Fent a felhőkben - egy közös térben és időben - töltöm az időmet, naponta több órát, már nem is számolom. Egy olyan helyen, ahol egyedül vagyok - de mégsem, mert sokan mások is ott vannak. Bár láthatatlanok, de valahogy mégis ott vannak! Egyedül - vagy közösségben? Hogy is van ez?
Sokszor valójában nem szeretem a csapatomat. Nem értik a lényeget. Nem hallják a tanácsaimat, mert túlságosan el vannak foglalva a saját dolgukkal. Mindenki a saját ügyét viszi előre, a saját elképzelését, saját stratégiáját akarja megvalósítani. Idegesítő egy csapat! Soha nem jó nekik, amit én teszek! Ha megyek előre - visszahúznak. Ha maradok hátul védeni - nélkülem nem boldogulnak. Nem igaz, hogy sehogy se jó! Nem igaz, hogy nem lehet jól csinálni és megfelelően kommunikálni! Mit csináljak? Hogy magyarázzam meg nekik, hogy valahogyan máshogy kéne?
De ha máshonnan nézem, végül is csak jó ez a csapat. Mert legalább nem vagyok egyedül. Vannak körülöttem. Történik valami. Valami, ami miatt értékesnek érezhetem magam. Valami, amit közösen viszünk végig. Igen, lehet hogy nem tökéletesen - de közösen. Mert végigcsináljuk - nyerünk, vagy veszítünk. Velem is, és nélkülem is zajlik a Nagy Játék, úgyhogy akkor már inkább beszállok a csapatba. Mert közösen meg tudjuk csinálni.
Egyedül? Úgy nem menne. Egyedül kevés vagyok, egyedül nem bírom. Pont ezért hagytam ott az offline világot, mert ott egyedül nem megy. Ott segítségre lenne szükségem, de nem kapok. Úgyhogy bemenekülök oda, ahol sikerélményem lehet. Ahol végre közösen meg tudunk oldani valamit!
Meg ha úgy nézem, szükség van rám. Mert nélkülem nem teljes a csapat. Mert nekem is vannak olyan képességeim, amik másnak nincsenek. És így nem tudnák nélkülem végigcsinálni. Ja, hogy nem értik mit csinálok? Nem is kell... Nekik a saját feladatukat kell érteni, nem az enyémet. Az az én részem. Abban nekem kell szakértővé válni, a saját részem az én feladatom.
Persze vannak odafent a nagy fejesek. Akik mindent tudnak. Akik már annyi ideje benne vannak, hogy már valódi profik lettek. Akik elégedetlenek, mert nem vagyok olyan jó, mint ők. Nehéz megérteni őket, mert a profizmushoz idő kell, én meg csak most lettem új tag. Miért nem adnak nekem egy kis időt? Mindig osztják az észt, hogy arra menj, ezt csináld, olvass utána! Tanulás nélkül nem leszel jó játékos! Ha nem a legjobban csinálod, nem tartozhatsz közénk. És én mennyiszer mentem már, és megpróbáltam megfelelni. Megpróbáltam ÚGY játszani.
Aztán rájöttem, hogy én nem a legjobb akarok lenni. Csak játszani szeretnék. Csak szeretnék tagja lenni a csapatnak. Egy olyan csapatnak, ahol mindegy, hogy mennyire vagyok jó, mennyire vagyok profi. Mert nem az számít. Én számítok. Az én képességeim, és hogy örömmel adom bele magam - mert játszani és tagja lenni a "közös(s)-ég" -i csapatnak jó dolog!
Bárhogy is nézem, végül jó ez a csapat. Jó csapat ez a(z) gamer közösség EGYHÁZ.
Ha érdekel mit gondol két pap, két lelkész és egy mentálhigiénés játékpedagógus a gamerkedésről, szeretettel várunk a képernyőd elé május 25-én 20 órától, addig is kövesd be az eseményt a FB-oldalunkon.
A szerző református teológiai hallgató, református segédlelkész.
