Hamvazószerda óta eltelt egy hét, számomra közösségi média nélkül. Vajon hogyan vészeltem át, és mik a tapasztalataim?

Először is nagy tapasztalás volt, hogy rengeteg időm felszabadult. Állandóan a telefonunkat nyomkodjuk, akár tudatosan, akár tudatlanul, de pörgetjük a különböző tartalmakat. Érdekes volt az első napokban, hogy egy-egy szabad percben a megszokott rutint követve oldottam fel a telefonom képernyőzárát és kerestem a FB-ot, vagy a Messengert, aztán viccesen konstatáltam, hogy jaaa, ezeket töröltem.

A legfőbb kérdés az (amit persze nagyon helyesen kommentben is megkaptam az előző cikkemnél!), hogy ezt a felszabadult időt sikerül–e értelmesen, Isten felé fordulva töltenem.

Idén az Ortodox Egyházban a Nagyböjt március 11-én kezdődik. Nagyböjt előtt négy vasárnapon át az Egyház olyan példát állít elénk a Szentírás szavai szerint, melyek lelkileg felkészítenek bennünket a nagy utazásra, a küzdelemre, mely a böjt folyamán vár ránk. Ez a négy vasárnap különleges elnevezést is kapott: Vámos és farizeus vasárnapja, a Tékozló fiú vasárnapja, Húshagyó és Vajhagyó vasárnapok. Minden vasárnap olyan erényekkel gazdagodhatunk, melyek mintegy útitársként szolgálnak a Nagyböjt idején. Megtanulhatjuk a vámos alázatát (Lk 18,10-14), a tékozló fiú bűnbánatát (Lk 15,11-32), gyakorolhatjuk a szeretet parancsát a Húshagyó vasárnapi evangélium szerint (Mt 25,31-46), és parancsot kapunk, hogy bocsássunk meg egymásnak (Mt 6,14-21) (Vajhagyó vasárnap). Húshagyó vasárnaptól testünket is megtartóztatjuk, húst már nem fogyasztunk, Vajhagyó vasárnaptól pedig az állati eredetű ételekről is lemondunk egészen Húsvétig.

Az Egyház ily bölcsen rendelte el ezt a négy vasárnapot, annak érdekében, hogy mind testileg, mind pedig lelkileg felkészüljünk a „Nagy utazásra”.

Nagyböjt közeledtével mindig felvetődik bennem a kérdés: „Idén mit fogadjak meg?”. Mi az, ami mostanában uralja a napjaimat, amiről érdemes lenne lemondani? Vagy milyen új dolgot vezessek be, ami pozitív hatással van rám?

Hogy mi az a nagyböjt? Korábbi bejegyzésünkben bemutattuk a böjt római katolikus és református oldalát. Egy aktuális böjti felhívás első részét ezen a linken nézheted meg, ahol négy pap és két lelkész mondja el véleményét a böjtről. A második részben egy-két tippet adnak ahhoz, ha idén öko-böjtöt tartanál.

A drasztikus, figyelemkeltő változtatások híve vagyok. Szeretek tudatosan egy-egy dolgot megfogadni és ahhoz később minden erőmmel ragaszkodni.

Korábbi nagyböjtjeimre gondolva sokszor diétázásba és fogyókúrába csapott át a lemondás. Szerintem ezzel nincs semmi gond, hiszen ez az időszak éppen a jó idő közeledtét is jelenti. Ilyenkor szívesebben sétálok haza a munkahelyemről, vagy megyek el délután futni.

Y-generációs meeting

Évekkel ezelőtt csupán annyit határoztam el, hogy jelen leszek ott, ahol éppen vagyok. Legyen az a villamos, a baráti társaság, a szentmise, az otthoni, magányos csend. Jelen lenni nehéz dolog, de ekkor tudatosan figyeltem rá. Az akkori időszak egy nagyon jó alapot adott ahhoz, hogy később is különböző helyzetekben figyelmeztessem magam a jelenlétre.

Egyik évben sokat vicceltem azzal, hogy milyen – akár egymásnak ellentmondó - címkéket ragaszthatnak rám az emberek. Az egyik, amit büszkén viselek, az a zöld címke.

Biciklis lelkész vagyok, annak minden előnyével és hátrányával. Mit is jelent ez? Például hogy annyira biciklis vagyok, hogy fáradtan gyalog is a biciklisávon indulok el és csak pár méter után esik le, hogy most nincs alattam a járgány..

A kép csak illusztráció. Palástban nem szoktam biciklizni. :) Fotó: Tana Zoltán

Biciklis lelkész vagyok, így ha fáradtan indulok el dolgozni, akkor a menetszél segíthet felébredni, hogy készen álljak a munkára, amikor a templomba érek és be kell kapcsolnom a lelkész módot. Persze, az ébredésben segítenek a kóbor gyalogosok is azon a ponton, ahol a buszmegálló a biciklisáv közvetlen szomszédja, ők meg az apró fejmozdulatokat kerülve haladnak előre…

Ha azt mondom, hogy üzletember, mi jut eszedbe? A Tőzsdecápák könyörtelen Gordon Gekkója? A nőfaló, alkoholista, mindenkin átgázoló Jockey Ewing? A kokainfüggő, kisbefektetőket tönkretevő Wall Street Farkasa? Mi ugrik be arról, hogy értékesítő (vagy divatos kifejezéssel élve: sales-es)? Az amerikai filmekből ismert porszívóügynök figurája? A teleshopos CosmoDisc árus? A rámenős biztosítási alkusz?

Egy szó, mint száz, az biztos, hogy egy átlagos ember számára az üzletember vagy értékesítő munkatárs kifejezések hallatán nem a pozitív kontextusok kerülnek előtérbe elsőre. Pláne nem keresztény értékek…

Aki pénzzel bánik, haszonra hajt, az szükségszerűen gonosz egy kicsit? Minden értékesítő a pénzünket akarja? Vagy mégsem? Hogyan fér össze a keresztény értékrend és a vadkapitalizmus?

Első blikkre én is azt gondoltam, hogy ez a két terület nagyon távol áll egymástól. A civil életben vállalkozásfejlesztéssel foglalkozom; ennek köszönhetően nagyon sok üzleti találkozón, eseményen, konferencián veszek részt, ahol jellemzően sikeres vállalkozások alapítói, vezetői adják elő sikereiket, kudarcaikat, vagy más, üzleti élethez kapcsolódó ismereteiket.

Ebben a közegben néhány éve egy elismert – egyébként bevallottan nem vallásos – szakember szájából hangzott el az üzleti etika kifejezés: ez azt jelenti, hogy nem vallásos okból kifolyólag, de érdemes alapvető etikai normákat betartani az üzleti életben. Ez hosszú távon pedig igenis realizálódni fog a számok tükrében is.

Globális felmelegedés, üvegházhatású gázok, légszennyezettség, műanyagszennyezés, nagy csendes-óceáni szemétsziget, túlnépesedés, élelmiszer pazarlás, túlfogyasztás, intenzív mezőgazdaság, jégsapkák/gleccserek olvadása, fakivágások, fast-fashion…

Ugye Te is hallottál már ezekről a környezetvédelmi problémákról? És még lehetne sorolni napestig… Neked milyen súlyos környezetvédelmi probléma jut eszedbe, amit itt nem soroltam fel?

Az Ószövetségben a Teremtés könyvében az ember megteremtése utáni sorokban ezt olvashatjuk:

„Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!« Majd azt mondta Isten: »Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok, a zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!«” (Ter. 1, 28-30.)

Itt tehát Isten „megengedte” az embernek azt, hogy uralma alá hajtsa a Földet és élőlényeit. De vajon milyen „messzire” mehetünk el ebben? Mennyire igázhatjuk le a teremtett világot? Ha nagyon profán akarok lenni: mennyire bűn az, ha megölünk nyáron egy szobába berepült legyet? Nem tűnik annak, ugye? :D És ha azt kérdezem, hogy Afrikában egy orvvadász kilő egy orrszarvút, hogy a szarvából készült port később immunerősítő, és potencianövelő csodaszerként eladják Kínába vagy Vietnámba? Ugye, hogy másként hangzik? (Azon túl, hogy a nagy átlag még sosem ölt orrszarvút, vagy másmilyen egzotikus állatot…) Pedig lehetséges, hogy Isten előtt mindkét faj ugyanolyan kedves és értékes… A távol-keleti kollegáknak ajánlom a Viagrát a potenciaproblémákra, illetve C- és D- vitamint immunerősítésre! Talán még olcsóbbak is az orrszarvú tülkénél, ami hatástalan ezekre a problémákra, mivel kreatinból van, mint az emberi haj és köröm. Ennyi erővel a saját körmüket is rágcsálhatnák a férfierő növelésére... ;)

Az egyre erősödő (meglehet, visszafordíthatatlan) környezeti válság az egyházi életet sem hagyja érintetlenül. A felekezetek a maguk kontextusában jelentős környezetvédelmi munkát végeznek, s bár gyakran nem mindenki számára magától értetődő még, de a teremtésvédelem evidens módon kötődik (kellene kötődnie) a mindennapi hitélethez.

Van valami furcsa (és megmagyarázhatatlan) abban, hogy miközben a keresztyén ember életének valamennyi szegmensében (a párválasztástól a hivatáson át a mindennapok kisebb-nagyobb súlyú eseményeiig) meglátja a Szentlélek munkálkodását és a Teremtőt, addig az már korántsem magától értetődő valamennyiünk számára, hogy az Istenhez való viszonyunk a környezetünkhöz, a természethez való viszonyunkban is megmutatkozik.  

A kérdés a következőképp tehető fel: valóban teremtőként tiszteljük-e az Urat, ha az általa teremtett világot nem becsüljük meg? Hiteles-e, igaz-e a hitünk, ha nem figyelünk a minket körülvevő világ őrzésére? Ez a kérdés a háborúkkal, különféle bűncselekményekkel stb. kapcsolatban is feltehető, s a dolog nyitja éppen az, hogy miközben a háborút, az emberi élet kioltását stb. bűnnek, a gonosz munkálkodásának tekintjük (jogosan), aközben kérdéses marad, hogy ugyanígy járunk-e el, ha a természeti környezet feléléséről, a természet kizsákmányolásáról van szó.

Ez a kérdés egy újabb, meglehet, nem egykönnyen megválaszolható problémához vezet el: Bűn-e a természeti erőforrások kimerítése? S tovább, a soron következő beszélgetés plakátján megjelenített kérdésig: megbocsátja-e nekünk Isten az erdők kiirtását, a fajok pusztítását, a vizek, földek szennyezését stb.? De hogy egy még problematikusabb kérdést tegyünk fel: mihez kezdjünk azzal, hogy az ökológiai válság egyik okát egyes szakértők – más okok mellett – az emberiség túlnépesedésében vélik felfedezni?