Igen, tudom, hogy a karácsonyi vacsora mindenkinek nagy stressz, 4-6-10 főre készítve. De képzeljétek el, milyen az, ha ezt 90 emberre főzitek meg! Mert velünk ez történt.

De miért is kell főznie a lelkészeknek? És miért pont 90 főre? Kezdem az elejéről: 5 éve az egyik kollégám felvetette, hogy mi sosem ünnepeljük meg az egyetemi gyülekezetben a karácsonyt, mert addigra már mindenki otthon van. Szóval mi lenne, ha mégis megtennénk? De hogyan? Ekkor jött a nagy ötlet: csináljunk egy karácsonyi vacsorát! Viszont még december elején, a vizsgaidőszak előtti őrületet megelőzően. Aztán rögtön szembekerültünk a realitással: ha nem akarjuk nagyon megpumpolni a diákokat, illetve azt akarjuk, hogy minél többen el tudjanak jönni, és sajnos a költségvetésünkbe sincs beépítve, hogy kifizessük az egészet, akkor nekünk kell megfőzni a kaját! Igen, nekünk lelkészeknek, illetve a többi hivatalos munkatársnak. Egy teljesen átlagos méretű konyhában, egy sütővel. Bár olykor kénytelenek vagyunk bevetni a saját sütőinket is. ;) Hogy miért nem segíthetnek be a gyülekezeti tagok? Mert ők egész évben sokat dolgoznak, tevékenykednek és nem akarjuk, hogy ezen az estén fáradtan és kimerülten üldögéljenek az asztaluknál. Helyettük mi üldögélünk fáradtan és boldogan. Már ha akad erre pár perc.

De mondom a részleteket!

Debrecen főterén hatalmas, változó színekben játszó óriáskerék várja a karácsonyi vásár látogatóit. Bár a Nagytemplom jó 15 méterrel magasabb (61 vs 45 méter), a forgó látványosság vizuálisan egyértelműen háttérbe szorítja a város jelképének és legfontosabb nevezetességének számító egyházi épületet. A hazai települések nem hivatalos versenyében a cívis város újabb pontot szerez az ország legnagyobb mobil óriáskerekének felállításával. Szimbolikus küzdelem zajlik a főtéren? Az évszázadokon át a kálvinista irányzattal áthatott puritán életszemléletet valami más váltja fel Debrecenben? Sokszínűség, csillogás, külsőségek? A megújulás vagy az uniformizálódás felé kacsingat az „ősi város”?

Az ötletgazda lelkész gondolatai

Egyházi részről ugyanakkor nem hallani aggodalmaskodást, sőt Fekete Károly református püspök arról beszélt, hogy örömteli készülődés, felszabadult légkör volt tapasztalható a városban amikor elkezdték építeni a vásár óriáskerekét. Veres János lelkipásztor ennél is tovább ment, amikor azzal az ötlettel állt elő, hogy az óriáskerék mind a 36 kabinjába lehetne ültetni egy-egy papot, lelkészt, vagy teológus hallgatót, hogy az oda beülő érdeklődőkkel beszélgessenek „ég és föld között” témakörében (lásd a fenti videót). Hamarosan össze is állt a papi keret, református, római katolikus, görögkatolikus, baptista, evangélikus, ortodox és adventista tagokkal. A január 5-ére szervezett esemény részleteinek kidolgozását és megvalósítását az alulról szerveződő Szólj Be a Papnak! nevű ökumenikus csapat vállalta magára, amelynek mintegy specialitása, hogy szokatlan helyszíneket és eseményeket állít a XXI. századi városi misszió szolgálatába (pl. kocsmai vitaestek, fesztiválok, közlekedési eszközök).

Az óriáskerék és a templom - a képet Czifra Ágnes készítette

Vajon a fogyasztói társadalom évtizedes előretörése, vagy valami egészen más az oka annak, hogy Krisztus, azaz „Christ” kimaradt a karácsonyból?

A karácsony angolszász elnevezése, a Christmas eredetileg az óangol Christ’s Mass-ból ered, amely magyarra fordítva annyit tesz, hogy „Krisztus Miséje”, és a mai napig ez a legelterjedtebb szóhasználat Jézus születésének ünnepére. Az adventi vásárokban, az üzletek kirakataiban, az ilyenkor exponenciálisan növekedő reklámzuhatagban mégis gyakran találkozunk „Merry Xmas”-feliratú tárgyakkal, ajándékötletekkel, üdvözlőlapokkal és még ki tudja mennyiféle csillogó-villogó mütyürrel. Mi lehet az oka, hogy a termékgyártók, a hirdetők, de még mi magunk is gyakrabban vesszük elő ezt a hangzatos, divatos fordítást a karácsonyra?

Végre december! Közeleg az áhított év végi karácsonyozás és pihenés. Addig is használjuk ki, hogy idén még egy rövid ideig képesek vagyunk rendszerezni, számolni és összegezni. Nézzük meg, hogy milyen évet zárunk 2018-ban!

Küldetésünk megfogalmazása. Az év elején mintegy öndefinícióként részletesen felvázoltuk, mit is értünk kocsmamissziós tevékenységünkön. A nyári szezon közepén pedig azon is elmerengtünk, hogy mi keresni valónk van a több farizeus hajlamú keresztény testvérünk által a bűn melegágyának tekintett fesztiválokon.

Új helyszínek. A 2017-es kitartó helyszíneink, Debrecen és Budapest után Pécs, Szentendre, Pápa, Szatmárnémeti és Szombathely is feliratkozott a Szólj be a papnak térképére. Miskolci barátainkat még nem sikerült meggyőzni, hogy ugyanezt a nevet válasszák, de persze nem is ez a lényeg. :)  Hanem az, hogy csináljuk valami életteli, közvetlen találkozásokra épülő dolgot!

Fesztiválon

December negyedikén egy rendkívül érdekfeszítő eseményen vehettünk részt barátaimmal, mely a Debreceni Ifjúsági Házban került megrendezésre, és nagy érdeklődést váltott ki a jelenlévőkből. A 19:30-kor kezdődő program során asztaltársaságoknak nyílt lehetősége egy-egy pap/lelkipásztor társaságában megvitatni az aktuális témát: „ajándék az életem?”.

Mikor kezdtük el a szexualitást a behatolásra és az orgazmusra csökkenteni?! Mikor vesszük végre észre, hogy a szex nem csak az orgazmusról szól, hanem sokkal inkább két ember kapcsolatáról. A szex két ember között megvalósuló szeretetkapcsolat, ami nem szűkíthető le csupán a közösülés aktusára. Többek között erről is szól ez a cikk.
Cikksorozatomban a konzervatív keresztény szexuáletikát vizsgálom, azon belül is a házasság előtti szexualitás problémakörét járom körbe. Az első részben felvezettem a problémát, majd a második részben a posztmodern párkapcsolat működéséről írtam.

„A végén mégis összejött valami gyönyörű, valami igazán szép: a törékeny MI. A törékeny közösség, ami nem jön magától. Meg kell érte küzdeni, hogy megértsük egymást. Mert így tud igazán működni.” Ez volt az előző rész egyik tételmondata. És ez már át is vezet minket a következő témához, mely talán a legizgalmasabb az összes közül. A szex fogalmára.

Már a bemutatkozáskor kiderült, hogy nem akármilyen este vár ránk a Szólj be a papnak! Család-karrier, hol van az egyensúly témájú beszélgetésén.
Először is: kiknek lehetett beszólni? Egy ötgyermekes görögkatolikus papnak, aki rendszeresen kap beszólásokat saját gyerekeitől, ám mégis kiállnak mellette és egy háromgyerekes református lelkésznőnek, aki két szülés között templomot épített és rögtön az este kezdetén a Brian életéből idézett. Egy evangélikus lelkésznek, akit a felesége anno kertésznek nézett, de mégis hozzáment és két gyermeket nevelnek, illetve egy fiatal római katolikus atyának, aki rögtön leszögezte, hogy nem lemondott a családról, hanem tudatosan a nőtlenséget választotta a papi hivatással együtt.

További képekért kattints ide!

Jaj, csak nehogy véletlenül megéljem a szexualitásomat! Ugyan már?! Tényleg ez lenne az Isten akarata? Úgy gondolom, éppen itt az ideje annak, hogy végre megteremtsünk egy új kultúrát, melyben a keresztények nem egymás nadrágjában turkálnak!

Ha jól emlékszem, itt tartottunk. A következő részekben szeretnék reflektálni az első cikkben leírtakra. Sorba veszem a konzervatív szexuáletikáról korábban leírt jellegzetességeket. Ezért ajánlom a  korábbi rész olvasását is. (Az 1. rész itt olvasható.) Természetesen ebbe a cikkbe nem fog beleférni minden, így szeretettel ajánlom a következő részeket is! 

1) Ma Magyarországon két ember ismerkedését randizásnak hívjuk. Lehetne ennek sokféle nevet adni, de nem éri meg. Attól, hogy udvarlásnak hívom, attól még ugyanolyan párkeresés! Ráadásul azzal, ha így megkülönböztetem a kettőt, túlságosan általánosítok, és ezzel megsérthetem embertársaimat. Hiszen elég durva lenne azt állítani, hogy minden randizás csak azért történik, mert az egyén a szexualitását akarja megélni. Úgy gondolom, hagynunk kell, hogy mindenki úgy nevezze a párkeresését, ahogyan szeretné, és ne erőszakoljuk rá saját szóhasználatunkat másokra!