Reggel van, vagyis hajnali 5.30. Borzalmas korán. Kimászom az ágyból, bele a papucsomba, irány a fürdő.

Zuhany, fogmosás, gyors fésülködés, kicsi smink. Mert egy kicsi mindig kell. Egy kicsi sosem árt. Belenézek a tükörbe és próbálok tagadni. Megpróbálom letagadni, hogy fáradt vagyok. Próbálom azt hazudni magamnak, hogy szép vagyok!

És igyekszem elhinni, hogy szuper lesz ez a mai nap. Pedig nem lesz. Nem lesz, mert semmi kedvem nincs hozzá. Kimegyek a konyhába iszok egy kis kávét. Tudom, enni is kellene, mert nem lesz ez így jó. De nem megy. Próbálom azt hazudni a gyomromnak, hogy éhes vagyok, de nem vagyok. Egy falat sem megy le a torkomon. Visszamegyek a szobába, előveszem a jegyzeteimet, belenézek. Erősen koncentrálok, próbálom elhinni, hogy tetszik, amit előző este írtam, de nem. Elmondom egyszer, kétszer, átgondolom, átírom. Hangosan is elmondom, hátha jobb lesz. Megkordul a gyomrom. Figyelmeztet, ránézek az órára 9.00. Mindjárt indulni kell. Próbálom azt hinni, hogy gyorsan túl leszek ezen a mai délelőttön, de nem leszek. Tagadok. Biztos minden rendben lesz. De nem lesz, vagyis olyan jól nem hazudok, hogy el is higgyem…

Sokak számára fogós kérdés, hogy „Mit csinál a lelkész, ha nem a templomban papol?”. Ami azonban ennél is többször feladja a leckét - saját tapasztalatom alapján -, hogy hogyan került a templomba, azaz mit csinált az egyetemi évei alatt.

Elméletben és gyakorlatban is igyekszünk minél alaposabban felkészülni a lelkipásztori szolgálatra.

Hadd mutassam be ennek egy szeletét a Debreceni Református Hittudományi Egyetem mindennapjai alapján, mivel én is ott tanulok.

Ahogy a címből is kiderül, valóban idegenekkel töltünk minden karácsonyt, húsvétot és pünkösdöt. Természetesen nem kicsi zöld emberkékre vagy alienekre kell gondolni, hanem a keleti országrész református gyülekezeteire.

Minden nagy ünnep előtt a Hallgatói Önkormányzat vezetői felveszik a kapcsolatot a vonzáskörzetünkbe tartozó gyülekezetek lelkipásztoraival és felteszik nekik a nagy kérdést: „Kérnek az ünnepre legátust?”

És máris belebotlottunk az első latin eredetű kifejezésbe, ami magyarázatra szorul.

Legutóbbi alkalmunkon a képmutatás és az álszentség témakörében lehetett beszólni! 

A keresztényekről és az egyházról miért egyből ez jut sokaknak eszébe? Miért él tovább kiirthatatlanul a Jézus által is kárhoztatott farizeus magatartás? A formális szabálykövetés szükségszerűen vezet lelki torzulásokhoz? Mi a kivezető út a képmutatásból?

2018 január 15-én a Bakelitben tették fel a kérdéseket egy sör mellől!

Akiket lehetett faggatni: 
-Asztalos Richárd – evangélikus lelkész
-Kiss László – görögkatolikus pap
-Bertha Zoltán – református lelkész

Még mindig tombol a társasjáték-őrület, fiatalabbak és idősebbek, ismerősökkel és ismeretlenekkel játszanak otthon, kocsmákban vagy könyvtárakban.

Talán Te is élvezettel csapsz le minden lehetőségre, amikor egy-egy újabb játék rejtelmeibe kaphatsz betekintést. Ezeket próbáltad már?

1. Logisztori – Reformáció

Egy nyomozós játék, melynek során a játékvezető egy érdekesen megfogalmazott, rövid indító sztorit mesél el, majd feltesz egy kérdést, amelyre a csoport közösen keresi meg a megfelelő választ, barkochba kérdések segítségével.

A játékosoknak saját ismereteikre támaszkodva, egymással közreműködve kell kitalálniuk a megoldást.

Néhány beszédes cím a 80 közül: Sült lúd a zsinaton, Az ördögűző tintatartó, Zürichi kolbászevés, Divat és lakoma genfi módra...
Forrás

A sorozat első részében kiderül, hogy mit is csinálnak a lelkészek, ha éppen nem a templomban papolnak.
A második rész lerántja a leplet arról, hogy milyen is a lelkészek élete karácsonykor.

Ha lelkész vagy és nő, akkor előfordul, hogy a létezésed jogosságát is kétségbe vonják. Egyrészt vannak, akiknek természetes, hogy lehetsz nőként is lelkész és akadnak olyanok, akiknek ez nagyon is kétséges. Most nem részletezném azt, hogy milyen igékre hivatkoznak és hogy mi erre a válaszom/unk. Inkább csak érzékeltetném, hogy milyen érzés lehet az, amikor ünnepled a szolgálatod évfordulóját és valaki éppen azt az alkalmat ragadja meg, hogy az orrod alá dörgölje, hogy voltaképp nem biblikus és teljesen helytelen, amit évek óta csinálsz… (Megtörtént eset)
A lényeg, hogy hálás vagyok Istennek, hogy Magyarországon élek és református lehetek, mert így lehetőségem van lelkészként Istennek szolgálni. A közkeletű vélekedés is, miszerint a katolikusoknál nem, a protestánsoknál meg lehetnek a nők lelkészek ugyanis nem teljesen igaz. Mármint nem minden protestáns egyházban akadnak női lelkészek, sőt, Európa nem minden országában lehetnek nők akár az evangélikus, akár a református egyházakban sem.  

Most, hogy a képmutatásról és álszentségről készülődünk vitaestet tartani, illik feltenni a kérdést, hogy mi magunk milyen téren hajlunk ilyesmire. Ha mindet leírnánk, betelne a blog, ezért maradjunk egyelőre egy témánál, amely terén keresztényként sajnos sokszor látványosan leszereplünk.

Általában a hajléktalanokkal való találkozásaink kimerülnek abban, hogy félrekapjuk a tekintetünket, átmegyünk az út másik oldalára, jobb esetben egy kis aprót adunk és elsietünk. Sajnos sokszor csak odáig jutunk, hogy magunkban mintegy vádaskodva átpörgetjük a feltételezett okokat, amelyek miatt ezek az emberek az utcára kerültek (például munkakerülés, alkohol vagy kábítószer, játékszenvedély), talán azért, hogy megnyugtassuk magunkat, miért is nem törődünk velük. Pedig gyakran egy válás, hitel, betegség, elvesztett munka állhat a háttérben. Talán azt, hogy meleg lakásba térhetünk haza, saját kiválóságunknak és sikereinknek köszönhetjük? Ilyenkor nem jut eszünkbe, hogy ezen a téren is „egyedül Istené a dicsőség”? Igaz, ezt a mondást is egyre ritkábban hallani manapság. Egy kicsit hasznosnak (vagy a megszokottól másképpen hasznosnak) érezhetjük magunkat ha egy kis ételt nyújtunk egy rászorulónak. De tudjátok, mit? Az is elég, ha szólunk egy jó szót. És talán az is eszünkbe juthat, hogy Krisztus arcát leginkább a szenvedőkben, nélkülözőkben tudjuk meglátni.

Önkéntes csapatként, több, általunk is látogatott gyülekezethez hasonlóan mi is megfőzünk 300 adag ételt és szétosztjuk Debrecen hajléktalanjai közt, mindezt január 27-én. Ha van kedved, tarts velünk! Élményben lesz részed.

Keress itt. 

Fotó: Rogovics-Fehér Lajos

A Egyházi piák sorozat első két részét itt és itt találhatod.

Ki lenne az az elveszett és sajnálatra méltó sörkedvelő, aki ne hallott volna a trappistákról és készítményeikről?

De tudunk többet annál, hogy valami jóféle, talán belga apátsági cuccról van szó?

Nézzünk egy kis 'kérdezz-felelek'-et, mielőtt megvizsgálunk néhány trappista sört közelebbről!

Kik azok a trappisták?

A római katolikus egyházhoz tartozó szerzetesrend, a ciszterci rend megreformált ága. Történetüket kiválások kísérik, hiszen a ciszterciek 1098-ban a bencés rendtől eleve azért távolodtak el, hogy még inkább elvonuljanak és elkerüljék az elvilágiasodás. A trappistákat a cisztercieken belül elkülönítő, 17. században indult reform pedig visszatért az ősi ciszterci szabályrendhez, sőt megszigorította azt. Vagyis olyan szerzetesekről van szó, akik, ha az ellazulás bármilyen jelét látták, egyből keményvonalasabb irányba „menekültek”.

Hány trappista kolostor van világszerte? Hányan laknak egy rendházban?

Összesen 175 kolostorban élnek férfi vagy női trappista szerzetesek. Ez egy igazi sikersztorinak tűnik az utóbbi időben, ugyanis 1940-ben még csak 82-nél tartottak (persze a 16. században 750 körül jártak). Ugyanakkor a szerzetesek összlétszáma csökken, jelenleg 23 fő a rendházak átlag lakossága.

Hány kolostorban főznek sört a trappisták?

Összesen 11-ben, ebből 6 Belgiumban, 2 Hollandiában, 1-1 Ausztriában, Olaszországban és az Egyesült Államokban található.

Egyébként mit csinálnak ezek a szerzetesek egész nap?

Hagyományos tevékenységeik: ima, kontempláció, kétkezi munka, tanulmányok folytatása.

Más termékeket is készítenek?

Elég széles a lista: kenyér, sajt, bor, rövid ital, gomba, méz, dzsem, hús, olaj, kozmetikum, tisztítószerek és persze liturgikus tárgyak.

Immár harmadik alkalommal látogatott el Tokodi László atya és Veres János lelkész a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetébe, hogy a beszólás lehetőségét az elítélteknek is megadják. 

A Tankcsapda dalait sokféleképpen lehet csoportosítani, vannak például csajozós számok (a Kis orosz lánytól a Vörös rúzsig), társadalomkritikai nóták (pl. A legjobb méreg, Mi a fasz van?), rock’n roll ars poeticák (pl. Rock a nevem, Egyedül a világ ellen) és még sok minden más. Az év végi TCS koncertre készülve a debreceni banda „istenes énekeit” tekintem át röviden és vonok le néhány következtetést keresztény szemszögből.

Hangsúlyozottan nem célom, hogy Lukács László világnézetét próbáljam meg kitalálni, a dalszövegek fiktív beszédhelyzeteiben megszólaló „lírai én” amúgy sem azonosítható egy valós személlyel. Persze vannak olyan interjúk, amelyek adhatnak támpontot e tekintetben.

Milyen kép rajzolódik ki a dalszövegekben megjelenő hasonló motívumokat összeolvasva?

1. Először is, a tapasztalaton túli szféra valóságossága és jelentősége többször is előkerül. A Van ördög, van Isten címében megjelenő állítás az Aki nem vak-ban is megismétlődik: „Az égben az Isten a földön az ördög az úr/És mind a kettő beszél magyarul”. Lehet itt utalni a Mennyország tourist-ra („Ott már semmire nem mégy pénzzel”) vagy az Adjon az ég kezdő soraira („Amikor/Összehozta az Isten a világot”). Az isteni, illetve az ördögi szféra is úgy jelenik meg, mint amelyek hatással vannak ez ember életére és mindenkinek egyénileg kell viszonyulnia hozzájuk, ha úgy tetszik választani közülük. Néhány példa: „A gáz az hogy az Ördög taxija/Bárkit elvisz aki nem vigyáz” (Élni vagy égni); „De aki járt már a pokolban/Az tudja jól, hogy ott nincsenek lányok/Bűvészmutatványok, halál van csak és vér” (Irgalom nélkül); „ez az éjszaka az ördögé” (Legyen az ördögé); „Ha leszarod, téged is leszar az Alkotó” (Mire vagy kíváncsi); „Elpusztulhat minden ember/A legtöbb úgy is hulladék/A Teremtőben hinni nem mer” (Ébresztő fel).

Láthatjuk, hogy már születésétől fogva szegényen élt, mégis meglátta mindenkinek – aki hozzá fordult – a baját, szegénységét és segítette, gyógyította, testben és lélekben gazdaggá tette ezeket az embereket. Nem a saját jólétén szorgoskodott, nem elmélkedett és filozofálgatott a szeretetről, hanem kőkeményen tett érte és cselekedeteiben megvalósította azt, amit mi irgalmasságnak hívunk. 

December a kereskedelemben az egyik, ha nem a legerősebb hónap (a november végi Black Friday-el pedig főleg), amikor mindenki költ, költ és költ (ha pedig nincs miből, akkor hitelt vesz fel) és próbálja az adás művészetét elsősorban áru és szolgáltatás továbbításával megvalósítani. Csak, hogy ne maradjon – általa elképzelt – szégyenben. Mindezt azért, mert a világ azt diktálja, hogy Karácsony havában szeretni kell és azt persze csak egy csomag Legoval, egy népszerű videójátékkal vagy akár egy Campus Fesztivál bérlet ajándékozásával lehet megtenni.

Természetesen vannak ellenpéldák (Itt vagy itt) is arra, hogy nem mindenki esik a konzumizmus csapdájába, de miért is szól minden ilyenkor a bőségről és a – látszólagos – vagyoni gazdagságról, amikor is a Karácsony valójában a Szegénység ünnepe?

Jézus Krisztus születésnapját ünnepeljük ekkor, aki a világ Megváltója, a mindenség Királya  és aki ekkor jött el közénk, hogy példát és utat mutasson nekünk az üdvösségünk felé vezető úton. Történt mindez több, mint 2000 éve. De lássuk, hogy hogyan is jött a világba ez az Uralkodó, aki időtől függetlenül lett királya minden embernek.

Születése – a mai giccses, erőltetetten megszépítő Betlehemi ábrázolások (jászol, nyugodt báránykák, állatkák) ellenére – minden bizonnyal nagyon szegényes és mostoha körülmények között történt. Elég csak egy várostól távoli, tanyasi, állatokkal teli istállót annak minden egyes jellemzőjével együtt elképzelni. A Jézus körüli körülmények szegénységét bizonyítja továbbá az is, hogy a gyermek templomban történő bemutatásakor hozott áldozat a lehető legszegényebb volt. Mária bárány helyett csak két gerlicét tudott felajánlani az Úrnak ott, a Jeruzsálemi templomban. (Lev 12,8) - Az alábbi kisfilm - akár a házikós képre kattintva is - talán segíthet az események körülményeinek aktuálisabb elképzelésében: A fiú.