Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Azért „szenvedünk”, mert nem szenvedünk eleget?

2022. február 18. - Phil Melanchthon

Beharangozó gondolatok a ’Hol van Isten a bajban?’ című eseményünkhöz

A keresztények bajhoz, a szenvedéshez való helyes viszonyulását egyértelműen kijelöli a Biblia. Maga Jézus Krisztus jelentette ki: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (János evangéliuma 16,33). Pál apostol is többször foglalkozott a kérdéssel, az egyik legélesebb megfogalmazása szerint: „üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk” (2 Kor 4,9).

i-301.jpg

Keresztény körökben viszont rohamosan terjed az a hozzáállás, hogy a hit „fokmérője” az, hogy össztársadalmi szinten mennyire támogatja a törvényhozás, a költségvetés vagy éppen a szimbolikus aktusok sora (szoborállítások, deklarációk, stb.) a kereszténységet (amely többnyire tágabban értelmezett, inkább kulturális, mint vallási jelentést hordoz).

Másról van itt szó, mint az Amerikában gyakori ’prosperity gospel’ (jóléti evangélium) hatásainak beszivárgásáról, hiszen ott a hit „elvárt jutalma” inkább az egyéni, földi sikeresség, jólét. Nálunk inkább az állameszmét befolyásoló, makroszinten ható dominancia a kívánt cél. Mivel ez egyre kevésbé realitás, nagyon könnyen átesünk ennek pont a pszichológiai ellentétébe, vagyis az áldozati szerep kívánásába. Ennek viszont sajnos kevés köze van a krisztusi és páli példához, amely alázatosan, de az üdvösségbe helyezett bizalommal állja a sarat.

Elég szépen kijött ez a dolog a januári, kereszténység és iszlám viszonyát vizsgáló eseményünkön, amely tanúskodott arról, hogy a popkultúra egyes vadhajtásai (a kiemelt példa a hollywoodi filmek gyilkosainak nyakában gyakran feltűnő kereszt volt) sokszor már „keresztényüldözésként” vannak tálalva. Markáns válasz érkezett a felvetésre Hodossy-Takács Előd református teológiai tanár részéről: „Diszkomfort érzetet kelt, amikor pejoratívan értelmezik a kereszténységet, de ez nem jelenti azt, hogy engem üldöznek. Ha én ezeket keresztényüldözésnek tekinteném, relativizálnám a ténylegesen üldözött testvérek által átélteket”.

Ez a beszélgetés indította el bennem azt a gondolatmentet, hogy tényleg olyan nagy áldozat lenne, ha lemondanánk a Netflix előfizetést és annak havi összegét (kb. 2500 Ft) mondjuk a valóban üldözött pakisztáni testvéreink megsegítésére utalnánk, a „sorizás” kiesése miatt felszabadult időben pedig a Bibliát olvasgatnánk? Ha már egyszer kereszténynek mondjuk magunkat… Sajnos nem túl reális, hogy tömegesen megtegyünk akár még ilyen kis lépéseket sem. Hogy jutottunk el odáig, hogy elkényelmesedve már csak arra várunk, hogy minél inkább belesüppedhessünk az áldozati szerepbe, amely lassan megöl minden felelősségvállalást és aktivitást? (Nevezzük ezt a hozzáállást „szenvedésnek”.) Talán túl jól élünk és túl kevés kihívással találkozunk? Igaza lehet Wellsnek, aki az Időgépben így fogalmazott: „Van a természetnek egy törvénye, amely rendesen kikerüli figyelmünket: hogy az értelem élénksége a forgandóság, a veszedelmek és a bajok jutalma”?

Ha a domináns győztes pozíciójában szeretnénk lenni, akkor gyakran már nem is Istenben bízunk. Ha viszont a „minél rosszabb, annál jobb” defetizmusába esünk, azt felejtjük el, hogy Isten engedi meg azokat a dolgokat, amelyek történnek a világban.

Szerintem az a helyes hozzáállás, ha az igazi problémákkal néznünk szembe, például azzal, hogy az egyház mennyire tud vigaszt adni a testileg vagy éppen lelkileg szenvedőknek, mit hoz magával a hit drasztikus háttérbe szorulása és „szubkultúrává” válása, miért áll távol a hívőktől a szolgálat kultúrája, hogy lehet felrázni a fásult missziót. Talán ezek a fájdalmas pontok hozhatják el a valós találkozásainkat Istennel.

Számomra ezt jelenti a ’Hol van Isten a bajban?’ kérdésköre. Valószínűleg neked nagyon mást. Pont ezért szervezzük ingyenes és interaktív eseményünket, hogy lehetőségetek legyen szabadon kérdezni, véleményt nyilvánítani a tágabb témakörben.

Akikkel február 28-án, a Grundban beszélgethettek:

  • Fischl Vilmos - evangélikus lelkész
  • Czap Zsolt- római katolikus pap
  • Káposztásné Horváth Tünde - református lelkésznő
  • Tóth Gabi - énekesnő

szolj_be_a_papnak_hol_van_isten_a_bajban_event_1.jpg

Az esemény különlegessége, hogy kezdeményezésünk 5. születésnapjára időzítve bemutatjuk a Szólj be a papnak dalát és klipjét, Csűry Csabától a Bennem a hang c. alkotást. A fülbemászó, egyúttal mély dal is felveti a szenvedés problémáját, amennyiben a szenvedés mint hiány, valami utáni vágyódás jelenik meg benne. És ez csak egy a jelentésrétegekből.

273993176_2495909777213077_7296866642594198630_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr4617601908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trisi · www.alphawing.hu 2022.02.19. 09:21:11

A netflix előfizetés átutalása hova is menne? Pakisztáni árváknak, kis kezükbe? Kapnának belőle kaját meg fedelet a fejük fölé? Egy frászt! Fegyver lenne belőle meg gigantikus BMW a nagyfejeseknek. Na ezért nem utalok egy fityinget sem szegény pakisztániaknak. Ne legyünk már ennyira naívak, ha én lemondok valmiről nem fog fájni, de hogy azon tuti nem segítek akin szeretnék az hétszentség.

Tapasztalataim szerint az egyház sokmindent tehet , de gyógyírt nem ad. Egy pap ha megfeszül sem tudja milyen lehet elválni gyermekeink anyjától és mindent bebukni. Halvány gőze nincs arról milyen egy gyereket elveszteni. Látott már ilyet, de nem érti, nem tud segíteni. Az meg sosem segített még ha felolvastak egy bibliai idézetet. Köszi, de inkább egy csendes ölelés, egy együttéző kézfogás, egy "veled vagyok" mondat sokkal többet ér mint példabeszédek sorolása és az "isten szeret" mondatok amikor éppen a szenvedésben sokmindent tesz de ez szeretetnek kevéssé jellemezhető. Na és ilyenkor jön, hogy a szenvedés az erősít és jobbá tesz és majd a túlvilágon jobb lesz. .....ember... a szenvedés összetör, megaláz, elvesz tőled. Az meg nem vígasz hogy majd 40 év múlva amikor megpurcanok jobb lesz, ha most élem legnagyobb eddig érzett fájlamaimat...és nem látszik hogy vége lenne, maximum csillapodik.

lenoardo999 2022.02.19. 09:24:53

Édes istenem! Mit keres itt Tóth Gabi? Majd ő fog válaszokat adni? Holnap majd Nagy Feróval beszélgetnek az atomfizikáról, hogy népszerűsítsék? Nagyon nem kéne ide süllyedni!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.02.19. 12:41:27

A judeokereszténység azért egy szenvedő vallás, mert egy teljesen horror Istene van .. aki egyben a Sátánjuk is .... és ott van még pluszba az avatárja ZombuJézuska... aki majd eljön és aki nem kedves neki azt kínzókamrába küldi ...

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.02.19. 13:24:34

@lenoardo999:

Teljesen jogos... Engem is meghívtak, de pont az ilyen ÉRTELEM NÉLKÜLI SZÖVEGELÉS miatt visszamondtam .... Azt írtam előbb Gyógyuljanak ki legalább a Sátán hitükből ...

2019.júl.29.
Írta: TanNé • Szerkesztés...
Meghívtak a papok, de kihagyjuk
erkolcstan.blog.hu/2019/07/29/meghivtak_a_papok_de_kihagyjuk

"Szólj Be a Papnak" judeokeresztény agitációs propaganda csoportosulás meghívott bennünket társalogni "Isten"-ről, meg erkölcsről, de mi kihagyjuk. Úgy gondoljuk, hogy ők a mi Tudományos Istenünk tekintetében, hozzánk képest ateisták és ateistákkal nincs értelme ilyen kérdésekben társalogni.

IGe / Magyar Erkölcsös Emberek Országos Köre

Arthur B. Dumpling 2022.02.20. 17:42:16

Beszólok a papnak! Ha erre biztattatok, ám legyen!

Szeretek olvasni a hitről, vallásról, ezek kapcsán kérdésekről és ellentmondásokról. Rossz szokásom, hogy az általam képmutatónak és a bármilyen hit visszásságának gondolt dolgok őrült módon kiverik nálam a biztosítékot. A kereszténység és minden más megváltás vagy üdvözülés tant hirdető vallás eleve annyi kérdést hordoz magában alanyi jogán is, hogy amikor ráadásul hozzá csapódnak még egyéb dolgok is, mint például a bulvár, akkora katyvasz lesz az egész, hogy kemény feladat megemészteni. Olvasgatásaim okán sorsszerű véletlen vezetett egy blog, a Szólj be a papnak blog megtalálásához. A blog a saját állítása szerint kúl, közvetlen, keresztény. Vitákat is szervez, kötetlen környezetben, látogatót a vitára, a tabukra való rákérdezésekre biztatja. Kapva kapok az alkalmon, köszönöm. Beszólok. Hogy miért is? Hát ezekért:

A blog egy eseményt hirdetett, az erre meghívott vendégekről olvastam. Következzen hát az idézet a blog egy bejegyzéséből.

"Jól látom, hogy Tóth Gabi is ott lesz? Váó! Miért éppen őt szólítottátok meg?

Csűry Csaba: A budapesti eseményeknél célul tűztük ki, hogy az egyházi megszólalók mellett mindig legyen egy ismertebb világi válaszadó, aki a témában hitelesen tud megszólalni. Tóth Gabi kiváló zenei tevékenysége mindenki által ismert, azonban elkötelezett hívő emberként még kevesen ismerik. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való szereplése után sok méltatlan támadásnak volt kitéve, ezért úgy gondoltuk, hogy ezen a különleges, születésnapi eseményünkön ő lenne a legideálisabb megszólaló világi részről..."

Forrás: Miért éppen Tóth Gabi? - Szólj Be a Papnak! (blog.hu)

".. aki a témában hitelesen tud megszólalni." Még ízlelgetnem kell a szavakat, a jelentésüket újra és újra megrágni.  Hitelesség, Tóth Gabi.  A véleményemet már bőven kifejtettem erről az előzőekben, most csak azt az egyszerű kérdést tenném fel az eseményt szervezőnek, hogy biztosan az a leghitelesebb megszólaló ebben a kérdésben, aki oly sokszor lép fel a szerencsejátékokat népszerűsítő műsorban? Kedves Csaba, tehát az igaz hittel összeegyeztethető-e a szerencsejátékok népszerűsítése? Ajánlom a figyelmedbe az alábbi okfejtést:

Hit, remény, szeretet. Ja, mégsem! Hit-biznisz, bulvár, szerencsejáték. - Arthur szerint a világ (blog.hu)

Egy másik kérdésem is támadt, ami azért is érdekes lehet, mert a zenéről, a keresztény zenéről is megnyilatkoztál. Mi a véleményed arról, ha valaki játszik egy dalt valamilyen szöveggel, majd mert keresztény közegben lép fel, a szöveget kicsit megváltoztatja, önmagát cenzúrázza? Ölelkeznénk-szeretkeznénk, tudod, erre gondolok. Kinek akarunk megfelelni? Istennek? A közönségnek? A piaci igényeknek? Nem úgy van, ha igaz hittel megy valami, akkor az minden közönség előtt, mindig, minden sora, gondolata vállalható? 

Gabi ráadásul annyira gőgösen nyilatkoztatott ki, arról, hogy aki őt kritizálja, az milyen ember, idézem: „ Aki szereti a hazáját, büszke a hagyományaira, büszke a gyökerekre, a szüleivel, családjával mély, szoros kapcsolatot ápol, az nem érzi ezt irántam, az nem támad. A valóban fontos emberek nem támadnak..” 

Forrás: www.szeretlekmagyarorszag.hu/sztarvilag/toth-gabi-megfejtette-kik-tamadjak-ot-a-hite-miatt/

Tehát, ha én kritikát fogalmazok meg, az ő szavaival élve: támadom, akkor én nem szeretem a hazám? Nem vagyok büszke a hagyományainkra, gyökereinkre? Szüleimmel, családommal nem ápolok mély és szoros kapcsolatot?  Biztos, hogy aki diszlájk számainak sértettsége miatt ilyet állít, majd diszlájk számlálóit is letiltja, az hiteles ember számotokra egy ilyen fontos, hitbéli kérdéskörben? Ti tudjátok..

"..sok méltatlan támadásnak volt kitéve" Igen, sokan kritizálták. Nem tűnt fel, hogy nem a hite, hanem éppen a hitének a hiteltelensége miatt? Ezt keresztényüldözésként beállítani hallatlan arcátlanság! Kritizálni merik őt? Úristen! Diszlájkolják! Mekkora szívás! Máshol meg vértanúhalált halnak keresztények vagy más vallási közösségek tagjai. 

Ha már biztattatok, hogy, titeket idézlek: " Szólj be a papnak", akkor szeretném kérni azt a minimumot, ha már beszóltam, hogy kérdéseimre, hogy mit gondoltok, érdemben legyetek kedvesek válaszolni!

Köszi

Arthur

(Ez az írás az írás szerzőjének a véleménye, a szabad vélemény kinyilvánításának a joga alapján, nem tényállítás.)

TheWig 2022.02.23. 00:17:42

@Trisi:
Kedves Trisi!
Igazad van egy pap sohasem fogja megtudni, hogy milyen elválni a gyermekek anyjától vagy elveszíteni egy gyermeket. Ezek olyan fájdalmak amelyeket nem lehet megérteni csak megtapasztalni.
Abban is igazad van, hogy van amikor a szavak helyett többet érnek a tettek. Reméljük vannak olyan emberek akik melletted állnak és bízunk benne, hogy lenne olyan pap is aki veled lenne a nehéz helyzetekben és nem tanácsot adna. Sajnos személyesen nem ismerünk, de sok olyan papot és lelkészt ismerünk akik tudják hogy van amikor többet ér egy szeretetteljes hallgatás mintsem a felesleges szavak.

TheWig 2022.02.23. 00:36:41

@Arthur B. Dumpling:

Kedves Arthur!

Köszönjük szépen az igényes hozzászólást és az őszinte gondolatokat. Remélem hamarosan Csaba is válaszol neked, addig igyekszem én összefoglalni a gondolataimat, mint az egyik szervező.

Ha jól értem a kérdésed egyrészt Tóth Gabi személyére vonatkozik, másrészt pedig az egyik dalszövegére.

A művésznőt pont amiatt kerestük fel, mivel láttuk, hogy a közelmúltban kapott sok hideget és meleget (főleg kritikát). Mi bízunk benne, hogy a kérdéses szereplése ellenére ő szeretne az igaz hitéről bizonyságot tenni. Lehet nem minden esetben tűntek a megnyilvánulásai kereszténynek, de a jövő heti alkalom szeretnénk helyet adni annak, hogy tisztázza az esetleges félreértést. A kritika áradatban amit kapott biztosan ő is sok mélységet tapasztalt meg és pont emiatt lehet ő hiteles személy. Természetesen őt nem papként hívtuk, így nem is teolgiai válaszokra számítunk tőle, hanem olyan történetekre, amelyeket sokan megtapasztalunk az életben függetlenül attól, hogy mi a hivatásunk.

Az érintett dalszöveg módosítást pedig érdemes lehet tőle megkérdezni. Hiszen az ő szerzeménye és a saját szellemi tulajdonán módosított. A világtörténelemben láttunk már nagy Pál fordulásokat és hibáknak a beismerését is.

Minden esetre ezek az én szubjektív válaszaim, érdemes akár személyesen akár a blogunkon figyelemmel követni az eseményt, hátha a művésznő is kitér ezekre a kérdésekre és első kézből születhetnek válaszok a felhozott témákra. És ne feledjük mindannyian emberek vagyunk akik igyekszünk boldogulni az életben, van akinek ez hit nélkül megy és van aki hit nélkül el sem tudja képzelni az életet.

csurycsaba 2022.02.24. 14:08:14

@Arthur B. Dumpling:

Kedves Arthúr!

Mindenekelőtt nagyon köszönöm a hozzászólásodat és a beszólást, bízom benne, hogy személyesen is köszönthetünk majd az eseményen!

A hitelességről szólva. Csupán a sajtóból való tájékozódás nagyon félreviheti az embert, ismerjük, tudjuk, hogyan működik a bulvár és a kattintásvadász cikkek. Ez egy jó lehetőség, hogy Gabinak a kérdéseket személyesen is feltegyék, és mindenki maga győződhessen meg a hitelességről, vagy éppen annak hiányáról. Erre bíztatlak téged is.

Az öncenzúráról. Ha ezt a pápa tiszteletére véglegesen megteszi, azt szép gesztusnak és helyénvalónak találom. Ha csupán egyedi és egyszeri alkalom volt, hogy „szalonképesebbé” váljon a dal, azt kevésbé, mivel szerintem semmi gond nincs az eredeti szöveggel. Nekem kifejezetten tetszik a szövege, ha egyben nézem, holtig tartó szerelmet olvasok ki belőle, aminek hát, igen, az ilyen módon való kifejeződése is teljesen természetes, sőt, hadd ne mondjam, biblikus.

Én nem hoznák ide különböző idézeteket tőle, mert ugye hiába elemezzük mi, ha nem tudjuk mire is gondolt a „költő”.

Végül, miből szűröd le, ki hívő és ki hitetlen? Sem te, sem nem én nem látunk bele a szívek mélyébe. Bízzuk ezt a Szentlélekre, aki mindenkiben ott munkálkodik, s ha látunk egy apró, szárba szökkenő hitet, ne eltapossuk, hanem öntözzük. Ebben nekünk van felelősségünk.

A felvetéseid mindenesetre izgalmasak, én magam is kíváncsian várnám a megszólalók válaszát rá. Gyere el, és tedd fel nekik személyesen!

Üdv:
Csűry Csaba

Arthur B. Dumpling 2022.03.04. 16:28:53

Kedves Csaba, kedves TheWig,

Köszönöm a válaszaitokat!

Sajnos nem volt lehetőségem elmenni a rendezvényre, de kíváncsian várom, hogy esetleg arra a kérdésre, hogy a hit és a szerencsejáték összeegyeztethető-e, arról kialakult-e diskurzus, született-e valamilyen konklúzió?

Üdv,
Arthur
süti beállítások módosítása