Napok, de inkább hetek óta motoszkál a fejemben a kérdés: vajon az Egyház miért nem bízik a fiatalokban? Miért nem ad teret a fiataloknak olyan területeken, ahol ők otthonosan mozognak? Miért öreges, fásult és ez által tehetetlen az Egyház például a fiatalok megszólítása/megtartása területén?

Örvendetes, hogy megjelent Ferenc pápa „Christus vivit” kezdetű, fiataloknak szóló apostoli buzdítása, DE mit kezd ezzel a magyar Egyház, ha nincsenek fiatalok, akik olvassák, egyáltalán olyanok sincsenek, akik tudnak róla…

Én értem, hogy ragaszkodunk a régi (jól bevált) hagyományokhoz – sőt fontosnak is tartom ezeknek az ápolását, őrzését – DE közben miért nem visszük be a mai világot a templom falai közé? Miért gondoljuk, hogy teljesen rendben van, ha csak öregek ücsörögnek a templomban?

Miért nem szólítjuk meg a fiatalokat ott, ahol ők vannak? Miért nincs az Egyháznak olyan missziós tevékenysége, ahol a fiatalok megszólításán van a hangsúly? Ha van, miért nem működik?

Szervezetünk létezése óta talán az eddigi legrendhagyóbb eseményre került sor a XX. Kárpát-medencei Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozóján. Egyfelől azért, mert elsőként faggathattak a résztvevők csak református egyetemi lelkészeket, másrészt pedig, mert – bármennyire furcsán hangzik – elsőként adott otthont templom a rendezvénynek. A helyszín a Debreceni Református Egyetemi Templom volt, a résztvevők pedig Bella Violetta győri, Czagány Gábor szegedi, valamint Arany Barbara és Péter-Szarka László debreceni egyetemi lelkészek voltak. A találkozót követően Czagány Gábor szegedi egyetemi lelkészt kértük meg, hogy ossza meg velünk benyomásait az eseménnyel kapcsolatosan:

Már több éve, hogy érdeklődve figyelem a Szólj be a papnak figyelemreméltó tevékenységét. Nagyon eredeti gondolat, hogy teret nyitunk egy olyan eseménynek, amely egy egyáltalán nem természetes teret nyit meg. Az egyházon belüli nem meri, az egyházon kívüli nem tudja őszintén megszólítani Krisztus „hivatalos” képviselőit. Ezért hihetetlenül fontos ez a szolgálat!

Annak ellenére, hogy nem új a műfaj, még sohasem vettem részt Szólj be a papnak eseményen. Pláne nem szóltak nekem be! Örömnek és megtiszteltetésnek éltem meg a felkérést, hogy az Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozóján magam is alanya legyek egy ilyen beszélgetésnek. Kíváncsiság és eltökéltség volt bennem. Kíváncsiság, mert őszintén érdekelt, hogy mit kérdeznek és mit hozunk össze válaszként lelkész kollégáinkkal, másrészt pedig eltökéltség, mert elhatároztam, hogy bármilyen kínosat is kérdeznek, állok elébe!

A beszélgetés előtt a Szegedi Egyetemi Gyülekezet tagjai nyílt fenyegetést fogalmaztak meg, hogy MOST kapom meg azokat a kérdéseket, amiket otthon sosem tettek fel és azzal élcelődtek, hogy napvilágra hozzák az összes olyan ciki storyt, amit rólam tudnak. Ebből aztán nem lett semmi, bár magam ezt sem bántam volna!

Két debreceni teológushallgató kifigurázza,
hogy a virágvasárnap sokak számára ismeretlen ünnep.

Te tudod miről van szó, vagy szeretnéd megtudni?

Az elmúlt hetekben a futballvilág két egyedi stílusú, keményen odamondogató, vagány alakja szólalt meg egymástól függetlenül nagyon hasonlóan. A Bayern Münchent a Bajnokok Ligájából kiejtő Liverpool német edzője, Jürgen Klopp így fogalmazott: „Egy nap Isten megítél, és ez az egyetlen dolog, ami érdekel. Nem is érdekelhetne kevésbé a többi ember véleménye.” A több sztárklubban és a francia válogatottban megfordult Patrice Evra pedig ezt írta Insagram posztjában: „Anyám úgy nevelt, hogy ne ítélkezzem senki felett se. Rólam is csak a magasságos Isten ítélkezhet.”

Luther büszke lenne rá 

Áprilisi eseményünk témája a kereszténység Európában, vajon keresztény (még) Európa? Az esemény moderátora Gyarmati Ádám lesz, akivel január végén Közép-Amerika legdélibb államából, Panamából, az Ifjúsági Világtalálkozóról hoztuk haza az ötletet. Hiszen, ahogy már korábbi cikkemben is írtam, olyan jó volna, ha az ottani életkedvet, vendégszeretet és ima-kultúrát alkalmaznánk itthon is.

Az eseményre most kivételesen, remélem hagyományteremtő módon egy misszionáriust is hívtunk. Anderson da Silva a Katolikus Shalom Közösség tagja, aki számára nem volt furcsa – amit mi hazahoznánk Panamából – az az ima-kultúra, ami tapssal, sőt tánccal dicsőít és nem utolsó sorban örömteli.

Shalom Közösség misszionáriusait nem szerzetesi, vagy papi ruhájuk emlékezteti az elköteleződésre, hanem a fenti képen látható kereszt lóg a nyakukban és persze az sem mindegy, hogy barna, vagy fehér-e a keresztet tartó lánc. (Ha érdekel, kérdezd meg Andersont az eseményen, hogy neki miért barna!)

A shalomosok 2009-ben érkeztek Magyarországra Erdő Péter bíboros úr meghívására, aki részt vett a Latin-Amerikai Püspöki Konferenciák Tanácsának találkozóján, és megismerkedett a közösség alapítójával. Durva, hogy ez egy olyan közösség, melynek az alapítója, Moysés Azevedo még él, sőt idén ünnepli 60. életévét.

Családias hangulatban, hátborzongató őszinteségben telt a legutóbbi – már huszonegyedik (!) – debreceni vitaestünk. A személyesség most talán azért is volt ennyire kézzelfogható, mert a vitaestünket a DebreSlam csapata tette még érdekesebbé. A slammerek három perces kis blokkokban avattak be hitük mély titkaiba.

Ezúttal egy keresőkhöz közelálló témát, a megtérést feszegettük. Kényszerképzet, vagy talán isteni beavatkozás?

Tóth Sándor baptista lelkipásztor már az elején azzal kezdte, hogy tizenévesen úgy teltek a hetei, hogy csütörtökön ifjúsági hittanra, pénteken bibliaórára járt, majd mindezt szombat esténként DJ-zéssel koronázta meg. Vasárnap persze már csak kipihenni tudta a hét fáradalmait. Hallgatva ezt a megtéréstörténetet felvetődött bennem is a kérdés, vajon hányan vagyunk így, akik a „vasárnapi kereszténységet” éljük? A későbbi lelkipásztor felismerve, hogy mindez nem épít, hanem rombol felmondott a diszkóban, de további életét, hasonlóan a korábbihoz a fiatalok szolgálatába állította.

Ferenczi Richárd római katolikus plébános több kérdés kapcsán is tanúságot tett hitéről, ő a szeretet Istenében hisz. Nekünk nem olyan Istenünk van, aki rombol, vagy gáncsoskodik, aki rosszat akar nekünk. A mi Istenünk egy gentleman, nem erőszakos, a türelme végtelen. Azonban látni kell, hogy Isten a meglepetések Istene, olyan Isten, akinek van humorérzéke.

A címben szereplő meglepő kijelentés Hóseás próféta könyvében szerepel, így ad családalapítási útmutatást az Úr a prófétájának. Igen, a Biblia tele van meghökkentő dolgokkal, és néhány meredekebb történetet még egyházi körökben sem nagyon hallunk idézni. Vajon miért: szemérmességből, esetleg nem illenek bele a képbe? Úgy gondolom, hogy pont a legradikálisabb történetekkel érdemes foglalkozni (lásd Jézus életét), ezért járjunk utána ennek is egy kicsit.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem jegyzetét alapul véve abból indulhatunk ki, hogy „Hóseás vélhetően a valóságban is elvett egy parázna nőt, így nem tanmeséről van szó a könyvben, hanem szimbolikus prófétai cselekedetről”. Hóseás házasságában három, szintén paráznának minősülő gyereket szül az asszony, Gómer. Úgy tűnik, az asszony a későbbiekben házasságtörést követ el, szerető férje azonban visszaszerzi (ismét az Úr utasítására), pedig a törvény szerint minimum el kellene kergetnie. Arra is van utalás, hogy az Úr miért szán ilyen zaklatott magánéletet választott emberének, ez pedig az, hogy „rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az Úrnak” (Hós 1,2). A próféta könyve nem is annyira Hóseás családi drámáját járja körül, hanem Isten és a népe közti tragikus „szerelmi kapcsolatot”, azaz Isten kitartó szeretetét, miközben a népe elfordul tőle (más istenekkel paráználkodva, elvadult istentisztelettel, a törvényt be nem tartva, papok által fenntartott rablóbandával stb.). Hóseás házassága mintegy élő példázat, amely érzékelteti Istennek a hűtlenkedő népéhez való viszonyát; az érzelmi „hullámvasút” a szeretet, a ragaszkodás, a féltékenység, az elítélés, a büntetés, a visszafogadás állomásain robog keresztül.