Igen, még csak nem is velem, hanem bennem.
Gyakran nyugtatjuk magunkat azzal, hogy a problémák a rendszerek hibáiban gyökereznek, amikkel pedig csak a vezetők tudnak valamit kezdeni. Mi tehát nem tehetünk mást, minthogy a hátsó sorból kritizáljuk vagy szidjuk őket és mondjuk a nagy bölcsességeket, hogy valójában hogyan lehetne kezelni a helyzetet. Minden felelősség nélkül…
A rossz hír vagy talán éppen a jó, hogy az egyház megújulásánál nem kell ennek így lennie. Nem azt szeretném tagadni, hogy nincs szükség nagy, rendszerszintű problémák kezelésére; de mégsem vagyunk arra kárhoztatva, hogy a templom hátsó padjában csendesen morogjunk, hogy mit kellene csinálni.
A megújulásnak ugyanis fontos része a lelki felfrissülés vagy akár gyökeres változás. A hit személyes dolog, ami rólam és nem egy intézményről szól.
Ha változást szeretnék a nagybetűs Egyházban, akkor azt magamon, annak a konkrét tagján kell kezdenem. Ugyanis nálam, azaz bennem dől el, hogy a Lényegről szól-e az életem.
És mi a lényeg? Mi az a jó hír, amit az Egyház meg akar mutatni? Ebben nincs változás a világ teremtése óta. Egy szerető Isten, aki szeretni akarja a teremtményeit. A feltétel nélküli szeretet jó híre, amire egy felelős és értelmes élettel kell válaszolnunk.
Ha figyelmesen olvassuk a híreket, akkor látjuk, hogy az egyház most is megújul, és kezdeményezések sora próbálja megmutatni a mai ember nyelvén ezt a régi, de most is érvényes üzenetet. Nemcsak külföldön és nemcsak a protestáns egyházakban. Se szeri, se száma ezeknek a sokszor sikeres programoknak, de ez nyilván nem olyan bulvárszenzáció, mint az egyházi botrányok….
Nem is a botrányokról, hanem a kezdeményezésekről és a dilemmákról esik szó majd pénteken, a Szólj Be a Papnak következő eseményén. Kiket és miért pont őket lehet majd faggatni a kerekasztal-beszélgetésen?
