bűncselekmény, ha nem támogatod a gyereked nemváltását.

nypost.com/2021/03/18/man-arrested-for-discussing-childs-gender-in-court-order-violation/

Igazából az a trükk, hogy amikor az első lépéseket megteszik ezek a remek emberek, amik ide vezetnek, na akkor kell felakasztani őket egy magas fára, mind egy szálig.

lenoardo999 2021.11.01. 09:18:23

"nemi és szexuális identitás megszilárdulása tinikorig, de akár 21 éves korig is eltarthat."
"Szerintem a nemünket nem mi döntjük el, hiszen az már eldőlt a fogantatásunk pillanatában."

Ezt a két állítás a szerzőtől van. Ezek szerint valamelyiket nagyon nem érti. Gyaníthatóan az előbbit.

TSandor Toth 2021.11.01. 09:31:21

A trükk az egészben az, hogy azok erőltetik ezt a rettenetet a gyerekekkel akiknek nem is lehet gyerekük. Kérdezem én : Mi a fax köze van egy homoszexuálisnak vagy LMBTQ tudomisén minek más (mondjuk az én) gyerekéhez? Jobban belegondolva a törvénynek még a saját szülő hülyeségétől is meg kell védenie a gyerekeket.
Ki jogosultabb eldönteni, hogy mi a jó a gyereknek?
Az az agyrém az egészben, hogy egyáltalán felmerülhet, hogy erre a kérdésre lehet más is a válasz mint a SZÜLŐ. (Gyengébbek kedvéért : APA és ANYA)
A jelenlegi törvények szerint alapból a SZÜLŐ (ahol van) a törvényes képviselője (gyámja) és eltartója a gyereknek. Nyilvánvalóan a gyermekeknek is vannak jogaik de ezek a jogok figyelembe veszik a gyermeki milétükből fakadó döntési képességüket. Ez hasonlóképp működik mint az időskori demenciában szenvedőknél ahol nem a kor hanem egészségügyi okokból kell valaki másnak képviselni a jogait mint saját maga.
Ezen okok miatt egy normális demokráciában az a kérdés, hogy eldöntheti-e egy gyermek (4 éves kortól), hogy melyik nemet választja ahelyett ami szerint született fel sem merülhet.

Jega 2021.11.01. 12:04:26

Nagy az Isten állatkertje! Hülyül a világ!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.11.01. 12:22:33

@élhetetlen: Iskolában volt. Néhány gyerekről fényképet készítettem, ők kérték. Az igazgató megrótt, mert a gyerekek hiába egyeznek bele (vagy egyenesen kérik), ők még fiatalkorúak, ezért a szüleiktől kell írásos hozzájárulást kérni, előre, a képmáshoz való alkotmányos jog nevében. Életszerűtlen? Hát az. De a sok-sok mindenféle jog kiharcolói és felesküdött őrzői ezt a világot teremtették nekünk. Az a baj, hogy valóban vannak, akik kárt okoznak, például fénykép készítésével. A jogszabályok őket szeretnék megszorongatni, de ezzel életszerűtlen helyzetet szülnek a normális emberek világában. Mi vagyunk a járulékos veszteség.

Mérges 1234 2021.11.01. 13:44:45

Baszki csináltak erről egy felmérést, az egész világon nincs olyan, hogy kiskorúak szülő engedély nélkül nemátalakító műtétjük lenne, mindenütt szülő engedélyhez kötött sőt a legtöbb országban csak serdülőkor útán engedélyezett, de a kormány kitalálta ezt a faszságot és azóta mindenki ezt fújja... :D

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.11.01. 13:59:22

@arthurthedent: "Nem tudom, hogy Orbán hogyan jön ide" – írtad, és íme, @Mérges 1234: megválaszolta a kérdésedet.

68nyara 2021.11.01. 14:44:32

@élhetetlen: Én Angliában élek már jó ideje, és bizony ez így van. Az óvodában pl. nincs olyan, hogy jujj, de aranyos a gyerek az évzárón abban a jelmezben, lefotózom hamar. Nem bizony, meg kell várni a rendezvény végét, és akkor az erre kialakított helyen, egyenként lehet fotózni a gyerekedet. Csak a sajátodat, és csak ott. Vagy az iskolában, amikor odakerül a gyerek, kitöltesz egy formanyomtatványt, amin ilyen kérdések vannak: Készülhet e fotó a gyerekről az iskolában a közös rendezvényeken? (már iskolai hivatalos fotó, mert szülői fotózgatás ott sincs.)

Nagyon kínosan ügyelnek rá, hogy nehogy a gyerekekről fotót készítsen illetéktelen; a tengerparton csak úgy fotózni, azt lehet, de ha egy gyerek felé fotózol, akkor könnyen meglehet, hogy rendőrt hívnak. Mondjuk megszokás kérdése, egy idő után hozzászoksz, hogy mire kell figyelni. Ez olyan, hogy pl. egy pofonért otthon senkit nem visz el a rendőr, itt meg igen. A gyerek megy nevelőszülőhöz, addig amíg kivizsgálják az ügyet, és nem bólintanak rá, hogy visszakaphatod. Ami sok hónap. Nem vicc, vettek el gyereket úgy, csak itt az ismeretségi körben, a reggeli mellé kiosztott egy darab pofon - egy ujj nyoma maradt az arcán - következményeként, hogy amikor ment érte anyuci, akkor a rendőr várta, az estét a fogdán töltötte, és a gyerek három hónap múlva került vissza hozzájuk. Alapos vizsgálat után, és a gyereket csak a felügyelő jelenlétében látogathatták. Most képzeld el ezt egy angolt nem nagyon beszélő, elsős gyerekkel. De ezt simán előadhatják egy hangos kiabálás után is.

68nyara 2021.11.01. 14:58:08

@Mérges 1234: Ez eddig OK, de ez nem egy Magyarországi cikk volt... hacsak nem a zorbán rendelt egy cikket a Daily Mailben.

IGe. · http://istenteszt.blog.hu/ 2021.11.01. 15:46:48

"Isten, vagy mi döntjük el a gyermekeink nemét?"

Tudományos Isten = gyűjtőfogalom
1. emberek által teremtett fő mítoszlények
2. egy kényszerképzet
3. egy idegrendszeri /pszichológiai vírus/mém.

Tehát semmit sem dönt el....

Ekrü 2021.11.01. 18:54:06

Egyáltalán miért kell egy gyermeken nemi átalakító műtéteket végezni? Még szülői beleegyezéssel sem ,nem hogy anélkül. Miért nem lehet ezzel megvárni míg nagykorú nem lesz és ő maga felnőtt ésszel eldönti,hogy vállalja a műtéttel járó kockázatot vagy sem?Tisztában van vele itt bárki,hogy egy műtét mivel jár? Fájdalommal,félelemmel és kockázattal,hogy belehalhatsz. Még egy sima egyszerű mandulaműtétbe is.
Milyen szülő,milyen ember az aki képes ennek kitenni egy gyermeket? Szadista...

CSOKKI MÁLNA 2021.11.01. 19:49:32

@Ekrü:

Mert minden deviancia ösztönösen reprodukálni akarja önmagát. Ezek az emberi torzók nem tudnak szaporodni, ezért kisgyerekek befolyásolásával akarják továbbörökíteni az aberrációikat. A nemzetközi baloldal pedig asszisztál ehhez.
Ha Pistike az oviban a kezébe vesz egy babát, a felvilágosult óvónéni hamar elkezdi bemagyarázni neki, hogy ő valójában kislány akar lenni.
De rávezetheti erre a fent látható drag queen nénik(bácsik) látogatása is. És meg is kezdődhet a hormonkezelés a szülő tudta nélkül.

2021.11.01. 19:51:13

ma még csak a barbival szopatom a kent, de ha megnövök, majd én leszek a King of Orient, a király…

úgy'tom skóciában meg fává is lehet már műttetni magunkat

különben is ki válassza meg: inkább a pap bácsi?

CSOKKI MÁLNA 2021.11.01. 19:55:37

@Mérges 1234:

www.hetek.hu/cikkek/hatter/2021julius/a-transzideologia-ara-hormonkezelt-gyerekek-nemvalto-tinik

"Nincsenek átoperált kisgyerekek, de mellüket eltávolíttató tinilányok, hormonkezelt 10 évesek és gendersemlegesen nevelt óvodások léteznek."

"A medikális tranzíció három fő lépése a pubertásblokkolás (ez is hormonális hatásokkal jár), az azt követő hormonterápia (többféle nemi hormon alkalmazásával), illetve a műtéti beavatkozások. A legelterjedtebb protokoll szerint az orvosi beavatkozással járó nemváltás – vagyis medikális tranzíció – első lépése a pubertásblokkolás, amelyet már Európában is alkalmaznak gyermekeken – jellemzően 10-12 éves korban, a pubertás megindulásakor kezdik el. Nagy-Britanniában 2017-ben 800 kiskorú részesült ilyen kezelésben."

fordulo_bogyo 2021.11.01. 21:08:51

Pusztan arrol van szo, hogy ha fiunak erzi magat,viselkedhet fiukent, ha lanynyak gondolja magat, akkor viselkedhet lanykent.
Mi ezzel a bajotok?

Ekrü 2021.11.01. 21:11:00

@CSOKKI MÁLNA:
De milyen szadista ember az, aki úgy akarja "reprodukálni " magát,hogy képes egy gyermeket kitenni egy műtéttel járó kockázatnak és fájdalomnak? Az én gyermekemnek sima mandulaműtétje volt csak, de míg ő bent sikított a műtőbe altatás előtt én kint a fülemre szorított kézzel zokogtam.Miközben a férjem sápadtan állt mellettem és azt ismételgette,hogy jaj nekünk.
Akkor kitenni egy gyermeket egy nem kötelező ,elkerülhető műtétnek tényleg aberráltnak kell lenni,az ilyennek pedig nem való gyermek.Mondjuk azt az orvost is eltiltanám a praxisától amelyik képes egy ilyen műtétet elvégezni.
"Ha Pistike az oviban a kezébe vesz egy babát, a felvilágosult óvónéni hamar elkezdi bemagyarázni neki, hogy ő valójában kislány akar lenni."- Én fiús lány voltam,fociztam,verekedtem,csak fiúkkal játszottam és kényelmes cuccokban jártam. Kisgyermekként többször is mondtam,hogy bárcsak fiúnak születtem volna.De nem azért mert fiúnak éreztem magam,hanem mert 3 lány után megszületett az öcsénk ,akinek mindent szabad volt,mindent megkapott és gyermekként úgy okoskodtam,ha én is fiúnak születtem volna velem is kivételeznének. Aztán 16-17 évesen elkezdtem nőiesen öltözködni,magas sarkúba járni és élveztem,hogy hódítok.hogy nő vagyok.Imádtam a pasikat és soha eszembe sem jutott ,hogy ne férjem legyen,vagy ne legyen gyermekem.
Ha a mai világban lettem volna gyermek, gyermekként kaptam volna a hormonbogyókat,amivel teljesen tönkre tettek volna. Megnyomorították volna az életem.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.01. 21:42:15

@Ekrü:

"Fontos kihangsúlyozni, hogy a gyerekkori nemi szerep diszfóriát a többség, az érintettek 60-90 százaléka „kinövi”. Éppen ezért valóban kulcsfontosságú, hogy ne történjenek idő előtt olyan beavatkozások, amik később nem visszafordíthatóak. Ez nemcsak a műtétekre vonatkozik – amelyeket az európai országokkal szemben az USA egyes államaiban 18 éves kor alatt is alkalmaznak –, hanem a kevésbé drasztikus kezelésekre is."

arthurthedent 2021.11.01. 21:59:08

@68nyara: "Nagyon kínosan ügyelnek rá, hogy nehogy a gyerekekről fotót készítsen illetéktelen; a tengerparton csak úgy fotózni, azt lehet, de ha egy gyerek felé fotózol, akkor könnyen meglehet, hogy rendőrt hívnak."

Könnyen lehet, hogy mások sem tudják mik a szabályok, hogy mi a törvény. Nem lepődnék meg, itt egy cikk ahol azt hirdetik a szerzők, hogy az iskolában négy éves gyerekeken hajtanak végre nemváltoztató műtétet a szüleik tudta nélkül.

arthurthedent 2021.11.01. 22:00:59

@CSOKKI MÁLNA: "hanem a kevésbé drasztikus kezelésekre is"

Mármint hormonkezelést vizionálunk gyermekkorban, amikor a nemi hormonok termelése még igazából el sem indult? Ugyan már!

Ekrü 2021.11.01. 22:37:38

@arthurthedent:
"hogy az iskolában négy éves gyerekeken hajtanak végre nemváltoztató műtétet a szüleik tudta nélkül. "-Négy éves gyermeken a szülei tudtával sem lenne szabad nemváltoztató műtétet végrehajtani. Egyáltalán,semmilyen olyan műtétet, ami nem szükségszerű vagy életmentő.Az az orvos aki ilyen tesz az semmiben sem különbözik Mengelétől,az az ember pedig aki ebbe beleegyezik az ne nevezze szülőnek magát.

Ekrü 2021.11.01. 22:41:28

@CSOKKI MÁLNA:
Egyetértünk és tényleg nem értem mire fel ez a sietség,miért nem jó megvárni a hormonkezelésekkel vagy akár a műtétekkel (akár beleegyezne a szülő akár nem) azt,hogy a gyermek felnőjön és nagykorúként saját maga hozza meg a döntését. Hacsak nem ez nem más mint emberkísérlet amihez gyermekekre van szükség.

morph on deer 2021.11.01. 23:23:46

“ Szerintem a nemünket nem mi döntjük el, hiszen az már eldőlt a fogantatásunk pillanatában.”

Vagy meg nem, mert nem sikerült.
A cikkből egészen részletes információkhoz lehet jutni az úgynevezett androgén inszenzivitás szindrómáról, ami erre egy egészen szemléletes példa.
Nagyon úgy néz ki, hogy a teremtőnek is lehet rossz napja időnként…

divany.hu/testem/hogy-lehet-egy-no-genetikailag-ferfi-/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

morph on deer 2021.11.01. 23:35:40

@arthurthedent:
“… az iskolában négy éves gyerekeken hajtanak végre nemváltoztató műtétet a szüleik tudta nélkül.”

MILYEN iskolában?
Hol járnak a gyerekek iskolába négy azaz 4 éves korban?

És ez a nem-váltó műtét már az iskolába járás első napjaiban megtörténik?
Csak mert ha a gyerekről menet közben derülnek ki, hogy rosszban van a saját “nemi” identitásával, akkor nyilván már jóval korábban kezdte az iskolát, nem?
És hát az is evidens, hogy a négyéves kissrác elmegy reggel az iskolába, és délben már a műtét után gyógyultan tér haza onnan, mint kislány..!

És van, aki ezt a baromságot még el is hiszi!
Sőt, tiltakozik, hogy nálunk ne legyen ilyen!!!
Jaj.

Csigataposó 2021.11.02. 05:19:15

Melyik a rosszabb? Ha valaki annyira felmuvelt, ostoba, tajekozatlan suttyo, hogy nem veszi eszre mekkora baromsag az hogy altalanos iskolaban gyerekeket mutenek es leirja? Vagy az hogy tisztaban van fogalmak kozti kulonbseggel, de hat ugye ki van adva a dirketiva es nemi konc remenyeben hergelni kell az agressziv csocseleket. Nem szamit mekkora a hazugsag, csak gyuljon az epe es a harag. Szep kis hely lehet ez "Jezsuita", "Akademia", ahol ennyire gonosz es/vagy ostoba embereket adnak az orszagnak.

arthurthedent 2021.11.02. 07:40:25

@Ekrü: "Az az orvos aki ilyen tesz az semmiben sem különbözik Mengelétől"

Ezért nem is tesz egy orvos sem ilyet. Felháborodni lehet rajta, csak éppen nem igaz.

giorgio007 2021.11.02. 08:02:39

Hát... egy ilyen óriási minőségű bejegyzés megírásához sztem nem kellene Akadémiára járni. De azért jó látni, h van utánpótlás

GyMasa 2021.11.02. 08:12:20

@morph on deer:
Te szerencsétlen!
Ezek genetikai betegségek!
Tudod, amikor eltér valamilyen tekintetben a normálistól az egészségi állapot.
Aztán, van, amit lehet gyógyítani, meg van, amit nem.
Mellesleg, ugyan nem néztem ennek utána, de szinte biztos vagyok benne, hogy ennek a betegségnek az elöfordulása böven az egy a millióból alatt van.

Ekrü 2021.11.02. 09:07:08

@arthurthedent:
10 éves gyermeken sem kéne.Meg 16 éves gyermeken sem.Mint ahogy a hormonbogyókkal való tömése a 10-16 éveseknek szintén az emberkísérlet kategória.
Majd ha az a gyermek nagykorú lesz,akkor majd eldönti,hogy akar hormonbogyókat vagy sem,illetve a kés alá fekszik vagy sem.
Amúgy sem értem a logikát. Ugye aki homoszexuális az a saját neméhez vonzódik. Abban mi a jó,ha valaki átoperáltatja magát? Onnantól kezdve ő a homoszexuálisoknak nem fog kelleni,hisz egy leszbikus pld. nőt akar magának nem pedig egy fütyivel rendelkező valakit. Hisz azért leszbikus mert nem kell neki a fütyi. Normális ember meg szintén nem áll vele szóba,hisz kinek kéne egy műnő vagy műpasi,ha kaphat igazit is? Marad a nem mondjuk el verzió, de egyrészt az ilyen dolgok előbb-utóbb kiderülnek és én pld agyonverném ha valaki így becsapna.Másrészt milyen kapcsolat az ami hazugsággal indul és az egyik fél folyamatosan retteg a lebukástól?

Medgar 2021.11.02. 09:32:56

@arthurthedent:
www.gov.scot/publications/supporting-transgender-young-people-schools-guidance-scottish-schools/pages/6/

"What does guidance say about gender reassignment?
The EHRC Technical Guidance for Schools[102] sets out that gender reassignment "is a personal process (rather than a medical process) that involves a person moving away from his or her birth sex to his or her preferred gender and thus expressing that gender in a way that differs from, or is inconsistent with, the physical sex with which he or she was born. This personal process may include undergoing medical procedures or, as is more likely for school pupils, it may simply include choosing to dress in a different way as part of the personal process of change. A person will be protected because of gender reassignment once:"

"he or she makes his or her intention known to someone, regardless of who this is (whether it is someone at school or at home, or someone such as a doctor);"

"he or she undergoes treatment related to gender reassignment, such as surgery or hormone therapy; or

he or she has received gender recognition under the Gender Recognition Act 2004. It does not matter which of these applies to a person for him or her to be protected because of the characteristic of gender reassignment"[103]."

kvp 2021.11.02. 09:53:09

Az orvostudomany jelenlegi szintjen a genetikai nem egyelore meg semmilyen modon nem modosithato, ezert minden nemi jellegu modositas ket fo reszbol all. A termeszetes szaporodokepesseg megszuntetesebol es kozmetikai jellegu beavatkozasokbol. A masodik tobbe-kevesbe visszafordithato, az elso jelenleg semmilyen modon. Tehat ha valaki mumelleket kap, akkor az meg korrigalhato kesobb, de ha eltavolitjak vagy hormonkezelessel blokkoljak a szaporodashoz szukseges elsodleges nemi szervei kifejlodeset, akkor az ugy marad.

Ez a jelenlegi politikai legkorben azert nem okoz gondot, mert az emberek -ezen belul is a munkasok- tulszaporodasatol hangos a politikai es gazadasagi vezeto reteg. Amikor az elso ipari forradalom soran kivaltottak az igavono lovakat, akkor azokat sem kezdtek el hirtelen tomegesen levagni, csak nem szaporitottak oket tovabb. Most hogy a negyedik ipari forradalom soran az emberiseg tortenelme soran eloszor sikerul kivaltani a munkasokat, oket sem lehet tomegesen levagni, csak ha egy mod van ra, akkor nem szaporitjak oket tovabb. Ezt a legegyszerubben a gyerekvallalas megelozesevel lehet elerni, amire jo modszer ha az illetot gyerekellenesre nevelik vagy pl. azonos nemu partnert valaszt maganak. Harmadik es a fentiekhez kepest 100%-osan hatasos modszerkent bukkant fel es karoltak fel a biologiai nem fent leirt orvosi megvaltoztatasat. Ennek persze elofeltele a megfelelo neveles kiskortol, igy kesobb tinikorban mar termeszetes folyamatkent lehet elvegezni. A pubertas blokkolasanak masik elonye, hogy jobb eredmenyt hoz mint az utolagos mutetek es hormonkezeles, tovabba tenyleg semmi eselye az illetonek szaporodni es az idoben tortent blokkolas eseten kesobb meggondolni sem igen tudja mar magat.

A fentiek fenyeben barmilyen orvosi eljarast erdemes lenne addig felfuggeszteni amig az illeto eleri a nagykorusagot jelzo 21 evet vagy az orvosi technologia el nem eri azt a szintet ahol a kromoszomak is szabadon valtoztathatoak es akkor tenyleg barki, kortol fuggetlenul lehet majd biologiai no vagy ferfi. Ez a pont az elmult ket ev gentechnologiai fejlodese utan lehet, hogy kozelebb van mint gondolnank.

A fentiektol fuggetlenul az, hogy barki valaszthat maganak barmilyen tarsadalmi nemet azt is jelenti, hogy a diszkret tarsadalmi nemek nem is leteznek, csak egy spektrum, melyen mindenki oda helyezi magat ahova eppen szeretne. Az, hogy tradicionalisan a ket szelen volt az emberiseg 99.999%-a nem jelent semmit egy modern tarsadalomban, hiszen a modern tarsadalomban nemcsak a no es a ferfi, de a csalad es a szulo fogalma sem letezik, mint ahogy a kis-, fiatal- es nagykorusag is egyre kevesebb valodi jelentessel bir. Az, hogy az emberek modern vagy tradiconalis tarsadalomban akarnak elni, pedig a tarsadalmi es gazdasagi vezetok dontesen mulik. Ahogy a talibok nem kerdezik meg az afgan lakossagot, ugy a globalista vezetok sem fogjak megkerdezni a nyugati lakossagot, hogy milyen tarsadalmat szeretnenek es ez mindig is igy volt a tortenelem soran es csak forradalmak tudtak rajta alkalmankent valtoztatni. Ez utobbi pedig jelenleg nem varhato sehol sem.

konrada 2021.11.02. 10:21:58

A témához: mostani cikk Ed Sheerenről:

index.hu/mindekozben/poszt/2021/11/01/ed-sheeran-gyerekkoraban-egy-ideig-azt-gondolta-hogy-meleg/

Nos, ha akkoriban is ilyen szabadság lett volna, lehet most nem Ednek, hanem Editnek hívnák, és nem biztos, hogy olyan boldogan élne, mint most egy normál... (vagy nem tudom, minek lehet nevezni azt a kapcsolatot, melyben egy férfi-nő... bocsánat, ezt sem szabad leírni, szóval születéskor más nemi jellegű - talán így már helyes? egyének alkotnak párt) kapcsolatban.
(Engem speciel meg is lepett, hogy Sheeren még a hagyományos pályán játszik;))

...de azért azt túlzásnak gondolom, hogy egy perverznek elég azt állítania magáról, hogy ő nő, és onnantól szabad bejárása van a női öltözőkbe, illetve hogy egy rab - ha nem akarja, hogy átvigyék a férfibörtönben a másik oldalra, akkor elég kijelentenie, hogy ő transz, és ez esetben mehet női börtönbe, ahol már leszbikusként ő kergetheti a csajokat, és nem ő lesz abban a kapcsolatban a lány.

morph on deer 2021.11.02. 10:24:10

@GyMasa:
Te szerencsétlen!
Miért nem olvasod előbb el, amire válaszolsz? Vagy csak nem érted?

Hát éppen arról van szó, hogy MINDEN a genetikáról szól, és nem Isten dönt a fogamzáskor! Mert ha igen, akkor időnként elcseszi a dolgot.

morph on deer 2021.11.02. 10:55:46

@Ekrü:
“ Abban mi a jó,ha valaki átoperáltatja magát?”

Meg fogsz lepődni: ez nagyon sok esetben NEM a szexualitásról szól!
Teljesen véletlenül az utóbbi időben két olyan fiatalról is hallottam, akik ugyan ellenkező neműnek érzik magukat, ugyanakkor teljesen aszexuálisok!
Azaz nincs szexuális érdeklődésük, nem éreznek szexuális vonzalmat semmilyen irányban sem, de mégis más neműnek érzik magukat, mint amilyennek születtek.
Elmondom, hogy nekik sokkal nehezebb megélni az egészet, mint annak, aki “csak”homoszexuális.

Mindkét családot ismerem, és egyikükkel sem fordult elő, hogy rábeszélte őket valaki, vagy bejártak az óvodába a transzneműek, vagy bármi ilyesmi, ráadásul mindkettő elég zárkózott, csak néhány baráttal, nem a partizós divatmajmó típus egyik sem, és már mindkettő nagykorú.
Aki lányból fiú lesz, ő kapott már hormonkezelést, és már várja, hogy mikor szabadítják meg a melleitől, mert eléggé el van látva, őt támogatja a család, főleg az anyja, az apja csak elfogadja, de nem tud napirendre térni a dolog fölött.
A fiúból lány nem kap kezelést, őt is az anyja támogatja, de az apja teljesen bezárt, elzárkózik a “fiától”.

Ami közös mindkét fiatalban, hogy nagyon nehezen élik meg ezt az egészet, mind a kettő depressziós lett, nem tudnak mit kezdeni magukkal, az egyik abbahagyta az egyetemet, a másikat felvették, de majd csak már fiúként akar elmenni, magyarul tengődnek és tanácstalanok.
Egyiküket sem érte külső hatás, ez az évek során alakult így náluk, és nagyon nem örülnek az eredménynek, de ez van.

Na erről is szól a “nem-váltás” és nem csak arról, hogy milyen jópofa, hogy Pistikének negyvenhármas tűsarkú cipője van…

a nagy hohohorgász 2021.11.02. 10:58:34

@morph on deer: Te szerencsétlen, ha meg a genetika dönt, akkor fogadjuk már el hogy a genetika úgy döntött nem engedi tovább szaporodni a devianciát.... Pont te nem fogadod el te selejt. Oké egyet értünk hogy nincs Isten, de te azt akarod hogy az ember bármikor istent játszhasson... Megint buta vagy!!!! anyád meg apád buzult volna inkább te szar

GyMasa 2021.11.02. 11:44:04

@morph on deer:
Te szerencsétlen!
A téma a nemváltás volt, (testileg) EGÉSZSÉGES emberek esetén.
Erre te belekeversz az egészbe egy nagyon ritka genetikei betegséget.
Egy férfi férfi marad, akkor is ha a legszuperebb fotómodell kinézetüre mütik!
Akkor sem lesz képes szülni, mert hiányoznak hozzá az alapok (nincs méhe és petefészkei).
Tehát nönek nevezni sem korrekt.
Nyilván neked Isten adta jogod, hogy ostoba legyél, de szerintem ezt itt, most nyugodtan engedd el, és ne húzz lapot 19-re.

para_noir 2021.11.02. 12:36:18

Elkeserítő, hogy a posztban leírtakat ennyien elhiszik, de még fájóbb, hogy ugyanezek az emberek szavaznak is. Látszik, milyen színvonalú az a csoport, amelyikre lehet hatni az ilyen baromságokkal, meg akik a Főnök szavazói. Ez a blog meg azt hittem, kicsit magasabb színvonalú, mint hogy ilyen totál elmebeteg ferdítéseket lehozzon, persze vallásosoktól mire is számíthatunk, a butaság bölcsője a vallás. A DM egyébként kb a Blikk megfelelője kint, a cikkben pedig annyiról van szó, hogy a gyerekek megválaszthatják, hogy melyik klotyóba menjenek vagy hogy milyen néven hívják őket, műtétről szó sincs, a világon sehol nem végeznek nemátalakító műtétet gyerekeken, főleg nem négy éveseken, főleg nem a szülők tudta nélkül. Az eredeti cikkben sem esik szó ilyenről. Fájdalmasan nagy baromság ez a poszt, és szégyenletes a sok félkegyelmű, aki el is hiszi.

a nagy hohohorgász 2021.11.02. 12:41:57

@para_noir: tudod mi az elképesztő igazán? Az hogy ha ezt a "nem" valóságot mennyien támogatják. Gusztustalan módon viselkedsz.

para_noir 2021.11.02. 12:45:13

@a nagy hohohorgász: milyen "nem" valóságot? Írd már le rendesen, mit akarsz leírni :) A poszt egy merő hazugság, ami a linkelt cikkben _nem_ szereplő információkat közöl. Ennek a neve hazugság. Mi a problémád akkor?

a nagy hohohorgász 2021.11.02. 12:56:20

@para_noir: Nem vagy túl okos lássuk be, de akkor leírom szájbarágósan:

az hogy szerintem meg nem hazugság, és amit te hazugságnak hazudsz annak rengetek követője van a világban (lsd csak ezt a bloggot)!!!! Pedig szerinted nincs is ilyen :))))))

Te simán leszarod hogy pistike bemegy juliskához gyerek korban, mert pistike úgy gondolja... Gratulálok... És akkor miért vonták össze a pedofiltörvénnyel....

Ott rohadjon meg a fajtátok ti beteg állatok!!! Baszd seggbe a saját gyereked meg varjál neki műmelleket de más gyerekéről szakadjatok le!!!!!

para_noir 2021.11.02. 13:01:02

@a nagy hohohorgász: az értő olvasás legelemibb képessége sincs meg benned, jó szórakozást a továbbiakban :) Ps.: senki nem akarja senki gyermekét átalakítani, ilyen a cikkben sem volt leírva, ilyen a valóságban sincs, de szerintem téged a valóság nem igazán érdekel.

a nagy hohohorgász 2021.11.02. 13:12:49

@para_noir: jól van, és akkor én vagyok messze a valóságtól amikor ilyet leírsz:

"senki nem akarja senki gyerekét átalakítani"..... Aha azért akarnak bemászni az oviba, mert nem akarnak semmit :)))))

Serény Vélemény 2021.11.02. 13:24:39

@morph on deer: És utána (a "nemváltás" után) harmincból legalább 10 öngyilkos lesz, és a többi pedig leginkább drogos, vagy csak szimpla bűnöző, az viszont biztos, hogy jóval rövidebb ideig fognak élni, mint az azonos korú, normális szexuális irányultságú és nemi identitású társaik.
Ha annak, hogy egy gyerek rövidebb ideig fog élni - ti a nemváltás egyik következménye ez, akárki akármit mond - a szülő örülni tud, akkor az alapjáraton nem volt egészséges gyerek-szülő kapcsolat, aaz biztos!

www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3043071/

CoolKoon 2021.11.02. 14:33:37

Ostoba egy blogposzt volt ez. Ráadásul SEMMI érdemlegeset nem mondott az idióta kormánypropaganda felböfögésén túl. Ráadásul jól mondta nemrég Tóta W. Árpád: ettől a vallásosak nem lesznek többen, az ellenségeik viszont igen. Csak gratulálni tudok annak, aki ezt kiposztolta ide.

CoolKoon 2021.11.02. 14:36:02

@Androsz: "Orbán mesterkedése ez is? " - Nem, Orbán mesterkedése az lesz, ha Mo-n egy szép napon eljönnek a buzikért.

CoolKoon 2021.11.02. 14:38:41

@Exploiter: "Kanadában pl bűncselekmény, ha nem támogatod a gyereked nemváltását." - Miért hazudsz? Így tanítottak otthon, hogy hazudni kell, reggel, délben, este? A férfit azért tartóztatták le, mert semmibe vett egy bírói végzést.

CoolKoon 2021.11.02. 14:41:18

@TSandor Toth: "Az az agyrém az egészben, hogy egyáltalán felmerülhet, hogy erre a kérdésre lehet más is a válasz mint a SZÜLŐ. (Gyengébbek kedvéért : APA és ANYA)" - Akkor le kell hogy lombozzalak: jelenleg is úgy szól NÁLUNK a törvény, hogy ha az APA mondjuk csikkeket nyom el a gyerek testén, meg pépesre veri, akkor a továbbiakban NEM dönthet semmiről, ami a gyereket érinti. Egyetlenegy szülő se mindenható a gyerekei fölött.

a nagy hohohorgász 2021.11.02. 14:41:49

@CoolKoon: mert eddig elmentek a buzikert mi???? Te azért hulyezel minket mert be vagyunk szarva hogy molesztalnatok a gyerekeinket???? Mikor bevallottan deviáns szarok. De azért te jogosan rettegsz mi hogy Orbán elviszi a buzikat... hát persze:()))))
A tota w imadatert meg jár a szöges korbács. Annál undorítóbb veglenyt ritkán látni....

CoolKoon 2021.11.02. 14:42:55

@Mérges 1234: "az egész világon nincs olyan, hogy kiskorúak szülő engedély nélkül nemátalakító műtétjük lenne, mindenütt szülő engedélyhez kötött" - Perszehogy nincs, de valamivel meg kellett ágyazniuk annak, hogy majd a későbbiekben eljöhessenek a buzikért a fekete autók meg ballonkabátos "úriemberek"....

CoolKoon 2021.11.02. 14:47:44

@a nagy hohohorgász: "mert eddig elmentek a buzikert mi????" - Egyelőre még nem, de ami késik, nem múlik. Majd ez is eljön, a homofób törvény csak az első lépés volt.

"Te azért hulyezel minket mert be vagyunk szarva hogy molesztalnatok a gyerekeinket????" - Furcsállom amúgy, hogy nem féltek, hogy a papok molesztálják a gyerekeiteket. Mert azért valljuk be, hogy ennek SOKKAL nagyobb az esélye...

"Mikor bevallottan deviáns szarok." - Attól, hogy te ezen a véleményen vagy róluk, még nagyon nem oké a homoszexuálisok elleni uszítás.

"De azért te jogosan rettegsz mi hogy Orbán elviszi a buzikat..." - Hát egy nyíltan homofób (és transzfób) törvény elfogadása után igen.

"A tota w imadatert meg jár a szöges korbács." - Azt meghagyom a puritánabb katolikusoknak, ők azok, akik élvezik az ilyen szadomazo szarságokat. És azt, hogy a vallásosak Mo-n kevesen vannak, nem a Tóta W. találta ki, erről statisztikák vannak.

CoolKoon 2021.11.02. 14:51:07

@CSOKKI MÁLNA: Ja persze, ettől fognak a kisfiúk nőnek öltözni, mi? Hagyd már a meséket!

CoolKoon 2021.11.02. 14:53:18

@CSOKKI MÁLNA: "Ezek az emberi torzók nem tudnak szaporodni, ezért kisgyerekek befolyásolásával akarják továbbörökíteni az aberrációikat." - Jó nagy butaságot mondtál. MINDEN emberi társadalomban (még a törzsi társadalmakban is!) nagyjából állandó a homoszexuálisok aránya, ami egy az egyben megdönti a témához kapcsolódó összes tévképzetedet.

"De rávezetheti erre a fent látható drag queen nénik(bácsik) látogatása is. És meg is kezdődhet a hormonkezelés a szülő tudta nélkül. " - Ezek a hallucinációk kizárólag a te fejedben léteznek.

CoolKoon 2021.11.02. 14:56:24

@para_noir: "Ez a blog meg azt hittem, kicsit magasabb színvonalú" - Igen, eddig én is ezt hittem.

TSandor Toth 2021.11.02. 15:07:13

@CoolKoon: Figyu, te beszélsz magyarul?
No mert, hogy ezt írtam:
"Jobban belegondolva a törvénynek még a saját szülő hülyeségétől is meg kell védenie a gyerekeket."
Ismétlés a tudás atyja.

GyMasa 2021.11.02. 15:15:01

@CoolKoon:
És, az megvan, hogy mi volt az a bírói végzés, pontosan?

GyMasa 2021.11.02. 15:21:47

@CoolKoon:
Az lehet, de az össz-társadalmi hozzáállás az más lehet.
Fiatal koromban pl. az volt a hozzáállás, hogy a buzikat mindenki olyan lesajnáló tekintettel illette.
Én pl. anno senkiröl nem tudtam a környezetemben hogy az volt-e.
(mondjuk pont nem érdekelt, ahogy most sem érdekel, csak annyi, hogy emberileg milyen)
Akiket idöközben megismertem, azok mind hánynak attól ami a pride-on megy.
(tudod, amikor azt mondja nekem, hogy legszívesebben kimenne a kordonon kívülre, és paradicsommat dobálná a bentieket)
Ez, mára meg már egyfajta érdem lett, amiért tulajdonképpen plusz jogokat várnak el.
Persze, nem a buzik maguk, hanem a rájuk telepedett kultúrmarxista gender-terroristák.

CoolKoon 2021.11.02. 15:28:51

@GyMasa: "az megvan, hogy mi volt az a bírói végzés, pontosan? " - Több dologra is kötelezte az illetőt, és az egyik az volt, hogy a választott nemét (és nevét) használja az apa, igen. Ő pedig nem így tett. Viszont ebből azt levezetni hogy a gyerek nemváltásának nem támogatása Kanadában bűncselekmény, egy elég otromba csúsztatás ám. A bírói végzés semmibe vétele a bűncselekmény, aminek a tényállása megvalósult ott.

"Az lehet, de az össz-társadalmi hozzáállás az más lehet." - Mivel igencsak BIOLÓGIAI dologról van szó, ezét mindegy, hogy milyen az össz-társadalmi hozzáállása. Iránban is vannak buzik, és lesznek is, annak ellenére is, hogy a kivégzésüket élőben adja a helyi tévé.

"a buzikat mindenki olyan lesajnáló tekintettel illette." - És ők ettől megszűntek létezni?

"Akiket idöközben megismertem, azok mind hánynak attól ami a pride-on megy." - Igen, ez is köztudott, hogy a buzik közül sem mindegyik tud azonosulni a Pride-okon néha megnyilvánuló exhibicionizmussal. De nem igazán értem, hogy hogy jön ide a Pride.

"már egyfajta érdem lett, amiért tulajdonképpen plusz jogokat várnak el." - Hát ezt a marhaságot meg honnan szedted?

GyMasa 2021.11.02. 15:53:51

@CoolKoon:
Hát, ha jól emlékszem, és az az eset volt, amire én emlékszem, akkor volt ott még olyan is, hogy anyuka akarta a 10 évnél fiatalabb gyerekét hormonkezeltetni meg utána műttetni, apuka meg nem.
Erre anyuka bírósághoz fordult, és azt ítélték, hogy apuka nem szólhat ebbe bele, de legalább fizetnie kell az összes költségét az átalakításnak. Meg, talán egy távoltartási végzést is kapott.
Erről az esetről beszélünk?
Ha igen, akkor azért nemcsak apuka hibás benne, mert a józan ésszel szembemegy az ítélet is.
Nem tudom, neked van-e gyereked, de nekem 3 után azért felállna a szőr a hátamon...
Igaz, az, hogy egy ilyen nőt vett feleségül, az tisztán apuka hibája.

GyMasa 2021.11.02. 16:00:11

@CoolKoon:
"És ők ettől megszűntek létezni?"
Bazzeg, te ényleg ennyire nem vagy képes megérteni, amit leírtam, vagy csak simán ilyen aljas alak vagy, aki kiforgatja a szavaimat?

"De nem igazán értem, hogy hogy jön ide a Pride."
Pedig ott van leírva, és vissza is idézted:
"Össz társadalmi megítélés"

" Hát ezt a marhaságot meg honnan szedted? "
Figyelj csak:
Ha egy biológiai férfi azt állítja magáról, hogy nő, és emiatt azt követeli, hogy egy nyilvános uszodában használhassa a női öltözőt, akkor az szerinted mi a fene, ha nem plusz jog?
És, ez már nem csak követelés, hanem egyes, igencsak "haladó" USA államban a valóság...
Tudod, amikor a szakállas bácsi bemehet a női öltözőbe, ahol akár kisgyerekek lehetnek, meztelenül, csak azért, mert azt állítja magáról, hogy ő nő.
Persze, tudom, ezzel nincsen semmi baj, hiszen már elkezdődött progresszívéknél a pedofília legalizálás-propaganda is...

CoolKoon 2021.11.02. 16:19:24

@GyMasa: "Hát, ha jól emlékszem, és az az eset volt, amire én emlékszem, akkor volt ott még olyan is, hogy anyuka akarta a 10 évnél fiatalabb gyerekét hormonkezeltetni meg utána műttetni, apuka meg nem." - Hát akkor rosszul emlékszel. A gyerek asszem 12 évesen kezdte el a hormonkezelést az anyja tanácsára (igen, az anyja valóban egy hülye picsa), amit apuka rossz néven vett. Viszont nem tudok arról, hogy bármilyen költséget ráterhelt volna a bíróság apukára, és az apuka volt az, aki beperelte anyukát az egész ügy miatt.

"Nem tudom, neked van-e gyereked, de nekem 3 után azért felállna a szőr a hátamon..." - Szerintem a történetben (ami amúgy le van írva a fentebb írt kommentben linkelt cikkben is) anyuci a hunyó, és ha csak 3 gyerek után jönnél rá arra, hogy a feleséged "ilyen", akkor ott nagyon nagy gondok lennének.

"Össz társadalmi megítélés" - Akkor elismétlem még egyszer, mert mintha még mindig nem értenéd: az össz-társadalmi megítélés NEM befolyásolja a buzik arányát egy adott társadalomban. Az iráni valláskárosult klérofasisztáknál arányaiban ugyanannyi buzi van mint a (szerinted) ultraliberális Nyugaton.

"azt követeli, hogy egy nyilvános uszodában használhassa a női öltözőt" - Nem tudom, ha tényleg nőnek néz ki, akkor meglehetősen cinikus dolog lenne beküldeni a férfi öltözőbe.

"Tudod, amikor a szakállas bácsi bemehet a női öltözőbe" - Miért, a "haladó" USA-ban a szakállas bácsi bemehet a női öltözőbe?!

"már elkezdődött progresszívéknél a pedofília legalizálás-propaganda is... " - Na ez az amit csak és kizárólag pártod és kormányod állít, és persze hazudnak, mint a vízfolyás. Ugye a pedofil papokat nem kell bemutatnom, hiszen azokról amúgy is egyre többet cikkeznek mostanában. Viszont egyre inkább kiderül, hogy az egyház nagy üdvöskéje, néhai Wojtyla püspököt boldoggá avatás helyett kiátkozni kellett volna, mert igencsak tevékenyen részt vett a pedofil papok ügyeinek eltussolásában. Vagy beszéljünk inkább a spanyol katolikusok Franco-éra alatti aljasságaikról, ahol nemes egyszerűséggel ELLOPTÁK a gyerekeket? Ilyesmire EGYETLENEGY progresszív csoport se vetekedett, az ilyesmi csak és kizárólag a katolikusok dilije. Vagy mi van a meddőségkezelő klinikák bezúzásával, amivel pártunk és kormányunk azt sugallja a meddő pároknak, hogy dögöljenek meg gyerektelenül? De ez nem érdekes, csak a buzik veszélyeztetik a hagyományos, piálós, asszonyverős családmodellt, ugye?

CSOKKI MÁLNA 2021.11.02. 16:55:22

@CoolKoon: Te talán értesz a gyermeklélektanhoz? Ugye hogy nem. Ne kísérletezzenek már kisgyerekekkel. Semmiféle szexuális jellegű témának nincs helye az óvodákban. Ez nem az a korszak.
Ne jussunk már el ide:

mandiner.hu/attachment/0339/338648_dragqueenstoryhour.jpg

CSOKKI MÁLNA 2021.11.02. 17:01:22

@morph on deer:

Egyet áruljon már el valamelyik libernyák. Hogyha a biológiailag determinált nemet megfellebbezheti az egyén( Szegény ortodox leszbikusokat már azzal traktálják, hogy a fax is lehet női nemi szerv.:), akkor a szintén biológiailag determinált rassz hovatartozás is megfellebbezhető?
Vagyis én fehérként kötelezhetem a környezetemet, a hivatalokat, hogy négernek tekintsenek?

GyMasa 2021.11.02. 17:32:42

@CoolKoon:
"Össz társadalmi megítélés" - Akkor elismétlem még egyszer, mert mintha még mindig nem értenéd: az össz-társadalmi megítélés NEM befolyásolja a buzik arányát egy adott társadalomban. Az iráni valláskárosult klérofasisztáknál arányaiban ugyanannyi buzi van mint a (szerinted) ultraliberális Nyugaton."
Én pedig elismétlem még egyszer:
Soha nem vitattam a számukat, kizárólag a hozzájuk kapcsolódó társadalmi hozzáállásról írtam.
Amúgy meg, honnan tudod, hogy Iránban meg az USA-ban is 10% az arányuk?
Van erre valami kutatás, vagy ez is csak egy amolyan hasraütésszerű szám, mint anno, ahogy a Moore törvény pályafutása kezdődött.
Merugye, ha pl Iránban, ahogy írtad a TV közvetíti a kivégzésüket, akkor:
1., Valószínűleg nem vallják be, mert az életükkel játszanak.
2., A kivégzettek helyére honna lesznek újak? Akkor jövőre több születik? Vagy hogy?

"azt követeli, hogy egy nyilvános uszodában használhassa a női öltözőt" - Nem tudom, ha tényleg nőnek néz ki, akkor meglehetősen cinikus dolog lenne beküldeni a férfi öltözőbe.
Nem, azt írtam, hogy magát nönek valló...
És, később ezt jobban is kifejtettem.

"Tudod, amikor a szakállas bácsi bemehet a női öltözőbe" - Miért, a "haladó" USA-ban a szakállas bácsi bemehet a női öltözőbe?!
Hát, ha az a törvány, hogy azok a "nők", akik annak vallják magukat, akkor bizony egy szakállas bácsi si "nő" lesz, és használhatja a női öltözőt.

"már elkezdődött progresszívéknél a pedofília legalizálás-propaganda is... " - Na ez az amit csak és kizárólag pártod és kormányod állít, és persze hazudnak, mint a vízfolyás.
Ad1.,
Nekem nem pártom a fidesz.
Ad2.,
Epstein. Az elítélt pedofil strici.
És a barátai, mint András herceg, Bill Gates, valamint Bill CLinton.

"Ugye a pedofil papokat nem kell bemutatnom, hiszen azokról amúgy is egyre többet cikkeznek mostanában."
Nem kell, de a jelenlegi témában ők teljesen irrelevánsak.
Majd, ha a pedofil papokról szól a téma, akkor kibonthatod azt is kedvedre, most csak egy szánalmas terelésnek látszik, hogy felhozod.
A "pedofil papok" nem mentik fel a fenti embereket.

" Viszont egyre inkább kiderül, hogy az egyház nagy üdvöskéje, néhai Wojtyla püspököt boldoggá avatás helyett kiátkozni kellett volna, mert igencsak tevékenyen részt vett a pedofil papok ügyeinek eltussolásában. Vagy beszéljünk inkább a spanyol katolikusok Franco-éra alatti aljasságaikról, ahol nemes egyszerűséggel ELLOPTÁK a gyerekeket? "
Vagy beszélhetünk a Norvég állam gyámhivataláról, ahol szintén koncepciós perekkel veszik el a 3+gyerekes családoktól örökre a gyerekeiket, hogy aztán buzi pároknak adhassák, természetesen szigorúan elkülönítve, a jobbára fehér, bevándorló, középosztálybeli családok gyerekeit.
Mindezt olyan törvényekkel a háttérben, ami gyakorlatilag szarik a római jog alapvetéseire
(Először veszik el a gyerekeket, a kihallgatásukon nem lehetnek jelen a szülők, de még ügyvédjeik sem, ha nem teszel vallomást szülőként , akkor "nem működsz együtt, és gyakorlatilag soha nem látod viszont a gyerekeidet!)
Gyakorlatilag a Norvégiai magyar konzulátus tanácsa ebben az esetben az, hogy azonnal hagyd el az országot, s ne gyere vissza!)

"Ilyesmire EGYETLENEGY progresszív csoport se vetekedett, az ilyesmi csak és kizárólag a katolikusok dilije."
Akkor Epstein mi a tököm?
És, őróla tudunk.

" Vagy mi van a meddőségkezelő klinikák bezúzásával, amivel pártunk és kormányunk azt sugallja a meddő pároknak, hogy dögöljenek meg gyerektelenül?"
EZt nem követtem, mi történt vele, úgyhogy véleményt sem tudok nyilvánítani, mellesleg ez sem tartozik a témához.

" De ez nem érdekes, csak a buzik veszélyeztetik a hagyományos, piálós, asszonyverős családmodellt, ugye? "
Ne legyél még demagóg is.
Ilyet senki nem állított!

És, itt, akkor én be is fejezném.
Megyek élni az életemet.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.02. 21:33:38

@GyMasa: Ez akkor válik érdekessé, amikor a színeseket pozitív diszkriminációval, zsozsóval akarják segíteni, aztán jön néhány fehér csávó, hogy ők márpedig transzfeketék.:)
Komolyan, egy nagy Monty Python show-vá kezd válni a világ..:)

élhetetlen 2021.11.02. 21:41:17

@TSandor Toth: Erről van szó, hogy nem elég az a hülye szülő, aki úgy tudja, hogy egy homo pasinak nem lehet gyereke. Normális országokban lehet. Mi a különbség aközött, hogy az utcáról választasz anyát, vagy egy petesejtbankból? Egy feleség is leléphet, otthagyva a gyereket. Az érzékenyítés csak arról szól, hogy a gyerek megértse, hogy van más felállás is, mint az APA és ANYA, és elfogadható, és ettől ne köpje le azt, akinek két apja van, de egy feketét se, ha ő fehér, csak azért, mert nem olyan, mint ő, vagy a családja..

GyMasa 2021.11.02. 22:01:41

@CSOKKI MÁLNA:
"Komolyan, egy nagy Monty Python show-vá kezd válni a világ..:)"
Jaja, de ideje lesz letölteni azt is, mert ma egy ilyen show-t már nem lehet megcsinálni.

CoolKoon 2021.11.02. 22:06:10

@GyMasa: "kizárólag a hozzájuk kapcsolódó társadalmi hozzáállásról írtam." - Ja, egy, az ehhez a témához gyakorlatilag EGYÁLTALÁN nem kapcsolódó hozzászólásra reagálva.

"Van erre valami kutatás, vagy ez is csak egy amolyan hasraütésszerű szám" - Igen, vannak erre kutatások. Jó, lehet, hogy Iránban pont nem, de más, harmadik világbeli országokban igen.

"A kivégzettek helyére honna lesznek újak? Akkor jövőre több születik? Vagy hogy?" - Értelemszerűen ott se bírják kivégezni az összeset, csak itt-ott egypárat mutatóba, "elrettentés" gyanánt. A többi viszont "buzul" ám óvatosan azután is, ahogy addig is tette. És igen, mindig születnek újak, pont ez a lényeg.

"Hát, ha az a törvány, hogy azok a "nők", akik annak vallják magukat, akkor bizony egy szakállas bácsi si "nő" lesz" - És egészen biztosan így van az a törvény? Mert szerintem amit itt leírtál, az csak puszta kitaláció. A legultraliberálisabb helyeken se szakállas bácsik kérik azt, hogy nőként legyenek nyilvántartva.

"Epstein. Az elítélt pedofil strici." - És? Gyakorlatilag a konzervatív establishment volt az, aki tartotta a hátát érte, és a progresszívek voltak azok, akik ízekre szedték. Hiába is próbálod, ezt az ügyet nem fogod tudni a progresszívek nyakába varrni.

"És a barátai, mint András herceg, Bill Gates, valamint Bill CLinton." - Ja, akik azóta is gyakorlatilag páriaként élnek, és csak a szupergazdag haverjaiknak köszönhetik, hogy nem rohadnak még börtönben, főleg András herceg.

"a jelenlegi témában ők teljesen irrelevánsak." - Már miért lennének irrelevánsak? Csak a buziktól meg a transzszexuálisoktól kell óvni a gyerekeket, a papoktól nem?

"a Norvég állam gyámhivataláról, ahol szintén koncepciós perekkel veszik el a 3+gyerekes családoktól örökre a gyerekeiket" - Való igaz, a Barnevernet egy igencsak gusztustalan képződmény, és sajnos még mindig nagyon keveset beszélnek róla. Érdekes, hogy a Fideszes suttyók valahogy sosem említették őket, pedig a gusztustalan módszereik igencsak a Fideszesek kezére játszana a Norvégiával kapcsolatos médiahisztijükben.

"Akkor Epstein mi a tököm?" - Hát progresszív egészen biztosan nem volt. Ahogy az amerikai szupergazdagok közül szinte senki se az.

"Ilyet senki nem állított!" - Való igaz, a cikk csak a transzszexuálisokról állított ilyeneket. Tehát tény, hogy nem homofób, "csak" transzfób a blogposzt. Mennyivel tisztább, szárazabb érzés....

CoolKoon 2021.11.02. 22:07:23

@Píszí Szilvi: Igen, én azonnal át kell operálni Röfi malaccá, makimajommá, vagy zsírosbödönné, úgy, ötévesen, és ezt akarják ráerőltetni a gyerekekre azok a rohattmocskos buznyákok!

CoolKoon 2021.11.02. 22:14:00

@CSOKKI MÁLNA: "Te talán értesz a gyermeklélektanhoz?" - Mert te talán igen? Amúgy kisgyerekkoromban nekem a Kató néni is furcsa jelenség volt, de mégsem kezdtem annak sugallatára öregasszonyosan öltözködni. Vagy akkor most Ihos Józsefet is máglyán kell elégetni, mert biztos az átoperálást "propagálja"?
"Ne kísérletezzenek már kisgyerekekkel." - Valójában eredetileg nem is kisgyerekekről szólt a dolog. A kisgyereket csak a Fityeszes mocskok rángatták bele a témába.
"Semmiféle szexuális jellegű témának nincs helye az óvodákban." - Ebben egyetértünk.
"Ne jussunk már el ide:" - Minek raktad be még egyszer ezt a képet? Az első alkalommal is láttam, és a videót is láttam, amelyikből ez ki lett vágva. Bármennyire is hülyén néz ki szerintem az illető "drag queen", nekem azzal nincs elvi bajom, hogy meséket olvas a gyerekeknek (mint ahogy az a képen is látszik).

élhetetlen 2021.11.02. 22:25:03

@CSOKKI MÁLNA: „Ezek az emberi torzók nem tudnak szaporodni”. De tudnak a homók Angliában is, Ukrajnában is, és még sok országban. A leszbik tudnak szülni, csak nálunk az előbbieknek nem jár a petesejt bank szolgáltatás, és a béranyaság, az utóbbiak nem vehetik igénybe a spermabank szolgáltatást.
„a felvilágosult óvónéni hamar elkezdi bemagyarázni neki, hogy ő valójában kislány akar lenni.”. Ez csak a te agyadban létezik, ahogy ez is „kezdődhet a hormonkezelés a szülő tudta nélkül.”. Na, ezért kell külső felvilágosítás is, hogy ne csak ilyen csökött agyú szülők világképét lássák a gyerekek.

GyMasa 2021.11.02. 22:28:54

@CoolKoon:
"- Ja, egy, az ehhez a témához gyakorlatilag EGYÁLTALÁN nem kapcsolódó hozzászólásra reagálva."
És, akkor már nem is lehet véleményem?

"Van erre valami kutatás, vagy ez is csak egy amolyan hasraütésszerű szám" - Igen, vannak erre kutatások. Jó, lehet, hogy Iránban pont nem, de más, harmadik világbeli országokban igen."
Értem, tehát, akkor tulajdonképpen nincs is bizonyíték arra az állításodra, hogy 10% az arány?

"A kivégzettek helyére honna lesznek újak? Akkor jövőre több születik? Vagy hogy?" - Értelemszerűen ott se bírják kivégezni az összeset, csak itt-ott egypárat mutatóba, "elrettentés" gyanánt. A többi viszont "buzul" ám óvatosan azután is, ahogy addig is tette. És igen, mindig születnek újak, pont ez a lényeg.
Értem, de ugye az a rész megvan, hogy ahhoz, hogy 10% legyen az arány, és folyton kivégzik őket, akkor TÖBBNEK kell születnie, thaát az olyan helyeken vagy nem 10% az arány a kivégzések miatt, vagy több "születik, de akkor meg nem igaz az a kijelentés, hoyg az egész világon 10% az arányuk.

"És egészen biztosan így van az a törvény? Mert szerintem amit itt leírtál, az csak puszta kitaláció. A legultraliberálisabb helyeken se szakállas bácsik kérik azt, hogy nőként legyenek nyilvántartva."
Miért, mi akadályoz meg egy pedofilt, hogy visszaéljen egy ilyen törvénnyel?

"Epstein. Az elítélt pedofil strici." - És? Gyakorlatilag a konzervatív establishment volt az, aki tartotta a hátát érte, és a progresszívek voltak azok, akik ízekre szedték. Hiába is próbálod, ezt az ügyet nem fogod tudni a progresszívek nyakába varrni.
Miért Bill Clintosn ki a fene???
Mennyire konzervatív?

"És a barátai, mint András herceg, Bill Gates, valamint Bill CLinton." - Ja, akik azóta is gyakorlatilag páriaként élnek, és csak a szupergazdag haverjaiknak köszönhetik, hogy nem rohadnak még börtönben,..."
Hát, szerintem a két Bill azért nem csak a gazdag barátainak köszönheti...

"... főleg András herceg."
Hát, én nm vagyok benne biztos, hogy ő meg fogja úszni.

"a jelenlegi témában ők teljesen irrelevánsak." - Már miért lennének irrelevánsak? Csak a buziktól meg a transzszexuálisoktól kell óvni a gyerekeket, a papoktól nem?
Nem, attól kell óvni a gyerekeket, hogy az életkoruknak nem megfelelő "oktatásban" részesüljenek!
Egy 10 év alatti gyereknek semmiféleképpen nem szabad nemiséggel kapcsolatos dolgokat "tanítani", és főleg nem "érzékenyíteni" a homoszexualitással kapcsolatban.
Abban a korban még magát a nemisget sem fogják fel teljesen.
Nem véletlen, hogy pronót sem nézetnek az óvodában a gyerekekkel, és az 18 éves kor alatt is tilos.
Fejlődjön csak a gyerek szépen, aztán, legyen egy iskolai pszichológus, akihez lehet fordulnia, ha úgy érzi, hogy fiú létére lánynak érzi magát, vagy csak simán a farokra jobban izgul.
De, emiatt szerintem problémás mindenkit traktálni ezekkel a dolgokkal.

"Való igaz, a Barnevernet egy igencsak gusztustalan képződmény, ..."
Nekem van ismerősöm, akinek soksok év után egy éjszaka alatt kellett otthagynia emiatt az egész addigi életét.

GyMasa 2021.11.02. 22:31:11

@élhetetlen:
Esetleg nézd majd meg "A vadászat" című filmet Mikkelsennel.
Ajánlom belőle azt a mérhetetlenül gusztustalan, felvilágosult eljárást, ahogy az óvodaigazgatónő, a "szakértő bácsival" pillanatok alatt tönkreteszi egy ártatlan ember életét örökre.

élhetetlen 2021.11.02. 22:58:23

@Ekrü: „Amúgy sem értem a logikát. Ugye aki homoszexuális az a saját neméhez vonzódik. Abban mi a jó,ha valaki átoperáltatja magát?„. Mit értesz egyáltalán te, és mi közöd a logikához? Rosszul indulsz. Nem a homoszexuálisok operáltatják át magukat, ők egy normális országban jól vannak, összeházasodhatnak, mindegyiknek lehet vér szerinti gyereke, és felnevelhetik őket együtt. A leszbi nők is szülhetnek, anélkül, hogy egy kocsmában kéne felszedni egy spermadonort. Most mesélek, csak vázlat. 50 éve, lányként nőtt fel egy gyerek, aztán pubertás korban derült ki, hogy valami nem úgy van. 10 év múlva összefutottunk egy buliban, és, mivel tudta, hogy nem vagyok képben, megkért, hogy figyeljek, ne szólítsam Marinak, mert ő már József. Meg is nősült, és ennek semmi köze a homoszexualitáshoz, és hazugsághoz sem.

élhetetlen 2021.11.02. 23:15:59

@GyMasa: Nem hiszem, hogy megnézem. thriller, nem a műfajom, és horrort sem nézek, és nem hiszem, hogy a gyerekeink vérét kiszívják a vámpírok, nem erre alapozom a világképemet. Egy ártatlan ember életét meg tönkreteheti a családja is.

morph on deer 2021.11.02. 23:32:42

@GyMasa:
“ Egy férfi férfi marad, akkor is ha a legszuperebb fotómodell kinézetüre mütik!”

Mondom, hogy nem olvasol, csak bőszen írogatod a “válaszokat”!

élhetetlen 2021.11.02. 23:44:31

@Ekrü: Ez most komoly? Te tényleg elhiszed, hogy a négy éves kislány bemegy az óvodába ( az iskola még messze van), és ott átműtik, és délután fiúként megy haza? Vagy a kórház értesíti a szülőket, hogy fiút csináltunk a lányukból, egy hét múlva jöhetnek érte? Ennyire nem lehetsz süsü. Amit ad abszurdum el tudok képzelni, csak annyi, hogy Évi nadrágban megy oviba, és megnyeri a mászóka versenyt, lekörözve a fiúkat, és utána azt mondja, hogy mostantól szólítsatok Zolinak, mert én vagyok a legügyesebb fiú is. Ettől nem változik meg a neme. Ehhez miért kéne szülői engedély, ez csak játék, vagy hogyan? Vagy értesíteni a szülőket, hogy vészhelyzet van, akik aztán vagy jól megverik a kislányt, vagy pszichológushoz hordják?

morph on deer 2021.11.02. 23:49:32

@Píszí Szilvi:
“ És ha a gyerek röfimalacnak vagy makimajomnak vagy zsíros bödönnek képzeli magát…”

Akkor talán kezdj el neki másfajta meséket olvasni, mondjuk a Homopipőkéről és az ő melegen szerető mostohájáról, attól a gyerek azonnal Dúró Dórának vagy Kocsis Máténak fogja magát képzelni, és máris helyreáll a világ rendje..!

Alternatívaként csinálhatsz úgy is, mint egy szülő, és pár napig játékból Röfinek is szólíthatod, bár a “na halló röfi” kombinációt nem biztos, hogy 18 éves kor előtt ajánlott lenne használni mert befolyásolhatja az utód normális fejlődését…

CoolKoon 2021.11.02. 23:58:57

@GyMasa: "tulajdonképpen nincs is bizonyíték arra az állításodra, hogy 10% az arány?" - Én ilyet sose állítottam, a 10%-ot te állítod. Én csak azt állítom, hogy az arányuk NAGYJÁBÓL állandó.

"ahhoz, hogy 10% legyen az arány, és folyton kivégzik őket, akkor TÖBBNEK kell születnie" - Iránt kb. 84 millióan lakják, aminek a 10%-a 8,4 millió. Na most még ha 1979 óta MINDEN NAP kivégeztek volna legalább egy buzit is, az még mindig csak kb. 15340 buzi. Ez pedig elenyésző szám a 8 millióhoz képest (mint mondtam, azok is azért csak mutatóba szoktak kivégezni hébe-hóba néhányat), amit bizony a természetes szaporulat (mivel az arányuk nagyjából állandó) folyamatosan pótol.

"mi akadályoz meg egy pedofilt, hogy visszaéljen egy ilyen törvénnyel?" - Látom, neked fogalmad sincs arról, milyen súlyos büntetéseket kapnak Amerikában a pedofilok. Nem él vissza, mert Amerikában annak, aki pedofilvádba keveredik, gyakorlatilag vége. Epstein kirívóan sokáig húzta, ez nagyon nem jellemző arrafelé.

"Miért Bill Clintosn ki a fene???" - Van egy darab Bill Clinton-od, akibe utolsó szalmaszálként kapaszkodsz, miközben SOKKAL több konzervatív befolyásos haverja volt. De igazából ez lényegtelen, Epstein-t NAGYON sokáig bevédte a haveri köre, pártállástól függetlenül.

"szerintem a két Bill azért nem csak a gazdag barátainak köszönheti..." - Bill Gates-ből az ügy miatt elvált ember lett, és semmilyen tisztséget nem tölt be már évek óta, úgyhogy nem is lehetett lemondatni szinte sehonnan. Bill Clinton meg a politikai süllyesztőben volt eddig is, és továbbra is ottmarad változatlanul. De a kettejük esetében egyelőre nem bizonyosodott be, hogy aktívan részt vettek volna Epstein "hancúrozásaiban".

"én nm vagyok benne biztos, hogy ő meg fogja úszni." - Egyelőre nagyon úgy fest, hogy de, pedig nyakig benne volt a dologban. Angliában gyakorlatilag szinte már felmentették a kis ganét.

"Egy 10 év alatti gyereknek semmiféleképpen nem szabad nemiséggel kapcsolatos dolgokat "tanítani", és főleg nem "érzékenyíteni" a homoszexualitással kapcsolatban." - És ki akar ilyet csinálni?! Senki, ez csak a fidesznyikek aljas, cinikus, undorító, homofób és transzfób hazugsága.

"pronót sem nézetnek az óvodában a gyerekekkel, és az 18 éves kor alatt is tilos." - Ja, persze. Amikor én voltam kamasz, kb. 11-12 éves korukban kerültek a kamaszodó gyerekek először kapcsolatba a pornóval. Megkockáztatom, hogy ez a szám azóta tovább csökkent. Persze, lehet szemforgatóan, idióta ájtatos manót játszva úgy csinálni, mintha a pornó tiltása bármit is érne, de a valóság az az, hogy hogyha a szülők nem mondják el otthon a gyereknek, hogy a babát bizony nem a gólya hozza, akkor egyre nagyobb az esélye annak, hogy az ostoba, szemellenzős szülőkből idő előtti nagyszülők lesznek. ERRŐL kellene szólnia a felvilágosító óráknak, és erről szólnak azok a foglalkozások is, amiket most pártunk és kormányunk legszívesebben tűzzel-vassal irtana az iskolákból.

"emiatt szerintem problémás mindenkit traktálni ezekkel a dolgokkal." - Ja. Traktálja csak a szülő, tanár, iskola pszichológus meg a többi "kompetens" személy helyett a Fosbook őket ezekkel a dolgokkal (meg a többi "közösségi" oldal), ugye? Mert per pillanat bizony ez történik, a szülők, tanárok legfeljebb csak követni tudják az eseményeket, elébe menni nem.

"Nekem van ismerősöm, akinek soksok év után egy éjszaka alatt kellett otthagynia emiatt az egész addigi életét. " - Nekem is van egy ismerősöm, aki szintén azután húzott el villámgyorsan Norvégiából, miután megtudta, hogy micsoda egy undorító intézmény a Barnevernet és hogy mit csinálnak a bevándorlók gyerekeivel. Ennek ellenére mégsem azonosítom őket a progresszivizmussal (bár azokat is utálom, ahogy mindenféle marxistát úgy általában) meg különböző szexuális kisebbségekkel.

élhetetlen 2021.11.02. 23:59:39

@a nagy hohohorgász: „Aha azért akarnak bemászni az oviba, mert nem akarnak semmit :)))))”. Igen, akarnak valamit. Hogy a gyerekek többet tudjanak a világról, mint a gyöpös szüleik, mint te is vagy, azaz, megértsék, hogy egy homo vagy egy leszbi is lehet értékes ember, hogy nem kell leköpni egy stábtagot a Hősök terén, csak, mert fekete, nem kell leüvölteni a villamosról a félvér 13 évest, hogy menjen haza, mert itthon van, itt született. Téged már nehéz felvilágosítani, neked már besült az agyad, de a gyerekek még nem hülyék.

GyMasa 2021.11.03. 00:07:37

@morph on deer:
"Mondom, hogy nem olvasol, csak bőszen írogatod a “válaszokat”!"
Te nem érted az egészet!
Óvodába SEMMIKÉPPEN nem való, semmifélenemi felvilágosítás!
Azok a gyerekek még nem is értik az egésznek a lényegét.
De, elmondok neked egy teljesen saját tapasztalatot, a "nagyszerű" német iskolarendszerről:
A fiaimat te simán transzfóbnak neveznéd, mert utálják a buzikat, meg a transzokat.
Csakhogy az ő esetük nem fóbia, ugyanis nem alaptalan az utálatuk, hanem azon a TAPASZTALATON alapul, hogy 10 éves korukban, a ISKOLÁBAN taperolta őket rendszeresn egy magát melegnek valló 10 éves fiú. Mindkettőjüket (meg kb. még a fél osztályt)!
Most adok neked időt, hogy elgondolkozz, hogy szerinted:
- egy 10 éves honnan tudja, hog ymeleg?
- Valóban az iskolában ilyenekkel kell foglalkoznia tanulás helyett a gyerekemnek?
- Szerinted ez teljesen normális?
Én, részemről veled most befejeztem!

élhetetlen 2021.11.03. 00:24:42

@a nagy hohohorgász: „fogadjuk már el hogy a genetika úgy döntött nem engedi tovább szaporodni a devianciát....”. A genetika nem döntött úgy, csak a magyar kormány. Sok országban lehet vér szerinti gyereke egy homónak, a leszbi tud szülni. Nézz utána, és, ha van gyereked, ne a hülyeségeiddel tömd a gyereked fejét. Homo férfi, petesejt bank, béranyaság. Nálunk, dugjon meg valakit, és, ha összejön a gyerek, lehet, hogy gyereke nem lesz, csak gyerektartási kötelezettsége. A leszbi meg bár nem tetszik neki az eset, de szedjen fel valakit, jó lesz az apának. Így gondolod?

GyMasa 2021.11.03. 00:34:20

@CoolKoon:
"Én ilyet sose állítottam, a 10%-ot te állítod. Én csak azt állítom, hogy az arányuk NAGYJÁBÓL állandó."
Akkor most mit állítasz?
Mit jelent az a "nagyjából állandó"? AZ micsoda?
Az Állandó szó jelentése az, hogy nem változik!
Ha változik, akkor nem állandó.
És, mekkora kilengésig tekinted "állandónak", ha már felteszed, hogy változik?

" Iránt kb. 84 millióan ..."
Igen, most jól sarokba szorítottál a brilliáns levezetéseddel.
Nem.

"És ki akar ilyet csinálni?! Senki, ez csak a fidesznyikek aljas, cinikus, undorító, homofób és transzfób hazugsága."
Mivel, nem érzem azt, hogy egy óvodás korú gyereknek akár azt is "tanítani" kell, hogy ha fiú, akkor öltözhet lánynak, meg mittudomén, mi volt itt még felsorolva, beleértve a 72 féle megszólítást is, én teljesen validnak érzem a kormány álláspontját, hogy csak olyanokat enged oda ilyen "oktatást " tartani, akinek jóváhagyja a tananyagját.
Kezdve azzal, hogy nekem, mint szülőnek is adnak egy példányt abból, amit "tanítani" akar, és ha akarok jelen is lehetek ezen az "oktatáson".
Ha, szerinted ez aljas, cinikus és undorító, akkor nem tudom milyen értékrended van neked.

"Amikor én voltam kamasz, kb. 11-12 éves korukban kerültek a kamaszodó gyerekek először kapcsolatba a pornóval. "
Remélem, nem az iskolában, mert, akkor kezdem érteni, hogy miért van ilyen furcsa értékrended!

"ERRŐL kellene szólnia a felvilágosító óráknak, és erről szólnak azok a foglalkozások is, amiket most pártunk és kormányunk legszívesebben tűzzel-vassal irtana az iskolákból."
Te honnan tudod, hogy erről szólnának?
Nekünk általánosban, FELSŐBEN a biológia tanár tartott ilyen felvilágosítást.
NEM Óvodában.

" Ja. Traktálja csak a szülő, tanár, iskola pszichológus meg a többi "kompetens" személy helyett a Fosbook őket ezekkel a dolgokkal (meg a többi "közösségi" oldal), ugye? "
Miért engedi a szülö, hogy egy óvodás facebook-ozzon???
Az én gyerekeim 11 éves korukban kaptak először mobilt. Azt sem én vettem nekik, hanem a nagyszülők, csak kitolásból.
Nekem még most sincs facebookom, sose volt, és sose lesz.
"..Mert per pillanat bizony ez történik, a szülők, tanárok legfeljebb csak követni tudják az eseményeket, elébe menni nem."
Eleve FB profilt csak 13 éves kor felett lehet csinálni, ha jól tudom (mivel nem vagyok ott, így tudhatom rosszul is, de egészen biztos vagyok benne, hogy óvodás korban nem lehet).
Ezen felül, a szex az a FB-on is tiltott, szóval, nem hiszem, hogy pornót, vagy buzipropagandát találna ott egy óvodás.
De, akkor, csakhogy jól értem-e amit írtál: szerinted egy óvodás a facebookról úgyis megtanul szexelni/buzulni, mert a szülei úgysem tudják meg, illetve az is a szülei hibája, ha az óvodás korú gyereküket nem világosítják fel a szexről, hiszen ők úgy gondolták, hogy elég azt 10-12 éves korában, ahogy velük történt?
És, akkor inkább már kapjákmeg ugyanezt biztosan az óvodában, mert a kormány egy undorító, aljas hazug banda?

Én, azt hiszem, itt feladom, mert annyira zagyvaságokat írkálsz, hogy nekem nincs kedvem/türelmem az ilyenfajta rejtvényekhez.

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 07:24:56

@élhetetlen: szóval megint hazudsz. Nincs több kérdésem.

arthurthedent 2021.11.03. 07:25:25

@GyMasa: "Mit jelent az a "nagyjából állandó"? AZ micsoda?"

A "nagyjából állandó" kifejezést olyan 7-8 éves kortól már illik helyesen értelmezni. :D

GyMasa 2021.11.03. 07:41:06

@arthurthedent:
Jah, látom, neked csak ennyi esett le az egészböl..
Gratulálok!

konrada 2021.11.03. 08:08:33

@CoolKoon: Azért elgondolkodtató, hogy te nem-e vagy fasiszta?
Milyen jogon akarod te korlátozni más emberek jogát ahhoz, hogy ők dönthesssék el, be akarnak-e menni a női öltözőbe, ha egyébként azt állítják magukról, hogy ők is nők???
Miért lenne az probléma, hogy egyébként úgy néz ki, mint egy szakállas bácsi, mikor egyébként a nőként születettek között is vannak olyanok? Azokat is kitiltanád?
...s hogy ha látszik ott a kőkemény libidójuk, mert a sok pucér többi nő egyébként bejön neki?
Tán nem lehet egy férfiként kinéző, úgy funkcionáló nő leszbikus?? Neked mi bajod van a leszbikkel?

Szóval ha mindez rendben van, akkor már csak azt nem értem, miért nem bővíted ki az óvodai érzékenyítés jogát a fehér fajvédőkre is? Attól, hogy ők azt akarják, hogy az árják uralkodjanak, és mindenki más másodrendű polgár, és ehhez náci egyenruhában masíroznak be az überalles zenéjével kísérve, zászlóerdőben...

...hát nem ez az igazi liberalizmus, hogy mindent szabad, mert hiszen attól, hogy a gyerekeket érzékenyítik, még nem lehetnek olyanok?
...vagy csak addig nem befolyásolhatóak, míg olyan propagandát nyomnak nekik, ami azt népszerűsíti, ami neked tetszik, de egyébként a gyerek a propagandának a legjobb alanya, mert ha elég meggyőzően tudjuk neki elmagyarázni, milyen jó ha ő helikopter, és az mennyire szép és szabad, akkor könnyen lehet, hogy 1 óra múlva már berregve szaladgál körbe-körbe?

...szóval tényleg érdekel: hol a HATÁR?Például mikortól szabad bemenni egy férfinak születettnek a női öltözőbe? Elég az, ha kijelenti magáról, hogy ő nő, vagy állami igazolást kell kiállítani arról? Le kell-e vágatnia a himbilimbit, vagy elég az egyén döntése? Mehet-e egy leszbi a női öltözőbe? (Hülye kérdés, persze hogy mehet!) De mehet-e akkor is, ha egyébként férfinek született, úgy jó magának, ahogy van, a nőket szereti, de kijelenti magáról, hogy ő nő, azaz leszbi?

...tudom, lesz rá válasz, hogy ez mekkora demagóg hülyeség tőlem, és tényleg az.
...de megtörtént, hogy Kaliforniában egy női börtönben teherbe esett rabtársától egy fogvatartott egy olyan másik " nőtől" aki akkor találta meg női mivoltát, amikor elítélték, és nem akarta, hogy a többi elítélt találja azt meg....

index.hu/kulfold/2021/08/08/egyesult-allamok-transznemu-torveny-noi-borton-nemi-eroszak-terhesseg/

konrada 2021.11.03. 08:11:30

@a nagy hohohorgász: Ja, és neked előre szólok, hogy nem én akarok - meg szakállas se vagyok!;) - bemenni kukkolni álló brével a női öltözőbe, de náci ideológiát sem teríteni az oviban, csak rá akarok világítani, hogy azért kellenek a határok, és tapogatózom, ki hol húzza meg.

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 09:16:38

@konrada: köszönöm, de van aki tanul a hibájából :))) és vannak a ballibsik akik Magyarországon még mindig az lmbtqval migranssimogatassal és qurcsannyal akarnak választást nyerni.... hahaha

CoolKoon 2021.11.03. 10:21:28

@GyMasa: "Az Állandó szó jelentése az, hogy nem változik!" - Mit lovagolsz itt a szavakon? Igen, azt állítom, hogy csak minimálisan változik az arányuk, mivel "újratermelődnek". Mit nem lehet ezen érteni?

"nem érzem azt, hogy egy óvodás korú gyereknek akár azt is "tanítani" kell, hogy ha fiú, akkor öltözhet lánynak, meg mittudomén, mi volt itt még felsorolva" - Amik a cikkben elhangzottak, az gyakorlatilag egy vakvágány, viszont még ott se akarja senki átoperálni az ötéveseket!

"csak olyanokat enged oda ilyen "oktatást " tartani, akinek jóváhagyja a tananyagját" - Ja. Magyarra lefordítva csak olyanokat enged oda, aki nem "mocskosbuzi", vagy "undorító transzvesztita".

"nekem, mint szülőnek is adnak egy példányt abból, amit "tanítani" akar" - Csak halkan jegyzem meg, hogy minket is vittek annak idején pl. ún. zenei nevelésre (ami ráadásul nem is az iskola épületén belül történt, hanem valamelyik kultúrházban), de mégse emlékszek olyanra, hogy bármelyik szülő is fennhangon követelte volna az ott elhangzottak tartalmának kivonatolt változatát. Ez a "példány abból, amit tanítani akar" úgy baromság, ahogy van.

"ha akarok jelen is lehetek ezen az "oktatáson". " - Hagyjuk már a meséket! Vagy esetleg lecsúszott alkesz munkanélküli vagy, akinek nincs jobb dolga, mint hogy a gyerekei "foglalkozásait" látogassa?

"Remélem, nem az iskolában, mert, akkor kezdem érteni, hogy miért van ilyen furcsa értékrended!" - Nem az iskolában, hanem iskolai kirándulásokon, egymás között, a Kretén, Mad magazin, meg talán Móricka (?) és társain keresztül például, ugye a szexista és erotikus humorlapok (na meg persze a "pléboj") által. Ezt a feladatot mára már teljesen átvette az internet ugyebár, ami azt jelenti, hogy még könnyebb hozzájutni ezekhez a tartalmakhoz (mert ugye az újságokat meg is kellett venni, de a neten ott van minden szar ingyen és pár kattintásnyira). De látom, hogy ezt hiába is magyarázom neked, mert te mintha egy párhuzamos világban élnél, ahol az ilyesmi nem létezik.

"Nekünk általánosban, FELSŐBEN a biológia tanár tartott ilyen felvilágosítást." - Nekünk is.

"NEM Óvodában." - Istenem, hagyd már az óvodát! Még a fostos Daily Mail-es cikk se említ SEMMILYEN szexuális töltetű tartalmat az óvodások kapcsán!

"Miért engedi a szülö, hogy egy óvodás facebook-ozzon???" - Nem engedi, de egy iskolásnál már bizony előbb-utóbb előjön a dolog. Mondjuk meg is nézném, hogy hogy Fosbook-ozik egy óvodás, ha még olvasni sem tud....

"Azt sem én vettem nekik, hanem a nagyszülők, csak kitolásból." - lol

"Nekem még most sincs facebookom, sose volt, és sose lesz." - Te értetlen vagy?! A Fosbook csak egy példa volt! Egyrészt manapság a kisgyerekek között a szar TikTok a menő, másrészt pedig tökmindegy, hogy neked mi van meg mi nincs, a gyerekek attól még használni fogják azt, amit a haverjaik is használnak, tőled függetlenül. Szóval még egysze: legfeljebb követni tudod az eseményeket, elébe menni nem.

"Eleve FB profilt csak 13 éves kor felett lehet csinálni" - MUHAHAHAHA Te amúgy azt is elhiszed, hogy a babát a gólya hozza? :D

"a szex az a FB-on is tiltott, szóval, nem hiszem, hogy pornót" - Nyilvános csatornákon nem, de zárt közösségekben meg egymás között azt osztanak meg amit akarnak.

"buzipropagandát találna ott egy óvodás" - Na akkor van egy rossz hírem: az, amit pártunk és kormányunk "buzipropagandának" titulál, bizony nem tiltott a FB-on, tehát elég jó eséllyel talál rá a gyerek már fiatalon is.

"szerinted egy óvodás a facebookról úgyis megtanul szexelni/buzulni, mert a szülei úgysem tudják meg, illetve az is a szülei hibája, ha az óvodás korú gyereküket nem világosítják fel a szexről, hiszen ők úgy gondolták, hogy elég azt 10-12 éves korában, ahogy velük történt?" - Ilyet egy szóval sem állítottam. Semmi ilyenre nincs egy óvodásnak szüksége, csakhogy ami Mo-n megy, az nemcsak az óvodásokat érinti, hanem minden 18 év alatti korcsoport, a kamaszokat is.

"ők úgy gondolták, hogy elég azt 10-12 éves korában, ahogy velük történt?" - Azok, akik ezt az egész, aljas, homofób és transzfób mizériát támogatják, SEMMILYEN korban nem világosítják fel a gyerekeiket, mert leginkább valláskárosultak és úgy gondolják, hogy ilyesmiről egyáltalán, soha semmilyen körülmények között "nem illik" beszélni.

CoolKoon 2021.11.03. 10:36:38

@konrada: "Milyen jogon akarod te korlátozni más emberek jogát ahhoz, hogy ők dönthesssék el, be akarnak-e menni a női öltözőbe, ha egyébként azt állítják magukról, hogy ők is nők???" - Hiába ironizálsz itt, ez nem egészen így működik, mint ahogy a magadfajták elképzelik.

"miért nem bővíted ki az óvodai érzékenyítés jogát a fehér fajvédőkre is?" - Hülyeségeket beszélsz.

"...hát nem ez az igazi liberalizmus, hogy mindent szabad" - Nem, ezt a kultúrmarxistákon meg a tartótisztjeiden kívül senki se állítja.

"Elég az, ha kijelenti magáról, hogy ő nő" - Már miért lenne elég?

"Le kell-e vágatnia a himbilimbit" - Már miért kéne?

"megtörtént, hogy Kaliforniában egy női börtönben teherbe esett rabtársától egy fogvatartott" - Igen, ott érik már a pofon. Csakhogy ez pártunkat és kormányunkat egy kicsit sem menti fel.

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 11:20:25

@CoolKoon: jól nyomod hogy Orbánnak meglegyen a 4/5 bmeg:))))

CoolKoon 2021.11.03. 11:29:45

@a nagy hohohorgász: Ezt kötve hiszem, annyi lecsúszot, alkesz falusi suttyó sosem lesz.

GyMasa 2021.11.03. 11:31:38

@CoolKoon:
" Mit nem lehet ezen érteni?"
Csak annyit nem, hogy elöször kijelentetted, hogy nyugat Európában is pontosan annyian vannak, mint Iránban. Erre megkérdeztem, hogy van-e erre valami kutatás, mire elismerted, hogy Iránra speciel nincs. AKkor mire alapozod, hogy ez valami univerzális érték?

"Ja. Magyarra lefordítva csak olyanokat enged oda, aki nem "mocskosbuzi", vagy "undorító transzvesztita"."
Hát ez egyrészt csak a te orbánfóbiád mondatja veled, miszerint minden IS szar, amit orbánék csinálnak.
Másrészt, meg az óvodában nincs helye a nemi felvilágosításnak.
Sem hetero sem homo, sem transz alapon.
És, igen, szerintem sem kellene megjelennie sem egy pride-ról szalasztott buzinak, sem egy transzvesztitának semelyik óvodában sem, hogy elöadást tartson.

" Csak halkan jegyzem meg, hogy minket is vittek annak idején pl. ún. zenei nevelésre... de mégse emlékszek olyanra, hogy bármelyik szülő is fennhangon követelte volna az ott elhangzottak tartalmának kivonatolt változatát. Ez a "példány abból, amit tanítani akar" úgy baromság, ahogy van."
Ja, mert az a zenei nevelés egyáltalán mennyiben lehetett káros hosszútávon a személyiségfejlödésedre?
Ez megint egy irreleváns példa, plusz szalmabáb érvelés.

"Hagyjuk már a meséket! Vagy esetleg lecsúszott alkesz munkanélküli vagy, akinek nincs jobb dolga, mint hogy a gyerekei "foglalkozásait" látogassa?"
Nem, mérnök vagyok, rugalmas munkaidöben, akinek van lehetösége megtenni ezt.
De, ha gyári melós lennék, akkor meg vagy müszakot cserélnék, vagy szabadnapot vennék ki, mert egy ilyen oktatásnak rohadtul jelentös szerepe lehet benne, hogy félremenjen a gyerek világnézete.
Mert tudod, nekem pl. fontosak voltak a gyerekek.
Tényleg neked van gyereked egyáltalán?

" Nem az iskolában, hanem ..:"
És, ezeken a kirándulásokon hány olyan újságot láttál, ami mondjuk nem érdekelt?
És, azt kötelezö volt végiglapoznod?
Mert, ugye ha ez egy része az oktatásnak, akkor a gyereknek akkor is végig kell ülnie, ha nem érdekli.

"mert te mintha egy párhuzamos világban élnél, ahol az ilyesmi nem létezik."
te meg mintha gyerek nélkül akarnál nekem gyereknevelési tanácsokat adni, aki felnevelt hármat belölük.

"Nekünk is."
És, volt az oktatásban szó a homoszexualitásról, vagy a transzszexualitásról?
És, akkor miért helyesled, ha ez elöbb történik meg?

"Istenem, hagyd már az óvodát! Még a fostos Daily Mail-es cikk se említ SEMMILYEN szexuális töltetű tartalmat az óvodások kapcsán!"
Ja, akkor nyilván ezek a könyvek sem léteznek: hataratkelo.blog.hu/2021/11/02/holland_gyerekkonyvek_a_massagrol
"Először meg is lepődtem, mert hirtelen váratlanul ért, hogy ez tényleg ilyen kicsiknek szól. "

" lol"
Igen röhögjél csak rajta te nyomorult!
Tudod milyen mókás tud lenni egy pszichopata após!
Azt nem kívánom senkinek!

"Te értetlen vagy?! A Fosbook csak egy példa volt! "
Oké, igazad van, nyilván a LinkedIn-en meg a Twitteren lógnak helyette, vagy az Instagramon.
Mégis hány érdemi közösségi oldal létezik a FB-n kívül?

" Szóval még egysze: legfeljebb követni tudod az eseményeket, elébe menni nem."
Azért azzal, ha nem adsz neki telefont meg számítógépet a kezébe, amíg csak lehet, neked is va erre ráhatásod. Tudod, pl. sose kaptam meg a 18+-os gyerekeimtöl, hogy mekkora szemét vagyok, hogy nem engedtem öket kockulni 12 éves koruk elött. Söt, mindegyik azt mondta, hogy milyen jól tettem.
Na, és ezt nullázná le, ha nekiállnának az iskolában tanítgatni öket mindenféle, általam nem ismert dologgal.

" MUHAHAHAHA Te amúgy azt is elhiszed, hogy a babát a gólya hozza? :D"
Leírtam, hogy sose volt FB-m. Akkor nyilván azt sem tudom, hogy mik a szabályai, de akkor ezek szerint lehet 13 év alatt is fiókja az embernek.
MIért, nem a gólya hozza???
Úristen, el kell, hogy beszélgessek az asszonnyal, hogy honnan van a 3 gyerek..

"Nyilvános csatornákon nem, de zárt közösségekben meg egymás között azt osztanak meg amit akarnak.

"Nyilvános csatornákon nem, de zárt közösségekben meg egymás között azt osztanak meg amit akarnak."
Pontosan, és tudod mit még?
Olyan dolgokat, amik érdeklik öket, tehát, ha hetero a gyerek, akkor hetero tartalmat fog nézni, mert nem lesz KÖTELEZÖ neki végignéznie valamit, ami nem érdekli.

"Ilyet egy szóval sem állítottam. Semmi ilyenre nincs egy óvodásnak szüksége, csakhogy ami Mo-n megy, az nemcsak az óvodásokat érinti, hanem minden 18 év alatti korcsoport, a kamaszokat is."
Akkor nem értem, mi a problémád tulajdonképpen?
Miért nem jó az, ahogy mi is átestünk a felvilágosításon?
Miért nem jó, ha az iskolapszichológus segít négyszemközt a gyereken, akinek ez felmerül?
És, miért kellene mindenkit ezzel traktálni, hiszen a gyereke nagyrésze, kb. 90%-a nem érintett ebben a kérdésben.

"Azok, akik ezt az egész, aljas, homofób és transzfób mizériát támogatják,..."
Ez egy demagóg, ostoba kijelentés, durva általánosítással, ami csak a te fejedben uralkodó káoszról árulkodik. Meg az empátia magasfokú hiányáról.

CoolKoon 2021.11.03. 11:59:55

@GyMasa: "elismerted, hogy Iránra speciel nincs. AKkor mire alapozod, hogy ez valami univerzális érték?" - Miért, Irán az egyetlen harmadik világbeli ország?! És igen, azt továbbra is tartom, hogy az arányok nagyon hasonlók mindenhol.

"Hát ez egyrészt csak a te orbánfóbiád mondatja veled" - Nem, erről a magyar ugaron most már törvény van, ami ezt kimondja helyettem is.

"az óvodában nincs helye a nemi felvilágosításnak." - De ki akar nemi felvilágosítást csinálni az óvodában?! Senki!

"semelyik óvodában sem, hogy elöadást tartson" - Az általad sérelmezett csoportok eddig is csak és kizárólag KAMASZOK előtt jelentek meg, és ezen továbbra se szándékoznak változtatni.

"az a zenei nevelés egyáltalán mennyiben lehetett káros hosszútávon személyiségfejlödésedre?" - Irreleváns példa? Szalmabáb érvelés? Hát arról hallottál-e, hogy vannak, akik a rockzenéből vezetik le a sátánizmust? Szerintem simán lehet olyan szülő, aki emiatt nem akarja, hogy a gyereke pl. metálzenét hallgasson.

"akinek van lehetösége megtenni ezt" - És hányszor mentél el a gyerekeid foglalkozásaira? Vagy csak akkor mentél volna el, ha kiderült volna, hogy "mocskosbuzik" adtak nekik elő?

"egy ilyen oktatásnak rohadtul jelentös szerepe lehet benne, hogy félremenjen a gyerek világnézete." - Ó, hát akkor a gyereknek 18 éves koráig mobilt se szabad kapnia, és az internetre se szabad felengedni, mert ezeknek mind-mind rohadtul jelentős szerepük lehet abban, hogy "félremenjen a gyerek világnézete"....

"Mert, ugye ha ez egy része az oktatásnak, akkor a gyereknek akkor is végig kell ülnie, ha nem érdekli." - Mit, a foglalkozásokat?! Életemben nem hallottam még kötelező foglalkozásokról....

"És, volt az oktatásban szó a homoszexualitásról, vagy a transzszexualitásról?" - Nem, ahogy a pornóról sem. Viszont mindez attól még létező jelenség volt akkor is, ahogy ma is az.

"És, akkor miért helyesled, ha ez elöbb történik meg?" - Milyen előbb?! Az csak a te kényszerképzeted, hogy legszívesebben óvodásoknak vetítenék pornót, az egész téma eddig is csak és kizárólag a kamaszokat meg az annál idősebbeket érintette, a kisgyerekeket csak pártunk és kormányunk erőltette bele a témába hazug módon.

"Ja, akkor nyilván ezek a könyvek sem léteznek" - Ugyan mutasd már meg, hogy konkrétan hol jelenik meg az ilyen gyerekkönyvekben a nemiség!

"Tudod milyen mókás tud lenni egy pszichopata após!" - És konkrétan meg is mondta, hogy azért vett a gyerekeknek mobilt, hogy kitoljon veled? Mert ez egyelőre nem derült ki a történetből....

"nyilván a LinkedIn-en meg a Twitteren lógnak helyette, vagy az Instagramon." - Igen, az Instagramon. Ami nem mellesleg tele van helyenként majdnem explicit képekkel. A Twitteren meg konkrétan van pornó is, igen, ABBÓL a fajtából is.

"Azért azzal, ha nem adsz neki telefont meg számítógépet a kezébe, amíg csak lehet, neked is va erre ráhatásod." - Ja, ha nincsenek semmilyen barátaik és ismerőseik, és az iskolában sincsenek számítógépek. Viszont feltételezem, hogy nem ez volt a helyzet. Nálunk a gimiben MINDENKI a számítógépeken lógott, kiváltképp azok, akiknek nem volt otthon.

"mekkora szemét vagyok, hogy nem engedtem öket kockulni 12 éves koruk elött." - Nem mindenki akar informatikus lenni....

"ezt nullázná le, ha nekiállnának az iskolában tanítgatni öket mindenféle, általam nem ismert dologgal." - Ja, pl. olyan "csúfságokkal", minthogy léteznek férfiak, akik férfiakat szeretnek, és nők, akik nőket szeretnek....

"ezek szerint lehet 13 év alatt is fiókja az embernek." - Nem, nem lehet, és a Fosbook ezt a felhasználási feltételeiben is kiköti. Csak hát mennyi ideig tart egy kamasznak, amíg bejelöli, hogy igen, elmúlt már 13 éves??

"nem lesz KÖTELEZÖ neki végignéznie valamit" - Ja peersze, el is felejtettem mondani, hogy a progresszíveknek valójában az a céljuk, hogy kötelezővé tegyék a buzulást!

"Miért nem jó az, ahogy mi is átestünk a felvilágosításon?" - Miért ne lenne jó?

"Miért nem jó, ha az iskolapszichológus segít négyszemközt a gyereken, akinek ez felmerül?" - Ezeket inkább hagyjuk, azoktól valahogy mindig is viszolyogtam, és szerintem nem én voltam az egyetlen.

"És, miért kellene mindenkit ezzel traktálni, hiszen a gyereke nagyrésze, kb. 90%-a nem érintett ebben a kérdésben." - Mert ha nem fogják a kamaszokat ezzel traktálni, akkor ahelyett megtalálják őket mondjuk a Mi Hazánk nevű kisnyilasok, aztán esetleg bandákba verődve fognak olyanokat rugdosni (akár az iskolán belül is), akik viszont érintettek ebben a kérdésben.

"Meg az empátia magasfokú hiányáról." - Már miért számítanának a nyílt homofóbok meg a transzfóbok bárminemű empátiára? Hát ne számítsanak rá, ahogy pl. a fröcsögve cigányozó neonácik se.

GyMasa 2021.11.03. 13:16:55

@CoolKoon:
"...vannak, akik a rockzenéből vezetik le a sátánizmust?"
Oh, bocsi, nem tudtam, hogy sátánista rockzenei átnevelő előadásra vittek. Az én időmben ezek a foglalkozások általában valamilyen kellemes klasszikus zenével voltak kapcsolatosak.
A többség nem szerette, de nem volt ártalmas semennyire sem.

"És hányszor mentél el a gyerekeid foglalkozásaira? Vagy csak akkor mentél volna el, ha kiderült volna, hogy "mocskosbuzik" adtak nekik elő?"
Mivel, már nagykorúak, így ez nem volt számukra probléma.
De, minden esetben ott voltam, amikor szükségük vot rám.
PL. amikor a lányomat az egyik osztálytársa letaperolta az akarata ellenére a szünetben, ésaz osztályfőnök reakciója az volt, hogy "És, akkor mi van?"
Nos az volt, hogy másnap már nem ment abba az iskolába.

"És konkrétan meg is mondta, hogy azért vett a gyerekeknek mobilt, hogy kitoljon veled? Mert ez egyelőre nem derült ki a történetből...."
Nem mondta meg, hanem világosan el lett neki magyarázva előre, hogy NE vegyen mobilt, mert károsnak tartjuk a gyerek fejlődése szempontjából, és ezután vett nekik mobilt.
Nyilván, nem velem akart kitolni, csak a szegény gyereknek akart jót, ugye?

"Csak hát mennyi ideig tart egy kamasznak, amíg bejelöli, hogy igen, elmúlt már 13 éves??"
"Igen, az Instagramon."
Ja, de oda tényleg nem lehet 13 éves kor alatt regisztrálni.
(persze, tudom, most jön az, hogy dehét. én csak megyek a dolgok után, és úgysem tudom meg, ha regisztrált. Ez kamu, szerintem nagyon hamar meg lehet találni a gyereket, merugye az IG-n van fotó is róluk. Aztán elég egy email, amiben jelented, hogy fiatalabb, mint 13. és már tiltják is le. Természetesen ezt nem sunyiban kell csinálni, hanem előre szólni, hogy hiába csinálja meg, előbb utóbb rájössz, és megteszed.)

"Nem mindenki akar informatikus lenni...."
Ja, vagy 13 éves játék/internetfüggő.
Az informatikus legalább igen jól meg tud élni belőle.

"Miért ne lenne jó?"
Miért, mi a bajod vele?
Nem lettél felvilágosítva?
Nem volt elég az az 1-2 óra rá?
Nem tudtál kérdezni?
Ha ezekre igen volt a válasz, akkor nem értem, miért kell ezt tovább erőltetni?

"Ezeket inkább hagyjuk, azoktól valahogy mindig is viszolyogtam, és szerintem nem én voltam az egyetlen."
Ja, és azért, mert őfelségednek nem tetszett, akkor már senkinek nem tetszik, sőt káros is!
Nem képzelszte magadról egykicsit túl sokat?
Viszont pl. egy szakorvostól, négyszemközt könnyebben kérdez egy kamasz, mint az egész osztály előtt.
Vagy nem könnyebbé szeretnéd tenni a gyerekek életét?

"Mert ha nem fogják a kamaszokat ezzel traktálni, akkor ahelyett megtalálják őket mondjuk a Mi Hazánk nevű kisnyilasok, aztán esetleg bandákba verődve fognak olyanokat rugdosni (akár az iskolán belül is), akik viszont érintettek ebben a kérdésben"
Te mi a fenéről beszélsz???
Tényleg az az átlatlános ma Magyarországon, hogy homofób kisikolások szekálják, és verik az osztálytársaikat???
Ezt nem mondhatod komolyan!
Plusz, ha a gyerek a pszichológushoz megy el, titokban, akkor nem fogja tudni róla más az osztályban.
Ellenben, ahogy írtam már, az én gyerekeimet molesztálni próbálta egy ilyen "érzékenyített" gyerek, hiszen meg lett mondva nekik, hogy az nem baj, ha melegek, sőt jó, és mindenkinek el kell ezt fogadnia...
Tudod, én saját szememmel láttam, hová vezet ez a fajta nevelési mód, és őszintén nem szeretném ennek kitenni senkinek a gyerekét.

"Már miért számítanának a nyílt homofóbok meg a transzfóbok bárminemű empátiára? Hát ne számítsanak rá, ahogy pl. a fröcsögve cigányozó neonácik se. "
Én, csak elmondtam a tapasztalataimat ezzel kapcsolaban egy olyan országból, ahol ez már működik.
Ha te is azt szeretnéd, hogy a gyereke így járjon, akkor csak fröcsögjél itt tovább!
Erre minden jogod megvan!

Még egyszer:
Van neked egyáltalán gyereked?

CoolKoon 2021.11.03. 13:46:14

@GyMasa: "nem tudtam, hogy sátánista rockzenei átnevelő előadásra vittek" - De NEM VITTEK! Természetesen az én esetemben is klasszikus zenéről, meg pl. latin táncokról szólt a dolog, de ezek miatt sátánista rockzenei átnevelő előadásra gyanakodni pont ugyanakkora marhaság, mint a homoszexuális előadókról azt gyanítani, hogy biztos buzulásra nevelik a gyerekeket!

"PL. amikor a lányomat az egyik osztálytársa letaperolta az akarata ellenére a szünetben" - De hogy jön ez ide?! A foglalkozásokról volt szó, nem pedig az osztálytársakról! Amit most leírtál, az egészen más tészta, és sehogyan se kapcsolódik az eddigiekhez!

"károsnak tartjuk a gyerek fejlődése szempontjából" - Aztán lehet, hogy ezek után ugyanazt gondolja ő is rólad, mint amit te róla :D De mindegy, ha nem az apóséktól kaptak volna mobilt, akkor ott lett volna az osztálytársaknál, informatikaórán pedig ott az asztali gép stbstb. amiről te beszélsz, az csak ideig-óráig fenntartható (és még egyszer: NEM az óvodásokról beszélek, hanem a kamaszodó gyerekekről!).

"Aztán elég egy email, amiben jelented, hogy fiatalabb, mint 13. és már tiltják is le." - Nos, tekintsünk el attól a ténytől, hogy emiatt egy átlagos kamasz oltári nagy patáliát csap(na) otthon, és szerinted mennyi ideig tartana neki, mire csinálna egy új fiókot, ezúttal SOKKAL óvatosabban és körültekintőbben? Sajnos sok szülő azt hiszi, hogy túl tud járni a saját gyerekei eszén, aztán meg csodálkoznak.

"Ja, és azért, mert őfelségednek nem tetszett, akkor már senkinek nem tetszik" - Ilyet nem mondtam. Csak azt, hogy voltak mások is, akiknek unszimpatikus volt.

"sőt káros is!" - Ilyet meg aztán végképp nem mondtam!

"egy szakorvostól, négyszemközt könnyebben kérdez egy kamasz, mint az egész osztály előtt." - Ez igaz, de egy "havertől" meg "barinőtől" sokkal könnyebben kérdez egy kamasz, mint egy üzemi pszichológustól. Mert a pszichológus felnőtt, meg mi van, ha nem is emlékszik arra, hogy milyen volt kamasznak lenni, mi van, ha visszamondja a szüleinek stb. Persze nyugodtan áltasd magad továbbra is, hogy nem így van, de attól még a tények makacs dolgok.

"Te mi a fenéről beszélsz???" - Miért, olyanról még nem hallottál, hogy nemcsak a Fidesz agitál egyetemeken meg kollégiumokban, hanem a kisnyilasok is?

"homofób kisikolások szekálják, és verik az osztálytársaikat???" - Nem, az már a következő fázis. Az első fázisban csak kipécéznek/kigúnyolnak MINDENKIT, aki valamiben (névben, testmagasságban, testsúlyban, kinézetben, szóhasználatban stb.) akár csak egy kicsit is elüt tőlük. És ne játszd a hülyét, egészen biztos vagyok benne, hogy nagyon jól tudod, miről van szó.

"az én gyerekeimet molesztálni próbálta egy ilyen "érzékenyített" gyerek" - Jaaa, akkor most már világos! Volt egy ilyen gyerek az iskolában, amiből ló-gikusan következik, hogy MINDEN buzi ilyen, és hogy a foglalkozásokon csak azt tanítják, hogy hogy kell másokat (azonos neműeket) taperolni! Te ennyire beszoptad a propagandát, miszerint a buzik azt akarják elérni, hogy kötelező legyen a buzulás?!

CoolKoon 2021.11.03. 13:50:52

@GyMasa: Ja és még a mobilokról annyit, hogy van egy kollegám, aki szintén úgy csinálja a dolgot, hogy otthon szűri az internetet, a gyerekei mobiljait lekorlátozza stbstb. aztán kiderült, hogy a tízéves lánya kileste őt és a feleségét amikor a jelszót írták be, és villámgyorsan megkerülte az összes korlátozást. Úgyhogy szerintem ízlegesd csak azt a tényt, hogy ez már egy más világ.

élhetetlen 2021.11.03. 15:13:10

@a nagy hohohorgász: Frappáns lezárás, méltó hozzád. Mit is hazudtam? Hogy Magyarországon nincs legális béranyaság és szingli nő nem kap spermát egy spermabankból? Bunkó vagy.

GyMasa 2021.11.03. 15:18:13

@CoolKoon:
Oké,
nekem itt elegem van ebböl a parttalan vitából!
Higgyél, amit csak akarsz!
Szerencsére nem te döntöd el, hogy milyen érzékenyítést kapnak a gyerekek Magyarországon.
További szép napot neked!

CoolKoon 2021.11.03. 15:29:50

@GyMasa: Valóban nem én döntöm el. Eldöntik majd helyettem azok, akik először a buzikat meg a transzvesztitákat viszik el, utána eljönnek mondjuk a cigányokért meg a zsidókért, és végül mindenkiért, aki nem tapsol nekik.

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 16:06:44

@élhetetlen: nem azt te hugyagyu, hanem azt hogy 2 nőnek és két férfinak egymástól nem lehet gyereke genetikailag..... takarodj a kurva anyadba te direkt ferdito és hazudozo deviáns féreg.....

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 16:11:14

@élhetetlen: nem azt te hugyagyu, hanem azt hogy 2 nőnek és két férfinak egymástól nem lehet gyereke genetikailag..... takarodj a kurva anyadba te direkt ferdito és hazudozo deviáns féreg.....
@GyMasa: kibaszott idegesítő a hazugsaguk és hogy csak daraljak a faszsagukat mikor egy szaros kérdésre, hogy van e gyereke sem válaszol. És még ők vannak felhaborodva hogy nem értjük milyen jó ez főleg a gyerekeknek. Ott rohadjon meg az összes deviáns féreg. És nem, nem a buzik hanem azok akik erzekenyitenek a gyerekeket.

élhetetlen 2021.11.03. 16:56:00

@a nagy hohohorgász: Te agyalágyult. Hol írtam én, hogy 2 nőnek és két férfinak egymástól lehet gyereke genetikailag? Ezt írtam: „Sok országban lehet vér szerinti gyereke egy homónak, a leszbi tud szülni.”. Ez egy egyszerű mondat, ha ezt sem vagy képes megérteni, arról én nem tehetek. Az, hogy te ilyen sötét vagy, nem jelenti azt, hogy én „direkt ferdito és hazudozo deviáns féreg” vagyok, csak azt, hogy teljesen elborult vagy.
És kurvázd inkább a saját anyádat, aki ilyen tahót nevelt.

GyMasa 2021.11.03. 17:33:24

@a nagy hohohorgász:
Nyugi, ne húzd ezen fel magadat!
Én megpróbáltam vele szót érteni, de gyakorlatilag az összes érveléstechnikai hibát felvonultatta a zagyvaságai közben.
És, igen, csak 2x kellett rákérdeznem, hogy van.e gyereke, de gyanús, hogy nincs neki.
(ha lenne, akkor már elmondta volna)

GyMasa 2021.11.03. 17:34:45

@élhetetlen:
Mondjuk Magyarország is beletartozik ebbe a "sok országba"!
Senki nem akadályozza meg, hogy egy homo és egy leszbi pár összejöjjon, csináljanak akárhány gyereket, majd felneveljék, ahogy csak akarják.

élhetetlen 2021.11.03. 19:04:18

@GyMasa: „Senki nem akadályozza meg, hogy egy homo és egy leszbi pár összejöjjon,”. Ez igaz, de vannak gondok. Nem egyszerű összehozni egy ilyen négyest, ahol mindenkinek ki kell jönni egymással, és bízni kell egymásban. Ráadásul marad az alapprobléma, hogy vagy le kell feküdni a homo férfinak a leszbi nővel, vagy (ezt nem tudom milyen) orvosi igazolások kellenek ahhoz, hogy szóba jöhessen a mesterséges megtermékenyítés. Lehetséges problémák utána. A nők úgy döntenek, hogy megtartják a gyereket, (mert ők is gyereket akartak), a férfiaknak marad a gyerektartás. A nők esetében le kell feküdni egy random talált férfival, akár többször is. Te, ha ez ellenkezik a természeteddel, akármilyen cél érdekében képes lennél arra, hogy lefekszel egy veled egyneművel, ha hetero vagy?
A másik oldal. Vesz a homo egy petesejtet egy bankból, megtermékenyítik a spermájával, köt egy legális szerződést egy nővel, aki kihordja és megszüli a gyerekét adott összegért. A gyerek vér szerint is, törvény szerint is az övé. Egy nő vesz spermát, (és azt olvastam, hogy a spermadonorokat egészségügyi szempontból ellenőrzik, pl. genetikai problémák), megtermékenyítik a petesejtjét, kihordja, megszüli a gyerekét. Apa ismeretlen, de ilyen most is van, viszont nem bukkanhat fel az ismeretlen apa később, mint zaklató, mert nem ismeri a nőt.
Nem akarlak semmiről meggyőzni, csak gondold át, melyik az egyszerűbb, tisztább, jogilag is tisztább folyamat.

GyMasa 2021.11.03. 20:35:04

@élhetetlen:
"...le kell feküdni a homo férfinak a leszbi nővel, "
Nem, nem kell nekik...
Vesznek egy eldobható fecskendőt 200 HUF-ért, a férfi beleveri, és a csajok meg beadagolják a punciba.
A csajok hanyatt fekszenek a fenekük alatt egy párnával, és nyugton maradnak pár óráig.

GyMasa 2021.11.03. 20:36:23

@élhetetlen:
És, igen, kell hozzá bizalom, meg jó ügyvédek.

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 20:41:46

@GyMasa: azt hiszem tényleg megérett a világ a kipusztulasra...

CSOKKI MÁLNA 2021.11.03. 20:56:16

@CoolKoon: Kató néni nem vett az ölébe, és nem olvasott neked mesét a két királyfi szerelméről. Kató néni egy humorista által eljátszott idős falusi asszony volt, nem pedig egy szexualitását nőként megélő(vagy magáról ezt állító), ezt reklámozó szakállas férfi.Kató néni alapvetően nem rád koncentrált. És hát ugye visszafogottabban volt öltözve, mint ezek az urak (hölgyek?):

mandiner.hu/attachment/0339/338648_dragqueenstoryhour.jpg

Súlyos felelőtlenség és bűn az eltérő nemekkel még épphogy csak tisztába jövő kisgyereket ilyesminek kitenni.

CoolKoon 2021.11.03. 21:04:10

@CSOKKI MÁLNA: Hányszor fogod ide posztolni még ezt a képet?

"Kató néni nem vett az ölébe, és nem olvasott neked mesét" - Speciel Amerikában a mikulások (szintén nagy, szakállas bácsiknak öltözött emberek amúgy) szintén az ölükbe veszik a gyerekeket, úgyhogy a párhuzamod erősen sántít.

"Kató néni egy humorista által eljátszott idős falusi asszony volt" - Szerintem Ihos József még mindig él. Az amúgy eszedbe se jutott, hogy a képen szereplő figuráknak ez szintén csak egy szerep?

"És hát ugye visszafogottabban volt öltözve, mint ezek az urak " - Egy olyan társadalomban, ahol még a hosszabb hajért is halálra cikiztek minden férfit? Még szép hogy....

"Súlyos felelőtlenség és bűn az eltérő nemekkel még épphogy csak tisztába jövő kisgyereket ilyesminek kitenni. " - Úristen, én kisgyerekként láttam először Kató nénit! Most akkor lehet, hogy ez rányomta a bélyegét az egész hátralévő életemre????

CoolKoon 2021.11.03. 21:09:50

@a nagy hohohorgász: "És még ők vannak felhaborodva hogy nem értjük milyen jó ez főleg a gyerekeknek." - Hiába fröcsögsz itt, ez a dolog továbbra se a gyerekekről szól. Az az állítás, miszerint mégis, csupán pártod és kormányod aljas, hazug terelése arról, hogy megint kipécéztek maguknak egy csoportot, amelyikbe belerúgtak egy jó nagyot. De gondolom, amilyen kis fotelszadista vagy, de annak örülnél, ha a Fityesz rajtad kívül mindenkibe rúgna egy jót.

"Ott rohadjon meg az összes deviáns féreg." - Amúgy csöveseket is szoktál rugdosni? Meg az utcán lévő "buzis kinézetű" férfiakat is megpróbálod felrúgni?

CoolKoon 2021.11.03. 21:12:26

@Tralfamador75: Meg főleg: NPC-nek felesleges is.

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 21:28:32

@CoolKoon: hát pont ez az hogy szerinted nem a gyerekekről szól!!!! Szerintem meg róluk!!!! Büdös deviáns szaralak vagy....
Pontosan az a lényeg hogy a szülő a gyamja a gyerekének. Ha a saját gyerekét seggbebassza leszarom csak sajnálom a gyereket, de mások gyereket felejtsétek el... ja hogy az a geci törvény nem teszi lehetővé hogy mások tehetetlen gyermekét is vegzaljatok???? Mindjárt sírva fakadok. És ezennel üzenem a rohadt molesztalo papoknak is a kurva anyját!!!!

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 21:31:07

@CoolKoon: fordítva ülsz a lovon te pedofil geci.

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 21:35:50

Egyszerűen nem értem hogy ki az a szülő aki erzekenyiteni akarja a gyereket???? Szeretitek ti a gyereket???

élhetetlen 2021.11.03. 21:40:47

@GyMasa: Látom, megértetted, mi a különbség a két út között. Nem írom le újra. Az összes problémát megoldja egy párna a nő feneke alatt. Ja.

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 21:43:06

@élhetetlen: ja mert a gyereket megrontani az jobb... gratulálok

CoolKoon 2021.11.03. 21:59:24

@a nagy hohohorgász: Anyád tanított otthon így beszélni? Vagy csak az alkoholizmussal együtt szedted ezt magadra?

Felőlem védelmezd körömszakadtáig azt az undorító törvényt, de remélem, akkor sem fogsz csodálkozni, ha a gyerekedet majd az iskolából viszik el azért, mert szidni merte a miniszterelnök elvtársat, és úton a rendőrségre "begyűjtenek" téged is.

arthurthedent 2021.11.03. 22:01:21

@GyMasa: "És, igen, kell hozzá bizalom, meg jó ügyvédek."

Hiába vannak jó ügyvédek, nem mindent tudnak megoldani. Amíg a törvény nem ismeri el az egynemű szülők jogait ezt megánokiratokkal, szerződésekkel, nyilatkozatokkal nem lehet teljesen lefedni.

Ha például két nő nevel egy gyereket csak az egyikük lehet szülő a törvény szerint. A másik nem dönthet orvosi kérdésekben, nem dönthet úgy, hogy külföldre viszi, az öröklésnél nem illetik meg a szülői jogok és így tovább. Ha a vér szerinti anya meghal vagy különköltöznek gyakorlatilag simán elvehetik tőle a gyereket.

Képzeld el, 10 éven keresztül neveled a gyermeket és aztán jön egy ismeretlen ember nagyszülője és a törvény erejével elveszi tőled a gyereket, mert a törvény egyszerűen nem ismeri el, hogy a te gyereked. Nem fogadhatod örökbe, nem nevelheted, kész. Milyen kifordult már ez?

A a férfi-nő szülő elválik a bíróság mérlegeli, hogy hol lenne jobb helye a gyereknek. Ha az egynemű szülők különválnak a bíróság nem mérlegelheti, hogy mi a jobb a gyereknek. Szóval csak legenda, hogy "ők is ugyanúgy megtehetik". Nem. A család a kormány szerint nagyon-nagyon fontos, de egynemű embereknek nincs joguk rá.

Ha engem érintene bizony én is panaszkodnék. Joggal teszik, igazuk van.

arthurthedent 2021.11.03. 22:10:28

@CSOKKI MÁLNA: "Súlyos felelőtlenség és bűn az eltérő nemekkel még épphogy csak tisztába jövő kisgyereket ilyesminek kitenni."

Pont arról szól ez a cikk, hogy egyes helyeken nem akarják semmi ilyesminek kitenni a gyerekeket. Ha babázni akar, akkor babázhat, nem fogják ráerőltetni a fiúszerepet csak azért, mert egyesek szerint rájuk kellene erőltetni.

Félreértés ne essék ez a 4-éves kortól dolog nem arról szól, hogy akik más neműeknek érzik magukat, azok ezt megélhessék a gyerekek közül. Ez a dolog arról szól, hogy akiknek még nincs kialakult nemi sztereotípiájuk, szerepük, azok úgy élhessenek, mint akiknek nincs kialakult nemi identitástudatuk.

Nem rájuk erőltetik a genderváltást, hanem elfogadjuk, hogy még nincs kialakult gender. Ha egy 4-5 éves gyermek kislányosan viselkedik az nem azt jelenti, hogy nő akar lenni. Nem akar sem nő sem férfi lenni, még nem tudja mi az.

élhetetlen 2021.11.03. 22:10:51

@a nagy hohohorgász: Próbálj meg utána nézni, hogy mit jelent a felvilágosítás, és mit jelent a megrontás. Ha sikerül megküzdened ezzel a feladattal, lehet, hogy megnyugszol, és nem hőbörögsz, és kurvaanyázol. Nem jósolok ugyan sok sikert szellemi képességeidet ismerve, de próbáld meg, hátha sikerül.

arthurthedent 2021.11.03. 22:14:26

@a nagy hohohorgász: "fordítva ülsz a lovon te pedofil geci."

Mindig azok pedofilozzák a többieket, akik állandóan a gyerekekkel meg a szexualitással foglalkoznak. Ezt mindig roppant viccesnek és grotesznek tartottam. Emberek, akik mással sem bírnak foglalkozni, hogy milyen a kisgyerekek szexuális nevelése azokat pedofilozzák, akik homoszekszuálisok, azaz definíció szerint nem pedofilok. :D

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 22:18:23

@CoolKoon: az osszemosasban kurva jók vagytok.... és igen, szidja is az Orbán kormányt hogy nem csukta le azt a gecit. De ha Orbán molesztalna a gyerekemet akkor őt is levegnam, mert van egy határ. Tudod egy normális szülő úgy gondolja hogy inkább meghalok de a gyerekemet nem bántja senki.... legyen ez bárki!!!!

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 22:23:06

@arthurthedent: jaja, látom kijartad a geci kepzot.... te szerinted akkor a zsidók nácik mert folyamatosan naciznak??? Szerinted az ellenzék Orbán mert folyamatosan orbanoznak????? És szerinted az ellenzéki szavazok fidess szavazo nacik, mert folyamatosan azt bofogik fel????? Szopjal lovat te gane

arthurthedent 2021.11.03. 22:24:41

@a nagy hohohorgász: "ja mert a gyereket megrontani az jobb... gratulálok"

Azok a ttársadalmak, ahol a nemi szerepeket nagyon szigprúan veszik, ahol a homoszekszualitást halállal büntetik, ahol természetellenesnek, istentelen dolognak tartják azok az országok, ahonnan milliók hajlandóak strandpapucsba elmenni azokba az országokba, ahol toleránsan kezelik ezeket a kérdéseket.

Na nem mintha a vallás, az intolerancia, a homoszekszuálisok üldözése zavarná őket. Éhesek, nincs semmilyük és elegük van a lövöldözésből is. Meg abból, hogy nincs kórház, ivóvíz, mozi, zene, semmi. Érdekes módon azonban a két dolog összefügg.

Alan Turing a számítástechnika atyja, nagyjából ő a felelős azért, mert megfejtették a szövetségesek a náci kódokat. Lengyel zsidó matematikusok segítségével. A nácik Alan Turingot és a zsidó matematikusokat is táborokba küldték volna. Alan Turingot szíriába lelöknék a tetőről mindenki nagy örömére.

A sors fintora, hogy a művelt nyugat kémiai kasztrálásra kötelezte Alan Turingot, aki inkább öngyilkos lett. Merthogy olyan emberek irányították az országot, akik nem voltak "érzékenyítve".

Most egy olyan ország épül, aholl az iskolába meg lehet tanítani a második világháborút, a kódfejtést, de ha elmeséled, hogy Alan Turing hogyan halt meg, és miért, akkor törvényt sértesz.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.03. 22:27:52

@arthurthedent: Arról van szó, hogy kiket nem szabad beengedni az óvodákba, akiket nyugaton nem egy helyen beengednek.

arthurthedent 2021.11.03. 22:28:26

@a nagy hohohorgász: "jaja, látom kijartad a geci kepzot.... te szerinted akkor a zsidók nácik mert folyamatosan naciznak???"

Szerintem értetted te, amit mondtam, szándékos forgatod ki a szavaimat.

arthurthedent 2021.11.03. 22:32:45

@CSOKKI MÁLNA: "Arról van szó, hogy kiket nem szabad beengedni az óvodákba, akiket nyugaton nem egy helyen beengednek."

Tudom. Arról van szó, hogy ha gyermekkorban elzárod a homoszekszuálisokat a gyermekektől, akkor homofóbbá nevelheted őket.

Mint ahogyan évezredeken keresztül így ment ez és most is így megy a világ egy jelentős részében.

Aztán a gyerekek felnőnek és homofók lesznek, akik megakadályozzák, hogy akövetkező generáció megpróbálja kivételesen tolerálni őket. Olyan társadalom is van, ahol a nőknek nem engedik, hogy tanuljanak. Aztán jönnek strandpapucsba, mert nálunk vannak orvosok. Akiknek persze egy jelentős része nő.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.03. 22:34:39

@CoolKoon: Nem arról van szó, hogy nem lehet ölbe venni, hanem hogy ki veszi ölbe, és mikkel traktálja a gyerekeket.

"Az amúgy eszedbe se jutott, hogy a képen szereplő figuráknak ez szintén csak egy szerep?"

Jó kifogás sose rossz. Egyébként ha az lenne, mér rég belefutottál volna az infóba a Telexen vagy a 444-en.

"Úristen, én kisgyerekként láttam először Kató nénit! "

Akkor bemásolnám az előző kommentemet, mer erre már egyszer ugye reagáltam.

Kató néni nem vett az ölébe, és nem olvasott neked mesét a két királyfi szerelméről. Kató néni egy humorista által eljátszott idős falusi asszony volt, nem pedig egy szexualitását nőként megélő(vagy magáról ezt állító), ezt reklámozó szakállas férfi.Kató néni alapvetően nem rád koncentrált. És hát ugye visszafogottabban volt öltözve, mint ezek az urak (hölgyek?):

mandiner.hu/attachment/0339/338648_dragqueenstoryhour.jpg

Súlyos felelőtlenség és bűn az eltérő nemekkel még épphogy csak tisztába jövő kisgyereket ilyesminek kitenni.

Teljesen más a két szituáció, vagyis a párhuzam sánta.

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 22:45:02

@arthurthedent: szóval szerinted én szándékosan forgatom ki a szavaidat? Ez a te logikai ervelesed szerint pontosan azt jelenti hogy te forgatod ki szándékosan az én szavaimat!!!! Akarsz még mondani vmit????? Hahaha

a nagy hohohorgász 2021.11.03. 23:11:19

@arthurthedent: mi van pocok? Torkodon akadt a szó????

CoolKoon 2021.11.03. 23:36:42

@a nagy hohohorgász: Elismétlem még egyszer (hátha elolvasod holnap, miután kijózanodsz): az a törvény NEM a gyerekekől szól!

CoolKoon 2021.11.03. 23:48:50

@CSOKKI MÁLNA: "ki veszi ölbe, és mikkel traktálja a gyerekeket." - Ja hát ennyi erővel az áruházi mikulás is gyanús, mert mi van, ha valójában pedofil?!

"Jó kifogás sose rossz. Egyébként ha az lenne" - Hát pedig az, tessék, itt az idevágó idézet a Wikipédiából: "A nőimitátor egy művészi foglalkozás. Művelői az egyik legnagyobb színészi kihívást jelentő alakítást nyújtják, férfiként nőt játszanak. Nem pusztán a női ruha, a paróka és a smink teszi imitált nővé a művészt."
Ja és mellesleg ott említik Kabos Gyula nőimitátor-alakítását a Lila Akác c. filmben is ("Hal-ló bébi"). Akkor ezek szerint az ő filmjeit is mind kukázni kell, mert pártunknak és kormányunknak épp ez az aktuális dilije?

"Kató néni nem vett az ölébe, és nem olvasott neked mesét a két királyfi szerelméről." - Az mindegy, de öregasszonynak öltözött férfi volt! És én előtte olyat nem láttam, és nem értettem, hogy miért csinálja! És megannyi kérdés fogalmazódott meg bennem, amiket senki nem válaszolt meg! Most akkor lehet, hogy ettől kisiklott az életem?!

"Teljesen más a két szituáció" - Már miért lenne teljesen más? Még egyszer elismétlem: a jelenség mint olyan nálunk se ismeretlen, sőt, több MAGYAR vonatkozású példát is felsoroltam. Az egyetlen dolog ami új az az ellenük történő nyílt uszítás egy magát kereszténynek hazudó kormányzattól.

GyMasa 2021.11.04. 09:04:24

@élhetetlen:
Semmi ilyet nem mondtam.
Csak annyit, hogy Magyarországon is lehet gyereket vállalnod a nem irányultságodtól függetlenül.
Nem mintha egy hetero kapcsolatban minden rózsaszín, meg tökéletes lenne.
Persze, azt nem értem, hogy neked ez miért fáj ennyire, talán érintett vagy?

GyMasa 2021.11.04. 09:08:06

@arthurthedent:
"...akik homoszekszuálisok, azaz definíció szerint nem pedofilok. :D"
Jah, akkor te még nem hallottál homoszexuális pedofilról?
Azok azok az emberek, akik férfi létükre kisfiúkra izgulnak.

GyMasa 2021.11.04. 09:09:57

@a nagy hohohorgász:
Azért, az annyira vicces már, hogy az én elsökézböl származó tapasztalataim pont ezzel a témával kapcsolatban, azok alaptalan hisztériakeltés, bezzeg az ö fantáziálása az emberek elhurcolásáról az teljesen valós scenárió...

GyMasa 2021.11.04. 09:11:48

@arthurthedent:
"...de ha elmeséled, hogy Alan Turing hogyan halt meg, és miért, akkor törvényt sértesz."
Ezt honnan sikerült leszürni?

GyMasa 2021.11.04. 09:16:35

@CSOKKI MÁLNA:
Meg, mondjuk a télapó sem nem meleg, sem nem transszexuális, legalábbis az én, elmaradott világképem szerint. Attól meg nem lesz pedofil sem, hogy tök nyilvánosan az ölébe ülteti a gyerekeket.
Persze, lehet, ideje felkészülni mindkét lehetöség megjelenésére, csakhogy "érzékenyítsük" a világot. (mint, ahogy ugye a képregényhösökkel is megcsinálják ezeket a "woke" faxok, aztán csodálkoznak, hogy senki nem veszi az "aktualizált" képregényeiket...

GyMasa 2021.11.04. 09:25:06

@CoolKoon:
"A nőimitátor egy művészi foglalkozás. "
Valóban, viszont a nöimitátor az lehet teljesen hetero is, másrészt a nöimitátor nem jár el iskolákba, érzékenyíteni gyerekeket.
Ö nöt imitálva lép fel színpadon.

"Akkor ezek szerint az ő filmjeit is mind kukázni kell, mert pártunknak és kormányunknak épp ez az aktuális dilije?"
Te, vagy nem érted ennek a törvénynek a szellamiségét, vagy megpróbálod a szokásos ellenzéki stratégiát, ami már a "rabsolgatöervénnyel" sem jött be.
Azaz: összeollózod a lehetö legrosszabb kimenetelt, ami a törvényböl _ELVILEG_ levezethetö, majd mindezt úgy adod elö, mintha az lenne a MINIMUM.
Egy értelmes ember különbséget tud tenni egy szerep (Kabos, mint nö egy filmben) illetve az életvitelszerüen nöként élni akaró személy között.
Ha pedig a törvényben nincsen explicite leírva, hogy nönek öltözni egy szerep miatt a törvény hatály alá esik, akkor ez alapján nem lehet senkit megbüntetni.
Ezen felül ott van az alkotmánybíróság is (persze, tudom, velük meg sem próbáljátok, hiszen "úgyis orbán zsebében vannak") illetve maguk a bírók, akiknek majd ítélkezniük kell az egyes ügyekben.
És, kérlek ne próbáld nekem bemagyarázni, hogy Magyarország összes bírója a fidesz zsebében van!
Tényleg!
Van neked egyáltalán gyereked?

CoolKoon 2021.11.04. 10:06:52

@GyMasa: "a nöimitátor az lehet teljesen hetero is" - Lehet, és a fenti kép forrásául szolgáló videó se cáfolta, hogy a rajta szereplő férfiak heterók.

"Te, vagy nem érted ennek a törvénynek a szellamiségét, vagy megpróbálod a szokásos ellenzéki stratégiát, ami már a "rabsolgatöervénnyel" sem jött be." - Igazából ott is arról volt szó (pont mint ebben az esetben), hogy jól kibasztak egy (abban az esetben igencsak széles) csoporttal, de ezt az ellenzék sajnos képtelen volt elmagyarázni. Gyakorlatilag törvényesítettek egy csomó illegális, és a munkaadókkal csúnyán kitoló gyakorlatot. Utána a munkáltatók sírtak a tévében mint a fürdős kurva, hogy nem bírnak bérrabsz...izé alkalmazottat találni, pedig már egy ezressel is többet kínálnak, mint előtte. A mocskos hálátlan potenciális munkavállalók pedig megvonták a vállukat és inkább leléptek Ausztriába, Németországba, Svájcba, meg újonnan Tótországba (leginkább Pozsonyba) dolgozni.

"Azaz: összeollózod a lehetö legrosszabb kimenetelt, ami a törvényböl _ELVILEG_ levezethetö" - Ki kell, hogy ábrándítsalak: gyakorlatilag MINDEN törvény erről szól, és ez a törvények lényege. Nem akkor kell közbeavatkozni ha minden jól megy és a felek meg tudnak egymással egyezni/normálisan együtt tudnak élni, hanem akkor, ha valami baj/konfliktus van, ahol az államnak közbe kell avatkoznia. Az, hogy a gyerekedet molesztálta valamelyik osztálytársa, valóban sajnálatos dolog és egyértelműen fel kell lépni a jelenség ellen (bár itt ugye megint csak kiütközik az ostoba KLIK-es centralizáció eredménye, amely az igazgatókat gyakorlatilag csicskákká fokozta le), de semmiképpen se úgy, hogy ennek egy másik csoport (ez esetben az LMBTQ közösség tagjai) látja kárát. Érdekes módon az iskolákon belül elharapózó erőszak ellen képesek voltak olyan intézkedést hozni, ami nem valamely csoport ellen irányult (bár eléggé rendpárti dolognak tartom az iskolaőrök intézményét, tudom, hogy egyes helyeken -főleg az inasiskolákban- elég durva dolgok mennek). Vagy ott van a másik véglet, ahol szinte meg se indokolták, hogy miért kell csúnyán kibaszni egy csoporttal: a meddőségi klinikák bezúzása.

"Ha pedig a törvényben nincsen explicite leírva" - A törvény gyakorlatilag DIREKT homályosan fogalmaz, pont azért, hogy gyakorlatilag bármely szexuális kisebbség bármely tevékenységére rá lehessen húzni. Ezért is verte ki a biztosítékot Nyugaton.

"Ezen felül ott van az alkotmánybíróság is" - LOL

CoolKoon 2021.11.04. 10:16:50

@GyMasa: "Ezt honnan sikerült leszürni? " - Abból, hogy a törvény elképesztően tágan és homályosan fogalmaz. És bizony a halálának a körülményei igencsak egybevágnak a törvény aljas szellemiségével.

GyMasa 2021.11.04. 10:24:20

@CoolKoon:
" Ki kell, hogy ábrándítsalak:"
A rabszolgatörvénnyel riogató ellenzéki megmondóemberek láthatóan semennyire nem voltak tisztában azzal, hogy hogyan is müködik a rendszer. (vagy pedig tudatosan hazudtak, ami még rosszabb)
Kezdve azzal, hogy a fél évnél hosszabb idökerete csak kollektív szerzödéssel és szakszervezettel rendelkezö munkaadóknál jöhet szóba, tehát a magyar kkv-p 99%-át semennyire nem érintette.
"...pedig már egy ezressel is többet kínálnak, mint előtte. "
Erre emlékszem én is.
VOlt avalami újságcikk, miszerint "ök aztán jujdejól fizetnek" én pedig hangosan felnevettem, hogy bizony nem.
Ha jól fizetnének, akkor nem lenne munkaeröproblémájuk.

"Az, hogy a gyerekedet molesztálta valamelyik osztálytársa, valóban sajnálatos dolog és egyértelműen fel kell lépni a jelenség ellen (bár itt ugye megint csak kiütközik az ostoba KLIK-es centralizáció eredménye,"
Oh, nem is tudtam, hogy ide, Bajorországba is elér orbán keze...

"..ennek egy másik csoport (ez esetben az LMBTQ közösség tagjai) látja kárát"
Milyen kárát látja?
Nem mehetnek el az iskolába "érzékenyíteni"?
Itt látom, hogy ez hová vezet, és, kösz, de nem kérek belöle!
Szerintem tökjó, hogy láthatjuk az ebben a témában "elöbbre járó" Németország példájan, hogy ez nem müködik, és mi be sem vezetjük ezt az agyatlanságot!
Tudod, van a mondás, hogy az okos a mások hibájából tanul a buta meg a sajátjából (sem).

"LOL"
Te aztán totál kiszámítható vagy ám.
Nem baj, majd áprilisban nyertek, azt akár egyszerü többséggel is majd alkotmányoztok, választási törvényt módosítotok, lesz majd elszámolás, börtön, vagyon elkobzás, fideszesek börtönbezárása, fidesze szavazók kirúgatása a munkahelyükröl, meg nyilvános megszégyenítés.
És, te aggódsz a buzikért jövö autókért???

Tényleg, neked van gyereked?

GyMasa 2021.11.04. 10:31:10

@CoolKoon:
Ugye tudod, hogy müködik a jogrendszer?
Bár, a kultúrmarxisták az elmúlt 5-10 évben igen dinamikus tempóban álltak neki lebontani az elmúlt 2000 év minden vivmányát, és eléggé jól haladnak...
- Sze´tkúrt´k a család intézményét (Lásd éppen ezt a témát)
- az oktatást, a tudományt (Lásd a Critical race theory-t)
- az egészégügyet (lásd a virussal kapcsolatos ámokfutást)
- a nyelvet (ma már nem mondhatod a kékre, hogy kék, mert elöször definiálni kell a "kéket")
- a római jogot (ma már simán a cancel culture segítségével a lincselés lépett az igazságszolgáltatás helyébe)
- A gazdaságot (az agyatlan, teljesen felesleges lezárásokat, és a gyakorlatilag teljesíthetetlen EURO7-es fogyaztási szabályokat, stb.)

Tényleg, neked van gyereked?

CoolKoon 2021.11.04. 10:37:20

@GyMasa: "Magyarországon is lehet gyereket vállalnod a nem irányultságodtól függetlenül." - Ez egy elég aljas és cinikus hazugság, ami egész egyszerűen NEM igaz. Legálisan Mo-n a nem heteróknak gyakorlatilag NEM lehet gyereke, legfeljebb csak akkor, ha különböző kiskapukon keresztül kiügyeskedik valahogy.

"a télapó sem nem meleg, sem nem transszexuális" - Honnan tudod, hogy nem meleg? De mindegy is, a télapót arra reagálva említettem példaként, hogy ölbe veszi a gyerekeket.

"Attól meg nem lesz pedofil sem, hogy tök nyilvánosan az ölébe ülteti a gyerekeket." - Mert a nőimitátor az lesz? Vagy veszélyes lesz a gyerekre nézve?

"az én elsökézböl származó tapasztalataim pont ezzel a témával kapcsolatban, azok alaptalan hisztériakeltés" - Ki állított ilyet? Sőt, szerintem inkább az ilyen esetekre kellett volna pártunknak és kormányunknak kitalálni valamit, ahelyett hogy egy hatalmasat rúgtak az LMBTQ-közösségbe. Mert ez a törvény gyakorlatilag áttételesen se érinti azt, ami a gyerekeddel történt.

GyMasa 2021.11.04. 10:54:34

@CoolKoon:
"Ez egy elég aljas és cinikus hazugság.."
Te hazudsz!
SEMMI nem tiltja, hogy bárki gyereket vállaljon Magyarországon.

"Honnan tudod, hogy nem meleg?"
Ez most teljesen komoly????

"De mindegy is, a télapót arra reagálva említettem példaként, hogy ölbe veszi a gyerekeket."
Van, hogy az ovónéni is így tesz. EZ nem tesz senkit pedofillá, ugye?

"Mert a nőimitátor az lesz? Vagy veszélyes lesz a gyerekre nézve?"
Mondd, te leolvastad, amit írtam?
Kedz eléggé fárasztó lenni nekem ez így.
Most kevered a nöimitátorokat a transszexuálisokkal...
Képes vagy magadtól felismerni a különbséget a két eset között?
(szerintem nem)
Rádásul, szerintem a nöimitátor, az kb. még sokkal ritkább, mint egy transszexuális.

"Ki állított ilyet?"
Hát, te állítottad, azt, hogy az nem fontos, hogy járt a gyerekem (figyelem: NEM szó szerintei idézet!!!! (Ennek ellenére egészen biztos vagyok benne, hogy ebbe bele fogsz kötni. De, ha megteszed, kérlek idézd a teljes szöveget, bebleértve ezt a részt is,OK?)
Hanem, hogy majd emaitt a törvény miatt eljönnek a melegekért a zsidókért, meg midenkiért, aki nem tapsol nekik.

" Sőt, szerintem inkább az ilyen esetekre kellett volna pártunknak és kormányunknak kitalálni valamit..."
Igen, azt találta ki, hogy nem lesz "érzékenyítés".
Hiszen hetero "érzékenyítés" sincs, tehát semmiféle hátrány nem ért senkit.

" ahelyett hogy egy hatalmasat rúgtak az LMBTQ-közösségbe. Mert ez a törvény gyakorlatilag áttételesen se érinti azt, ami a gyerekeddel történt."
Nem, hiszen Németországban a német törvények vannak hatályban.
Tényleg, neked van gyereked?

CoolKoon 2021.11.04. 11:06:37

@GyMasa:
"a magyar kkv-p 99%-át semennyire nem érintette." - A munkavállalók igen jelentős részét viszont annál inkább. De mindegy is, aljas törvény az is, csak hát az ellenzék az azzal kapcsolatos kommunikációban totális csődöt mondott.

"Oh, nem is tudtam, hogy ide, Bajorországba is elér orbán keze..." - Jaa, akkor az ott mégsem bezzegország? Pedig a bajorok katolikusok, és Horst Seehofer a nyomorult homofób törvényig Vityacsászár legnagyobb barátja volt a Nyugaton....

"Nem mehetnek el az iskolába "érzékenyíteni"?" - Na akkor elismétlem még egyszer: ez MESSZE nem az iskolákról szól, hanem gyakorlatilag bármiről. Ezért aljas.

"ez nem müködik, és mi be sem vezetjük ezt az agyatlanságot!" - Nem, helyette a következő lépésben majd szépen elvisszük a buzikat, ahogy "illik".

"azt akár egyszerü többséggel is majd alkotmányoztok" - Semmiféle elszámoltatás a büdös életben nem lesz. Gyurcsány se lett elszámoltatva (még az a retkes geci Gergényi se), a 10000 évre titkosított személy, aki az egész rendőrattakra kiadta a parancsot, se lett nyilvánosságra hozva, és úgy en bloc egy hatalmas kampánytrükk az egész. A rohadt politikusbűnözők MINDIG megússzák Mo-n, ld. pl. Pintér papa vagy Biszku Béla esetét.

"a kultúrmarxisták az elmúlt 5-10 évben igen dinamikus tempóban álltak neki lebontani az elmúlt 2000 év minden vivmányát" - Aha, és ezért az LMBT-közösségen kell bosszút állni, értem.

"Lásd a Critical race theory-t" - Az villámgyorsan repül majd a kukába, mert egy agyrém.

"az egészégügyet (lásd a virussal kapcsolatos ámokfutást)" - Na jó, itt lett az egészből elegem. Nincs kedvem oltás- és vírustagadó idiótákkal vitázni.

CoolKoon 2021.11.04. 11:12:13

@GyMasa: "Hát, te állítottad, azt, hogy az nem fontos, hogy járt a gyerekem" - Ne hazudj, ilyet még áttételesen se mondtam, és még csak nem is utaltam rá. És különben is, pártunk és kományunk mondta, hogy nem az a fontos neki, hogy mit csinálnak az osztálytársak egymással az iskolában, hanem a buzik élete, nem én.

GyMasa 2021.11.04. 11:41:29

@CoolKoon:
"A munkavállalók igen jelentős részét viszont annál inkább. "
Nem, nem érintette öket, és, ezek szerint te sem tudsz különbséget tenni a rugalmas munkaidökeret és a túlóra fogalmai között.
És, éppen ezért "mondott csödöt" a kommunikáco, mert ök sem értették.
"De mindegy is, aljas törvény az is, csak hát az ellenzék az azzal kapcsolatos kommunikációban totális csődöt mondott."

"Jaa, akkor az ott mégsem bezzegország? "
Nem, ezt csak a hozzád hasonlóak hiszik, otthonról, hogy itt kolbászból van a kerítés, meghogy az Energiewende egy mekkora sikertörténet, meghogy itt nincs korrupció, meghogy demokrácia van...

"Pedig a bajorok katolikusok, és Horst Seehofer a nyomorult homofób törvényig Vityacsászár legnagyobb barátja volt a Nyugaton...."
Igen, és a német nép az egyik legképmutatóbb a világon!
A háború óta tartó nemzeti lelkiismeretfurdalás fenntertás azt eredményezte, hogy két, legtöbbször teljesen különbözö arcuk van a németeknek.
Van a konform, amit a társadalom felé mutatnak, meg van a valódi, amit látsz, ha olyan szerencsés vagy, hogy az egyikük elég közel enged magához.
Az elsö tapsikol a lezárásoknak, a sötétzöldeknek, meg a melegjogoknak, a másik pedig legtöbbször szöges ellentéte az elsönek.

"Na akkor elismétlem még egyszer: ez MESSZE nem az iskolákról szól, hanem gyakorlatilag bármiről. Ezért aljas."
Az óvodai-iskolai "érzékenyítés" mi a francról szólna, ha nem az iskolákról???

"Nem, helyette a következő lépésben majd szépen elvisszük a buzikat, ahogy "illik"."
Na, figyelj!
EGyrészt, te szerintem teljesen el vagy rugaszkodva a valóságtól, mert, ha komolyan elhiszed, hogy ez megtörténhet Európa közepén, akkor nálad valami nagyon nincs rendben!
Itt, akiket reálisan elöször "el fognak vinni" azok a mostani esetben valószínüleg az "oltatlanok" lesznek. Mert velük szemben megvan már a világ-egyetértés az ártalmasságukról.
de, ha ez bekövetkezik, akkor szerintem már mindegy lesz, hogy éppen melyik "cimke" miatt visznek.
És, ne legyél kicsit se' meglepödve, ha NEM Magyarországon kezdödne el a dololg, hanem mondjuk valamelyik szabad, demokratikus mintaországban...

"Semmiféle elszámoltatás a büdös életben nem lesz."
Ebben tökéletesen egyetértünk, de ennek ellenére a magát demokratikusnak hazudó oldal több képviselöje is kijelentette, hogy egyszerü többséggel akar majd alkotmányozni, meg 2/3-os törvényeket módosítani.

"Gyurcsány se lett elszámoltatva..."
És, egészen addig nem is lesz, amíg hasznos lesz a rombolása a fidesznek.
(Persze, valószínüleg utána sem, hiszen egyik politikus sincs annyira hülye, hogy olyan törvényt hozzon, amit utána ellene lehet felhasználni.)

"ha, és ezért az LMBT-közösségen kell bosszút állni, értem."
Senki nem áll bosszút rajtuk.
MOndjuk, eddig ök voltak az egyik legnagyobb haszonélvezöi ennek az agymenésnek.
Dehát, ugye ez az alapprobléma a progresszív gondolkodással, mivel a folytonos elörehaladást hirdetik, így kénytelenek egyre jobban tromfolni az ötleteiket, és ezek eredményezik az ilyen furi helyzeteket, ahol elég egy férfinak kijelentenie, hogy nö, és máris több joga van, mint egy született nönek.
De erröl sem orbánék tehetnek, hanem a hülye progresszívek.

"Az villámgyorsan repül majd a kukába, mert egy agyrém."
Hát, ahhoz nem elég gyorsan, hogy ne tegye taccsra a fél világ egyetemeit, meg társadalmait.

"Na jó, itt lett az egészből elegem. Nincs kedvem oltás- és vírustagadó idiótákkal vitázni."
Pedig pont nem a virusokról van ám szó!

"Ne hazudj, ilyet még áttételesen se mondtam, és még csak nem is utaltam rá. "
Istenem, hogy te mennyire kiszámítható vagy...

Tényleg, neked van gyereked?

élhetetlen 2021.11.04. 12:25:47

@GyMasa: Reménytelennek tűnik, de megpróbálom elmagyarázni. „Persze, azt nem értem, hogy neked ez miért fáj ennyire, talán érintett vagy?”. Nem vagyok érintett, de vannak emberek, akiket akkor is zavarnak dolgok, ha őket nem érinti.
Most mesélek, hátha valami átmegy. Férfiak, akik gyereket szeretnének. (Személyes ismerősök, barátok).
Negyven éve, 28 körül volt a srác, gyereket szeretett volna, ezért megnősült. Megszületett a lánya, mindent ő csinált, ő kelt fel hozzá éjszaka, ő vitte orvoshoz, óvodába stb, ő foglalkozott vele. A házasság nem működött, elváltak, a bíróság „természetesen” az anyának ítélte a gyereket. A megoldás az lett, hogy fizetett 100 eft-t a volt feleségnek (akkor még 300 eft-ért 50 nm-s lakást vettem Bel-zuglóban), aki ezért lemondott a gyerekről. Felnevelte, azóta már boldog nagypapa. Nem lett volna ez egyszerűbb házasság, válás, gyerek elhelyezési per, és cirkusz nélkül egy béranyával?
Egy másik eset, házaspár, nagy lakás a belvárosban, mindketten jól keresnek, a feleség nem akar gyereket, emiatt elváltak. Végigéltem vele a kínlódását, egy év alatt három nő kezét kérte meg sikertelenül (magas, szőke, és nagyon okos srác volt), de ez jól végződött, mert a negyedik igent mondott, már van két kamasz lányuk.
A nők. „Vesznek egy eldobható fecskendőt 200 HUF-ért, a férfi beleveri, és a csajok meg beadagolják a punciba.”. Azt már írtam, hogy akkor kezdődhet, hogy ki nevelheti a gyereket. Ezt a problémát átlépted. Akkor nézzük másik oldalról, a nő akar gyereket, és nem jön össze az általad vázolt négyes. A nő felszed valahol valakit, felhívja a lakására, és megkéri, hogy ebbe a csészébe legyen kedves onanizálni, és utána menjen haza. Szerinted ez működik?
Hogy ezeket a problémákat lásd, nem kell érintettnek lenni, csak tudni kell gondolkodni.
„Csak annyit, hogy Magyarországon is lehet gyereket vállalnod a nem irányultságodtól függetlenül.”. Legálisan nem, az általad ajánlott utak zűrösek vagy kivitelezhetetlenek. Ennél többet már nem tudok mondani.

GyMasa 2021.11.04. 12:59:04

@élhetetlen:
"Nem lett volna ez egyszerűbb házasság, válás, gyerek elhelyezési per, és cirkusz nélkül egy béranyával?"
De, bizonyára az lett volna.
Bár, nem tudom, 28 éve hogy müködött volna a béranyás felállás.
Mindenesetre, ha neki sikerült legálisan megoldania a helyzetet, akkor másnak is sikerülnie kell!
De, ha elöre tudja, hogy úgysem sikerül, akkor nincs semmi értelme az egésznek!

Rádásul, akkor a barátod hetero volt, nem? Mert, ha igen, akkor nem értem, hogy jön ez ide.

"Azt már írtam, hogy akkor kezdődhet, hogy ki nevelheti a gyereket. Ezt a problémát átlépted."
Ki modta, hogy csak egy gyereket kell szülni?
Teherbe eshet mindkét nö is egyszerre, vagy vállalhatnak több gyereket is egymás után.
Aztán az egyik marad a nöknél, a másikat meg örökbe adják az egyik pasinak egyedülállóként.
A pasiknak meg végrendelkezniük kell, és abban leírni, amit akarnak. (ezt amúgy mindenkinek érdemes amúgy is megtenni)
Mert, mindig ahhoz kell keresni partnert, amire igény van!
És, csak akkor belekezdeni a projekbe, ha mindenki ugyanazt akarja.
(Itt most eltekintek attól, ha menet közben valamelyik nö meggondolja magát, és mégsem akarná odaadni a gyereket, mert az már, szerintem gerincességi probléma és arra is fel lehet készülni egy jó ügyvéddel)

"Egy másik eset,... "
Most azt nem teljesen értem, ez hogy jön ide, de alapvetöen ilyen a társkeresés.
Szerencse, hogy végül megtalálta a barátod a boldogságot!

"A nő felszed valahol valakit, felhívja a lakására, és megkéri, hogy ebbe a csészébe legyen kedves onanizálni, és utána menjen haza. Szerinted ez működik?"
Szerintem ez a lehetö legrosszabb ötlet ebben a témában...
Ennél már az is jobb, ha megkéri bármelyik baráatját, hoyg segítsen neki ebben...

"Legálisan nem, az általad ajánlott utak zűrösek vagy kivitelezhetetlenek. Ennél többet már nem tudok mondani."
Szerintem az én eredeti és egyetlen javaslatom egyáltalán nem zürös, vagy kivitelezhetetlen.
Annyi a rizikója, hogy meg kell találni hozzá azt a 4 embert, akivel ez müködhet.
(igazából, ha apárok kapcsolata stabil, akkor már csak egymást kell megtalálniuk.)
És, kell hozzá egy nagyon jó családjogi ügyvéd. Aki béranyát tudna fogadni, annak illit tudnia megfizetni ehhez egy igen jó ügyvédet is.

Könnyü dolog?
Nem!
Heteroként sem könnyü, hidd el nekem! Én nem látom ezt annyira sötéten, mint te, de én nyilván csak egy kívülálló vagyok.

GyMasa 2021.11.04. 12:59:52

@élhetetlen:
"Legálisan nem,..."
De igen! Mutasd meg azt a törvényt, ami tiltja, hogy megtegyék!

arthurthedent 2021.11.04. 16:49:45

@GyMasa: "Ennél már az is jobb, ha megkéri bármelyik baráatját, hoyg segítsen neki ebben..."

Na látod ezért van szükség oktatásra már gyermekkorban. Szerinted ha a gyermekvállaláshoz homoszekszuális aktus kellene, akkor hány hetero férfinak lenne gyereke? Na... próbáld meg elképzelni, hogy ez fodítva is így lehet.

arthurthedent 2021.11.04. 16:53:20

@GyMasa:
"Rádásul, akkor a barátod hetero volt, nem? Mert, ha igen,"

Ez a másik amit rohadtul nem fogok agyilag. Minek kell állandóan mások szexuális vágyait firtatni. Mi a fene közöd van hozzá? Te nem akadnál ki, ha egy idegen elkezdené firtatni, hogy kivel szeretsz szexelni?

GyMasa 2021.11.04. 17:24:19

@arthurthedent:
SZerintem ezt nem oktatni kell iskolában, hanem a szülőknek a felelőssége, hogy normális értékrenddel neveljék fel a gyereket.

"...akkor hány hetero férfinak lenne gyereke?"
Hát, ha az kellene hozzá, akkor bizony az LENNE a normális.

" Na... próbáld meg elképzelni, hogy ez fodítva is így lehet. "
Én ezt értem, és pont ezért javasoltam a kényszer lefekvés helyett a fecskendős módszert.
De, ha valakinek az sem felel meg, amit teljesen megértek, az akkor mondjuk fogadjon örökbe, vagy mit tudom én.
Szerintem ha egy egynemű pár eljut oda, hogy akar gyereket, akkor féle tudja tenni a keményvonalas gondolkodásmódot.

"Ez a másik amit rohadtul nem fogok agyilag. Minek kell állandóan mások szexuális vágyait firtatni."
Én semmit nem firtattam, csak elég furcsa az az érvelés, hogy:
- Egynemű pároknak nem szabad gyereket vállalni - ez nem igaz hiszen bárki vállalhat gyereket.
- Majd ezek után az egynemű párok sanyarú sorsára felhoz 2 példát hetero párokról.

Én ezt nem értettem.
Az egyik példája sem a témáról szólt.
A fecskendős téma az valós technika, amit használnak gyerekcsinálásra.
Persze, ha valaki kőgazdag, akkor az fogadjon béranyát mesterséges megtermékenyítéssel.

élhetetlen 2021.11.04. 17:47:04

@GyMasa: Nem, nem fogok napokon keresztül törvénytárban kutatni. Egyébként sem találnék olyan törvényt, ami tiltja, legfeljebb az engedélyezett listából marad ki egy csoport.
Lombik egyedülálló nőknek: ki lesz az apa? - HáziPatika (hazipatika.com)
„Az egyedülálló nőket tehát fogadhatják a meddőségi klinikák, de csakis anonim donortól kaphatnak spermát, ismerőstől nem. Az egyedülálló vagy homoszexuális férfiak számára nincs ilyesfajta lehetőség továbbra sem, például azért is, mert a béranyaság nálunk tiltott. Feltétel az is, hogy a programba belépő NŐK IGAZOLTAN MEDDŐK LEGYENEK.” Azaz, egy nem meddő 30-s szingi nem jogosult. Nem friss cikk, de azt hiszem, azóta csak romlott a helyzet.
A másik dolog. nem 28 éve volt, hanem negyven, és, ha az elvált feleség nem adja el a gyerekét az elvált férjének, akkor nem lett volna megoldás. „a barátod hetero volt, nem? Mert, ha igen, akkor nem értem, hogy jön ez ide.”. Nem érted, nem is akarod érteni. Azt magyarázom már oldalakon át, hogy, ha egy férfi gyereket akar, és ő akarja felnevelni is, az csak egy esetben biztosított, ha egy béranya szüli meg, egyébként esetleges, függ a feleségtől, élettárstól, hogy két hetente láthatja-e a gyerekét.
„Teherbe eshet mindkét nö is egyszerre, vagy vállalhatnak több gyereket is egymás után. Aztán az egyik marad a nöknél, a másikat meg örökbe adják az egyik pasinak egyedülállóként.”. És, ha nem, ha megtartják a nők mind a négy gyereket? Milyen szerződést tudsz elképzelni ezzel kapcsolatban, és milyen ügyvéd megy ezzel a bíróságra, hogy azt ígérte a nő, hogy az egyik gyerek az enyém lesz? Ezt talán hagyjuk.
Ez vicces. „És, csak akkor belekezdeni a projekbe, ha mindenki ugyanazt akarja.”. Azt hiszem, minden házasság így kezdődik, és szerinted nincsenek nagyon durva válóperek, ugye? Csak jó ügyvédek kellenek, és akkor nem sérülnek a gyerekek. Annyi zöldséget írsz össze, hogy fárasztó rá válaszolni.
„Ennél már az is jobb, ha megkéri bármelyik baráatját, hoyg segítsen neki ebben...”. Ez megint csak süket szöveg, barátságok ugyanúgy mehetnek tönkre, mint házasságok, nem normális, aki bevállal egy apaságot egy életre, beleértve, hogy a nő megígéri, hogy nem nevezi meg, de mégis megnevezi. Ne mondd, hogy bevállalnád.
Teljesen más. ”Annyi a rizikója, hogy meg kell találni hozzá azt a 4 embert, akivel ez müködhet”. Ez tényleg apróság, biztosan hallottál már sógornőkről, testvérekről, menyről, anyósról, akik nem jönnek ki egymással, de egy ilyen négyest biztosan könnyű összehozni.
Azt hiszem, tényleg be kéne fejeznünk ezt beszélgetést, mert úgy tűnik, semmi értelme sincs.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.04. 21:59:07

@CoolKoon:

Ja értem, a Mikulásról szabad feltételezni, hogy pedofil, de egy Queer királnyő biztos nem az. (Te tudod) Mindenesetre normál esetben a Mikulás nem fogja összezavarni a nemek fogalmával még épphogy csak ismerkedő kisgyerek gondolkodását, míg a queer királynő azért megy oda.

Visszatérve Kató nénire. Képzeld magad elé szüleid reakcióit az alábbi esetekben:

1. Lacika nézi Kató nénit a Szeszélyes évszakokban.

2. Mennek érted az oviba és Lacika egy szakállas, nőnek öltözött, kifestett férfi ölében ül, aki épp a két királyfi szerelméről olvas neki egy különös illusztrációkat tartalmazó könyvből.

Van még kérdés ezek után?

CoolKoon 2021.11.04. 23:29:49

@CSOKKI MÁLNA: "Ja értem, a Mikulásról szabad feltételezni, hogy pedofil" - Mondd csak, te ezt direkt csinálod?! Nem, a Mikulásról azt feltételezni hogy pedofil ugyanannyira abszurd, mint egy óvodásoknak meséket olvasó nőimitátorról feltételezni ugyanezt.

"a queer királynő azért megy oda" - He?! Ezt mégis miből vezetted le? Abból, hogy bemondták az m1-en?

"Lacika nézi Kató nénit a Szeszélyes évszakokban." - Csak halkan jegyzem meg, hogy Ihos József haknikra is járt, ahol bizony a kisgyerekek is élőben láthatták a színpadon, nemcsak a Szeszélyes évszakokban.

"épp a két királyfi szerelméről olvas neki" - Mellesleg ezt a részt se igazán értem, hogy miért pont erről olvasna neki, de mindegy.

"Képzeld magad elé szüleid reakcióit az alábbi esetekben" - Amúgy a kisgyerekek reakciója mindig nagyon erősen függ attól, hogy milyenek a szülei reakciói. Ha a szülők pánikba esnek egy nőnek öltözött szakállas bácsi láttán akkor a gyerek is sírni kezd. Viszont ha a szülők nem hisztiznek, akkor jó eséllyel a gyerek se fog. És a szüleim reakcióinál maradva anyám valami miatt rühellte a Levente Péter és Gryllus Vilmos közös gyerekműsorát (az "Égbőlpottyant meséket"), pedig abban nem volt se transzvesztita, se nőimitátor ("szakállas bácsi" viszont igen, ez tény).

De különben is, az egész jelenet aminek az egyetlen képkockáját mániákusan újra- és újraposztogattad ide valójában nem az, amivel pártunk és kormányunk riogat. Az, amivel ők riogatnak (kisgyerekeknek szóló "melegpropaganda") ugyanis egész egyszerűen nem létezik.

arthurthedent 2021.11.05. 08:53:28

@CSOKKI MÁLNA: "Van még kérdés ezek után?"

Az álláspontod sok dolgot megértetett velem.

Olyan nevelést kaptál, olyan világban nőttél fel, ahol homoszekszuális embereknek, női életet élő férfiaknak, férfiként élő nőknek nem volt helye. Persze a társadalom egy jelentős része ilyen volt, akkor is pont úgy mint most, de tilos volt az utcán mutatkozniuk, tilos volt beszélniük róla, tilos volt keresniük a boldogságot. Kuss volt a nevük, mert ha nem rejtőztek el, akkor elvitte a rendőr őket az utcáról.

Szép egyszerű világot feltételeztél, ahol a nő az nő, a férfi az férfi, sőt, a férfi férfiként is viselkedik a nő meg nőként. Eszükbe sem jut kilépni a te általad szabott keretek közül. Nem csak azt kell enniük, amit te szeretsz, de azt kell SZERETNIÜK is.

Felnőttél, most összezavar, hogy mindenféle emberek vannak akik mindenféle más dolgokat szeretnek és akarnak. Sokkal jobban szeretnéd, ha megint eltűnnének, bekussolnának, hogy visszatérhess az álomvilágodba és a gyerekeid is ott nőhetnének fel. Meg minden gyerek.

Igazából ehhez csak a gyerekek 10-15%-ának kell nyomorultul éreznie magát egész életében, ami a másik 90%-nak úgy tűnik megéri. Bár igaz, minden második férfi szeretőt tart meg prostituálthoz jár. Mindenkinek kuss van, mindenki pofáját befogja, mindenki szégyenli, ha valami olyasmit szeretne, ami kicsit is szokatlan, aztán mégis unalmas az asszonnyal a szex. Ki érti ezt? :D

arthurthedent 2021.11.05. 08:59:09

@GyMasa: "SZerintem ezt nem oktatni kell iskolában, hanem a szülőknek a felelőssége, hogy normális értékrenddel neveljék fel a gyereket."

Az intolerancia, a kirekesztő viselkedés, a mások semmibevétele, a gyűlöletkeltés bizony nagyon veszélyes a társadalomra, ezért a társadalom felelőssége, hogy a megfelelő képzést, oktatást adja.

Ahol "a szülő felelőssége" ott kihúzzák a melegeket a lapostető szélére és lelökik a negyedikről. A környék lakói meg össze vannak terelve, hogy okuljanak. Ez lesz abból, ha hagyod a vallást érvényesülni, mert a vallás bizony nem mondja, hogy "a szülő felelőssége, hogy elmagyarázza a homoszekszualitás halálos bűn és a homoszekszuálisok nem emberek, hanem a sátán fattyai".

Amíg a keresztények MEGTEHETTÉK addig európában is ezt volt. Most már csak afrikára jellemző.

arthurthedent 2021.11.05. 09:05:05

@GyMasa: "- Egynemű pároknak nem szabad gyereket vállalni - ez nem igaz hiszen bárki vállalhat gyereket."

Baromságokat beszélsz. Egynemű párokat nem fognak szülőként bejegyezni, tehát nem vállalhatnak gyereket. Az, hogy az egyik is vállal valaki mással meg a másik is vállalhat egy másikat valaki mással az nem jelenti azt, hogy az egynemű pár gyereket vállalt.

Megvilágítom egy pédával: Azt mondja neked az étterem, hogy a feleségeddel mehetsz vacsorázni. Amikor odamégy azt mondják, hogy te oda ülsz ahhoz a csávóhoz, a feleséged meg a másik csávóhoz. Semmi sem tiltja meg, hogy a feleségeddel megvacsorázz. Utána még szexelhetsz is a feleségeddel. Ő megy Jóskához, te meg Bélához, aztán szexeltek.

Namost ezek után modnanád azt, hogy "nem tiltotta meg semmi, hogy megvacsorázzak és szexeljek a feleségemmel"? Mondanád?! :D

CSOKKI MÁLNA 2021.11.05. 09:40:22

@CoolKoon:

Ok, akkor ne feltételezzük egyikről se. Mindenesetre a Mikulás, aki ugye egy ajándékokat hozó idős bácsi Lappföldról, egyáltalán nem alkalmas arra, hogy összezavarja a nemek fogalmával ismerkedő kisgyerek gondolkodását, Míg egy egy kifestett, női ruhákba öltözött szakállas férfi, aki kisfiúk szerelméről olvas egy különös illusztrációkat tartalmazó könyvből, nagyon is.

"Csak halkan jegyzem meg, hogy Ihos József haknikra is járt, ahol bizony a kisgyerekek is élőben láthatták a színpadon, nemcsak a Szeszélyes évszakokban."

Ok, akkor vissza az elejére: képzeld el szüleid reakcióit az alábbi szituációkban:

1.Lacika Kató néni kabaréját nézi, mellettük ülve a kiskunhalasi kultúrban.

2.Mennek érted az oviba és Lacika egy szakállas, nőnek öltözött, kifestett férfi ölében ül, aki épp a két királyfi szerelméről olvas neki egy különös illusztrációkat tartalmazó könyvből.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.05. 09:43:01

@arthurthedent:

Felőlem lépjenek ki a normalitás keretei közül, éljék ki beteges aberrációikat, csak a gyerekeket hagyják békén ezzel.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.05. 09:47:16

Stop Biden, stop Kamula..

telex.hu/kulfold/2021/11/03/virginia-egyesult-allamok-kormanyzovalasztas-republikanus-gyozelem

"A kemény és költséges kampány főbb témái között elsősorban az abortuszhoz kapcsolódó emberi jogok jövője és az állami iskolákban zajló azon vita szerepelt, hogy lehessen-e a kiskorú iskolásoknak LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat tartani a szülők tudta és beleegyezése nélkül.

Youngkin ellenzi ez utóbbit, és ebben sok tiltakozó szülő támogatását élvezi, míg McAuliffe kijelentette, hogy amennyiben őt választják meg, támogatja a szülők tudta és beleegyezése nélküli érzékenyítést."

Pedig még Ob(l)ama is lement kampányolni..:)

arthurthedent 2021.11.05. 10:31:44

@CSOKKI MÁLNA: "Mindenesetre a Mikulás, aki ugye egy ajándékokat hozó idős bácsi Lappföldról, egyáltalán nem alkalmas arra, hogy összezavarja a nemek fogalmával ismerkedő kisgyerek gondolkodását"

Tényleg?! Levegőben repülő szarvasszán varázserejű ajándékosztó félisten és nem zavarja össze a gyerekek gondokodását? A női ruhába öltözött férfi az viszont összezavar? Amikor mikuláősról hazudsz az nem zavarja össze, de amikor emberekről igazat mondasz az összezavarja?

Te, a beszélő kígyó meg a keresztre feszített zsidó, akinek mai napig isszák a vérét a templomban az ugye nem zavar össze senkit? Ugye? :D

GyMasa 2021.11.05. 10:39:59

@élhetetlen:
@CoolKoon:
@arthurthedent:
Jol van srácok!
Nekem nincs idöm az össze-vissza csapongó témaválasztásaitokat szétválogatni, majd többedszerre is megcáfolni. Rádásul, most már ott tartunk, hogy kb. 10% alatt van az eredeti témához kötödö véleményetek.

Természetesen, abban hisztek, amiben csak akartok, olyan szalmabáb érveléseket hoztok fel, amiket csak akartok, és oda terelitek el a témát az eredeti posztról (gyerekek "érzékenyítése óvodában, iskolában",) ahová csak akarjátok.

Nem értünk egyet, a témában, mert nekem van gyerekem, és én úgy érzem, hogy itt, Németországban már szépen lehet látni ennek a hozzáállásnak a negatív következményeit!
Ha ti az ostoba utat szeretitek, amikor a saját hibáitokból akartok tanulni, akkor csak rajta!

Viszont ebben én nem leszek nektek partneretek.
Szóval, sok sikert a továbbiakhoz!

Tényleg, nektek vannak gyerekeitek?
És, igazán jó lenne már, ha végre kapnék választ a kérdésemre...

arthurthedent 2021.11.05. 16:55:43

@GyMasa: "És, igazán jó lenne már, ha végre kapnék választ a kérdésemre..."

Ez nem az a hely, ahol a kérdéseidre válasazt kapsz. Az az iskola. Ott szokták elmondani a dolgokat, megtanítani. Én sem értem hogy a fenébe jön ide ez a "nektek van gyereketek" dolog, mintha azt akarnád jelezni, hogy akinek van gyereke az ért a gyerekneveléshez, akinek meg nincs, az meg nem. :D Olyan, mintha azt mondanád, hogy "a doki meg akarta gyógyítani a törött lábamat, de hisz neki nem os volt eltörve, akkor meg honnan tudná hogyan kell azt". :D

GyMasa 2021.11.05. 17:34:39

@arthurthedent:
"Ez nem az a hely, ahol a kérdéseidre válasazt kapsz. Az az iskola. "
A-ha!
Hát, akkor értem, hogy neked, legalábbis nincsen gyereked.
Semmi baj, csak tekintsd magadat teljességgel irrelevánsnak ebben a témában.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.05. 18:02:12

@arthurthedent:

Talán a mesék világa, és aközött, hogy egy száz kilós, nőnek öltözött szakállas aberrált abuzálja a gyerekedet, képes vagy különbséget tenni. Én bízom ebben..

mandiner.hu/attachment/0339/338648_dragqueenstoryhour.jpg

arthurthedent 2021.11.06. 00:35:01

@GyMasa: "Semmi baj, csak tekintsd magadat teljességgel irrelevánsnak ebben a témában."

A tekintély irreleváns, az érvek számítanak.

@CSOKKI MÁLNA: "nőnek öltözött szakállas aberrált abuzálja a gyerekedet,"

A gyerekeket nem dagadt nőnek öltözött szakállasok szokták abuzálni, ez nem a legendák világa, a gyerekeket a családjuk szokta abuzálni. Meg a baráti társaság.

arthurthedent 2021.11.06. 00:43:28

@CSOKKI MÁLNA: "nőnek öltözött szakállas aberrált abuzálja"

És még egyszer: hogy a francba vagy képes összekeverni a pedofilokat a homoszekszuálisokkal? De most komolyan, nem tudod, hogy a kettő teljesen más? Kimondottan azt akarod, hogy a gyereked se értse meg? És akkor felmégy az indexre és elkezdet osztani az észt?

Te tényleg azt hiszed, hogy akinek nem az a csaj tetszik aki neked tetszik, az a gyerekeket akarja megerőszakolni? Mennyire primitív már ez a hozzállás?!

GyMasa 2021.11.06. 12:32:33

@arthurthedent:
"..az érvek számítanak."
Tisztán látszik, hogy neked nem.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.06. 14:06:33

@arthurthedent:

Sokféle abúzus létezik. Nyilván, ahol mások is vannak, nem kezd nyílt testi abúzusba. Azonban, ahogy kinéz, amilyen üzenetet próbál közvetíteni az önmagában lelki abúzus. A nemek fogalmával még épphogy csak tisztába kerülő kisgyerek gondolkodásának összezavarásával. Ahol ezt engedélyezik, az nem más, mint egy állam által engedélyezett lelki abúzus, és nagyon örülök, hogy a nemrég lezajlott virginiai kormányzóválasztás megálljt parancsolt ennek az elmebajnak.

Arról nem beszélve, hogy a valóságban esetleg nem is transznemű pedofiloknak kiváló lehetőséget kínál, hogy kisgyerekek sokasága közelébe férkőzzön rendszeresen anélkül, hogy ehhez egy több éves képzést kelljen elvégeznie.

Ami meg a homoszexuálisok és a pedofília viszonyát illeti:

888.hu/gazemberek/hat-pedofilt-es-szexualis-ragadozot-talaltak-a-san-fransisco-i-meleg-ferfikorusban-4324309/
süti beállítások módosítása