Már a bemutatkozáskor kiderült, hogy nem akármilyen este vár ránk a Szólj be a papnak! Család-karrier, hol van az egyensúly témájú beszélgetésén.
Először is: kiknek lehetett beszólni? Egy ötgyermekes görögkatolikus papnak, aki rendszeresen kap beszólásokat saját gyerekeitől, ám mégis kiállnak mellette és egy háromgyerekes református lelkésznőnek, aki két szülés között templomot épített és rögtön az este kezdetén a Brian életéből idézett. Egy evangélikus lelkésznek, akit a felesége anno kertésznek nézett, de mégis hozzáment és két gyermeket nevelnek, illetve egy fiatal római katolikus atyának, aki rögtön leszögezte, hogy nem lemondott a családról, hanem tudatosan a nőtlenséget választotta a papi hivatással együtt.

További képekért kattints ide!

Jaj, csak nehogy véletlenül megéljem a szexualitásomat! Ugyan már?! Tényleg ez lenne az Isten akarata? Úgy gondolom, éppen itt az ideje annak, hogy végre megteremtsünk egy új kultúrát, melyben a keresztények nem egymás nadrágjában turkálnak!

Ha jól emlékszem, itt tartottunk. A következő részekben szeretnék reflektálni az első cikkben leírtakra. Sorba veszem a konzervatív szexuáletikáról korábban leírt jellegzetességeket. Ezért ajánlom a  korábbi rész olvasását is. (Az 1. rész itt olvasható.) Természetesen ebbe a cikkbe nem fog beleférni minden, így szeretettel ajánlom a következő részeket is! 

1) Ma Magyarországon két ember ismerkedését randizásnak hívjuk. Lehetne ennek sokféle nevet adni, de nem éri meg. Attól, hogy udvarlásnak hívom, attól még ugyanolyan párkeresés! Ráadásul azzal, ha így megkülönböztetem a kettőt, túlságosan általánosítok, és ezzel megsérthetem embertársaimat. Hiszen elég durva lenne azt állítani, hogy minden randizás csak azért történik, mert az egyén a szexualitását akarja megélni. Úgy gondolom, hagynunk kell, hogy mindenki úgy nevezze a párkeresését, ahogyan szeretné, és ne erőszakoljuk rá saját szóhasználatunkat másokra!  

Állandóan felvetődő kérdés, hogy a család vagy a munka fontosabb, hogyan lehet összeegyeztetni a kettőt, mikor érdemes gyereket vállalni és hasonlók.

Nemrég azt a kérdést tettük fel Nektek, hogy a fiatal nők először dolgozzanak, vagy inkább családot alapítsanak-e. A véleményeitek eléggé szórnak. A szavazás állását megnézheted és Te is állást foglalhatsz itt az 'f'-re kattintva: 

Mikor 14 éves voltam, eldöntöttem, hogy csak a feleségemet akarom megcsókolni. Igen, én mindig is olyan igazi romantikus alkat voltam, aki annyira előzékeny, hogy olyan nincs, hogy egy nő ne előtte menjen ki az ajtón. Az az igazán romantikus, ha ott az „oltárnál” csattan el az első csók. És megcsináltam!

Bár az is igaz, hogy ha újra kezdeném, máshogy állnék a dologhoz. Na de nem azért, mert 8 hosszú évig udvaroltam a barátnőmnek, mire hozzám jött feleségül. Inkább azért, mert ma már látom azt, amit akkor nem láttam: Istent nem csak a szex érdekli a párkapcsolatomban.

Szokták mondani, hogy az egyház egy nagy maffia. Jelentem, szerintem inkább egy kartell. Merthogy olyan konkurenciád van, akivel nem versenyzel. A területek fel vannak osztva; világos, hogy ki milyen profillal, jellemzőkkel dolgozik. Bár igaz, ami igaz, néha azért történnek meglepő dolgok.

De hogy is lehet hozzáállni a más felekezetű papokhoz, lelkészekhez? Természetesen az egyik opció továbbjátszani az évszázados meccseket, abból a nézőpontból, hogy nekünk van igazunk, hogy mi tudjuk jobban, a többiek pedig tévúton járnak. Erről a hamis dobogóról le lehet nézni és szidni a másikat.

Forrás: Abc Net

Bukáné Zakar Zsuzsannával, a Család-karrier, hol van az egyensúly? című vitaestünk egyik válaszadójával készítettünk interjút, aki családanyaként templomot épített Ebesen, ahol 25 éve szolgál.

Köszönjük, hogy elvállalta a felkérést, hogy a következő debreceni vitaestünk egyik főszereplője legyen, kérem röviden meséljen magáról!

1966. december 31-én születtem Debrecenben. Teológiai tanulmányaimat 1985-90 között végeztem az akkor Debreceni Református Teológiai Akadémián, ma Hittudományi Egyetemen.

1992 decemberében szenteltek lelkésszé a Nagytemplomban. Akkor már férjes asszony voltam, és két gyermek édesanyja. 1987-ben házasodtunk a férjemmel, Buka Lászlóval. Bence fiunk 1989-ben született, Borbála lányunk 1991-ben.

Ha jól tudom, jelenleg a Debrecenhez közeli Ebesen szolgál, ahol Ön építette a templomot és természetesen ezzel együtt a gyülekezetet is. 

A történelem hosszú évszázadai azt mutatják, hogy az emberek előbb vagy utóbb, mondvacsinált ürüggyel vagy valós okokból, sötét szándékkal vagy nemes ügyért harcolva, de konfliktusba kerülnek egymással. Ezek a konfliktusok pedig gyakran vezetnek vérontáshoz. A legtöbbször pedig ezeknek a háborúknak vallásos színezetük is van; vagy azért, mert eleve valamely isten(ek) nevében indították, vagy mert maguknak a résztvevőknek kell(ene) elszámolniuk a lelkiismeretükkel hitbeli meggyőződésük szerint.

Szívből örülnénk, ha a keresztyénség és a keresztyének kivételt képeznének, de a valóság az, hogy itt az európai kultúrkörben a mi vétkeink a legszembetűnőbbek. Hiszen, ha más nem is, a keresztes hadjáratok ilyenkor mindenkinek eszébe jutnak. Vagy a gyarmatosítókkal együtt érkező misszionáriusok. Vagy a nem is olyan távoli II. világháború borzalmai.

Honvédtemető, Debrecen (forrás: www.karpatinfo.net)

Elhatároztam, hogy az Egyházi piák sorozaton belül bemutatom azt a 11 trappista kolostort (6 belga, 2 holland, 1-1 osztrák, olasz és massachusettsi), ahol sört főznek, kitérve az italokra is. Be is szereztem az itthon könnyen elérhető (belga és holland) söröket. Írtam is kettőről (Orval, Achel), aztán elfogyott az ihlet. Ugyanis a belga és holland kolostorok története nagyon hasonló, a söreik is hozzák a megszokott kiváló minőséget. Az olasz vagy az amerikai trappista sört pedig nem túl esélyes itthon beszerezni. Hiányzott a személyes élmény. Aztán éppen a német-osztrák területeket meglátogató nászutunkat tervezgettük, amikor eszembe jutott, hogy Ausztriában is van egy trappista helyszín. Rákerestem a térképen és örömmel láttam, hogy Engelhartszell éppen a német határon van, azaz útba esik! Így természetesen bekerült az útitervünkbe.

Benno

A nyár izgalmasan kezdődött. A sok rohanás és tennivaló után végre ott ültem május végén a Lutfthansa München-Chicago járatán. Nem, nem ennyire jó a lelkészi fizetés. Nem is igazi nyaralás volt ez az út, de valahol mégis. A gyülekezetünknek van egy 6 évre szóló partnerkapcsolata Grand Rapids (Michigan) környékbeli református gyülekezetekkel. És a megállapodás része, hogy az egyik évben az amerikaiak jönnek hozzánk, a másik évben pedig mi látogatunk el és így tanulunk egymástól. Idén rajtunk volt a sor. Így kerültem fel a gépre. De az izgalom nem az óceán feletti repkedés miatt volt, hanem mert én németes vagyok. Németországban tanultam két évet, ezért kicsit törni angol és még másodjára is csodálkozó szemmel nézem ezt az országot és a kultúrát.

A Centerpoint Church, Kalamazoo (MI) vasárnapi istentiszteletén így fogadták aznap az érkezőket.

 A Venom keresztény szemmel 

A Venom, a nagyon várt Marvel alkotás a napokban került a mozikba. Mint Marvel fan és mint keresztény ember, úgy döntöttem megnézem, kíváncsi lettem mit fognak kihozni egy ilyen szörnyszülöttböl. És nem is kellett csalódnom. Tudom, a legtöbb kritika igen negatív. Persze én is írhatnék arról, hogy milyen unalmas volt az első 50perc, hogy itt-ott akadozott a CGI, vagy hogy néhol laposak voltak a karakterek. Igen, így van.  De azt gondolom, hogy valahol a mélyen igenis szólt valamiről. És nem is akármiről! Öveket becsatolni: pozitív, spoileres Venom kritika következik.