Interjúalanyaink, Dezső Kinga és Gyarmati Ádám is a Szólj Be a Papnak! sokszínű önkéntes csapatát erősítik, aminek mindannyian szívből örülünk. 

1. Hogyan élitek meg keresztényként a szurkolást egy focimeccsen? Totál benne vagytok az ellenfél, a bíró és a rivális szurkolók szapulásában, vagy vannak bizonyos határok?

Kinga:
Akik ismernek, tudják rólam, hogy Magyarország legnagyobb szurkolótáborral rendelkező csapatának, a Ferencvárosnak vagyok fanatikus és elkötelezett szurkolója. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy az egy-egy meccsen elhangzó trágár szurkolói rigmusok hogyan egyeztethetők össze a kereszténységgel. S mint azt tudjuk, a Fradi-meccseken ezekből nincs hiány... Véleményem szerint egy keresztény ember is ugyanúgy részese lehet a közös üvöltözésnek egy meccsen, ez hozzátartozik a lelátói kultúrához, de ennek is vannak különböző fokozatai. Ami engem illet, természetesen alig várom a meccseken, hogy teli torokból buzdíthassam a csapatot, sőt – meglepő lehet – de nálam egy bizonyos határig az ellenfél, a rivális szurkolók vagy a bíró szapulása is belefér. Jó példa erre a „Ki nem ugrál, sz*r újpesti!” vagy a „Mocskos lilák!” rigmus, aminek elhangzása a meccseken szinte természetesnek hat és nálam is simán belefér minden ehhez hasonló. Vannak azonban olyan trágár vagy rasszista dalok, amikkel nem feltétlenül tudok azonosulni, azokat természetesen nem énekelem, ilyen egyszerű. :)

Ádám:
Őszintén szólva nem csinálok nagy gondot ebből. Más embereket szidni a való életben sem szeretek, így a meccsen sem teszem. Nem hiszem, hogy ezzel jobb lenne nekem… Ez persze nem azt jelenti, hogy néha ne emelném fel a hangom egy-egy téves döntés, csúnya belépő esetén, vagy hogy ne lennék nagyon mérges napokig egy vereség után.

A belga-holland határvidéken, a nyüzsgő Eindhoventől 30 km-re található Achel trappista kolostor csendes, természetvédelmi területen fekszik. Ugyanakkor, ha a történelmére visszatekintünk, ugyanúgy nem a nyugalom és töretlen fejlődés jut majd eszünkbe, mint Tihany és Orval kapcsán.

Fotó: Beer Apprentice

Az ördögűzést sokan, valószínűleg horrorfilmélmények hatására egy szigorúan szabályozott, megfelelő képesítés birtokában, egyházi felhatalmazással végezhető szertartásnak képzelik el. Ha az ördögi behatás legsúlyosabb esetéról, a megszállásról beszélünk, általában valóban ez a helyzet.

Ugyanakkor a legsúlyosabb ördögi behatások esetein kívül, az ördög távoltartásának, a gonosz/démoni erők megelőzésének hétköznapibb módszerei is vannak, például a Miatyánk is tartalmaz ilyen részt („szabadíts meg a gonosztól”), vagy a katolikus keresztelési szertartás is részben ördögűzés (a keresztelő megkeni a keresztelendőt, a keresztelendő „ellene mond” az ördögnek). A továbbiakban az általános, mindenkit érintő ördögi zavarás, kísértés megelőzésének néhány alternatív módszeréről lesz szó. Gabriele Amorth szerint az ezen túlmutató, különleges, rendkívüli tevékenységek közé egyébként a következők tartoznak: 1. Sátán által okozott külsőleges fizikai kínok (ütlegelés), 2. Az ördög által okozott kínok, gyötrelmek (betegségek, zavarok, csapások), 3. Ördögi lidércnyomás, 4. Ördögi átok házakon, tárgyakon, állatokon, 5. Ördöngősség vagy megszállottság. Ez a legsúlyosabb eset: az ördög birtokba vesz egy testet (a lelket nem) és az úgy cselekszik, beszél, ahogy a sátán akarja, ennek nem tud ellenállni, erkölcsi felelősséget nem visel a megszállott.

Luther azt javasolta, hogy ha az ördög éjjel nem hagy nyugodni fejünkre olvasva a bűneinket, az egyik legjobb megoldás az elűzésére egy jó nagy szellentés, amely után pimaszul azt is meg lehet kérdezni tőle, hogy vajon ez is szerepel-e a bűneink listáján? Luther egyébként a sörnek is szánt szerepet az ördög elleni küzdelemben.

Luther tintatartót vág az ördöghöz (kép: Martin Haake)

Luther nyomdokain járva vannak olyanok, akik nem ijednek meg a konfrontációtól, például zenészek, akik dalaikkal üzennek hadat a gonosznak.

A texasi David Crowder Band ötvözi a rockzenét és a keresztyén dicsőítést. Country és folk-rock hangulatú dalokkal jelentkeznek, ezek közül a Run Devil Run (Fuss, ördög, fuss) című kifejezetten témánkba vágó nóta. A szám csúcspontja, amikor az énekes a kísértő ’arcába vágja’, hogy mi mindene van, amellyel futásra tudja bírni azt:

A Királyok Királya és a Seregek Ura,

Angyalok serege és a Szentlélek,

Szellemmel betöltött, tűzzel keresztelt lélek,

Egy völgynyi csont, amelyek életre keltek,

Egy kereszt, egy hegy és egy üres sír,

Trombitaszó és egy édes név,

Melyek a pokol kapuit is megrázták - egyszer és mindenkorra vége

Jézusom van, az ördög futhat messze.

Egy kis magyarázat néhány ponthoz: a Királyok Királya Jézus Krisztus egyik megnevezése, az életre kelt csontok Ézsaiás próféta könyvének 37. részében szerepelnek egy látomásban, az üres sír a húsvéti feltámadás jele, trombitaszó pedig a végítéletre utal.

Tulajdonképpen ezzel egy hitvallást tartalmaz a dal.

A legutóbbi eseményünk után élénk vita bontakozott ki arról, hogy lehet-e egyáltalán „keresztyén Európáról” beszélni általánosságban. Van olyan álláspont is, hogy ez csak egy mítosz.

Akárhogy is, tény az, hogy templomokat adnak el és alakítanak át szállodává, konditeremmé, raktárrá vagy diszkóvá, már Olaszországban és Spanyolországban is. Bennfentes források szerint Németországban az egykor hatalmas, ma már gyengülő és olvadó népegyház „betegségei” közül nem is a csökkenő tagság és templomlátogatás a legnagyobb gond, hanem az, hogy „az egyházban tartalmi kérdésekről nem akarunk beszélni”. Az ilyen hírek, megspékelve a más világnézetek, vallások (pl. iszlám) európai térnyeréséről szóló beszámolókkal, érthetően vezetnek a hagyományos vagy keresztyén Európa válságáról vagy akár haláláról szóló vészharangkongatásokhoz.

Keresztyén, európai zászló 

Amennyiben a fenti jeleket komolyan vesszük, felvetődik a kérdés, hogy kitől vagy mitől várhatunk változást, javulást e téren. Néhány lehetséges álláspontot mutatok be és értékelek.

1. Régi szép idők visszasírása. Olyan idealizált múltba révedés, amikor még „fontos volt a hit, sokan jártak templomba”, stb. Semmilyen érdemleges tevékenységgel nem jár, rosszabb esetben a jelenlegi helyzet vélt vagy valós felelőseinek szapulásával van fűszerezve. Nem részletezném, hogy ez miért nem vezet sehová. Szabó Lőrinc ’Hazám, keresztény Európa’ című, Jézus lángszórókkal és géppuskákkal kísért visszajövetelét vizionáló, 1923-as verse jogosan jut eszünkbe:

hazám, boldogtalan Európa, 
ha túléled a harcok végét, 
elbírod-e még te az Istent, 
a Szeretetet és a Békét?

2. Az államtól reméljük a megoldást. Nem akarok okosabb lenni hitvallásomnál, a II. Helvét Hitvallásnál: „Ha a hatóság ellensége az egyháznak, nagyon tudja akadályozni is, és zavarni is azt. De ha barátja, sőt, tagja az egyháznak, akkor annak a leghasznosabb és legkiválóbb része, mert igen sokat használhat, és így a legnagyobb segítsége lehet.” Pontosan: a világi hatalom néha barát, néha ellenség. Amit ma ad, holnap visszaveszi. Ja, a Hitvallás egyébként úgy részletezi, hogy akkor barát, ha óvja Isten igéjét és gondja van rá, hogy „azzal ellentétes dolgot senki se tanítson”! Tud valaki ilyen államot? (Mondjuk a Vatikánon kívül :) )

Érdemes még felidézni Luther Márton magyarázatát a 147. zsoltárról 1531-ből: „az ellenséggel szemben (…) határok kijelölésével kell dolgoznunk a békéért. De semmiképpen sem szabad kérkednünk ezzel, vagy erre hagyatkoznunk, hanem Istenben bíznunk, hogy ő fog békét adni nekünk, és ő fogja megőrizni – ha érdemesek vagyunk rá, ha nem, - és belátnunk, hogy semmilyen fegyver nem segít.”

Szóval ez a megoldás sem nyert. Keressünk tovább!

Mária Magdolna című film keresztény szemmel

120 perc egy nő tudatában, 120 perc egy nő belső viharában miközben kint csend honol. Mária, mint a fájdalmakkal teli Jézus követője és szenvedésének az enyhítője.

Senki se számítson egy bibliahű történetre, ahol a magdalai Mária csak pár említést kap. Ebben a filmben minden körülötte forog, egy-egy esetben már majdnem eléri a Megváltó Istennek a női princípiumát, már-már majdnem Jézusnak az Évája, aki vele együtt szenved és vele együtt harcol egy olyan világ ellen, amelyben kevés a jó, de mégis van remény. A 12 tanítvány fölé emelkedve Mária egy magasabb morált képvisel. Ő nem akar forradalmat kirobbantani a Római Birodalom ellen, mint a többi tanítvány, egyedül a kegyelemes és irgalmas ember ideáját akarja betölteni. Ő emberként képes rá, Krisztus csak az inspirációja. Már-már túl idealisztikus a személye, miközben Jézus csak kesereg és retteg a rá váró feladat miatt.

A mélységben megbújó érzelmeket a rendező olyan köntösbe helyezte, amelyben csend, egyensúly és nyugalom honol. A nyugalomban megjelennek szimbólumok, amelyek olykor harmóniában vannak a keresztény tanítással, olykor pedig esetlenül ellentmondanak neki. Talán nem eléggé átgondolt a szimbólumhasználat, talán sietni kellett, hogy a film kész legyen húsvétra, talán a stáb nem akart egy „igazi keresztény” filmet készíteni.

Vasárnap teológus létemre fogtam magam és elmentem a templomba. Remélem ez senkit nem lepett meg. Ugye virágvasárnap is volt és még felnőtt konfirmáció is. Ennek örömére felolvastak egy zsoltárt. Vagyis felolvasták ezt a zsoltárt (126.):

Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr! Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk. […] Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza.

Én meg a homlokomra csaptam: Mi? Annyira szép, ahogy ezt írja: Olyanok voltunk, mint az ÁLMODÓK! Olyanok voltak, mint akik álmodták ezt az egészet. Isten csodát tett velük és ők nem tudták, hogy ébren vannak-e vagy álmodnak. Aztán pedig nevettek és örültek.

Én pedig elkomorodtam. Hol van a mi egyházunkban az öröm és az ünneplés? Hol vannak az álmok? Hol van a megváltás iránti hálánk? Hová lett a tündöklés és a pompa, a tánc és az ének? Hol van a tiszta szívből jövő öröm és hála?

Egy családos lelkésznő tollából:
Nem tudom más ígért-e ilyen sokáig egy cikket, mint én ezt.∗ :) Sajnos nem vagyok túl jó az idő beosztásában, pedig nagy szükségem lenne rá családos, három faluban önállóan szolgáló lelkésznőként. Sokszor érzem viszont azt, hogy nem is magával a beosztással van igazán bajom, hanem egyszerűen az idővel, mert elég sok feladat vesz körül a szolgálat és a család felől is (és itt rossz a sorrend!, de inkább így hagyom tanulságként magamnak és másoknak is).

Talán nem árulok el nagy titkot a cím után azzal, hogy nem vagyok eléggé kielégítő kapcsolatban az óramutatóval, meg a feladatlistával, meg az íróasztalon gyűjtögetett elintézendővel sem és a határidőket is csak szökőévben egyszer tudom megelőzni a szorgalmammal. A kedvenc bíztató igém a „nem lesz többé idő” :) (Jelenések 11,6). Alig várom…

Válaszadóink egyetértettek abban, hogy minden politika, ami közélet, és mivel az egyházak közéleti dolgokkal kapcsolatban is rendelkeznek - sőt, rendelkezniük is kell - állásponttal, ezért politikai tényezők.

Asztalos Richárd, Kiss László és Tokodi László már sokak számára ismerős volt, míg református részről először csatlakozott a faggathatók sorához dr. Gonda László lelkipásztor, egyetemi docens (DRHE).

Nem meglepő módon már az est elején szóba jött a - viszonylag még friss - hódmezővásárhelyi esperes-plébános, Németh László időközi polgármester-választást megelőző beszédének esete. Meghívott vendégeink szerint a pártpolitikának nincs helye a templomban. Dr. Gonda László hozzátette, hogy lelkipásztorsága mellett ő is magyar állampolgár, akit megillet a szólásszabadság joga, és ezért mindenről szabadon szeretne beszélni, a pártok programjával kapcsolatban is, de ez nem azt jelenti, hogy megengedhetne magának hasonló megnyilatkozásokat. Kifejtette, hogy egy párt programját fújni az evangélium elárulása volna. A keresztyének Krisztus követői, őt képviselik, ez nem fog változni, és ez a magatartás szükségszerűen közel(ebb) esik egyes pártok nézeteihez, míg más pártok nézeteitől távol(abb).

A cikk megírásában egy római katolikus és egy református hívő dolgozott együtt.

Figyelem! A cikk két hasábban írt részeket is tartalmaz, ami mobil nézetben nem biztos, hogy helyesen jelenik meg.

Mi a böjt?

Felcsaptuk a TINTA Könyvkiadó Vallási szavak kisszótárát a böjt szónál. A könyv szerint 3 jelentése is van a böjtnek.

1: Az egyházi rendelkezések, vagy szokások alapján bizonyos napokon, bizonyos ételek (főleg hús) fogyasztásától vagy az étkezéstől való tartózkodás, vagy csökkentett mértékű táplálkozás.

2: Néhány vallásban (pl. katolikus, zsidó) az egyház által megállapított nap/időszak, amikor a híveknek böjtölniük, és a zajos mulatozásoktól tartózkodniuk kell.

3: „nagyböjt”

De vajon tényleg így van ez? A böjt csak lemondás bizonyos ételekről és egy kis buliról? Szerintünk ennél többről szól a böjt, a böjti időszak.

Böjt lehet az is, ha valami olyan új dolgot hozunk be az életünkbe, amivel épülünk. Ami által nem csak vasárnapi keresztények vagyunk. Több szolgálat, több odafigyelés, több megértés. Mennyi mindent tanulhatnánk az öregektől, nagyszüleinktől, de figyelünk egyáltalán rájuk?

Lemondásban megélni, hogy van élet rengeteg minden nélkül, illetve rádöbbenni, hogy milyen sok mindentől függünk. Mi hiányzik, mi fáj, amikor nincs.

Mettől meddig tart a böjt?

Ezekkel az érvekkel a politikusok, illetve szócsöveik az újságírók pedig nem másra, mint a hallgató (választó) fél szívére és eszére kívánnak hatni – elsősorban rövid távon. Mert hosszabb távon – ahogy figyelem a rendelkezésre álló politikai palettát – mindegyik játékosnál a Machiavelli féle – ragadjuk-meg-és-tartsuk-meg-a-hatalmat célfüggvény az irányadó.

Aki nem foglalkozik a politikával, azzal majd a politika foglalkozik - tartja a pikírten bölcs mondás, kellően szemléltetve a politika fogalmának kétes megítélését. 

Pedig a szó gyökere (görögül polisz = városállam) a lakhely (város, község) ügyeivel való foglalatoskodást jelenti, a jó közösség és az erényes ember/polgár érdekében. Ez az ókori görög bölcselőktől, de leginkább Arisztotelésznek (kép jobbra) tulajdonított felfogás eléggé vonzó lenne ma is, ha a politikára csak így tekintenénk, mivel semmiféle rossz érzet nem társul hozzá. Ezzel szemben a modern, főleg Niccolo Machiavelli (kép balra) álláspontjára támaszkodó felfogás szerint, a politika nem más, mint a hatalom megszerzéséhez és megtartásához szükséges eszközök összessége, illetve az ezekért és a hatalomért folyó harc.

Nem tudom, kedves olvasók Ti hogy vagytok vele, de a szívemhez és az értelmemhez is közelebb álló definíció az arisztoteliánus verzió, mégis korunkban a másikat teszik alapul a főáramú felsőoktatási intézmények tananyagában, illetve az országok nagypolitikai életének természete is ezt sugallja számunkra.

Azért néha kilóg a lóláb, mert napjaink politikusainak hatalomért folyó vitáiban előszeretettel hozzák fel az egymással szemben álló (!) felek az eredeti politika definíció szerinti érveket, ellenérveket: „Erre (stadion/ metro/ szórakoztató létesítmények stb) kevesebbet kellene költeni, arra (kórház/ oktatás / szociális támogatás) pedig többet.” vagy pedig akármilyen más populistának nevezett érvet, amelyben a szegény nép (fia) valamilyen kárt szenved a gazdag (földes) úrral szemben. Ezekkel az érvekkel a politikusok, illetve szócsöveik az újságírók pedig nem másra, mint a hallgató (választó) fél szívére és eszére kívánnak hatni – elsősorban rövid távon. Mert hosszabb távon – ahogy figyelem a rendelkezésre álló politikai palettát – mindegyik játékosnál a Machiavelli féle – ragadjuk-meg-és-tartsuk-meg-a-hatalmat célfüggvény az irányadó.