Ezekkel az érvekkel a politikusok, illetve szócsöveik az újságírók pedig nem másra, mint a hallgató (választó) fél szívére és eszére kívánnak hatni – elsősorban rövid távon. Mert hosszabb távon – ahogy figyelem a rendelkezésre álló politikai palettát – mindegyik játékosnál a Machiavelli féle – ragadjuk-meg-és-tartsuk-meg-a-hatalmat célfüggvény az irányadó.

Aki nem foglalkozik a politikával, azzal majd a politika foglalkozik - tartja a pikírten bölcs mondás, kellően szemléltetve a politika fogalmának kétes megítélését. 

Pedig a szó gyökere (görögül polisz = városállam) a lakhely (város, község) ügyeivel való foglalatoskodást jelenti, a jó közösség és az erényes ember/polgár érdekében. Ez az ókori görög bölcselőktől, de leginkább Arisztotelésznek (kép jobbra) tulajdonított felfogás eléggé vonzó lenne ma is, ha a politikára csak így tekintenénk, mivel semmiféle rossz érzet nem társul hozzá. Ezzel szemben a modern, főleg Niccolo Machiavelli (kép balra) álláspontjára támaszkodó felfogás szerint, a politika nem más, mint a hatalom megszerzéséhez és megtartásához szükséges eszközök összessége, illetve az ezekért és a hatalomért folyó harc.

Nem tudom, kedves olvasók Ti hogy vagytok vele, de a szívemhez és az értelmemhez is közelebb álló definíció az arisztoteliánus verzió, mégis korunkban a másikat teszik alapul a főáramú felsőoktatási intézmények tananyagában, illetve az országok nagypolitikai életének természete is ezt sugallja számunkra.

Azért néha kilóg a lóláb, mert napjaink politikusainak hatalomért folyó vitáiban előszeretettel hozzák fel az egymással szemben álló (!) felek az eredeti politika definíció szerinti érveket, ellenérveket: „Erre (stadion/ metro/ szórakoztató létesítmények stb) kevesebbet kellene költeni, arra (kórház/ oktatás / szociális támogatás) pedig többet.” vagy pedig akármilyen más populistának nevezett érvet, amelyben a szegény nép (fia) valamilyen kárt szenved a gazdag (földes) úrral szemben. Ezekkel az érvekkel a politikusok, illetve szócsöveik az újságírók pedig nem másra, mint a hallgató (választó) fél szívére és eszére kívánnak hatni – elsősorban rövid távon. Mert hosszabb távon – ahogy figyelem a rendelkezésre álló politikai palettát – mindegyik játékosnál a Machiavelli féle – ragadjuk-meg-és-tartsuk-meg-a-hatalmat célfüggvény az irányadó.

Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. (Jn 15,19)

A keresztyének sokszor arra törekszenek, hogy megtartsák a Tízparancsolatot és kerüljék a förtelmes bűnöket, nehogy magukra haragítsák az Istent. Ez egy szép törekvés, de egyből szükség is van két pontosításra: 1) saját erőből (Krisztus nélkül) a bűnöktől nem lehet megszabadulni, 2) nem csak a bűnöktől kell szabadnak lenni, hanem a „világtól” is. De mit is jelent ez a világ-ellenesség? Nem lehet mindenkinek remeteként távol élnie a kísértésektől.  

Kép: Pinterest

 A szabadságot, amelyért állandó harcot kell vívnunk életünkben, a bűnök mellett ugyanúgy fenyegetik az ártatlannak tűnő ösztönök, a „természetesnek” vett dolgok és a társadalmi szokások. A keresztyénség önmagában nem zárja ki, hogy ezek a „világi” dolgok teret kapjanak életünkben. Az ösztönök legyőzését is célul tűző, földi örömeket elvető, és minden másnemű személy érintését tiltó középkori kathar mozgalom is eretnekként bukott el. Vagy például a Biblia részét képezi a hétköznapi életvezetés során is kamatoztatható bölcsességeket tartalmazó Példabeszédek könyve.

Nézzünk meg néhány olyan ösztönösnek, természetesnek, szokásosnak gondolt viselkedésmódot, hozzáállást, amelyeket bizonyára sokan ártalmatlannak, sőt követendőnek tartanak, ugyanakkor a Szentírás alapján elítélendőek:

Már javában tart a húsvét előtti nagyböjt. Az évszázadok alatt rengeteget változott ez a böjti időszak, hol szigorúbb, hol megengedőbb volt az egyház a böjt tárgyával, azaz a hússal. Ez az időszak minden böjtölő számára egy próbatétel (sokszor a közvetlen környezetünknek is, főleg ha önsanyargató üzemmódba kapcsolunk), amely során lelkileg megtisztulunk, a hívő emberek „lelkileg egyesülnek” Jézus Krisztussal. Nézzünk meg egy kis „meat-ologyt”, hogyan alakult ki, változott az évszázadok során ez a tradíció.

A keresztény böjt a IV. században alakult ki, a szerdai kezdés pedig a VII. század óta van jelen. A katolikus felfogás szerint a nagyböjt hamvazó szerdától húsvét vasárnapjáig tart, de szerencsére a legaszkétábbak is meg tudnak pihenni vasárnaponként. Ezekből az adatokból könnyen ki tudjuk számolni a megtisztulás időtartamát, anélkül, hogy a Mensa Klub lelkes tagjai lennénk. Tehát a helyes válasz a 40 nap. Akik rendesen részt vettek anno a bibliaórán, azok tudják, hogy a 40 igencsak közkedvelt szám a Szentírásban. A római katolikus egyház elég szigorúan fogta a híveket, a húson kívül tiltólistára került a tojás, tej, vaj és az állati zsír, amely egyes országokban egészen a XVIII. század elejéig kitartott. Voltak keménykötésű keresztes terminátorok, akik az úgynevezett negyveneléssel próbáltak vezekelni a bűneikért. Ez azt jelentette, hogy 40 napig csak napnyugta után egyszer étkeztek. Természetesen a böjt alól mentességet is lehet kapni, ha valaki 60 év feletti, fizikai munkát végez, stb. Szerencsére mi magyarok mindig leleményesek voltunk, így már 1611-ben kiudvaroltuk az apostoli széktől, hogy a tojást és a tejet vegyék le a tiltólistáról. Ehhez a döntéshez biztos hozzájárult az a pár piros pont, amit a törökök elleni harcban szereztünk.

Az egyik fontos böjti táplálék a hal. Az Újszövetségben rengeteg hallal kapcsolatos csoda vagy más esemény is szerepel, illetve különösen tiszta jószágnak is tartották. A Halak havának nagy része, olykor az egésze is a nagyböjtbe esik. Summa summarum a hal lett az egyik legfontosabb böjti étel. Napjainkban a hazai halfogyasztás minimális a nemzetközihez képest. A magyar átlagember évente 3 kg pikkelyest fogyaszt. Természetesen ez is, mint minden jelenlegi probléma visszavezethető Trianonra. A magyar polgár bármikor lepattanhatott egy jó kis vasúti jeggyel Fiuméba, ahol finomabbnál finomabb tengeri élőlényekkel tudott megismerkedni. Mára azonban személyigazolvány nélkül nehezen tudnánk ”Horvátba’„ átruccani, egy jó kis ’tenger gyümölcseiért’. Bár az igazat megvallva nehezen képzelem el, hogy ükanyám a poros Alföld délibábos pusztaságán a tengeri halak fűszerezésén gondolkodott. Szerintem a jól bevált böjti levest, a ciberelevest rotyogtatta naphosszat.

Ez itt egy hal, kérem szépen! (Kép: Tenor)

Előnyben részesítettek ilyenkor más vízi és hidegvérű állatokat is. Előszeretettel fogyasztották a rákot, békát, teknősbékát, csigát és a hódot is. Joggal tehető fel a kérdés, hogy a hód mióta tartozik az előbb felsorolt kategóriákba? Biológia órán biztos kaptunk volna egy fülest, ha szegény emlősállatot besoroljuk a porcos halak osztályába. A dolog nyitja, hogy a XV. században a konstanzi zsinat során a hódot hallá nyilvánították, tekintve, hogy ideje nagy részét vízben tölti és jól is úszik. Ez is szerepet játszott abban, hogy a XIX. századra sikerült Magyarország és Európa nagy részéről is kiirtani.

Miután a Szólj Be a Papnak! betöltötte az első életévét, úgy döntöttünk, hogy március 5-én megtartjuk az első kiscsoportos alkalmunkat, melyet Csevegj a Pappal!-nak kereszteltünk. Célunkat nem titkoljuk, miszerint szeretnénk, ha párbeszéd alakulna ki a lelkipásztorok és a résztvevők között.

A Bakelit Music Café biztosította számunkra a helyszínt.

Az első témánkban a bűn, örök élet és halál kérdéskörét jártuk körül, valamint a „Miért engedi meg Isten a rosszat?” kérdésre kerestük a választ, melyben nem a Google-t hívtuk segítségül. Helyette 5 lelkipásztor állt rendelkezésünkre, hogy velük együtt boncolgassuk az élet nagy kérdéseit.

Igen. Mondhatjuk, hogy a svájci reformáció egy kolbászevéssel kezdődött. És hogy mivel folytatódott, az majd kiderül a végén!
Történt ugyanis, hogy Zürichben, 1522. március 9-én, böjt első vasárnapjának előestéjén, Christoph Fronschauer nyomdász házában mintegy tucatnyi férfi, köztük 3 lelkész, helyesebben katolikus pap összegyűlt. Ebben még nem lenne semmi extra. De ők két füstölt kolbászt apró darabokra vágtak és osztották szét a jelenlévő emberek között. Nem volt egy magyar disznótoros lakoma… Mert nem is az evés volt itt a lényeg.
Éppen ezért az, hogy a napszak, a résztvevők száma és a kiosztás módja egy kicsit az utolsó vacsorára hajazott lehetett véletlen, de szándékos is. Erről még zajlik a vita.

A küldetés a következő: ülj ki egy asztalhoz, 3 hozzád hasonlóra vetemedett lelkész/pap társaságában és nézz farkasszemet 100-120 vagy éppen több emberrel, akik kérdezni akarnak, vagy éppen meg akarják hallgatni, hogy tudsz-e valami okosat mondani a felvetett dolgokra.

Ami a színfalak mögött zajlik:

A szervezők gondos mérlegelés után kiválasztják, hogy ezúttal kiket ültetnek az asztalhoz. Ha a kiválasztottak igent mondanak, akkor jöhet a papok és lelkészek egymásnak eresztése, hogy ismerkedjenek meg a ringbeli harcostársaikkal. Aztán kezdődjön a boksz!

Ami még történik:

Megjelenik a plakáton és a Facebook-eseményben a neved. Ha nem akarod, akkor is megtudják az ismerősök, hogy te leszel a következő Szólj Be a Papnak!-on és kifejtik, hogy mit gondolnak erről. Sőt, az a megtiszteltetés ér, amit soha nem reméltél, hogy az egyik lelkes önkéntes még egy óvszerautomatára is kiragasztja az ominózus plakátot, amin szerencsére csak a neved és nem a fényképed van rajta…

A trappisták világának általános bemutatója után, vegyük sorra az itthon is elérhető (kapható), rendhez köthető söröket. Először a Belgiumban, a francia határon található Orval kolostornak a termékét nézzük meg közelebbről.

Mielőtt azonban megízleljük az italt, tekintsük át az apátság történetét. A kezdetek a legendák ködébe vesznek. A monda szerint a 11-12. század fordulóján a területen élő Toszkán Matilda úrnő a házassági gyűrűjét egy forrásba ejtette. Kétségbe esett imája meghallgatásra talált, egy pisztráng előbukkant a vízből, szájában a gyűrűvel. Matilda boldogságában azt monda, ez egy ’arany völgy’ (franciául Val d’Or - ebből jön az Orval), és gyorsan alapított is egy kolostort. A sör címkéje megörökíti e történetet (lásd lent).

A történelem viharai többször megtépázták a kolostort, ilyen szempontból emlékeztet az ebben a sorozatban bemutatott tihanyi apátságra.

Ciszterci rendi kolostorként nem meglepő, hogy gazdasági tevékenységet folytattak, mező- és erdőgazdálkodást, fémmegmunkálást. 1252-ben egy nagy tűzvész, a 15-16. században Franciaország irányából átcsapó háborúk végeztek nagy pusztítást a kolostorban. Ekkor még sikerült talpra állni, de a 17. századi virágzását megtörte a harmincéves háború, amikor kifosztották a kolostort. Ez azonban eltörpült amellett, hogy 1793-ban a francia forradalmi hadsereg felégette az intézményt, a szerzetesek Luxemburgba menekültek. Az egykori épületegyüttes romjai ma turistalátványosságként szolgálnak.

Orval régi romjai

Az újjáélesztés a Harenne családhoz köthető, akik 1926-ban birtokukat felajánlották a ciszterci rendnek a kolostor újjáépítése céljából. Kellett egy olyan gazdasági tevékenységet találni, amely betölti a korábbi fémöntöde szerepét. Ez pedig, sokak örömére, a kereskedelmi sörfőzés lett. Igazi európai koprodukciónak tekinthető az Orval: az első sörfőző mester ugyanis német volt, az egyik belga segítője korábban Angliában tanulta a mesterséget, a sör pedig ma is német és szlovén komló felhasználásával készül.

Ebben a hónapban is szép számmal összegyűltünk a Bakelit Music Caféban, ahol a női és férfi szerepekről kérdezhettétek 

Arany Barbara - református lelkésznőt,
Asztalos Richárd - evangélikus lelkészt,
Kiss László - görögkatolikus papot és
Reznek Ádám - római katolikus papot.

Hétfőn ünnepeltük a Szólj Be a Papnak! első születésnapját, így a vitaestet tortázással zártuk.

További képekért kattints a galériára!

A képeket készítette Czifra Ágnes és Juhász Levente.

2018. február 20-án lett egy éves a Szólj be a papnak. Tizenkét, havi rendszerességgel tartott kávéházi vitaest után úgy éreztük, elérkezett az idő, hogy egy újabb típusú eseménysorozatot is elindítsunk Debrecenben. Itt olvashatjátok a Csevegj a pappal (CsAP)-sorozat beharangozóját. (Egy nem annyira meglepő, de ide passzoló érdekesség az 1862-es Magyar nyelv szótárból a ’beharangoz’ szó jelentéséről: „Harangozással utolsó jelt ad, hogy a nép a templomba isteni szolgálatra bemenjen”.)

Kiscsoport a Campus Fesztiválon

Ti (is) kértétek

A nem titkolt célunk a kb. másfél órás vitaestek szervezésével az elejétől fogva az volt, hogy utána legyen alkalom folytatni a beszélgetést a hallgatóságból spontán formálódó kiscsoportokban, akár a résztvevő lelkészek, papok társaságában.

A gyakorlatban azt láttuk, hogy a „hivatalos” zárszó után maradnak ugyan együtt nyüzsgő kis csoportok, de sokszor erre a közel kétórás alkalom után nincs idő vagy energia. Pedig ekkor jönne a lényeg! Néhány sör után, barátokkal, új ismerősökkel együtt, egy-egy lelkésszel kiegészülve lehetne tovább érlelni, körüljárni, a saját életünkre vonatkoztatni a felvetődött kérdéseket.

De vajon ti is így gondoljátok? A nemrég közzétett internetes kérdőívünkre válaszolók 86%-a egyértelműen azt monda, hogy szívesen venne részt kiscsoportos alkalmon.

A legutóbbi vitaest után a közönség egyik tagjától azt kérdeztük, hogy ha lennének kiscsoportos alkalmak, akkor részt venne-e rajtuk, és kb. 10 fős körben jobban fel merne-e tenni kérdéseket, mint a vitaesten.

Azt mondják, a férfiak távolra látnak kifinomultabban, míg a nők a perifériában jobbak. Miért? Mert a férfiak vadásztak, a nők gyűjtögettek. Ma is ilyen egyértelműek a szerepek?

Pragmatica sanctio, emancipáció, gender. Mind egy-egy fogalom a társadalmi nemek szótárában. Merre tart a világ?  A férfi igényli a GYES-t, a nőnek kötelező a sorkatonaság. Mindkettőre látunk példát a világban. Vannak dolgok, amelyeken nem tudunk változtatni, mint hogy egy nő képes gyermeket szülni. Számos dolognak azonban nincs korlátja: fejben dől el. És ez utóbbin van a hangsúly! Helyén kezeljük-e a szerepeket? Az élet minden területén megjelennek a férfi-női szerep dilemmái: Ki udvarol a párkapcsolatban? Ki hordja a nadrágot a családban? Van-e tekintélye egy női főnöknek a munkahelyen? Lehet-e vonzó egy elnőiesedett férfi és egy elférfiasodott nő?

És hogy jön a képbe az egyház? Egy olyan világban élünk, ahol minden relatív. Relatívak a szerepek is. Azok számára azonban, akik Krisztust követik, minden abszolút. Mert Krisztus az abszolút igazság, Ő hozzá viszonyítunk. Az egyház számára tehát a szerepek sem relatívak. Mégis feltesszük a kérdéseket: Miért „papolnak” a nők a protestánsoknál? Milyen szerepe van a nőknek a katolikus egyházban?

Február 19-én a Bakelit Music Caféban te is felteheted a kérdésedet! Várunk szeretettel!