A Tankcsapda dalait sokféleképpen lehet csoportosítani, vannak például csajozós számok (a Kis orosz lánytól a Vörös rúzsig), társadalomkritikai nóták (pl. A legjobb méreg, Mi a fasz van?), rock’n roll ars poeticák (pl. Rock a nevem, Egyedül a világ ellen) és még sok minden más. Az év végi TCS koncertre készülve a debreceni banda „istenes énekeit” tekintem át röviden és vonok le néhány következtetést keresztény szemszögből.

Hangsúlyozottan nem célom, hogy Lukács László világnézetét próbáljam meg kitalálni, a dalszövegek fiktív beszédhelyzeteiben megszólaló „lírai én” amúgy sem azonosítható egy valós személlyel. Persze vannak olyan interjúk, amelyek adhatnak támpontot e tekintetben.

Milyen kép rajzolódik ki a dalszövegekben megjelenő hasonló motívumokat összeolvasva?

1. Először is, a tapasztalaton túli szféra valóságossága és jelentősége többször is előkerül. A Van ördög, van Isten címében megjelenő állítás az Aki nem vak-ban is megismétlődik: „Az égben az Isten a földön az ördög az úr/És mind a kettő beszél magyarul”. Lehet itt utalni a Mennyország tourist-ra („Ott már semmire nem mégy pénzzel”) vagy az Adjon az ég kezdő soraira („Amikor/Összehozta az Isten a világot”). Az isteni, illetve az ördögi szféra is úgy jelenik meg, mint amelyek hatással vannak ez ember életére és mindenkinek egyénileg kell viszonyulnia hozzájuk, ha úgy tetszik választani közülük. Néhány példa: „A gáz az hogy az Ördög taxija/Bárkit elvisz aki nem vigyáz” (Élni vagy égni); „De aki járt már a pokolban/Az tudja jól, hogy ott nincsenek lányok/Bűvészmutatványok, halál van csak és vér” (Irgalom nélkül); „ez az éjszaka az ördögé” (Legyen az ördögé); „Ha leszarod, téged is leszar az Alkotó” (Mire vagy kíváncsi); „Elpusztulhat minden ember/A legtöbb úgy is hulladék/A Teremtőben hinni nem mer” (Ébresztő fel).

Láthatjuk, hogy már születésétől fogva szegényen élt, mégis meglátta mindenkinek – aki hozzá fordult – a baját, szegénységét és segítette, gyógyította, testben és lélekben gazdaggá tette ezeket az embereket. Nem a saját jólétén szorgoskodott, nem elmélkedett és filozofálgatott a szeretetről, hanem kőkeményen tett érte és cselekedeteiben megvalósította azt, amit mi irgalmasságnak hívunk. 

December a kereskedelemben az egyik, ha nem a legerősebb hónap (a november végi Black Friday-el pedig főleg), amikor mindenki költ, költ és költ (ha pedig nincs miből, akkor hitelt vesz fel) és próbálja az adás művészetét elsősorban áru és szolgáltatás továbbításával megvalósítani. Csak, hogy ne maradjon – általa elképzelt – szégyenben. Mindezt azért, mert a világ azt diktálja, hogy Karácsony havában szeretni kell és azt persze csak egy csomag Legoval, egy népszerű videójátékkal vagy akár egy Campus Fesztivál bérlet ajándékozásával lehet megtenni.

Természetesen vannak ellenpéldák (Itt vagy itt) is arra, hogy nem mindenki esik a konzumizmus csapdájába, de miért is szól minden ilyenkor a bőségről és a – látszólagos – vagyoni gazdagságról, amikor is a Karácsony valójában a Szegénység ünnepe?

Jézus Krisztus születésnapját ünnepeljük ekkor, aki a világ Megváltója, a mindenség Királya  és aki ekkor jött el közénk, hogy példát és utat mutasson nekünk az üdvösségünk felé vezető úton. Történt mindez több, mint 2000 éve. De lássuk, hogy hogyan is jött a világba ez az Uralkodó, aki időtől függetlenül lett királya minden embernek.

Születése – a mai giccses, erőltetetten megszépítő Betlehemi ábrázolások (jászol, nyugodt báránykák, állatkák) ellenére – minden bizonnyal nagyon szegényes és mostoha körülmények között történt. Elég csak egy várostól távoli, tanyasi, állatokkal teli istállót annak minden egyes jellemzőjével együtt elképzelni. A Jézus körüli körülmények szegénységét bizonyítja továbbá az is, hogy a gyermek templomban történő bemutatásakor hozott áldozat a lehető legszegényebb volt. Mária bárány helyett csak két gerlicét tudott felajánlani az Úrnak ott, a Jeruzsálemi templomban. (Lev 12,8) - Az alábbi kisfilm - akár a házikós képre kattintva is - talán segíthet az események körülményeinek aktuálisabb elképzelésében: A fiú.

Milyen a lelkész, ha karácsonyozik?

Stresszes. Mert karácsonykor, amikor mindenki (kivéve a benzinkutasokat, tűzoltókat, ügyeletes egészségügyiseket és rendőröket stb.) ünnepel és legalább ilyenkor szeretne valami csodálatosat átélni, ő dolgozik. Jó, hát nem: szép szóval úgy mondjuk ezt, hogy szolgál. Istennek. Bár némely emberek úgy gondolják, hogy inkább nekik. Igen, sokaknak a lelkész/pap a karácsonyi hangulatfelelős. Akinek kell valami szépet és jót mondani, hogy szent mázzal leöntse az ünnepet, hogy megadja azt a fényt és melegséget, amit ők nem tudnak megteremteni vagy csak lusták hozzá. És hát ez bizony stresszes.

Nem tudom, hogy ismered-e a viccet, amikor az istentisztelet/mise végén a ritkán látott (karácsonykor, húsvétkor, szökőévben, világpusztuláskor megjelenő) embert a lelkész/pap udvariasan emlékezteti, hogy az Isten seregének tagjaként máskor is lehetősége van felbukkanni. Mire a válasz: Ja, igen, de én a titkosszolgálatban dolgozom… No komment.

Most térjünk el egy kicsit a finn Joulupukki személyétől, mert bár ő az „igazi”, mégsem róla szeretnék beszélni.

De kire is emlékezünk december 6-án? Valóban élt egy Miklós nevű ember, aki ennyire szerette a gyermekeket? És az angolszász országokban miért 24-én hozza az ajándékokat Santa Claus?

Kicsit néha sajnáltam is az ottani gyerekeket, mert ők nem kapnak december elején csokit, (cserébe viszont Haloweenkor bezsebelnek belőle egy csomót - érdemes megnézni ezt a videót: itt a szülők bekamuzzák a csemetéjüknek, hogy egy éjszaka alatt megették az összes édességet. Szerencsére akadt pár kis srác, akik nagyvonalúan megbocsátottak az éhes felmenőknek :) )

Nos, a fentebbi kérdésre a válasz az, hogy tényleg valós személy az alapja a mai Mikulás figurájának.

De vajon ki volt az eredeti Mikulás, akire december 6-án emlékezünk a gyermekek nagy örömére? És hogy kapcsolódik hozzá a pálinka? :O

„Akkor a Lélek elvezette Jézust a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odajött hozzá a kísértő és azt mondta neki: ’Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek legyenek kenyérré.’ De Ő ezt válaszolta: ’Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik.’ (Mt 4,1-4; Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat fordítása, Bp., 2002.)”

Csak utólag döbbentem rá, hogy ennek a Szólj Be a Papnak! alkalomnak miért volt a lehető legfrappánsabb helyszíne az egyes és kettes vonalát is bejáró debreceni villamos. Hiszen az egész este arról szólt, hogy mind keresünk valamit, mind vágyódunk valami után, amiről tudjuk, érezzük, hogy milyennek kellene lennie. El tudjuk képzelni, ki tudjuk mondani, egyetértés van közöttünk arról, hogy mit kellene jelentsen a karácsony. S ennek ellenére - akárcsak a villamos – életünk is kötött pályán rója köreit, és ez a pálya évről évre konokul elkerüli, sőt egyre távolodik a betlehemi jászol szentségétől. Cserébe színes fényekbe és giccsbe öltöztetett műanyagvilágban zakatol, ahol az ízek émelyítenek, az arcokat és testeket fényképfeldolgozó algoritmusok torzítják a mindenkori divat és közízlés mediánja felé, a kielégülés azonnali és örömtelen.

Fotó: Rogovics-Fehér Lajos 

Az internet többek között azzal az ígérettel lépett színre, hogy a tudományos kutatást, az ismeretek terjedését fogja előmozdítani. A hiperhivatkozások rendszere azt lenne hivatott szolgálni, hogy a fizikai könyvtárak használatát kiváltva sokkal gyorsabban, egyszerűbben lehessen az egyik releváns műről ugrálni a másikra. Aztán persze a gyakorlatban hamar kiderült, hogy az emberek a szellemi elmélyülés helyett inkább kattintanak fizetett hirdetésekre, gagyi mémekre vagy épp pornótartalmakra.

A Szólj Be a Papnak! egy újabb eseményére került sor nemrégen egy villamoson. Két pap, két lelkész és három fogyasztóvédő jelenlétében. Eredetileg a villamos mindkét oldalán Jézus alakja lett volna ábrázolva: megfeszítve, két nagy cekker ajándékkal a kezében! Sokatmondó, hogy nem mertük ábrázolni, miközben mindannyian  tudjuk, hogy ez a valóság. Ha nem ez lenne, ugyan mit keresnének fogyasztóvédők a karácsonyi vágyaink villamosán?

Miközben végigzötykölődtünk a fűtött villamoson, visszagondoltam arra a didergős, istállószagú első karácsonyra, amikor Mária ugyancsak zötykölődve érkezett meg Betlehembe, de egy szamár hátán. Nem arról volt szó, hogy nem adták át neki a helyet a villamoson, hanem hogy sehol sem volt számukra hely.

Fotó: Rogovics-Fehér Lajos 

Egy kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor leszálltam a villamosról: ha az istállószagot felcserélik fenyőillatra, a hideget a meleg szobára, a nélkülözést a kényelemre, Jézust az ajándékokra, a világosságot a karácsonyi fényekre, és az angyali szózatot elnyomják az ünnepi leárazások rikkancsai, attól mi még az eredeti terméket kapjuk? Vagy, kedves fogyasztóvédők: lehet hogy már a karácsonyt is hamisítják?

Veres János, református lelkipásztor

"Az vagy, amit megveszel?" című villamoson tartott programunkon készült felvételek az alábbi galériában megtekinthetőek.

További képekért kattints a galériára!

Kezdődik az advent és tobzódhatunk az adventi posztokban. Olvassuk az okosakat, hogy miről szól ez az időszak, és hogyan is kellene megélni.

Az első mítoszrombolás, hogy advent nem december 1-én kezdődik. Szóval ezzel bebukta az adventi naptárak 99,5%-a. :D Advent ugyanis hivatalosan a december 25. előtti 4 vasárnap időszaka, ami idén december 3-án kezdődik és az utolsó adventi vasárnap december 24-ére esik.

 “Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.” 2 Móz 20,3

A nemzetgazdaságok és a vállalatok a termelés, a haszon növekedését jelölik meg legfőbb értéküknek, legvégső céljuknak. Nem csoda, hogy sok családnak és egyénnek is a gyarapodó bevételek vagy materiális javak összessége jelenti az önazonosság alapját (vö. „az vagy, amit megeszel, amit megépítesz, amit megvásárolsz”). Egyéni, közösségi és társadalmi szinten is arra hajtunk, hogy nagyobbak legyünk, rangosabbak és többet birtokoljunk valamiből (vagy legalább kisebb legyen a veszteségünk). Az államapparátusok lázasan számolják a GDP alakulását, az államháztartás egyenlegét, az államadósság mértékét, és ezek a mutatók határozzák meg, hogy mennyit érnek a valuták és hányadik helyen szerepelnek az országok a befektetési rangsorokban. A vállalatok profit-toplistákon akarnak szerepelni, emellett a részvényárfolyamok alakulása jelenti nekik a legfőbb rangmérőt. A családok nagyobb házakba költöznek, de aggódhatunk, hogy aztán a több pénzt hazavinni igyekvő szülőknek és az iskolai jó eredményért különórákon görnyedő gyerekeknek lesz-e elég szabadidejük, hogy a megújult otthont élvezhessék. Bárki előtt nyitva az út, hogy ilyen-olyan testrészét tetszés szerint megnövelje, megvastagítsa, stb.

Az emberi mivoltunkból fakadóan kell, hogy legyen valamilyen célunk. Az utóbbi évszázadokban a végső célok, az ember rendeltetésének keresését a szubjektív szférába száműzték, mivel az ilyen dogokról állítólag nem lehet tudományos megállapításokat tenni. És valóban, a modern tudomány képes arra, hogy a legváltozatosabb fegyvereket kifejlessze, de az emberi lét értelméről nem tud semmit sem mondani nekünk; ez pedig azt mutatja, hogy a tudomány-eszmével van valami alapvető probléma. Mégis lépten-nyomon megjelennek kollektív célok, de ezek csak a tátongó űrt kitölteni próbáló, „Isten-pótlékok”, bálványok, mint például a kommunizmus, nácizmus és társaik törekvései. A növekedés mítoszát is ide sorolnám, ami talán valamivel kevésbé látványosan és lassabban öl, mint a fentiek.