Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Keresztet a bírósági tárgyalótermek falára!

Még a muszlim politikus is ezt kéri

2018. február 13. - Phil Melanchthon

Magyarországra is eljutott az a hír, amely arról számol be, hogy egy bajor bíró levetette a tárgyalóterem faláról a keresztet, amikor egy afgán menekült ügyében kellett ítéletet hoznia. A vádlott egy keresztyén hitre tért, szintén afgán állampolgárt fenyegetett meg halálosan, amiért az elhagyta muszlim hitét és keresztyén templomba kezdett el járni. A bíró a kereszt eltüntetésével akarta demonstrálni, hogy nem vallásilag motivált ítélet születik, az afgán vádlott annyit mondott, hogy neki mindegy, van-e kereszt a falon vagy nincs. A német Alkotmánybíróság egyébként korábban kimondta, hogy a feszület vagy a kereszt használata a bíróságokon alapvetően nem sérti az ott tartózkodók jogait, mivel nem kötelező az azzal való azonosulás és csak egészen különleges körülmények közt alkotmánysértő.

kreuzartikelbild.jpg

Bíróság Ausztriában

Fotó: derstandard.at 

A kiszabott büntetés ebben az esetben egyébként a lehető legsúlyosabb lett, mondjuk nem hangzik túl kibírhatatlannak az egy év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés és három hetes elzárás.

A kereszt levételével kapcsolatos vita folytatása egy sor kérdésnek, amelyek Európa szerte az utóbbi évtizedekben felmerültek, pl. lehet-e kereszt az iskolák falán, hogy muszlim lányok kötelezhetőek-e a részvételre az iskolai úszásoktatásban, milyen keretek közt lehet vallásilag előírt fejfedőt, egyéb öltözéket viselni, lehet-e közalkalmazottként keresztet viselni nyakláncon, stb.

Tovább

Szólj be a papnak! – Pécs

Van-e még értelme a házasságnak?

2018. február 09. - szoljbeapapnak

Szerző: Baditz Máté

Lassan közeleg a Valentin-nap, de közben a fiatalságban ott vannak a kételyek és bizonytalanságok. A mai világban a házasság lassan elveszíti a régi értelemben vett jelentését. A mai fiatalok leginkább a rossz példákat látják otthon és nehezen tudnak már hinni benne. Egyáltalán mit jelent ma házasnak lenni? Mit jelent az örökké? Mi az egyházak véleménye a házasság előtti szexről? Reális egyáltalán, hogy halálunkig egy emberrel legyük, miközben a világ annyira felgyorsult, hogy öt évente változik annyit, mint ezelőtt húsz év alatt sem? Miért kell Isten áldása egy házasságra? Egyáltalán kell? Mi zajlik a házasság előkészítőkön? Melyik felekezetek hogyan értelmezik egyáltalán a házasság fogalmát? Hova vezet, ha az emberek lemondanak és elfelejtik a házasság intézményét? Mi a helyzet a kételyekkel, a csábítással? Kinek fogadok valójában hűséget? Hogyan kezeljük a kísértést?

Ha téged is érdekelnek a kérdésekre adott különböző válaszok, vagy te is feltennéd a saját kérdéseidet, akkor gyere el február 15-én 19 órára a Pécsi Tudományegyetemre a Szenes Klubba!

Akiket faggathatsz:

  • Kovács Barbara – evangélikus lelkész
  • Barics Gábriel – római katolikus pap
  • Zajácz Gábor – görögkatolikus pap 

 Részletek: https://www.facebook.com/events/528117837562532/

21768401_1094825857321483_6113886541054702253_n.jpg

Telt házas Szólj be a papnak-est Debrecenben. Gyertek a Szenesbe! 

Kéthetesre bővül idén a Házasság Hetének debreceni rendezvénysorozata

2018. február 08. - szoljbeapapnak

Hazánkban tizenegyedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

Közel két évtizede Angliából indult el az a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet, remélve, hogy hozzásegítheti a párokat a házastársi kapcsolat leporolásához, mélyítéséhez és gazdagításához.

A Házasság Hete nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.

A idei mottó az „Éltető sodrásban”, ami kifejezi a kapcsolatokban fellelhető „fent és lent” hullámzását, az életet adó és frissítő vizet, a csiszolódást, a mozgalmasságot, a viharokat, a zátonyokat, de az elárasztó szeretetet is - nyilatkozta Zámbori Soma színművész és felesége, dr. Fazekas Rita – a Házasság hete idei arcai.

kep.jpg

Tovább

Házasság hete 2018

- debreceni programok

2018. február 08. - szoljbeapapnak

Időpont: 2018. február 11. vasárnap

Helyszín: Megtestesülés Plébánia Debrecen, Borbíró tér, 4032

11.15: Szentmise Böjte Csaba testvérrel – a Házasság hetének debreceni megnyitója

Mise után Csaba testvér gyermekeinek rövid előadása a házasságról

 

Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.

16.00: „Érintés”- Szentesiné Miklós Andrea, klinikai szakpszichológus előadása

16.45: Társastánc

18.30: Kiengesztelődési vecsernye – az Attila téri görögkatolikus templomban

Időpont: 2018. február 12. hétfő

Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.

18.00: "Az END házastársi közösség és gazdag erőforrásai" - Mátyásföldi Imre és Mátyásföldiné Kaló Mariann előadása és tanúságtétele

19.00: Csendes ima a házasságokért - Terdik János atya

Időpont: 2018. február 13. kedd  

Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.

18.00: „Párkapcsolati kikapcs” - Párkapcsolati önismereti tréning Soltész Iannal

Időpont: 2018. február 14. szerda

Helyszín: Attila tér Főszékesegyház

17.30: Előszenteltek Liturgiája – ima a családokért

Időpont: 2018. február 15. csütörtök

Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.

16.45: KEMENCE (Keresztény Mentálhigiénés Centrum) bemutatkozása

Munkatársaink tanácsadása elérhető a következő témákban:

Dr. Kovács László felnőtt- és gyermekpszichiáter

Gajdos Viktória mentálhigiénés szakember, családterapeuta

Kárpátiné Könczöl Tímea tanár, családterapeuta-jelölt

Mátyásföldiné Kaló Mariann tanár, fejlesztőpedagógus

18.00: „Család és szexualitás”– Krúdy Tamás és Zsófia tanúságtétele

Krúdy Tamás újságíró, a Nők Lapja vezető szerkesztője, hatgyermekes családapa, aki fontosnak tartja a karrier és a családi élet összehangolását. Feleségével, Krúdy Zsófia újságíróval, a párKatt.hu katolikus társkereső koordinátorával évek óta szívesen osztják meg házasságról szerzett tapasztalataikat, elképzeléseiket, gondolataikat másokkal.

Időpont: 2018. február 16. péntek

Helyszín: Attila tér Főszékesegyház

17.30: Előszenteltek Liturgiája- ima a családokért

Időpont: 2018. február 16-18. (péntek – vasárnap)

„Házas Hétvége”

Helyszín: Szent József Gimnázium, 4024 Debrecen Szent Anna utca 17.

Egy hétvége, amit egymásnak ajándékozunk a házastársi kapcsolat mélyítésének és gazdagításának vágyával. Abban segít, hogy férj-feleségként közelebb kerüljünk egymáshoz, kapcsolatunk felfrissüljön és rátaláljunk arra az útra, amely visszaadja a boldog házaséletbe vetett reményünket. A két és fél napos program során felfedezzük, hogy házasságunk sok év után és a hétköznapokban is lehet ugyanolyan bensőséges, mint a házasságunk kezdetén volt.

Öt évnél régebbi házaspároknak ajánljuk, felekezethez tartozás nem elvárás.

Részletes információ:www.hazashetvege.hu

Előzetes regisztráció: 20/ 33 44 983 schkalman@gmail.com

Időpont: 2018. február 17. szombat  

Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.

16.00: „Egymásra és Istenre hangolva” – Kiss László atya előadása

16.45: „TÁRSAS-EST” - párkapcsolati műhely, vetélkedő, társasjáték, állófogadás, beszélgetés

Időpont: 2018. február 18. vasárnap

Helyszín: Attila tér Főszékesegyház

10.00 Szent Liturgia, házaspárok megáldása

Időpont: 2018. február 19. hétfő

Helyszín: Bakelit Music Café, Debrecen, 4024 Kossuth u. 21.,

19.00–21.00: Szólj be a papnak - Változó női és férfi szerepek

Egy nő is legyen domináns, eredményes és versenyképes? Legyen minden anya amazon sikernő is egyben? A férfiak közben elnőiesednek? Mi a nők és a férfiak dolga a világon? Megadja-e az egyház a választ mindezekre, vagy mindenki maga találja meg saját identitását?

Gyertek és beszélgessünk a változó női és férfi szerepekről!

Akiket faggathatsz:

Arany Barbara - református lelkésznő

Asztalos Richárd - evangélikus lelkész

Kiss László - görög katolikus pap

Reznek Ádám - római katolikus pap

Időpont: 2018. február 22. csütörtök

Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.

17:00 Hogyan mondjam el neked?

legkedvesebb szerelmes verseink - szerelem a költészetben és a Bibliában

Melyek a legkedvesebb szerelmes verseink a magyar és világirodalomból?

Kiderül a Házasság Hete csütörtöki alkalmán. Keressük a Nagyerdei gyülekezet legkedvesebb szerelmes versét! Hogyan fogjuk megtalálni? A segítségeddel! Kérjük, hogy válaszd ki és küldd el a számodra legkedvesebb szerelmes verset a refnagyerdo@gmail.com e-mail címre, vagy kinyomtatva (fénymásolva) személyesen a lelkészi hivatalba február 15-ig! Kérjük, hogy az ajánló neve és életkora is szerepeljen a lapon, így az is kiderülhet, hogy melyik verseket szeretik a férfiak és a nők, fiatalok és idősebbek.

A legtöbb szavazatot kapó költemény elhangzik majd a hét programját lezáró vasárnapi ünnepi istentiszteleten.

Időpont: 2018. február 23. péntek

Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.

17:00 Újratervezés kisfilm – nagy beszélgetések

Idős pár a forgalomban. A nő fecseg, riogat, irányít. Egyszerre közlekedési rendőr, GPS és helyszíni közvetítő. A férfi hol morog, hol kifakad. Ez a világuk rendje. De ez élet folyamatos újratervezés…

Tóth Barnabás többszörös díjnyertes kisfilmjének vetítését követően szeretettel várunk mindenkit tapasztalatcserére, beszélgetésre, újratervezésre

Időpont: 2018. február 24. szombat

Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.

15:30 Éltető sodrásban - előadás, bizonyságtételekkel

Dr. Németh Áron előadása

Az előadáshoz gyűjtünk rövid (3-5 perces) bizonyságtételeket, arról, hogy párkereséshez, házassághoz honnan, milyen segítséget kaptál már, Pl. : - Szentírásból, - valamelyik Házasság Hete programjából, kiscsoporttól, keresztyén könyvből, keresztyén testvéredtől, stb. Kérjük, írd le 10-15 sorban és küldd el a refnagyerdo@gmail.com címre, vagy papíron a lelkészi hivatalba a telefonszámoddal együtt. Ezek az Átriumban olvashatóak lesznek, és néhányat szeretnénk felhasználni a szombat délutáni előadáshoz is.

Időpont: 2018. február 25. vasárnap

Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.

10:30 A Lélek sodrásában

Istentisztelet – Püski Lajos és Judit

Jubiláló házaspárok köszöntése

Sztereotípiafeszt, avagy nőkről másképpen

Fábyverzum - Én és a problémáink

2018. február 08. - Fábyka

Mivel "A keresztény nő 8 típusa, akit el kellene venned" c. bejegyzés elindította a kommentözönt, egy kicsit utánaolvastam a véleményeiteknek. Nem meglepő módon a megosztó cikkhez, megosztó vélemények születtek. Ezért úgy döntöttem, hogy elétek hozok egy még megosztóbb témát, véleményt, embert. Jöjjön tehát Viola írása és a feminizmus témája! Aztán jöjjenek a vélemények!

---

Milyen egy igazi nő?

Vélemény №1. A „régimódi keresztyén”.
Az igazi nő: szép de nem öntelt; csinos de mégsem önimádó; szorgos mégis laza; okos de nem okoskodó; jó szakács; csodálatos anya; kellőképen de nem túlságosan prűd; alkalmazkodó; türelmes; kedves és folyathatnám.

Vélemény №2. A “feminista”.
Az igazi nő: nem családanya, hanem karrierista; nem FELEség, hanem EGYENértékű partner; nem alkalmazkodó hanem követelőző; szelíd helyett vad amazon; csendes helyett hangos; megfontolt helyett szókimondó és folytathatnám.

Vélemény №3. A „sokszínű”
A szélsőséges vélemények realista metszéspontja.

Az igazi nő: NŐ. EMBER.  Nem sztereotípiák halmaza. Nem egy skatulyába zárható jelenség, melyet egyszerű melléknevek tömkelegével tökéletesen körbe lehetne írni. Színes és sokoldalú, nem csak „A” vagy „B”. Az ABC akár összes betűje egyszerre.

images.jpg

Valahol itt, ennél a metszéspontnál találom magam én is, nap mint nap. 21.századi teológus. Keresztyén és feminista. „Régimódi” és „modern” egyszerre. De egyik által sem definiálható teljesen. Mert a világ nem csak fekete, vagy csak fehér. Sőt még csak nem is szürke. Sokszínű, sokrétű, akárcsak Shrek vagy a hagyma.

⁎⁎⁎

Tovább

Anonim kérdésekre válaszolva prédikálnak a debreceni templomban

Egy asztal „várja” az ötleteket

2018. február 06. - Phil Melanchthon

2017 október „harminckettedikén”, azaz a reformáció 500. évfordulóját kísérő ünnepségsorozat zárása utáni napon kezdett el a debreceni Árpád téri református gyülekezet kérdéseket gyűjteni az emberektől. A kívülről éppen most felújított templomot használó közösség úgy döntött ugyanis, hogy nem áll le az új ötletekkel, és egy különleges ajándékkal lepi meg a város lakosságát. A cél az, hogy a hivatalos programok után se köszöntsenek be szürke és unalmas hétköznapok; a megújulás valóban tapintható legyen.

23316635_1470419233006267_402683156593727168_n.jpgAz Árpád téri templom  

Fotó: Rogovics-Fehér Lajos

Az egyik gyülekezeti tag teljesen egyedül elkészített egy asztalt ötféle anyagból (fa, fém, üveg, bőr, bútorlap), amely egy 16. századi és egy modern bútor ötvözete. Az egyik fiókjába olyan kérdéseket lehet elhelyezni, amelyeket akkor tennénk fel, ha „négyszemközt” találkozhatnánk Istennel. Lehet kérdezni életről, halálról, betegségről, vizsgákról, családi viszonyokról, vagyonról, jövőről, múltról, sikerről, bukásról, katasztrófákról, csodákról, azaz bármiről.

Az asztal vándorútra indul a városban, a havonta váltakozó állomáshelyek közt szerepel a városi televízió, büntetésvégrehajtási intézet, építőipari cég, kórház, és ki tudja, merre jut még el az év végéig.

És hogyan születnek meg a válaszok az Istennek szánt kérdésekre? A templomban szolgáló lelkész-házaspár vasárnapi prédikációi jelentenek majd támpontot. Az elhangzott prédikációk összefoglalói is elérhetőek lesznek, itt egy példa

Tovább

A közös élet kezdetén

Élet egy evangélikus parókián III.

2018. február 01. - AsztalosÉci

"Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem! Úgy bánjék velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled!" (Ruth könyve 1. 16-17.)

2011. novemberében ismerkedtünk meg a férjemmel, aki evangélikus lelkész. Ennek történetét itt olvashatod. Az előző bejegyzésemet ott zártam, hogy már az első találkozásunkkor éreztük, hogy valami nagyon jó dolog veszi kezdetét az életünkben, így nagy reményekkel vetettük bele magunkat az ismerkedésbe.

A hogyan udvarol egy lelkész kérdésre nincs igazán frappáns válaszom, na meg persze mindegyik másképpen. Az én férjem határozottan, kitartóan és célratörően udvarolt. Ez utóbbi alatt azt értem, hogy elég hamar felfedte, hogy komolyak a szándékai, és ő bizony a leendő feleségét látja bennem.  Már az első közös vacsora utáni parókia-megtekintés is hosszúra nyúlt, mert annyi mindent szerettünk volna megtudni egymásról és elmesélni egymásnak. Hajnal kettő tájban értem haza a szüleim házába, akik ki is fejezték rosszallásukat, hogy mégis miért töltöttem ennyi időt egy lelkész lakásában első találkozásunk estéjén. Mindez közel harminckét évesen azért kicsit megmosolyogtatott.

Tehát randizni kezdtünk. Ez azért nem szokványos helyszíneket jelentett. Első alkalommal egy középiskolai szalagavatóra mentünk kettesben, ahol hittant tanított a férjem. Papi civilt viselt, és mindenfelől érkeztek a „Helló atyám!” és az „Üdv Ricsi atya” köszöntések. (Az evangélikus lelkészek civilben a katolikus papokhoz hasonlóan papi civilt viselnek/viselhetnek. Ez fekete inget jelent fehér nyakrésszel, ún. kolláréval.) Egyébként a mai napig látom a furcsálló tekinteteket, amikor papi civilben sétál velem a férjem, ne adjisten még a kezemet is megfogja. Ha pedig a lányaink is velünk vannak, akkor teljes a képzavar, hiszen a papi civil az emberek többsége számára katolikus papi viseletet jelenti, ráadásul a református lelkészek nem viselik, így az evangélikus felekezetet kevésbé ismerő országrészekben (mi eddig csak ilyen részeken éltünk) elég meglepő lehet.

ricsi_papi_civil.jpg

Tovább

Mi az a kocsmamisszió?

Avagy nem vagyunk bolondok

2018. január 30. - Phil Melanchthon

Mikor pedig ezeket hozta fel védelmére, Fesztusz hangosan így kiáltott: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz.  Pál azonban így válaszolt: Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok. (ApCsel 26, 24-25)

Miért kezdtünk kocsmamisszióba ’Szólj be a papnak’ néven? Egyáltalán mi az a misszió, és mi köze a kocsmához? Miért hívunk fel kifejezetten beszólásra, provokációra?

A küldetés

A misszió latin eredetű szó, azt jelenti küldés, küldetés. A keresztyének számára a szó jelentése egybeforrt Jézus Krisztusnak a föltámadása után tanítványainak adott parancsával: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16, 15). Évszázadokon át a misszió azt jelentette, hogy tanítvánnyá, hívővé kell tenni a népeket, méghozzá az örömhír terjesztésével. A misszionáriusok a világ rengeteg pontján ennek szellemében jártak el. Mára a szó elvilágiasodott, sokaknak előbb jut eszébe katonai küldetés, vagy céges célmeghatározás (mission statement).

Miért a kocsmában?

Jézus maga többször ült le az akkoriban kevésbé kedvelt vámszedők és egyéb bűnösök asztaltársaságába, és lakomázott velük. A farizeusok, akik persze nem voltak kevésbé bűnösök, mint az általuk megbélyegzettek, egyből kérdőre vonták Jézust. Ő erre azt felelte, hogy „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek." (Mt 9,10–12)

Két tanulságot levonhatunk az esetből:

  • Jézus igencsak jól tűrte a beszólásokat, több, sokat idézett mondása ilyen provokációkra adott feleletként született. Persze ennél sokkal tovább ment, megaláztatást és kínhalált is vállalt.
  • Nincs olyan kör, társadalmi csoport vagy egyéb kategória, amely ki lenne zárva az örömhír közléséből. Sőt, láthatóan Jézus a bűnösnek bélyegzett emberekkel jobban érzi magát, mint a képmutató hívőkkel és álságos kegyeskedőkkel. A kocsmában megforduló embereket nem tartjuk bűnösebbnek, mint másokat. Inkább csak oda szeretnénk menni, közösséget vállalni velük, ha ők nem jönnek a gyülekezetekbe.

 img_9946.JPG

Papok a pub-ban

Fotó: szoljbeapapnak.blog.hu

Szubjektivista, pluralista, szkeptikus korunk

Korunk társadalmának főbb jellemzője, hogy szekuláris és pluralista. Azaz hivatalosan sem a gondolatoknak, sem a viselkedésnek nincs általánosan elfogadott mércéje. Az állam fő feladata, hogy biztosítsa a polgárok szabad mozgásterét, amelyet ők majd saját szubjektív preferenciáik szerint töltenek ki vélt vagy valós értékekkel. A racionalizmus és a tudomány tiszteletével átitatott kultúrában szent dogma szerepét tölti be a szkepticizmus, azaz hogy mindent állandóan meg kell kérdőjelezni (például a hit igazságát a tudomány „bizonyítékai” szerint átértékelni) és a válaszokat ismét újra kell fogalmazni a társadalmi „haladás” tükrében (lásd például a követhetetlenül szaporodó igényeket, hogy a nő és a férfi mellett újabb és újabb „nemek” jelenjenek meg).

A pluralizmus és szkepticizmus nyilvánvalóan feszültségbe kerül a keresztyénséggel, amely isteni kinyilatkoztatást, örökké érvényes igazságot hirdet. Ha keresztyénként nem ezt tesszük, és azt mondjuk, hogy csak egy opció vagyunk a sok közül, akkor felszámoljuk önmagunkat.

Keresztyénként erre a kulturális helyzetre lehet úgy reagálni, hogy „elbújunk a világ elől”, saját köreinkbe húzódunk vissza, magunkat kiválasztottaknak tartjuk és néha dölyfösen odamondogatunk a „világiaknak”. De lehet úgy is, hogy a missziós parancsot komolyan vesszük és elmondjuk másoknak azt, amit mi igaznak hiszünk. De milyen formában lehet ezt megtenni akkor, ha az emberek idegenkednek az általánosan kinyilatkoztatott igazságoktól, ahhoz vannak szokva, hogy személyesen megszólítsák őket (lásd a reklámok nyelvezetét), ugyanakkor szkeptikusan állnak a dolgokhoz.

Tovább

Ami nekünk egy tál étel, az nekik az életet jelentheti...

2018. január 28. - c.a.

"Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” (Mt 25,40)

2018. január 27-én a Szólj Be a Papnak csapat néhány lelkes tagja közel 300 adag ételt és teát készített el és osztott ki debreceni rászorulóknak.

             

                                       

"Engedem hadd menjen..."

Fábyverzum - Én és a problémám

2018. január 25. - Fábyka

Reggel van, vagyis hajnali 5.30. Borzalmas korán. Kimászom az ágyból, bele a papucsomba, irány a fürdő.

Zuhany, fogmosás, gyors fésülködés, kicsi smink. Mert egy kicsi mindig kell. Egy kicsi sosem árt. Belenézek a tükörbe és próbálok tagadni. Megpróbálom letagadni, hogy fáradt vagyok. Próbálom azt hazudni magamnak, hogy szép vagyok!

És igyekszem elhinni, hogy szuper lesz ez a mai nap. Pedig nem lesz. Nem lesz, mert semmi kedvem nincs hozzá. Kimegyek a konyhába iszok egy kis kávét. Tudom, enni is kellene, mert nem lesz ez így jó. De nem megy. Próbálom azt hazudni a gyomromnak, hogy éhes vagyok, de nem vagyok. Egy falat sem megy le a torkomon. Visszamegyek a szobába, előveszem a jegyzeteimet, belenézek. Erősen koncentrálok, próbálom elhinni, hogy tetszik, amit előző este írtam, de nem. Elmondom egyszer, kétszer, átgondolom, átírom. Hangosan is elmondom, hátha jobb lesz. Megkordul a gyomrom. Figyelmeztet, ránézek az órára 9.00. Mindjárt indulni kell. Próbálom azt hinni, hogy gyorsan túl leszek ezen a mai délelőttön, de nem leszek. Tagadok. Biztos minden rendben lesz. De nem lesz, vagyis olyan jól nem hazudok, hogy el is higgyem…

Tovább
süti beállítások módosítása