Beharangozó gondolatok a ’Hol van Isten a bajban?’ című eseményünkhöz

A keresztények bajhoz, a szenvedéshez való helyes viszonyulását egyértelműen kijelöli a Biblia. Maga Jézus Krisztus jelentette ki: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (János evangéliuma 16,33). Pál apostol is többször foglalkozott a kérdéssel, az egyik legélesebb megfogalmazása szerint: „üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk” (2 Kor 4,9).

Keresztény körökben viszont rohamosan terjed az a hozzáállás, hogy a hit „fokmérője” az, hogy össztársadalmi szinten mennyire támogatja a törvényhozás, a költségvetés vagy éppen a szimbolikus aktusok sora (szoborállítások, deklarációk, stb.) a kereszténységet (amely többnyire tágabban értelmezett, inkább kulturális, mint vallási jelentést hordoz).

Másról van itt szó, mint az Amerikában gyakori ’prosperity gospel’ (jóléti evangélium) hatásainak beszivárgásáról, hiszen ott a hit „elvárt jutalma” inkább az egyéni, földi sikeresség, jólét. Nálunk inkább az állameszmét befolyásoló, makroszinten ható dominancia a kívánt cél. Mivel ez egyre kevésbé realitás, nagyon könnyen átesünk ennek pont a pszichológiai ellentétébe, vagyis az áldozati szerep kívánásába. Ennek viszont sajnos kevés köze van a krisztusi és páli példához, amely alázatosan, de az üdvösségbe helyezett bizalommal állja a sarat.

Elég szépen kijött ez a dolog a januári, kereszténység és iszlám viszonyát vizsgáló eseményünkön, amely tanúskodott arról, hogy a popkultúra egyes vadhajtásai (a kiemelt példa a hollywoodi filmek gyilkosainak nyakában gyakran feltűnő kereszt volt) sokszor már „keresztényüldözésként” vannak tálalva. Markáns válasz érkezett a felvetésre Hodossy-Takács Előd református teológiai tanár részéről: „Diszkomfort érzetet kelt, amikor pejoratívan értelmezik a kereszténységet, de ez nem jelenti azt, hogy engem üldöznek. Ha én ezeket keresztényüldözésnek tekinteném, relativizálnám a ténylegesen üldözött testvérek által átélteket”.

Ez a beszélgetés indította el bennem azt a gondolatmentet, hogy tényleg olyan nagy áldozat lenne, ha lemondanánk a Netflix előfizetést és annak havi összegét (kb. 2500 Ft) mondjuk a valóban üldözött pakisztáni testvéreink megsegítésére utalnánk, a „sorizás” kiesése miatt felszabadult időben pedig a Bibliát olvasgatnánk? Ha már egyszer kereszténynek mondjuk magunkat… Sajnos nem túl reális, hogy tömegesen megtegyünk akár még ilyen kis lépéseket sem. Hogy jutottunk el odáig, hogy elkényelmesedve már csak arra várunk, hogy minél inkább belesüppedhessünk az áldozati szerepbe, amely lassan megöl minden felelősségvállalást és aktivitást? (Nevezzük ezt a hozzáállást „szenvedésnek”.) Talán túl jól élünk és túl kevés kihívással találkozunk? Igaza lehet Wellsnek, aki az Időgépben így fogalmazott: „Van a természetnek egy törvénye, amely rendesen kikerüli figyelmünket: hogy az értelem élénksége a forgandóság, a veszedelmek és a bajok jutalma”?

Ha a domináns győztes pozíciójában szeretnénk lenni, akkor gyakran már nem is Istenben bízunk. Ha viszont a „minél rosszabb, annál jobb” defetizmusába esünk, azt felejtjük el, hogy Isten engedi meg azokat a dolgokat, amelyek történnek a világban.

Szerintem az a helyes hozzáállás, ha az igazi problémákkal néznünk szembe, például azzal, hogy az egyház mennyire tud vigaszt adni a testileg vagy éppen lelkileg szenvedőknek, mit hoz magával a hit drasztikus háttérbe szorulása és „szubkultúrává” válása, miért áll távol a hívőktől a szolgálat kultúrája, hogy lehet felrázni a fásult missziót. Talán ezek a fájdalmas pontok hozhatják el a valós találkozásainkat Istennel.

Számomra ezt jelenti a ’Hol van Isten a bajban?’ kérdésköre. Valószínűleg neked nagyon mást. Pont ezért szervezzük ingyenes és interaktív eseményünket, hogy lehetőségetek legyen szabadon kérdezni, véleményt nyilvánítani a tágabb témakörben.

Akikkel február 28-án, a Grundban beszélgethettek:

• Fischl Vilmos - evangélikus lelkész
• Czap Zsolt- római katolikus pap
• Káposztásné Horváth Tünde - református lelkésznő
• Tóth Gabi - énekesnő

Az esemény különlegessége, hogy kezdeményezésünk 5. születésnapjára időzítve bemutatjuk a Szólj be a papnak dalát és klipjét, Csűry Csabától a Bennem a hang c. alkotást. A fülbemászó, egyúttal mély dal is felveti a szenvedés problémáját, amennyiben a szenvedés mint hiány, valami utáni vágyódás jelenik meg benne. És ez csak egy a jelentésrétegekből.